A román haditengerészet aktív és hiteles partner, mely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán - hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján rendezett nagyszabású katonai ünnepségen mondott beszédében.
Közölte, hogy az ukrajnai háború kezdete óta a román haditengerészet kilenc, a román partoknál felfedezett vagy sodródó tengeri aknát semlegesített, továbbá nyolc tengeren azonosított tengeri vagy légi drónt semmisített meg. Emellett a part menti területen és a Duna-deltában jelentős számú drón maradványait találták meg.
Növelték a járőrözések és megfigyelések számát az ország kizárólagos gazdasági övezetében. Ezáltal hozzájárulnak a hajózás szabadságának biztosításához és a kritikus infrastruktúra védelméhez a Fekete-tengeren. Emellett részt vesznek az aknaelhárítási munkában, továbbá a NATO és az Európai Unió egyéb műveleteiben - mondta Mihai Panait a News.ro román hírportál szerint.
Bejelentette, hogy két új hajót állítottak szolgálatba, egy 261-es korvettet és egy 271-es aknakeresőt, melyek szombaton vettek részt először katonai gyakorlaton. Hangsúlyozta, hogy a haditengerészet felszerelése folyamatos, a következő időszakban új hajókkal, kétéltű rohamjárművekkel, felszíni harci képességekkel rendelkező helikopterekkel, nagy hatótávolságú hajóellenes rakétákkal, valamint tengeri és légi drónokkal bővül az arzenáljuk.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök az ünnepségen mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a román haditengerészet biztosíték arra, hogy az ország viharos időkben is megvédi határait. Rámutatott: a keleti határ biztonsága már nem tekinthető magától értetődőnek, és a fekete-tengeri hajózás szabadságáért nap mint nap tenni kell. Ezért minden eddiginél fontosabbá vált a haditengerészet felszereltsége, az állomány bátorsága és szakmai felkészültsége - mutatott rá. "Bármilyen zavarosak is körülöttünk a vizek, Románia megvédi határait, lakosságát, fekete-tengeri beruházásait és a szabad hajózáshoz való jogát" - idézte Bolojant az Agerpres román hírügynökség.
Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter arról beszélt, hogy Romániának mindent meg kell tennie azért, hogy "senki ne tegye próbára a békét". Szerinte az ukrajnai háború megmutatta, hogy az ország az Európai Unió védelmének élvonalában áll.
A haditengerészet napjára Nicuşor Dan államfő is üzent. Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fekete-tenger az elmúlt években Európa biztonsága szempontjából kulcsfontosságú térséggé vált, egyúttal olyan régióvá, ahol Románia stratégiai érdekeit érvényesíti és jövőjét alakítja. Biztonságpolitikai szerepe mellett a térség a kereskedelem, az energiaellátás és az összeköttetések szempontjából is meghatározó - tette hozzá. "Jövőképre és következetességre van szükség ahhoz, hogy a Fekete-tenger térségét az ország fejlődésének egyik legfontosabb hajtóerejévé tegyük" - fogalmazott.
A Konstancán tartott katonai gyakorlaton több mint 3500 román és külföldi katona volt jelen, több mint 50 hajó és egyéb vízi jármű, valamint 15 katonai repülőgép vett részt. A haditengerészet többórás bemutatóját több ezer ember nézte meg.
(MTI)