Ugrás a cikkhez
Reklám

Zdeněk Bakala cége, az Economia még tavaly ősszel jelentette be, hogy jelentős összeggel támogatni fogja a volt indexesek új projektjét.




A Telex a honlapján hozta nyilvánosságra ma, hogy mostanra megérkezett hozzá a Zdeněk Bakala cseh milliárdos nevéhez köthető kiadóvállalat, az Economia által még tavaly felajánlott támogatási összeg - írja a Media1.

Bakala egy munkatársa közvetítésével még 2020. szeptember 21-én, néhány nappal a Telex elindítása előtt jelentette be, hogy 200 ezer euró (azaz hozzávetőlegesen 70 millió forint) adománnyal támogatná a Telexet.

A Telex az összeg megérkezése kapcsán most újra hangsúlyozza, hogy Bakala nem szerez tulajdonrészt, ez nem befektetés a részéről, hanem

szimpla támogatás, és ezért nem kér semmit cserébe, csak a korrekt, kritikus, kíváncsi újságírást akarja támogatni...

Ezek a milliárdosok ugyanis köztudottan ilyen önzetlenek.

Bakalával Munk Veronika, a Telex főszerkesztője a tömeges indexes felmondások után került kapcsolatba: miután Munk Veronika interjút adott Bakala egyik kiadványának, a Respekt nevű újságnak is az Indextől történő tömeges távozások körülményeiről, megkereste őt az írást készítő újságíró, hogy a kiadó tulajdonosa szeretne támogatást adni. Ez az adomány érkezett meg most, 2021 márciusában a nemrég létrehozott Ne Hallgassunk Nonprofit Kft.-hez, amelyet Munk Veronika és Dull Szabolcs, a Telex két főszerkesztője, illetve Kárpáti Márton, a Telex kiadójának vezetője hozott létre idén februárban, elsősorban azért, hogy a bomlasztó zsidó firkászkodást független magyar nyilvánosságot és a sajtószabadság érvényesülését támogassa.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából