Egy aktivista tüntetni kezdett az Andrássy úton az elhaladó kínai konvoj mellett. A miniszterelnök kétnapos hivatalos látogatást kezdett pénteken Magyarországon; 24 év után először látogatott kínai kormányfő hazánkba.

Az Andrássy út a kínai miniszterelnök látogatása miatt le volt zárva. Az NHN24 hírügynökség helyszíni tudósítójának elmondása szerint amikor elhaladt a konvoj az úton, magyar, illetve tibeti zászlóval a kezében megjelent az Oktogon és az Andrássy út sarkán a tibeti emberi jogi szervezet egyik tagja, aki ezzel a kínai kormány ellen akart tüntetni. Karma Dorje, az ELTE tibeti rektora 15 évvel ezelőtt menekültként érkezett Magyarországra. A helyszínen lévő rendőrök kiragadták az aktivista kezéből a tibeti zászlót, amit a helyszínen tartózkodó járókelők szóvá is tettek.

(HírTV)