Ugrás a cikkhez
Reklám

Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje kedden érkezett Magyarországra, és egyik első útja rögtön a CEU-ra vezetett. Az egyetem rektora ma délelőtt az amerikai ügyvivővel tárgyalt, ezután fogadta Webert - írja az Index.




Manfred Weber azért érkezett Magyarországra, hogy Orbán Viktorral egyeztessen a Fidesz Európai Néppártban maradásáról. Weber egyik feltétele ehhez az, hogy biztosítsák a CEU megmaradását Budapesten.

A CEU elnök-rektora, Michael Ignatieff ehhez kapcsolódva tagadta a magyar kormány állításait, amelyek szerint Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje téved, a CEU jelenleg is Magyarországon van és működik. Michael Ignatieff azt mondta : "a CEU-t kiszorították Magyarországról. A magyar kormányzat ezzel ellentétes állításai hamisak és félrevezetők".

Weber, aki a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) alelnöke is egyben, magyarországi látogatása előtt az Augsburger Allgemeine című német helyi lapnak azt mondta: Bajorország szeretne részt venni a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tanszékeinek finanszírozásában.

Tavaly december 3-án a CEU vezetése azt jelentette be, hogy hiába teljesítették a módosított magyar felsőoktatási törvény előírásait, a kormány nem hajlandó aláírni a működésüket garantáló nemzetközi megállapodást, ezért amerikai akkreditációjú képzéseiket Bécsbe költöztetik. Azt egyelőre nem tudni, mire használják a Budapesten maradt oktatási épületeket. Weber azt mondta: Bajorország két tanszék finanszírozásába szállhat be, egy harmadik tanszék finanszírozásában pedig úgy vehet részt, hogy a képzést alapítványi formában, a müncheni műszaki egyetem koordinációjával valósítanák meg.

A CEU sajtóközleményt adott ki a találkozó után, amiben azt írják, hogy

Weber Úr azért érkezett, hogy megbeszélje, hogyan biztosítható a CEU amerikai akkreditációjú intézményként való működése Magyarországon. A CEU támogatja Weber Úr kezdeményezését, és várja a Manfred Weber és Orbán Viktor közötti találkozó eredményét.

De azért azt is hozzáteszik, hogy mivel a magyar kormány által hozott törvény értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat az amerikai akkreditációjú programjaiba, a CEU az eddigi terveit követve továbbra is arra készül, hogy a következő tanévben az amerikai akkreditációjú programjait Bécsben indítja el.

Weber kedden délután látogatást tesz a Dohány utcai zsinagógában, és tárgyalást folytat Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével is.

Frissítés: sajtótájékoztató kipában

A bajor politikus a CEU után találkozott Orbán Viktorral, majd ellátogatott a Dohány utcai zsinagógába, ahol a Mazsihisz vezetőivel tartott megbeszélése előtt a zsinagóga kertjében tartott sajtótájékoztatót.

Annyira otthon érezte magát a kipában, hogy le sem vette, amíg az antiszemita szél le nem fújta a fejéről:

Weber elmondta, "konstruktív légkörben" tárgyalt Orbánnal, de "nem mindegyik problémát" oldották meg. Leszögezte, a Néppárt alapvető értékei nem lehetnek vita tárgyai – ilyen érték például a tudományos kutatás szabadsága, ezért követelte három pontja közül egyikben a CEU budapesti működésének biztosítását.



Fotók: Németh Sz. Péter/Index

A politikus megismételte azon követelését is, mivel Brüsszel- és EU-ellenes kampányt be kell szüntetni, a junckeres plakátokat el kell távolítani, és a Fidesznek garantálnia kell, hogy a jövőben sem indít unióellenes kampányokat. Ezen kívül az EPP vezetése "jó néven venné", ha Orbán bocsánatot is kérne a pártcsaládtól és Junckertől.



A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadja Manfred Webert

A többször hallott kritériumok megismétlése után a szervezők nem hagytak lehetőséget az újságíróknak arra, hogy feltegyék a korábban megígért öt kérdést.




2. frissítés: sajtótájékoztató a zsinagógában

A zsidóbérenc Weber egy órás megbeszélést követően a zsinagógában biztosított 10 percet a kérdésekre.




Azonban a kérdésekre csak olyan általánosságokat válaszolt, hogy "sok munka vár még ránk március 20-ig", voltak "apró pozitív jelzések", hogy Orbán megértette, hogy a kampányát nem folytathatja tovább, de mivel sok egyeztetés vár rá - többek között a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését kérő 13 párttal -, ezért a folyamatban lévő egyeztetésekről állásáról nem akart beszélni

Az EP-frakcióvezető, a Bizottság elnöki tisztségének várományosa az elől az eldöntendő kérdés elől is kitért, hogy bocsánatot kér-e Orbán az EPP egyik prominensét lejárató plakátkampányért. Erre azt válaszolta, hogy figyelni fogják az elkövetkezendő napokban, mit lép Orbán.

A tájékoztatón az egyetlen konkrétum az volt, hogy Weber állítása szerint egy új konstrukciót javasolt arra, hogyan adhatna továbbra is a CEU amerikai diplomát Magyarországon. Ebbe a konstrukcióba szállna be a müncheni egyetem a BMW-vel együtt.

3. frissítés: Orbán bocsánatot kérne az idiótázásért

Orbán Viktor eddig nem nyilatkozott kettejük találkozójáról, ugyanakkor Weber tájékoztatója után kamerák elé állt Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette:

Orbán Viktor kész bocsánatot kérni, ha és amennyiben a „hasznos idióták” kifejezéssel megsértett valakit a Néppártban.

„Orbán nem akart senkit sem megbántani a hasznos idióták kifejezéssel, ha valakit ez mégis bántott, akkor ennek a szónak a használatáért a kormányfő kész bocsánatot kérni”, fogalmazott konkrétan a kacifántos ígéretről Gulyás. Az EPP-csúcsjelölt másik két ultimátuma kapcsán Gulyás azt mondta, a plakátkampánynak vége, így ezt az ügyet rendezettnek tekintik, ahogyan a CEU ügyét is, noha nyitottak Weber idevágó javaslataira. A kancelláriaminiszter szerint ugyanakkor a magyar felsőoktatási törvény megfelel az uniós szabályoknak.

Gulyás Gergely szerint egyébként nemcsak a három ultimátumról beszélt Weber és Orbán, hanem Európa jövőjéről, Emmanuel Macron francia elnökről, a CDU-ról, a migráció megállításáról. „Ha ő lenne a bizottság elnöke, biztosítva lenne a külső határok megvédése”, mondta arról, miért támogatja a Fidesz Weber csúcsjelöltségét. Hozzátette, a Fidesz és a magyar kormány nyitott a tárgyalásra, de három dologban – a külső határok védelmében, a migráció kérdésében és a keresztény kultúra védelmében – nem alkudnak.

A kancelláriaminiszter arról is beszélt, szerinte csak olyan pártokkal van konfliktusuk az EPP-n belül, amelyekkel már eddig is, a kizárás ügy pedig elsősorban a migrációról szól. A korábbiaknál konkrétabban fogalmazott arról is, szerintük a Néppártnak nem kellene elengednie a Fideszt, mert az a pártcsalád legsikeresebb pártja.

A Néppárt kevésbé van meg nélkülünk, mint mi nélkülük – jelentette ki.

4. frissítés: a zsidóknak nincs panaszuk a kormányra

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) minden olyan európai pártcsalád fontos, amely tiszteletben tartja a kontinens zsidó hagyományait, a zsidó közösség vallási értékeit és érdekeit – írta a szervezet az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

A Mazsihisz kiemelte, az Európai Néppárt (EPP) jó kapcsolatokat ápol Izraellel, fellép az emberi jogok, az emberi méltóság mellett, az antiszemita jelenségekkel szemben. Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és Heisler András, a Mazsihisz elnöke kedden megbeszélést folytatott a Mazsihisz budapesti székházában.

Heisler András tájékoztatta a politikust a Mazsihisz és a magyar kormány kapcsolatáról és a zsidó közösséget érintő kérdésekről. A közlemény szerint azt mondta, hogy más egyházakhoz hasonlóan a Mazsihisz is széles körben részesül állami támogatásban, a magyar kormány – a zsidó vallásból fakadó – speciális előírásokat tiszteletben tartja, biztonsági kérdésekben együttműködik a szervezettel.

„A zsidó közösség fizikai értelemben nem érzi magát fenyegetve” – írták. Hozzátették, a magyar kormány és Izrael közötti jó kapcsolat fontos a magyarországi zsidóságnak.

Kitértek arra is, hogy a tárgyaláson Heisler András „nem hallgatta el azokat az emlékezetpolitikai kérdéseket, hatalomgyakorlási technikákat és a közbeszéd radikalizálódásának jeleit sem, amelyek a zsidó közösség számára konfliktusokat okoznak, de hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány tiszteli a zsidóság vallási és kulturális hagyományait, a fennálló viták nem az antiszemitizmusra vezethetők vissza”.

A Mazsihisz elnöke arra kérte az EPP-t, hogy „a Fidesz megítélésében a fentieket figyelembe véve mérlegeljen” – áll a közleményben.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából