Elkészült a Győr-Veszprém vonal nyár elején indított felújítása, csütörtöktől ismét várja a túrázókat a Bakonyvasút - jelentette be a MÁV.

A négyhónapnyi megfeszített munka során kicserélték a Gyökeres-árok és a Répás-árok felett átívelő, egyenként 21 méter támaszközű, felsőpályás, rácsos tartós acélszerkezetű gyulafirátóti völgyhidakat. Az új hidak megjelenése megegyezik a korábbi hidakéval, ugyanis kiemelt cél volt az örökségvédelmi szempontok betartása, de korszerű anyagokat és technológiákat alkalmaztak.

A lecserélt hídszerkezetek a vasútvonal megnyitása óta, 128 éven át szolgálták a közlekedést, és ez idő alatt csupán kétszer kaptak nagyobb felújítást. Megújultak a hídfők, és több száz méteren teljesen felújították a pályát is, a talpfák egy részét betonaljra cserélték.

Csaknem 2,5 kilométeren végeztek vágányszabályozást, elvégezték több vasúti átjáró felújítását is. A munkálatokkal egyidőben gyérítették a pálya menti növényzetet, és kivágták a vasúti közlekedésre veszélyes fákat.

A MÁV saját forrásából, mintegy 2 milliárd forintból megvalósuló beavatkozásoknak köszönhetően fél kilométeren megszűnt a korábbi sebességkorlátozás.

A beavatkozás kisebb utómunkálatokkal és tereprendezéssel november végén fejeződik be teljeskörűen, ezek a vonatforgalmat már nem érintik.

Magyarország egyetlen műemléki védettségű vasútvonalán az őszi bakonyi túrázásra indulók tehát már ismét tervezhetnek a vonatokkal, a Cuha-völgybe kirándulókat kétóránként közlekedő járatokkal és kedvező árú, 1199 forintért megváltható Bakony napijeggyel várja a vasúttársaság, mely egy teljes napon át korlátlan utazást biztosít a Győr és Veszprém közötti vasútvonalon, valamint a térség számos autóbuszvonalán.

(MTI)