Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem fizette vissza a szerdai határidőig az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) azt az 1,6 milliárd forintot, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) követelt vissza tőle – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Lázár János a kormányinfón.

A Miniszterelnökség vezetője közölte, részletfizetést engedélyezett a kormány az ORÖ-nek. A kormányinfó után a Miniszterelnökség írásban arról tájékoztatott: a cigány szervezet 12 hónapot kapott a teljes összeg visszafizetésére, miután jelezték, jelenleg nincs ennyi pénzük.



A politika cigányai

Ismeretes, márciusban derült ki, hogy az Emmi visszaköveteli a botrányba fulladt Híd a munka világába programra kifizetett 1,6 milliárd forintot. A cigány önkormányzat még az Orbán-kedvenc Farkas Flórián elnöksége idején több milliárd forint uniós pénzt kapott egy olyan sci-fi szervezet létrehozására, amelynek célja főként cigány származású munkavállalók foglalkoztatása. A vizsgálat azonban föltárta: természetesen semmilyen szakmai tevékenység nem folyt, ráadásul a szövetkezet hónapokon át nem adta le az uniós támogatások záróelszámolását.

Az ügyben ügyészségi vizsgálat folyik.

(Magyar Nemzet nyomán)

Kapcsolódó:

- Cigányalma nem esik messze a fájától: az ifjú Flórika is börtönbe került, Áder készülhet a kegyelmezésre

- A Rejtett Erőforrások Minisztériumával kupeckedne a főcigány, hogy csökkentse bűnszervezete tartozását

- Ki van ez találva: az előző ORÖ-vezetés ellopta az 1,6 milliárdot, az új pedig bejelenti, hogy ők sajnos nem tudják visszafizetni

- "Lopássorozat miatt zárva" - bilincset akasztott az ORÖ kilincsére a Jobbik

- Rájár Flórira a rúd: bármennyire imádja őket Balog, kénytelen visszakérni az ellopott 1,6 milliárdot

- Nyomoznak Farkas Flórián hivatali vesztegetése miatt, Orbán kiállt a cigánya mellett





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából