Az elmúlt hétvégén zajlott le a győri terrorbombázás emlékére rendezett megemlékezés a Légió Hungária szervezésében, melyen a Betyársereg is részt vett. Én is ott voltam, a rendezvény fegyelmezetten, méltóságteljesen ért véget, csakúgy, mint minden évben. Erről bővebb beszámolót olvashatunk a Légió Hungária honlapján. Azonban most nem a rendezvényről szeretnék beszámolni, hanem az azt beárnyékoló dolgokról.
Arról már korábban írtam, hogy Momentum-közeli győri polgármester teljesen átlátszó módon lefoglalta a fél belvárost csak azért, hogy a hazafiak ne vonulhassanak fel a megszokott útvonalon. Így más útvonalat kellett választani, de így is több százan jelentek meg, akiknek fontos volt, hogy megemlékezzenek az ártatlan civilekről, akiket a „demokrácia” nevében gyilkoltak le amerikai légiterroristák.
A köztéri rendezvény után zárt körben meghirdettek egy bajtársi estet, ahol kötetlenebb formában, zenei aláfestéssel folytatódhatott tovább az ország több pontjáról Győrbe érkező nemzeti aktivisták találkozója. A balliberális városvezetésen túl azonban „felsőbb körök” sem nézték ezt jó szemmel, ugyanis a jó előre lefoglalt éttermet az utolsó napon aljas módon fenyegették meg. Soha semmi probléma nem volt, amikor hazafiak szórakoztak, hogy az egyik szervezőt idézzem, „egy pohár nem tört még el”.
Azonban az már szokásos, hogy a „nemzeti kormány” regnálásának 15. évében még mindig a nemzeti érzelmű magyarokat vegzálják, míg a kommunisták nyíltak tagadhatják a kommunizmus bűneit és hordhatnak tiltott önkényuralmi jelképeket, mindezt a rendőrség asszisztálása mellett.
Úgyhogy a NAV és a Nébih is kiszállt a győri étteremhez, és tudtára adták a tulajnak, ha be meri engedni ide a „szélsőségeseket”, akkor komoly bírságokkal és minden egyébbel néz szembe. Természetesen találtak hivatalos „okokat”, amelyet „élelmiszer-biztonságilag” nem találtak megfelelőnek, például – ez nem vicc – azt, hogy egyes radiátorokról kicsit lekopott itt-ott a zománc.
A bajtársi estet végül megtartották, de kellemetlenséget okozott az utolsó pillanatban felkutatni egy olyan helyet, ahol erre lehetőség van, és ez nem is Győrben sikerült. Mit is lehetne még a fentiekhez hozzáfűzni? Legfeljebb azt, természetesen minket mindez nem tántorít, de mindig rá kell mutatnunk a jelenleg regnáló rendszer kétszínűségére.
Lantos János – Kuruc.info