Ugrás a cikkhez
Reklám

Első fokon pert nyert Orbán Viktorral szemben az Altus Zrt., amely Gyurcsány Ferenc tulajdonában áll – erről maga a Demokratikus Koalíció elnöke számolt be sajtótájékoztatón.



Eljátszadoznak egymással

A Fővárosi Törvényszék szerdai ítéletében azt mondta ki, hogy a miniszterelnök valótlanul állította 2015 májusában azt az Altus Európai Bizottságtól elnyert, uniós fejlesztési programokról szóló megbízásával kapcsolatban, hogy a cég a pénzt egyértelműen pártcélokra is használja. Emellett azt is kimondta az ítélet, hogy a kormányfő az uniós tenderen nyert szerződést abban a hamis színben tüntette föl, hogy az Altus a megbízást politikai megfontolásból vezérelve nyerte el. A bíróság döntése szerint Orbán Viktornak 270 ezer forint perköltséget kell fizetnie az Altusnak, és nyilatkozatban kell kifejeznie sajnálkozását.

Gyurcsány Ferenc szerint az ügynek két tanulsága van: egyrészt, hogy Orbán Viktor "bármilyen gátlástalan hazugságra kész", ha politikai érdeke úgy kívánja, másrészt pedig az, hogy Orbán Viktor morális, társadalmi és politikai értelemben egyaránt legyőzhető.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából