Ugrás a cikkhez
Reklám

„A tűz keletkezési okát a tűzvizsgálati eljárás során nem lehetett megállapítani” - ez a leglényegesebb mondata annak a „Tűzvizsgálati jelentésnek”, amelyet a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság készített a Bár községben, 2020. augusztus 10-én, hajnalban keletkezett kastélytűzzel összefüggésben, amelyben Mészáros István milliárdos nagyvállalkozó gyakorlatilag szénné égett. „A halál oka nem állapítható meg” - ez az állítás már az elhunyt üzletember halálával kapcsolatban a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Orvosszakértői Intézet munkatársa által kiállított „Halottvizsgálati bizonyítványban” olvasható. Rendkívül gyanús körülmények között elhunyt egy ember, és a létező legkorszerűbb technikával ellátott szakértők „csak” két dolgot nem tudtak megállapítani: a tűz, valamint a halál okát - írja a Privátkopó.




A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2020. december 27-én (tehát a karácsonyi ünnepet követő napon), reggel 6 órakor küldte meg elektronikus úton az elégetett budai milliárdos lányának az augusztus 10-én, hajnalban keletkezett tűz körülményeinek vizsgálatáról szóló jelentését. Az eset során a fiatal nő édesapja életét vesztette. „A tűz keletkezési okát a tűzvizsgálati eljárás során nem lehetett megállapítani” - erre az álláspontra jutott több hónapnyi vizsgálódást követően a szervezet.

A jelentés indokolásában azt állította a dokumentumot aláíró Mácsai Antal tűzoltó ezredes, főtanácsos, igazgató, hogy „Az eljárás során helyszíni szemléket folytattam le, ügyfél és tanú nyilatkozatokat rögzítettem.”




A „kigyulladt” kastély tulajdonosa a budai milliárdos egyik cége volt. Úgynevezett ügyfélként (meglehetősen bizarr megfogalmazás ez tragédia esetében - a szerk.) elsősorban a kft. ügyvezetője mint cégképviseletre jogosult személy jöhetett (volna) szóba, de mivel a tűzeset során életét vesztette, így nyilatkozni sem tudott. A nagyvállalkozót április vége óta fogva tartó erőszakos bűnbanda egyik vezéralakja, Kiss József - dr. Péczely Attila ügyvéd ellenjegyzésével - még májusban készíttetett egy „meghatalmazást”, amelyben az állt, hogy Mészáros István „megbízta” őt a cégei képviseletével. Ez alapján akár felmerülhetett (volna) a neve „ügyfélként”, csakhogy június végén a Budapest XII. Kerületi Hivatal Gyámügyi és Igazságügyi Osztálya gondnokság alá helyezte M. Istvánt, ezáltal a „meghatalmazás” (amelyről egyébként azt állapította meg az írásszakértő, hogy az „nagy valószínűséggel hamisított”, ennek ellenére a bűnöző a fals papírral hónapokig az orruknál fogva vezette a XII. kerületi, valamint a mohácsi rendőröket) az ideiglenes gondnok kirendelésével érvényét vesztette, tehát Kiss sem tehetett „ügyfélként” nyilatkozatot. Lehetett (volna) még „ügyfél” az ideiglenesen kirendelt gondnok, László Albert, de ő egyrészt „elfelejtette” bejegyeztetni magát cégképviseletre jogosult személyként a cégjegyzékbe, másrészt a gondnokág alá helyezett milliárdos halálának pillanatában megszűnt a gondnoki megbízatása, ugyanis, ha nincs gondnokolt, akkor gondnok sem lehet, ez fogalmilag kizárt. Harmadrészt: az ideiglenes gondnok Budapesten tartózkodott a bári kastély „kigyulladásának” időpontjában, az elhunyt üzletember lányától értesült a tragikus esetről, ebből következően egyébként sem tudott (volna) érdemben nyilatkozni a tűzesettel kapcsolatban.



Mindössze ennyi mondanivalójuk volt a katasztrófavédőknek az emberéletet követelő tűzesetről

A fentiek ismeretében nem világos, hogy a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője „ügyfélként” kinek a nyilatkozatát rögzítette. Merthogy az akkori állapot szerint senki sem volt jogosult a kastély tulajdonjogával rendelkező gazdasági társaság képviseletére, tehát „ügyfélként” az előzőekben megnevezett személyek egyikét sem nyilatkoztathatta (volna) a tűzoltó ezredes.

A „Tűzvizsgálati jelentés” szerint 2020. augusztus 10-én, hajnali 2 óra 58 perckor érkezett bejelentés a 112-es segélyhívóra, hogy lángba borult az impozáns, örökségvédelem alatt álló ingatlan. A dokumentum ugyan nem tartalmazza, de a Privatkopo.hu biztos forrásból szerzett információja szerint Kiss József volt az, aki értesítette a katasztrófavédelmet. A nagyvállalkozót fogva tartó, sanyargató cigánybűnözők egyik főkolomposa. Akinek „igyekezetéből” arra már nem futotta, hogy segítse a lánglovagok bejutását az ingatlanba, ugyanis „a tűzoltók kiérkezésekor az ingatlan megközelítését lezárt kapu és ajtó akadályozta”. Hosszú percek teltek el azzal, hogy a már helyszínen tartózkodó szakemberek egyáltalán meg tudták közelíteni az égő épületet.



Kiss József, a katasztrófavédelem „ügyfele” vagy „tanúja”, a budai milliárdos egyik kifosztója

Tényként közölhető, hogy Kiss József vagy „ügyfélként” vagy „tanúként” nyilatkozott a tűzvizsgálatot lefolytató szakembernek, aki a jelentés elkészítésénél figyelembe vette azt. Ez azért érdekes, mert a férfi által (is) irányított bűnbanda akkor már több hónapja fosztogatta az elégetett üzletembert, valamint - és itt jön a lényeg - a bűnözőnek érdeke fűződhetett a milliárdos halálához, hiszen, amint az a folyamatban lévő büntetőeljárások során már bebizonyosodott, a lehúzásokra szakosodott csoport a vagyonára pályázott. Minimum kétséges, hogy Kiss a valóságnak megfelelően tájékoztatta a történtekről a vizsgálatot folytató szervezet képviselőjét, ugyanis ő nem abban volt érdekelt, hogy fény derüljön az igazságra. Mégis: a „Tűzvizsgálati jelentés” az ő nyilatkozatára (is) alapítottan került megfogalmazásra.

Vélelmezhető, hogy a tűzeset körülményeit összefoglaló dokumentum készítője a bűnszövetkezet más tagját is nyilatkoztatta „tanúként”.

„Amikor tudomást szereztem arról, hogy tűz ütött ki a kastélyban, azonnal a helyszínre autóztam Budapestről. Engem, mint az elhunyt tulajdonos lányát a rendőrök nem engedtek az ingatlan területére lépni, azt mondták, nincs jogosultságom hozzá. A cigánybűnözők meg, akik hónapokig fogva tartották, ütötték-verték és kifosztották apukámat, továbbá érdekük fűződött a halálához, ott vigyorogtak rajtam az ingatlanon belül. Ők, a mohácsi rendőrök szerint, jogosan tartózkodtak az ingatlanban. Én nem. Ennek aztán az lett a vége, hogy ellopták azt is, amit addig nem tudtak” - jegyezte meg a néhai üzletember egyik lánya.




Égbekiáltó pontatlanság a jelentés azon megállapítása, hogy „Jelen tűzesetet megelőzően 2020. augusztus 10-én az épület déli szárnyában keletkezett tűz”. Augusztus 10-én ugyanis a „jelen tűzeset”, a vizsgált esemény következett be. Az igaz, hogy azt megelőzően is volt tűz a kastélyban, de az két nappal korábban, augusztus 8-án történt.

A dokumentum tartalmát olvasva komoly hiányérzete támad az ügyet ismerőknek. A katasztrófavédelem ugyanis „diszkréten” elhallgatta a jelentésben, hogy az augusztus 10-i tűzesetet követően másnap, 11-én és a rákövetkező napon, 12-én is ki kellett vonulniuk a helyszínre, mert újra és újra tűz ütött ki az ingatlanban. A történtekre csupán kétféle magyarázat adható. 1. A tűzoltók nem oltották el szakszerűen a lángokat, nem győződtek meg kellő alapossággal arról, hogy nem hagytak-e maguk után parázsló anyagokat. 2. Mivel a hatóságok nem zárták le az ingatlant, nem elképzelhetetlen, hogy valakik szándékosan gyújtogattak, annak érdekében, hogy nyomokat tüntessenek el.




Egy biztos: a kastély augusztus 10. napját követően még kétszer „gyulladt ki” és végül teljesen leégett. Utóbbi esetekről egyetlen mondat erejéig sem „emlékezett meg” a katasztrófavédelem igazgatója a hivatkozott jelentésben. Más jelentésben sem, ugyanis az elégetett édesapa lányának az említetten kívül a mai napig nem küldtek újabb dokumentumo(ka)t. Mintha augusztus 11-én és 12-én nem történt volna semmilyen említésre méltó esemény a bári kastélyban…

A tűzhalált halt nagyvállalkozó lányai azt közölték a bűnügyi portállal, hogy nem fogadják el a „Tűzvizsgálati jelentésben” foglaltakat, a döntés ellen a törvényben rögzített határidőn belül közigazgatási pert indítanak.

Még nincs vége.




Mészáros István elégetett holttestét a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Orvosszakértői Intézetben vizsgálták meg. Azonban - a katasztrófavédőkhöz hasonlóan - ők sem tudtak eredményre jutni. A 2020. szeptember 4-én kiállított halottvizsgálati bizonyítványban a halál közvetlen okaként a következőt tüntették fel: „A halál oka nem állapítható meg.” Az alapbetegségről beszámoló részhez ugyanezt írták: „A halál oka nem állapítható meg.”

Közel fél évvel ezelőtt - felettébb gyanús körülmények között - életét vesztette egy 62 éves férfi. A legfontosabb két kérdésre a mai napig nincs válasz: 1. Hogyan keletkezett a tűz, amelyben a teste elégett? 2. Konkrétan mi okozta a halálát?

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanújával folytat nyomozást az ügyben.
















Korábban írtuk:

- Két éve még piti könyvtolvaj volt a halálra égetett milliárdos színesfémtelepét kifosztó bűnbanda "észlénye"

- "Politikai személyek, rendőrök is érintettek a halálra égetett budai milliárdos ügyében"

- Már emberölés gyanújával nyomoznak a bári kastélytűz ügyében, amelyben a budapesti milliárdos életét vesztette

- Egyre durvább a cigányok fogságába került milliárdos ügye: már azelőtt megölhették, hogy rágyújtották a kastélyát

- Dikk, micsoda véletlen: halálra égett a cigánybűnözők karmai közé került milliárdos - négyszer is "kigyulladt" a kastély

- Szamurajhadsereg, 740 millió forintos áfacsalás - ezek a jó ajánlólevelek a fideszes ügyvéd-politikusnál

- Bűnözők ajánlgatnak ügyfelet a fideszes ügyvédnek, de állítja, betartja a törvényt - az írásszakértő nem így látja

- Kegyetlen cigánybűnöző bandája hálózott be egy beszámíthatatlan milliárdost - exkluzív fotók, eltüntetni próbált videó

- A fővárosi prostituált- és drogpiacot is uralja az alkoholista milliárdost karmaiban tartó cigány maffia





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából