„A patkánnyal nem szabad megpróbálni megütközni a csatornában, mert ott ő van előnyben. Ha elkezdünk alkudozni a háttérben, a sötétben mutyizni, végünk van” – mondja dr. Ángyán József fideszes országgyűlési képviselő saját párttársaira és a kormányra utalva azon a videofelvételen, mely a Hírhatár Online birtokába került. A gödöllői önkormányzat rendkívüli testületi ülésén Ángyán nemcsak a kormányt, de Csányi Sándor OTP-vezért is ekézte.
Még május 22-én hangoztak el a fenti mondatok Gödöllőn. A város polgármestere egy rendkívüli testületi ülésre hívta meg a fideszes képviselőt, aki nemcsak hogy megjelent, de „rá is borította a bilit” saját pártjára.
„Több alkalommal tettünk kísérletet Vécsey László képviselő úr meghívására, ám minden esetben elzárkózott a városi testületi ülésen történő részvételtől” – mondja a Hírhatárnak Kovács Barnabás MSZP-s önkormányzati képviselő. – „Nem tudjuk az okát, de kerüli a találkozást a város vezetőivel” – tette hozzá.
Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere emiatt döntött úgy, hogy dr. Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkárt invitálják a nyilvános ülésre. A fideszes honatya készséggel tett eleget a felkérésnek, és sokakat megdöbbentve, leplezetlenül tette közzé véleményét.
„A patkánnyal nem szabad megpróbálni megütközni a csatornában, mert ott ő van előnyben. Ha elkezdünk alkudozni a háttérben, a sötétben mutyizni, végünk van” – utalt Ángyán a Fidesz „mutyiügyeire”, melyek a színfalak mögött zajlanak, majd így folytatta: „Meg kell próbálni kihozni a fényre. Fél tőle! Visszahúzódik!” – mondta, megjegyezve még, hogy az egyetlen módszer a Fidesz mutyiügyeinek felszámolására a teljes nyilvánosság, a sajtó. Mint Ángyán elmondta, ezeket a gondolatokat egyszer Szolnokon már mondatokba foglalta az egyik „maffiaközpontban, egy országos gazdagyűlésen”, ami miatt „nem voltak boldogok” a Fidesz vezetői.
Többször hangsúlyozta, hogy a jelenlegi vezetés ellen az egyetlen védekezés a sajtónyilvánosság.
„Ezt kell valahogy elérjük, a teljes nyilvánosságot! Információt terjeszteni, vinni, kiteríteni a dolgokat” – mondja a felvételen Ángyán. – „Ezért vagyok hálás Hadházynak Szekszárdon. Vette a bátorságot, és megtette. Nem akármit kockáztatva” – utalt a szekszárdi fideszes önkormányzati képviselőre, aki az ottani trafikmutyi leleplezőjeként vált ismertté. Ángyán elismerően beszélt az állatorvos bátorságáról, de sötét jövőt jósolt neki.
„Ezen a terepen, aki ilyet tesz, hát annak nem nagy jövője van, de nemcsak neki, hanem a családjának, gyerekének, unokájának sem!” – vélekedett az egykori államtitkár a „szervezet bosszúálló mivoltáról”, majd hosszasan beszélt a „föld-ügy” és a „trafik-ügy” összefüggéséről.
„Ez számomra is világos, látom én ezeket a példákat” – kezd bele Ángyán a párhuzamok vonásába. – „Sok helyen meglepő módon, vagy nem meglepő módon, akik földet kaptak, azok mintha trafikot is kapnának még hozzá.”
A politikus egy hosszabb levezetésben rámutatott, hogy azok a személyek, akik a miniszterelnök feleségének üzlettársai, és közösen művelik a földet, földből is és trafikból is „rendesen részesültek”.
„Ők kaptak háromszáz-egynéhány hektár földet, mégpedig elég jó minőségű, negyven aranykoronás földet. Ha nem felejtesz el vetni, ott tíz tonna kukorica úgy van, mint a sicc! Vetni kell, természetesen!” – mondta hallgatóságának Ángyán. – „És a támogatás sem akármekkora azokon a területeken, és most hallom, hogy ők a trafikokból is néhányat bekerítettek maguknak a környéken. Ez minősíthetetlen szerintem” – vélekedett a politikus.
Majd rátért Csányi Sándor zenélő tehenészetére. Elmondta, hogy Csányi a legnagyobb nyomor közepén, az Ormánságban, három és fél milliárd forintért felépített egy 2400 tehenes zenélő tehenészetet.
„Az ötvenes években hallottam, hogy ha a tehén zenét hall, akkor jobban tejel. De hogy ezt valaki meg is valósítja, arra nem is gondoltam volna” – tette közzé megdöbbenését az ex-államtitkár. – „Bánná a fene, ha ezt a saját pénzén csinálná, csak ebben nagyon sok közpénz volt! Ugye az úr – utalt Csányira – abban az évben négymilliárd forintot vett fel a közös kasszából erre a beruházásra.”
Elmesélte a hallgatóságnak, hogy Csányi tehenészete légkondicionált, és a tehenek gumipadlón tartózkodnak, közlekednek, és vizet permeteznek az állatokra. Mint mondta, fenntarthatósági szempontból egy teljes káosz, maga a csőd energetikai és minden egyéb szempontból.
„Úgy népesítette be a 2400-as tehenészetét, hogy a környékben négy telepet megszüntetett. Ez a multinak is módszere, ha betelepül valahová, akkor a környékben a kicsik tönkremennek” – magyarázza Ángyán. – A négy telepen 150 munkahely szűnt meg, ugyanakkor létrehozott 58 munkahelyet a zenélő tehenészetben, és felveszi rá a támogatást, mert ő létrehozott 58 munkahelyet.”
Elmondta továbbá, hogy Csányi bejelentette igényét tehenenként két hektár földre, mert „az állatoknak takarmány kell”, és Csányi nem akar alkudozni a közösséggel, „az a jó, ha a föld is nála van”.
(Hírhatár nyomán)
Kapcsolódó: Csányi disznótelepen ajánlott állást Ángyán Józsefnek