Magyarország népessége 2050 elején 8,6 millió fő lesz – 10,3 százalékkal (986 ezerrel) kevesebb, mint 2025 elején – írja szombati cikkében a hvg az Eurostat népesség-előrejelzéssel foglalkozó legfrissebb statisztikái alapján, amelyek az uniós tagállamok népesedési folyamataira vonatkozóan tartalmaznak adatokat 2025-től egészen 2100-ig.




Az Eurostat szerint a magyarnál jelentősebb mértékben csak hat országban:

A KSH tényadatain alapuló előrejelzés a 2050-re várhatóan kialakuló helyzetet mutatja be. A portál cikkéből kiderül, hogy a hazai népességszám a következő közel negyed évszázadban évről évre csökkenni fog, és várhatóan 2037-ben süllyed 9 millió fő alá. (És ha ebből kivonjuk az itt élő(sködő) cigányok és zsidók létszámát, még siralmasabb képet kapunk - a szerk.)

A születések éves átlagos számát 73 ezerre, a halálozásokét ugyanakkor 130 ezerre prognosztizálják, így a népesség 57 ezer fős természetes fogyását csak mérsékelni tudja majd a nemzetközi vándorlás várhatóan 17 ezres "pozitív" egyenlege.

Ráadásul a népesedési arányszámok is kedvezőtlenebbül alakulnak majd, mint az elmúlt években: a születési arányszám az előrejelzésben 1,2 ezrelékponttal alacsonyabb, a halálozási 1,0 ezrelékponttal magasabb lesz, mint a 2000–2024 közötti időszakban volt a KSH adatai szerint.

Az előrejelzések szerint a 15–64 éves korcsoport – vagyis lényegében a munkaerőpiacot jelentő populáció – mérete lényegesen nagyobb mértékben zsugorodik majd a következő 25 évben, mint a teljes népességé. Száz aktív korúra 2050-ben már 47 időskorú juthat, szemben a jelenlegi 32-vel.

A hazai régiók közül a legkisebb, alig 4 százalékos népességcsökkenést a Budapestet és Pest megyét magában foglaló Közép-Magyarország szenvedheti el. A Dunántúl várhatóan 10,4 százalékos visszaesése szinte megegyezik az országos átlaggal, miközben a Dél-Dunántúl közel 19 százalékos népességfogyása nemcsak a másik két dunántúli régió csökkenését haladja meg számottevően, hanem az összes magyarországi régió közül a legjelentősebb mértékű.

(24 nyomán)