Ugrás a cikkhez

Véletlenül több adagot kapott a Pfizer-oltásból Szakács László múlt pénteken. Egy napot a kórházban töltött, azóta sincsenek tünetei, az oltás utáni ötödik napon, szerdán beszélgetett vele a Vaol.hu munkatársa. Nem először történt ilyen, a média a napokban az olaszországi esetet kapta fel.



Fotó: Cseh Gábor

Szakács László elbeszélése szerint, amikor beült az oltásra, a háziorvos mondta, hogy nem adott be még Pfizert, valószínűleg így történhetett, hogy többet szívott fel az ampullából.

– Akkor derült ki, hogy talán túl sokat kaptam, amikor a többi időpontra érkező pfizeresnek is adni kellett volna, de már nem volt adag. Amikor hazaértem, rám telefonált az orvos, hogy vissza kellene jönni, mert többet kaptam. Nem állíthatom, hogy hatot, de úgy tudom, annyi van egy ampullában. A sürgősségire szóló beutalómon csak az szerepelt, hogy „véletlenül többet kapott”. A kórházban humorral kezelték a dolgot, tréfáltak vele: „Maga akkor most négy-öt évre védve van.” Jól megkaptam, pedig eredetileg nem is óhajtottam oltakozni. Még várni akartam, amíg lesz az oltásokról több tapasztalat, de aztán azt mondtam, hogy a Pfizert vagy a Johnson and John­sont el tudom fogadni.

Szakács László az utóhatásokról elmondta: pár órán át 37 fokos hőemelkedése volt, 180-ra felment a vérnyomása, de úgy véli, hogy az utóbbi lehetett a kórházi környezettől is, ami őt nagyon stresszelte, mert nem szokott beteg lenni. 69 éves, és mindössze egy mandulaműtétje volt.

– Egy éjszakát kellett kórházban töltenem. Gyógyszert nem kaptam. Másnap hazaengedtek. Amikor kijöttem, csak annyi volt, hogy nyomást éreztem a fejemben, ezt talán lehet utóhatásnak tulajdonítani, de ez sem biztos. Jól vagyok, dolgozom. Jó a genetikám, és fiatalkoromban amatőr sportoló voltam, futottam, úsztam. Nem ittam, nem dohányoztam, nem éjszakáztam életem során. Sokat vagyok a szabadban, méhészkedem, kéthetente tornászom negyven percet, ami nem sok, de mégis valami, fittebbnek érzem magam utána – mondta Szakács László.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából