Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
"Az egész hétvégére tervezettek közül körülbelül száz járatot előre töröltek, és alternatív lehetőségeket kínáltak az utasoknak, mint például, hogy ingyenesen elutazhatnak egy másik járattal" - mondta az AFP hírügynökségnek a brit fapados légitársaság szóvivője.
Az EasyJet internetes oldalán található járatinformációk szerint legalább 98 járatot töröltek a hétvégén, ebből 47-et szombaton és 51-et vasárnap, ami a tervezett járatok több mint felét jelenti - mondta az AFP-nek William Bourdon, a SNPNC-FO szakszervezet egyik vezetője. Hozzátette: "a sztrájk nagyon népszerű", a 340 légiutas-kísérőnek -, akik a hétvégén dolgoztak volna -, 68 százaléka sztrájkol, a regionális bázisok szerint eltérő arányban. Harminc járatot töröltek például Lyonban, 23-at a párizsi Roissy Charles-de-Gaulle repülőtéren és ötöt Bordeaux-ban.
Elmondta, hogy a munkabeszüntetés fő követelése a menetrendek stabilitása, mert vannak olyan légiutas-kísérők, akiknek hetente 50-60 alkalommal változik a beosztása. Ha nincs elegendő személyzet az egyik légi bázison, a cég egy másik bázisról küld át munkavállalókat, ahova aztán más munkavállalókat kell áthelyeznie, így egy állandó mozgásban lévő rendszer jön létre - mondta a francia sajtónak a szakszervezeti vezető.
Példaként elmondta az egyik légiutas-kísérő esetét, akit miután egy Lyon-Bordeaux járatra osztottak be, az indulás előtti nap megtudta, hogy négy napig Portóból kell indulnia, mielőtt a beosztását ismételten módosították az utolsó pillanatban, hogy Lyon, Nantes és Marrákes között repkedjen.
Az EasyJet France szakszervezeti szövetsége szerdán jelentette be, hogy sztrájkot hirdet augusztus 14-én és 15-én, miután a munkakörülmények javításáról folytatott tárgyalások kudarcot vallottak a vezetőséggel.
A három szakszervezet előzetesen sztrájkbejelentést tett közzé augusztus 7. és szeptember 2. közötti időszakra, a munkakörülmények "folyamatos romlására" hivatkozva.
Az utasok számát tekintve az Easyjet a második legnagyobb légitársaság Franciaországban az Air France után, évente milliókat szállítva nemzetközi és belföldi járatokon.
(MTI)