Ugrás a cikkhez
Reklám

A Jobbik a Magyar élet menete elnevezésű, jövő szerdára tervezett megmozduláson valami, és nem valakik ellen demonstrál majd Miskolcon, az avasi lakótelepen - mondta a párt országgyűlési képviselője a borsodi megyeszékhelyen. Egyed Zsolt közölte, a Jobbik szándéka felhívni a figyelmet a rossz közbiztonságra, a rossz szociális helyzetre, a Miskolcot jellemző rossz, elkeseredett légkörre, a kilátástalanságra, amely jellemző a dolgozókra és a nyugdíjasokra egyaránt.

A párt arra akarta figyelmeztetni a kormányt, hogy ezeken a dolgokon változtatni kell - szögezte le az ellenzéki képviselő, utalva arra, hogy az utóbbi napokban különböző antimagyar szervezetek, cionbérenc pártok jelezték ellentüntetésüket ugyanerre a napra. Ezt egyébként szerinte csak úgy lehet értelmezni, hogy ha a Jobbik a rend és az igazság mellett kíván demonstrálni, akkor az ellentüntetők valószínűleg ez ellen akarnak fellépni.

"A Magyar élet menete egy széles összefogás a magyar emberek részéről, akik változtatni akarnak a sorsukon" - mondta Egyed Zsolt, hangsúlyozva: az az elsődleges, hogy Miskolc és az ország élhető legyen, ne legyenek a családoknak megélhetési gondjaik, a bűnözőkkel szemben pedig zéró toleranciát kell alkalmazni.

A Fidesz miskolci szervezete a Jobbik tervezett demonstrációjára korábban úgy reagált: "Ha Miskolcnak, a miskolciaknak - és főleg az avasiaknak - nem tudnak vagy nem akarnak segíteni, legalább ne ártsanak." A Demokratikus Koalíció (DK) azt közölte: "Semmi nem indokolja, hogy a Jobbik önös politikai érdekeit szolgáló rasszista felvonulást tartson az avasi lakótelepen."

A DK Menet a békéért elnevezéssel békés demonstrációt hirdetett ugyanerre a napra. Szintén ezen a napon tart majd megmozdulást a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat is, amely a "Hazáért, a demokráciáért" elnevezéssel indít menetet, szintén az avasi lakótelepen. Miskolci "civil" szervezetek nyílt levélben kérték a Jobbikot, hogy ne tartsa meg az október 17-ére tervezett miskolci felvonulását.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Miskolci Jobbik-elnök válasza a "civileknek": "Nincs türelem, az Avasnak radikális közrendvédelmi intézkedésekre van szüksége"

- A jobbikos menet összefújja a szemetet - nagyszabású cigány- és antimagyar-felvonulás készül Miskolcon



Friss hírek az elmúlt 24 órából