Az esetről Fidrus Péter, Ózd volt jobbikos alpolgármestere, jelenleg képviselő számolt be Fb-oldalán:

Lincselés Ózdon!

Csak a 70 éves áldozat lélekjelenlétén múlt, hogy nem ismétlődött meg az olaszliszkai tragédia Ózd Center városrészében!

A mindenki által tisztelt és kedvelt idős ember szombat este mezőgazdasági munkájából hazafelé tartott Centerben, ahol arra lett figyelmes, hogy egy kb. 20 főből álló népes társaság az utcán éppen ballagási ünnepséget tart.

Az ünneplő tömeget annyira lefoglalta a dajdajozás, hogy eszük ágában nem volt félreállni a traktor útjából, hogy az szabadon és békésen tovább haladhasson. Ezt a traktoros elunta, és továbbhaladási szándékát jelezve megnyomta a munkagép dudáját…

Több sem kellett az italtól megerősödött társaságnak, a dudaszót jelnek vélték, és azonnal a traktorra és annak vezetőjére támadtak. A gépjármű ajtaját bezúzták, kiszakították, az öreget pedig ott ütötték, ahol érték! Szerencsétlen áldozat, amíg az egyik kezével védekezni próbált, a másikkal egy szintén idős barátját hívta fel a telefonján, aki azonnal a helyszínre sietett.




Mindeközben szerencsére valaki a függöny mögül értesíthette a rendőrséget, akik szintén megjelentek, ekkorra már az idős férfi több helyen megsérült. Őt a mentők azonnal kórházba szállították.

Mindent elmond a támadók pofátlanságáról, hogy az ő vallomásuk szerint a traktoros elgázolta egyiküket, majd a 70 éves öregember vasvillával 20 emberre támadt… A vasvilla valahogy mégsem került elő a helyszínelés során, így gyorsan megdőlt a sztori.




Két embert a rendőrség előállított, és itt be is fejezhetnénk a történetet, de attól tartok nincs vége, sőt, hasonló esetek előfordulására számíthatunk Ózd városában a közeljövőben, ha sürgősen nem változtatunk bizonyos dolgokon!

Mire gondolok konkrétan? Elmondom, bár az illetékesek nem fognak ennek örülni!




Tehát az, hogy csak két embert állítottak elő, annak az az oka az információim szerint, hogy nem volt a területen elég rendőr. Ahhoz, hogy egyetlen embert elő lehessen állítani, a protokoll szerint két rendőr szükséges. Nem tudtak tehát több rendőrt biztosítani ahhoz, hogy minden gyanúsított elő legyen állítva. Bizony, van olyan időszak, amikor a városban egyszerűen nincs rendőrjárőr sem… A leszerelési moratórium május végén lejárt, június első napjaiban mintegy 300 rendőr adta le a szolgálatot, a jövő tehát ebből a szempontból finoman szólva is aggasztó.




Nemhogy két hét alatt nem lett rend az országban, hanem káosz alakulhat ki bizonyos helyeken!

Másik probléma: a városi rendészet 11 fővel működik. Ahhoz, hogy megfelelő biztonsággal működhessen az önkormányzati egység, 20 fő munkájára lenne szükség. Ezt hiába tudjuk, a létszámot azonban mégsem bővítjük az ideálisra, erre a jelek szerint nem szánunk pénzt.

Harmadik probléma: a városban lévő térfigyelő kamerák többsége hónapok óta nem működik, valamint a létszámhiányból adódóan a még működőeket sem figyeli senki… A már több mint egy esztendeje megvásárolt új kamerák egy része fel sem lett szerelve, a többi pedig nincs beüzemelve…

Negyedik probléma: a polgárőrség szinte csak névlegesen működik, nagyobb rendezvényeket, biztosítanak csupán, napi szintű járőrözés nincs. A polgárőrség vezetője gyakran saját zsebéből finanszírozza a szervezet kiadásait, hogy működőképesek maradhassanak.

Nagy elánnal álltunk neki anno 2014-ben a rendteremtésnek. Sok helyen megszüntettük az áramlopást, bejárásokat tartottunk problémás területeken, létrehoztuk a rendészetet, megalkottuk a közösségi együttélés szabályait, szoros kapcsolatot ápoltunk a rendőrséggel, heti rendszerességgel konzultáltunk az eseményekről, feladatokról. A közbiztonság helyzete prioritás volt, és ez meg is látszódott az eredményekben.

Ma már nincsenek heti egyeztetések a rendőrkapitány és a polgármester, valamint a rendészet vezetője között, a jó kapcsolat azonban megmaradt a rendőrséggel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az önkormányzat kávéfőzővel, televízióval és kondigépekkel támogatta legutóbb a rendőrséget. Na, ettől várjunk javulást a közbiztonság terén… Amikor testületi ülésen nemtetszésemnek adtam hangot a támogatással kapcsolatban, azt a választ kaptam, hogy mindezek hangulatjavító intézkedések… Hát, akkor remélem mindenki jó hangulatban, kávézva a televízió előtt ülve nézheti, ahogy idős, tisztességes embereket vernek agyon a szabadjára engedett romboló egyének.

Nem dughatjuk tovább homokba a fejünket, a szombati esemény figyelmeztető jel kell hogy legyen, mielőtt nagyobb tragédia, vagy azok sorozata be nem következik!