Volodimir Zelenszkij a pénteki EU-csúcs plenáris ülésén jelezte, hogy jelenleg a Fekete-tengeren nem lehetséges a gabonaszállítás, és azt kérte Lengyelországtól, Romániától, Szlovákiától és Magyarországtól, hogy, mint a háború elején, úgy most is engedjék, hogy a területükön át szállítson gabonát Ukrajna a nyugati országokba – mondta Magyar Péter az RTL-nek a brüsszeli csúcsról hazafelé tartva pénteken.

A miniszterelnök a csatornának azt mondta, erre volt egy jól bejáratott eljárás 3-4 éve, ami megszűnt. Az ukrajnai elnök a négyszemközti megbeszélésükön is említette, hogy nagy segítség lenne, ha leplombálva, vonatokkal át tudnák szállítani Nyugat-Európába a kukoricát.

„Mondtam, hogy amennyiben ez csak átmegy az országon, akkor nyilván ennek nincsen akadálya” – mondta Magyar.

Magyar a tárgyalásról annyit mondott, rövid, alig negyed órás megbeszélés volt, aminek a végén abban maradtak, miniszteri szinteken folytatódnak a megbeszélések, és találnak olyan projekteket, akár iskola- vagy kórházfelújítást, vagy gazdasági befektetést Kárpátalján, amit végig tudnak vinni. „Pár hónap múlva, ha jól haladnak a tárgyalások, a kisebbségi megállapodás végrehajtása, akkor találkozunk.”

(Telex nyomán)