Ugrás a cikkhez
Reklám

A nyugdíjas férfi C-vitaminnal "kezelt" rákos betegeket, önmagát rákkutatónak kiadva – Budapesten és a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben "praktizált". Betegeitől pénzt nem kért, de adományokat elfogadott.




A Győri Törvényszéken kameraerdő várta a "rákkutatót", de a kuruzslással vádolt férfi rossz egészségi állapotára hivatkozva nem jelent meg a tárgyaláson.

A vádirat szerint az álonkológus megtévesztette pácienseit: orvosnak adta ki magát, miközben csak állatorvos volt.

– A vádlott a súlyos, daganatos betegeket – az egyes tanúk szóhasználatával élve – vehemensen lebeszélte az orvostudomány által gyógymódként elfogadott kemoterápiáról és a sugárkezelésről – fogalmazott Szabó Helga, a Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség ügyésze.



EchoTV, ATV, Fix Tv, RTL Klub - néphülyítés nagy tételben

Dávid Tamás a hagyományos kezelések helyett nagy dózisú, intravénás C-vitamin-kúrát javasolt a hozzáfordulóknak.

– A vádlott szabadságvesztésének tartamát 1 év 6 hónapra, míg a felfüggesztés próbaidejének tartamát 3 évre felemeli – jelentette ki Jungi Eszter, a Győri Törvényszék tanácselnöke.

A bíró szerint a kamudoktor akkor hibázott, amikor olyan beavatkozásokat végzett, amire csak egy szakképzett orvosnak lett volna joga. Az ítélet jogerős – közölte a HírTV.

Korábban írtuk:

- "Azért lett rákos, mert az óvodában a szerelmét nem viszonyozták" - még mindig vezet műsort a korábban elítélt szélhámos

- Kuruzslás miatt ítélték el az EchoTV műsorvezetőjét - rákkutatónak és professzornak adta ki magát, de állatorvos

Kapcsolódó - ő volt a mellékszereplője ennek a felejthetetlen előadásnak: "A pénztárcámban nincsen pénzem, a Zorbán Viktór majd tesz bele, de csuhajja!"




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából