Donald Trump amerikai elnök kijelentette pénteken, hogy sem ő, sem Elon Musk, a SpaceX amerikai űripari, űrkutatási és telekommunikációs vállalat alapítója és vezérigazgatója nem felelős azért, hogy Ukrajna korlátozottan fér hozzá a cég műholdas internetes szolgáltatásához, a Starlinkhez, ami befolyással volt az Oroszország elleni hadműveleteire.
Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója szerdán közölte, hogy a SpaceX előzetes figyelmeztetés nélkül korlátozta a Starlink működését Ukrajna számára.
Trump pénteken, Georgia amerikai tagállamba indulva újságírók előtt kijelentette: az Egyesült Államok nem korlátozta Ukrajna hozzáférését az úgynevezett Starshield rendszerhez. Ez utóbbit a SpaceX fejlesztette ki kifejezetten az amerikai kormány és szövetségesei számára, hogy a Starlink műholdas hálózatra támaszkodva célkövetési és felderítési adatokat szolgáltasson.
Előzőleg egy nevének elhallgatását kérő magas rangú amerikai illetékes azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy az elnök "soha" nem adott utasítást a Starshield katonai hálózat ukrajnai korlátozására. Az illetékes a Reuters hírügynökség által korábban közölt értesülésre reagált, amely szerint ez a döntés a Fehér Házban született.
Az amerikai elnök azt is megjegyezte, hogy jó kapcsolata van Volodimir Zelenszkij elnökkel.
Zelenszkij pénteken közölte, hogy az összeköttetés a Starlinkkel még nem állt helyre teljesen.
Az ukrán források által jelzett szerdai korlátozások egyebek mellett megnehezítették az elfogó drónok működését és egyes közepes hatótávolságú dróncsapások végrehajtását.
Az amerikai elnök kijelentette még: egy héttel azután, hogy elfoglalta hivatalát, Katie Zachariának, a Fehér Ház új szóvivőjének meg kellene fontolnia, hogy megtartja-e tisztségét. "Megmondtam neki: úgy gondolom, hogy jobb lenne, ha boldog lennél, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy valaha boldog lennél ebben a dologban. Ez egyáltalán nem könnyű dolog" - mondta az elnök az újságíróknak a szóvivői tisztségre utalva.
"Megmondtam neki őszintén. Ha én a helyedben lennék, megfontolnám (...) gondold át! Én megfontolnám" - tette hozzá Trump.
A dpa német hírügynökség a Trump-kormányzat egyik illetékesére hivatkozva később jelentette, hogy a szóvivő lemondott tisztségéről.
(MTI nyomán)