„A pénzügyminiszter utasítására az imént felmentésre került a Mandiner nevű lapot kiadó cég vezérigazgatója. A mai nappal leállításra kerül a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása” – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán.

Folytatódnak a kormányváltás utáni leépítések a magyar médiapiacon. Az MCC alá tartozó Mandiner június 24-én vált meg a munkavállalóinak több mint felétől, mintegy hatvan embernek mondtak fel. Júliusban kénytelen volt stúdióját bérbe adni, óránként 55 és 120 ezer forint közötti áron, miközben az egykor állami százmilliókból működtetett lap 8 hónap alatt több mint 390 millió forint kormányzati hirdetési bevételt kapott.

Augusztusban a Mandiner kiadója bejelentette, hogy felfüggeszti a nyomtatott hetilap kiadását, így a július 30-án megjelent szám volt az utolsó.

(Index nyomán)

Korábban írtuk:

Milliós fizetések, százmilliók propagandára - így égette a (köz)pénzt a Megafon és a Mandiner

Erre (is) mentek a közpénz-milliárdok: csak a Mandinernél több mint száz ember okádta az Orbán- és Izrael-imádó firkálmányokat