Fülkeforradalmár legyen a talpán, aki tudja követni, hogy lesz-e x az n-ediken békemenet, vagy nem.

Azt ugye már tudjuk, hogy Bencsik András szerint Orbánt sem most, sem később nem lehet leváltani, pont ezért is volt érdekes, hogy a Fidesz egyik faliújságának főszerkesztője mégis újabb békemenettel kívánta megvédeni imádottját. Nem sokkal később Kövér azt nyilatkozta, hogy az ötlet kedvére való, de most inkább maradjon pihenni az akolban a bégető sereg. Ezután a hámozott narancsos Bayer nyomatékosította, hogy igenis lesz menetelés, de bejelentését a felvonulók nem kérték. Most újabb fejezet nyílik az erőltetett menet békemenet-sagában: a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal már a szabadságharctól megéhezett menetelők ellátását szervezi. Mindenesetre Hegedűs Zsuzsa adjon jóéjtpuszit annak, aki mindezt érti.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának igazgatója írta az alábbi levelet a vadászatra jogosultaknak. A lényege, hogy annyit kér tőlük, hogy etetnék már meg a békemenet (ami ugye nem is lesz, mert béke van) résztvevőit egy kicsit, mert annak pozitív lehet a nemzetközi „vízhangja”.



Rákattintva nagyítható

A levél írója, Kiss Zoltán Csaba igazgató a hivatali telefonszámán (52/523-815) szívesen várja az érdeklődő hívásokat.

(Kuruc.info)

Frissítés: nem akarnak "nekirontani" az imádott Nagy-Izraelnek

Egyelőre nem rendez békemenetet a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a "nemzeti szuverenitás védelmében", mert az Egyesült Államok és Magyarország közötti nézeteltérések elsősorban diplomáciai úton rendezhetőek - jelentette ki Fricz Tamás, a CÖF alapítója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A békemenet, ami egyfajta végső megoldás, most kontraproduktív lenne, azt a látszatot keltené, hogy nekirontanak Magyarország szövetségesének, az Egyesült Államoknak - közölte a politológus.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője bejelentette: a magyar törvények szerint nemcsak a korrupció büntetendő, hanem az is, ha valaki elmulasztja bejelenteni a tudomására jutott korrupciós cselekményt. Az amerikaiak ezt nem tették meg a kitiltási ügyben, ezért a CÖF feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen - mondta. (De persze ez is csak  parasztvakítás, hiszen Goodfriend diplomáciai mentességet élvez, és rá amúgy sem vonatkoznak a magyar törvények - a szerk.)

(MTI nyomán)