Mindenkori rekordot ért el a dízel üzemanyag átlagára az Egyesült Államokban pénteken. Az elsősorban hosszú távú közlekedésben, így a teherszállításban használt üzemanyagfajta gallononként 5,85 dollárba került az amerikai autós szövetség (AAA) irányadó mutatója alapján. Az iráni konfliktust megelőzően több mint két dollárral volt alacsonyabb a dízelár.
Az eddigi legmagasabb nominális ár a 2022 nyarán feljegyzett 5,82 dollár volt az ukrajnai háború kitörése nyomán tapasztalt olaj- és üzemanyagár sokk nyomán.
A gazdasági elemzők megjegyzik, hogy az inflációs hatással korrigált számítás szerint 2008-ban és 2022-ben is magasabb volt az ár. A 2008-as pénzügyi válság előtti 4,74 dolláros gallononkénti dízelár ma 7,20 dollár lenne, míg a 2022-es 5,82 dollár az inflációs hatást belekalkulálva 6,56 dollár lenne a jelenlegi gazdasági viszonyok közepette.
Az autósok körében legelterjedtebb benzinfajta pénteki átlagára 4,14 dollár volt az Egyesült Államokban pénteken, ami kevéssel magasabb az egy héttel korábbinál, és mintegy 1 dollárral haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket.
Az üzemanyagárak kérdése felmerült a Fehér Ház csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol JD Vance alelnök elismerte, hogy az iráni konfliktus kiszámíthatatlansága és a Hormuzi-szoroson kialakult bizonytalanság miatt nem látható, hogy mikor csökken érzékelhetően a közlekedés költsége.
Egyúttal azt hangoztatta, hogy a Hormuzi-szoros nyitva áll, és azon az amerikai haderő védelmével naponta több millió hordó kőolaj jut át. Szavai szerint szerdán 15 millió volt az átszállított mennyiség, és ennek hiányában jóval magasabb olajárakkal kellene szembesülni.
Megjegyezte, hogy a közelmúltban az Egyesült Államok és Venezuela között kötött kitermelési megállapodás abba az irányba mutat, hogy csökkenjenek a kőolajárak, és a világ kevésbé legyen függő egyetlen térségtől.
(MTI)