"A MAZSIHISZ (sic!) mély meggyőződése, hogy egy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, a kettőt már túlzásnak tartjuk" címmel adott ki közleményt a gazdanép nemzeti ünnepét megelőző napon a Weber-látogatáson láthatólag kellően felbátorodott Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (rövidítése helyesen: Mazsihisz). A szemtelen zsidók annak hírére adták ki az alábbi pimasz irományt, hogy a két magyar író állami kitüntetésben részesült. Döbrentei Kornél a Magyarország Babérkoszorúja-díjat, Takaró Mihály pedig a József Attila-díjat kapta meg.
A zsidóság „nem éppen a honszerető, nyájas népréteg szerepében tűnik fel” – ez a kitüntetettek egyikének kedves mondata.
Döbrentei Kornél írói munkásságának antiszemita vonatkozásaiból bő válogatást kínál az internet. Mellé felsorakozott, a sokadik kitüntetését átvevő Takaró Mihály, aki irodalmi tudását főként a Jobbik rendezvényeinek hallgatóival osztotta meg alig pár éve, még abban az időben, amelyekből ma is naponta kerülnek elő sötét, rasszista ocsmányságok.
A két rasszista irodalmár párhuzamos kitüntetését – szeretnénk szólni – soknak tartjuk. Szerintünk be kellene ezt jobban osztani. Arra szeretnénk kérni a kulturális kormányzatot, hogy a legközelebbi március 15-én már csak egy rasszistát tüntessen ki, higgyék el, az is bőven elég lesz az ünnephez. Március 15-e ugyanis Döbrentei és Takaró rasszizmusának az ellenkezőjét, a befogadó, liberális nemzeteszme diadalát ünnepeli.
Tisztelettel tájékoztatjuk a kulturális kormányzatot arról, hogy vannak nagyszerű és nem rasszista magyar irodalmárok, akár közülük is lehetne válogatni.
Vasárnapi frissítés: A kormányhű zsidó gárda is felhorkant
Az adófizetők pénzéből (is) eltartott Tett és Védelem Alapítvány, vagy ha úgy tetszik, a kormányhű EMIH zsidó gárdája is nemtetszését fejezte ki a magyarok kitüntetése miatt:
"Tett és Védelem Alapítvány továbbra is elkötelezett az antiszemitizmus elleni fellépés során a jog, az oktatás és a tudományos módszerekkel alátámasztott kutatás eszközeinek mind szélesebb körű kiterjesztésében. Az elmúlt években tapasztaltak alapján elismerjük a magyar kormány ezen a téren kifejetett törekvéseit, amelyek szellemiségével a fenti elismerések nehezen összeegyeztetehetők és nem szolgálják a Március 15-ei ünnep magasztos, nemzetegyesítő eszméjét"
- írják fülsértően magyartalan és hibás közleményükben.
A nemzeti érzelmű író és irodalmár munkáiból is csemegéztek - elrettentésül. Mi inkább szívmelengető éleslátásként közöljük ezeket az alábbiakban:
Döbrentei a Vasárnapi Újság című rádióműsornak arról nyilatkozott, hogy meggyőződése szerint:
- “A magyarországi zsidóság nem éppen a nyájas honszerető népréteg szerepében tűnik fel.”
- „A zsidótörvényeket éppen a zsidóság megmentése érdekében, mintegy összekacsintva a zsidóság akkori vezetőivel hozták meg.”
- „A német követelések kielégítése érdekében például zsidó deputáció járt fönt Horthynál a doni hadsereg mielőbbi kiküldését szorgalmazva. És hát a papírtalpú bakancsokat valakik akkor is gyártották.”
Immáron babérkoszorús Döbrentei 2004-ben antiszemita kiszólásokkal tűzdelt beszédet tartott a Tilos Rádió előtt:
„...a népünk megsemmisítésére törekvő, vallási köntösben folytatott engesztelhetetlen háború” és „a magyarság erkölcsi holokausztja” ellen, amelyet szerinte „álpróféták, álruhában, álorcában” vezényelnek, és „csak a szakálluk a valódi”
Sorozatos antiszemita megnyilvánulásai következtében 160 író lépett ki az Írószövetségből.
Takaró Mihálynak, a magyar szélsőjobboldal kedvenc ideológusának József Attila-díjat adományozott Kásler miniszter, amelyet Döbrentei korábban már szintén megkapott.
Ez a gesztus azonkívül, hogy a díjazott munkásságát elismerésre méltónak és példamutatónak állítja be, egyösszegű, egymillió forint pénzjutalommal és 65 év felett, havi kétszázezer forint nyugdíj-kiegészítéssel jár az összes adófizető állampolgár befizetéseiből, még azokéból is, akiket Takaró saját bevallása szerint nem tart emberi lénynek (pont ők siránkoznak adófizetői pénzekből előteremtett érdemtelen nyugdíj-kiegészítés miatt... - a szerk.)
Takaró szintén kikelt Kertész Imre ellen az Echo tévében, viszont Wass Albert népszerűsítésén régóta fáradhatatlanul munkálkodik. A frissen kitüntetett irodalomtörténész korábban a díj névadójáról, József Attiláról is megvetéssel nyilatkozott, nemkülönben a Nyugat folyóiratról, melyet kis példányszámú zsidó lapocskának nevezett.
Kapcsolódó:
- A "keresztényszociális" Weber a CEU-n kezdett, majd a zsinagógában tartott sajtótájékoztatót
- "Zsidózó irodalomtanár" - most éppen Takaró Mihály kitüntetése miatt hisztiznek metélték
- "Ezek nem árkot ásnak, sírt!" - Döbrentei Kornél az N1 Kávézó vendége

