Az orvosszakértői vélemény szerint halálra gyógyszerezhették gyilkosai azt a milliárdos vállalkozót, akinek összeégett holttestét 2020 augusztusában találták meg a Baranya megyei Báron - hangzott el a rendőrség pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.



Makai Attila és Makai Zsolt - jó kommunista módjára újraosztotta a javakat

A 62 éves M. (azaz Mészáros) István meggyilkolása ügyében M. (azaz Makai) Zsoltot és K. (azaz Kiss) Istvánt gyanúsítja a rendőrség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, továbbá a két férfit és három társukat sikkasztással is gyanúsítják - közölték.

A nyomozás adatai szerint a társaság tagjai több mint 40 millió forintnyi értéket szereztek meg a mentálisan leépült, pszichiátriai beteg, alkoholfüggőséggel küzdő vállalkozótól, majd a gyilkosság leplezése érdekében a holttestre rágyújtották a férfi kastélyát - derült ki a tájékoztatón.

Petőfi Attila országos főkapitányi biztos elmondta: 2020. augusztus 10-én riasztották a lángoló bári kastélyhoz a tűzoltókat, akik az épületben egy felismerhetetlenségig összeégett holttestet találtak. Később is csak genetikai vizsgálattal sikerült igazolni az áldozat személyazonosságát, illetve kiderült, hogy a férfi emberölés áldozatává vált.

Az ezt követő nyomozás megállapította, hogy a mentális problémákkal küzdő férfi 2020 áprilisában, a pszichiátriai kezelése után ismerkedett meg a gyilkosság egyik gyanúsítottjával, M. Zsolttal. A gyanúsított által szervezett társaság izolálta a vállalkozót azzal a céllal, hogy megszerezzék a vagyonát. Elvették a mobiltelefonját és megakadályozták a kapcsolattartását a két lányával is.

A férfit vényköteles gyógyszerekkel, antidepresszánsokkal és alkohollal tömték, és bódult állapotában különböző, a cégei és a vagyontárgyai megszerzésére lehetőséget nyújtó nyilatkozatokat írattak alá vele. Ezek között volt egy végrendelet is, amelyet a férfi az állítólagos "élettársa" javára írt alá, de ez a nő egyébként M. Zsolt barátnője volt - ismertette a vezérőrnagy.

Harmati Béla, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója arról számolt be: a nyomozás adatai szerint a társaság tagjai akkor dönthettek áldozatuk sorsáról, amikor a lánya kezdeményezésére a férfit gondnokság alá helyezték. Ez vezetett ahhoz is, hogy a férfit a XII. kerületi villájából Bárra költöztették. Ezt követően ugyanis a gyámhivatal zárolta a férfi bankszámláit, illetve M. István ellenszegült, amikor az értékpapírjait akarták pénzzé tenni. A gyanúsítottak már biztosítottnak érezték az érdekeiket azáltal, hogy a végrendeletében M. István az élettársára hagyta a vagyonát.

A végső lökést az adhatta meg, hogy augusztus 10-én az áldozatnak meg kellett volna jelennie a főváros XII. kerületében, a gyámhivatalban, M. István pedig azzal fenyegetőzött, hogy a meghallgatáson kitálal - mondta az ezredes.

Pál Adrián, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta, hogy a gyanúsítottak eladták a férfi csömöri telephelyén található vashulladékot, amivel 10 millió forintnyi kárt okoztak. Az áldozat lánya pedig arról számolt be, hogy 30 millió forintnyi érték tűnt el a bári kastélyból; ebből 5 millió forintnyi később megkerült.

Az egyelőre nem számszerűsíthető, hogy a társaság az eltelt hónapok alatt mennyi pénzt szerzett meg M. Istvántól, aki 5 és 10 milliárd forint közötti vagyonnal rendelkezett - számolt be a nyomozás eredményeiről a rendőr ezredes.

(MTI)

Korábban írtuk:

- Elfogták és őrizetbe vették végre a két cigánybűnözőt, akik megölték és elégették a budai milliárdost

- Már vígan facebookozgatnak a budai milliárdost kifosztó, majd elégető cigánybűnözők
- Londonban fogták el a budai milliárdost fogva tartó és fosztogató cigány bűnbanda egyik tagját
- Pintér és Hajdú nevével próbálta "zsarolni" az elégetett budai milliárdos lányát egy volt rendőrtiszt - nem adta be a derekát, az apja 3 hét múlva halott volt
- Így játszhatták át a kurvák a cigánybűnözők kezei közé a később meggyilkolt milliárdost
- Így megy ez nálunk: sem a kastélytűz, sem a budai milliárdos halálának okát "nem tudták" megállapítani
- Két éve még piti könyvtolvaj volt a halálra égetett milliárdos színesfémtelepét kifosztó bűnbanda "észlénye"
- "Politikai személyek, rendőrök is érintettek a halálra égetett budai milliárdos ügyében"
- Már emberölés gyanújával nyomoznak a bári kastélytűz ügyében, amelyben a budapesti milliárdos életét vesztette
- Egyre durvább a cigányok fogságába került milliárdos ügye: már azelőtt megölhették, hogy rágyújtották a kastélyát
- Dikk, micsoda véletlen: halálra égett a cigánybűnözők karmai közé került milliárdos - négyszer is "kigyulladt" a kastély
- Szamurajhadsereg, 740 millió forintos áfacsalás - ezek a jó ajánlólevelek a fideszes ügyvéd-politikusnál
- Bűnözők ajánlgatnak ügyfelet a fideszes ügyvédnek, de állítja, betartja a törvényt - az írásszakértő nem így látja
- Kegyetlen cigánybűnöző bandája hálózott be egy beszámíthatatlan milliárdost - exkluzív fotók, eltüntetni próbált videó
- A fővárosi prostituált- és drogpiacot is uralja az alkoholista milliárdost karmaiban tartó cigány maffia