Remélhetőleg nemcsak a Kuruc.info profilját, hanem más szélsőjobboldali oldalakat is törölni fognak a Facebookról – nyilatkozta a Népszabadságnak a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke. Bodnár Dániel azt is elmondta, hogy a napokban megállapodást írtak alá Lázár János miniszterelnökségi államtitkárral. A kormány korábban kötelezettséget vállalt, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri (monitorozza) az antiszemita jelenségeket: a szerződés értelmében ezt a feladatot az alapítvány látja el.



Bodnár, aki a magyarok pénzén harcol a magyarok ellen

Köves Slomó rabbi, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) vezetője tavaly nyáron kezdeményezett találkozót más zsidó szervezetekkel, hogy megvitassák, milyen módon lehet eredményesen fellépni az antiszemitizmus terjedése ellen. A találkozó folytatásaként tavaly év végén megalakult a Tett és Védelem Alapítvány. A kuratóriumban a Mazsihiszt (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) az időközben elnökké választott Heisler András képviseli, a testületben helyet kap például Guba Gergely, a Szim Salom progresszív zsidó közösség vezetője is. A kuratórium elnöke a saját fajtársait is meglopó Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja.

"Az antiszemitizmus társadalmi betegség"

Gyakran hallani, hogy az antiszemitizmussal szemben elsősorban nem a zsidó szervezeteknek, hanem a többségi társadalomnak kell fellépnie. Bodnár Dániel viszont úgy látja, hogy a zsidó közösségnek is megvan a maga szerepe: „Felelősséget kell vállalnunk a saját ügyeinkért, hogy végre kikerüljünk abból a politikai térből, ahol a jobb- és a baloldal a maga érdekeinek megfelelően egyaránt felhasználja a zsidóságot. Mi azt szeretnénk, ha senki nem játszadozna az úgynevezett zsidó kártyával. Az antiszemitizmus, mint társadalmi betegség, valóban az egész nemzet felelőssége. Ez azonban nem ment fel minket az öngondoskodás kötelessége alól, ott, ahol konkrét sérelem éri a közösségünket”.

Jobbikosokat jelentgetnek fel

Az antiszemitizmus elleni küzdelem olyan ügy, ami közös platformra hozza a legkülönbözőbb felfogású, egymással sokat vitatkozó zsidó vallási és civil szervezeteket. A Tett és Védelem Alapítvány egyszerre tudományos műhely és jogvédő szervezet. Az alapítvány – a kuratóriumi elnök közlése szerint – az elmúlt fél évben összesen 24 feljelentést tett, jórészt az Országgyűlésben lévő "szélsőjobboldali politikusok ellen".

A feljelentések többségét az ügyészség elutasította. Részben azért, mert – ahogy általában az Alkotmánybíróság egyik állásfoglalására hivatkoznak – ok-okozati összefüggésre lenne szükség az antiszemita kijelentések és fizikai atrocitások között. Másrészt: az ügyészség úgy ítéli meg, hogy az alapítvány közvetlenül nem számít sértettnek, így nincs joga feljelentést tenni. Bodnár Dániel reméli, hogy a nemrég beiktatott törvényi módosításoknak köszönhetően a jogalkalmazás is változik, és szankcionálhatóvá válnak a "gyűlölet-bűncselekmények".

A kuratóriumi elnök szerint a Jobbik neonáci eszméket hirdet: Európa nyugati részén nincs rá példa, hogy "ennyire szélsőséges párt tagja legyen a parlamentnek". Magyarországon az antiszemitizmus csak elvétve fajul tettlegességig, de – a közbeszéd minőségének romlását nézve – Bodnár Dániel szerint nincs garancia arra, hogy a "verbális erőszak" előbb-utóbb nem csap át fizikai agresszióba. Az alapítvány ezért is tartja fontosnak, hogy a világhálóról száműzze a "gyűlöletbeszédet".

Jobbikos profilokat is töröltetni akarnak

Az alapítvány munkatársai nem kizárólag magyar, hanem más nyelvű tartalmakat is vizsgálnak az interneten. Sehol nem találkoztak olyan mértéktelenül áradó "gátlástalan náci szövegekkel", mint a magyar oldalakon. Az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen az alapítvány több tucat magyar nyelvű profil törlését kérte a Facebook közösségi portáltól. A náci-nyilas szellemiségű Kuruc.info kitiltása nagy sajtóvisszhangot kapott, de – teszi hozzá Bodnár Dániel – a Facebookról remélhetőleg ugyanígy törölni fognak megyei jobbikos szervezetekhez kötődő profilokat is. Az esetek egy részében még tart az eljárás.

42,5 milliót kapnak a zsidóbérenc kormánytól

A Tett és Védelem Alapítvány a közelmúltban megállapodást írt alá Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral. Az EBESZ-nek (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) van egy ajánlása, amely elvárja az államoktól, hogy "tudományos igénnyel" vizsgálják és kísérjék figyelemmel az antiszemita jelenségek alakulását. A magyar kormány vállalta, hogy eleget tesz az ajánlásnak, de "érdemben nem történt semmi". A mostani megállapodás révén a kormány átruházza a feladatot az alapítványra, és ehhez az idén 42,5 millió forintot bocsát a rendelkezésére. Az összegben – a rendszeres, havi monitoring mellett – országos kutatások indítása és az alapítvány által létrehozott jogsegélyszolgálat támogatása is benne foglaltatik.

A fenti feladatok elvégzésének teljes költségvetése mintegy 110-120 millió forint. A hiányzó pénzt – mondja Bodnár Dániel – az alapítvány munkájában részt vevő szervezetek befizetéseiből és magánadományokból teremtik elő.

(Nol nyomán)

Kapcsolódó:

- A legerősebb zsidó szervezettel tiltatta le portálunkat a Facebookról a metélt gárda

- Saját fajtársait is meglopó szélhámos a portálunkat letiltató zsidógárda-vezető

- Egymillióan a Kuruc.infóért - Facebook-oldalt indítottak olvasóink a vélemény szabadságáért