Újabb Mi Hazánk-siker: a kormány további egy évet kért a WHO-tól a meghiúsult pandémiaszerződés helyett elfogadtatni próbált IHR-módosítás vizsgálatára, azaz elfogadását a választás előtt már nem meri – derül ki Rétvári Bence miniszterhelyettes Novák Előd országgyűlési képviselőnek küldött válaszából, melyet a Hajlandó-e a kormány legalább a WHO IHR-módosításainak visszautasítására a július 19-i határidőig? címmel a miniszterelnöknek benyújtott korábbi kérdésére most kapott a Mi Hazánk alelnöke.
A fénykép a WHO budapesti székháza előtt készült, melynek ünnepélyes átadását sikerült megakadályoznia a Mi Hazánknak, pedig Szijjártó Péter 2023-ban hirdette meg a WHO-főigazgatóval való irodaátadás tervét
„Az IHR módosításai megnyitják az utat a Covid-járvány alatt látott propagandához, narratívakezeléshez és cenzúrához” – nyilatkozta Robert F. Kennedy Jr. amerikai egészségügyi miniszter a WHO-ból való kilépésük után. A Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (IHR) módosításait Olaszország hivatalosan is visszautasította, Ausztria jogi eljárást indított annak kivizsgálására, Szlovákia és Hollandia számára pedig kérésükre a határidőt 2026 márciusáig meghosszabbították, de a legtöbb ország álláspontja még nem ismert, Magyarországé is csak most derült ki e válaszból.
„A magyar Kormány nem támogatott olyan javaslatokat, amelyek elvonnák Magyarország szuverén járványkezelési jogkörét” – próbálja elhitetni Rétvári, de a Covid-diktatúrában már láthattuk részükről az ún. big pharma cégek kiszolgálását, a nemzetközi elvárások szerinti járványkezelést, a kontraproduktív korlátozásokat és kötelezéseket.
„Uniós kötelezettségeinkkel és a hazai jogszabályokkal való összhang megteremtése érdekében a magyar Kormány további 1 évet kért az IHR módosítók vizsgálatára, amelyekről a Kormány előterjesztése alapján a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény értelmében az Országgyűlés dönt” – ez a miniszterhelyettes érdemi válasza, tehát sikerült legalább időt nyerni, s ha az új Országgyűlésben megkerülhetetlen erővé válik a Mi Hazánk, akkor az IHR-módosításokat nem is fogjuk ratifikálni – írta X-oldalán Novák Előd.
A képviselő hozzátette: köszönet illeti a civil tiltakozást szervező CitizenGO-t is, mely a kormányra párhuzamosan nyomást gyakorló petíciójában így fogalmazott: „NEM-et az orvosi diktatúrára, NEM-et a digitális megfigyelésre, vakcina-útlevelekre, lezárásokra és kényszerintézkedésekre.”
A WHO-pandémiaszerződést sikerült megakadályozni tavaly, azonban a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (IHR) módosításaival szinte ugyanazokat akarja ránk erőltetni a WHO:
Korábban írtuk: Betiltatta a Mi Hazánk az Országház elé tervezett soviniszta román gyűlést