Tény, hogy a rendőrök közül nagyon sokan szavaztak április 12-én a Tiszára. Nyilván a társadalom egyéb rétegeiben is. Tény az is, hogy ezeket az embereket főleg az motiválta, hogy elegük volt a NER-ből. Tény az is, hogy sokan mondtuk, hogy ez cseberből vederbe lesz, és tény az is, hogy nem okoz örömet, hogy egyre több dologban igazunk van.

A legújabb eset, amely hűen tükrözi az elmúlt hónapok jellegét, az a rendvédelmi dolgozók „béremelése”. Illetve annak elmaradása. Pedig emlékszünk rá, hogy a Tisza kommunikációjában szerepelt, hogy jelentősen javítani kell a rendvédelmi dolgozók anyagi megbecsülését.

Magyar Péter később, már miniszterelnökként, a június 27-i tisztavatáson ennél egyértelműbben fogalmazott: szerinte „a haza tartozik a rendvédelemnek tisztességesebb bérekkel”, és kijelentette, hogy ezt az adósságot az állam „lépésről lépésre törleszteni fogja”.

Sőt, Pósfai Gábor már belügyminiszter-jelöltként a rendvédelmi dolgozók bérének emelését ígérte, Magyar Péter pedig azt mondta, hogy a belügyminiszter minden kormányülésen felveti a béremelés szükségességét.

Egészen másról számolt be viszont a napokban Tóth Zoltán, a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet elnöke. Egész konkrétan azt mondta, hogy a kormány számára a rendvédelmi dolgozók (beleértve a tűzoltókat és a bv-alkalmazottakat is) kérdése sokadrangú kérdés, és nemhogy a béremelés mértékét, annak idejét sem mondták meg.

De ami még beszédesebb, Tóth Zoltán úgy fogalmazott, az „állomány a lábával szavazott”. Ez azt jelenti, hogy leszerelési hullám indult el a rendőrségnél, mert elfogyott a türelem. Ismeretes, hogy az Orbán-rendszer alatt is rendkívül nagy volt a létszámhiány a rendvédelemben, mégpedig ugyanazon okok miatt, amelyek most is fennállnak. Ebbe beletartozik a nem egyértelmű kommunikáció is feléjük. A szakszervezeti vezető úgy látja, a kormányváltás után volt egy kisebb várakozási idő, bizakodás, amíg nem folytak tovább a leszerelések, de ennek vége.

De a helyzet még ennél is forróbb. Mert bár – mint mondta – a rendőrök ugyan nem sztrájkolhatnak, ám megvannak az eszközeik a „rendszer megakasztására”. Célzott itt arra, hogy például az iskolaőrök és más egyéb beosztásban lévők igenis alkalmazhatnak munkabeszüntetést, és készek élni ezzel, ha nem történik változás.

Minderre jött rá, hogy a Tisza-kormány egy nagyon olcsó PR-fogással szúrta ki a rendőrök szemét. Ezt már sok helyen olvashattuk, írjuk le újra: a rendőrök a születésnapjukra kapnak egy szabadnapot. Ez egy rossz vicc. De egyébként még ez a szabadnap sem automatikus... S akkor még beszélnünk kell arról, hogy a béremelésen túl a korkedvezményes nyugdíj visszaállításának lehetőségéről elméleti szinten sincs szó, és az életpályamodell kidolgozása is, finoman fogalmazva, „döcög”.

Ugyanis annak előkészítése a Belügyminisztérium feladata, de információink szerint rendőri főtisztek és tábornokok vesznek részt benne, miközben sem tűzoltó, sem büntetés-végrehajtási dolgozó, de még a Magyar Rendvédelmi Kar sem kapott helyet ebben a körben.

Ez már önmagában is számos kérdést felvet, hiszen a rendvédelmi életpálya jóval többről szól, mint a rendőrség. Egy rendőr, egy tűzoltó vagy éppen egy büntetés-végrehajtási dolgozó teljesen eltérő feladatokat lát el, ugyanis mások a munkakörülmények, a fizikai és pszichés megterhelés, a szolgálati rendszerek, a munkavégzéssel járó kockázatok, és így az ezekből fakadó egészségügyi következmények is.
Mindezek tükrében nem beszélhetünk valóban rendvédelmi dolgozókra kiterjedő életpályamodellről.

Tehát összegezve a legfontosabb kérdéseket: a béremelés nagyon bizonytalan, jelen körülmények között nem várható áttörés, a korábban elvett korkedvezményes nyugdíjról szó nincs, az életpályamodell pedig teljesen dilettáns módon van megközelítve. A rendvédelem tehát továbbra is mostohagyermek, pedig az örök élettörvény, hogy megbecsült rendvédelmi dolgozók nélkül nincs normális közbiztonság.

Lantos János – Kuruc.info