Ugrás a cikkhez
Reklám

A Magyar Nemzet értesülései szerint jogerősen is elutasította a bíróság a terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed "H." (azaz Hamed - a szerk.) keresetét, amelyben a férfi annak megállapítását kérte, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda az egyik korábbi nemzeti konzultáció egy kitételével megsértette a "jó hírnevét".




A jogerős döntés értelmében a szír férfinek 15 napon belül kétszázezer forint ügyvédi munkadíjat, valamint hatszáznegyvenezer forintnyi fellebbezési illetéket meg kell fizetnie az alperesnek.

Ahmed "H." 2018 februárjában azért fordult bírósághoz, mert a "Soros-terv" kapcsán indított nemzeti konzultációban szereplő egyik megállapítás úgy szólt: "Egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H.-nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték." A szír férfi a "jó hírnevének" megsértése miatt perelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, s a kézbesített konzultációs kérdőívek alapján összesen nyolcmillió forintnyi kártérítést követelt.

A hírre reagálva Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Facebookon közzétett videójában azt mondta, "morális nonszensz", hogy a szír férfi dobálja kövekkel a rendőröket, majd pert indít személyiségi jogainak megsértése miatt. Hozzátette: a perben Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere védte a férfit, ami Dömötör Csaba szerint jól mutatja, hol áll a baloldal ebben a kérdésben. Hozzátette: az a minimum, hogy Ahmed H.-nak a perköltséget is meg kell fizetnie.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Továbbra is mi etetjük "röszkei" Ahmedet, mert senkinek sem kell

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából