Magyar Krónika névvel indul fideszes folyóirat májusban. A lapnak nem csak első szerkesztőségi értekezletét tartja Orbán Viktor, de a kormányfő írni is fog bele - számolt be a Cink arra a Kerényi Imre és Bencsik Gábor által megfogalmazott levélre hivatkozva, amely tartalmazza az induló lap legfőbb irányelveit is.

Magyar Krónika néven indul egy fideszes havi rendszerességgel megjelenő kormányfolyóirat, amelynek csütörtöki szerkesztői értekezletét maga Orbán Viktor tartja a Magyar Demokrata hetilap Andrássy úti szerkesztőségében - számolt be a Cink. A kormányfő írni is fog a lapba, amely a tervek szerint májusban jelenik majd meg először.

A folyóiratban más kormánytagok és vezető Fidesz-politikusok is cikkeznek majd. A szerkesztőbizottság tagjai Balog Zoltán, Kerényi Imre és Vizi E. Szilveszter. A szerkesztő a volt magyar nemzetes Csontos János.

A Cink arra is kitér, hogy a lap akkora lesz, mint az alkotmány díszkiadása, vastag papíron, reprezentatív külsővel. A havi tízezer példány egy részét ingyen osztják szét állami vezetők, közkönyvtárak, középiskolai könyvtárak, középiskolák igazgatói, határon túli magyar iskolák és magyar intézmények, valamint hazai polgármesterek között.

A fideszes lappal a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor (a Magyar Demokrata lapigazgatója) főszerkesztő által megfogalmazott levél szerint a cél az, hogy "hirdessék eszméiket", illetve hogy kövessék a szlogent: "Keresd a jót.", illetve: "A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond."

A szerzők - amennyiben elfogadják a felkérést - a következők lehetnek: Bayer Zsolt, Csontos János, Kondor Katalin, Kristóf Attila, Kudlik Júlia, Szentmihályi Szabó Péter, Torkos Matild. A Stratégia rovatban pedig olyan szerzők bukkanhatnak fel, mint Balog Zoltán, Boros Péter, Deutsch Tamás, Fónagy János, Kövér László, Martonyi János, Matolcsy György, Navracsics Tibor, Orbán Viktor vagy Prőhle Gergely.

A havi egy hosszabb-rövidebb cikkért a számlaképes szerzők 50-200 ezer forint plusz áfát fognak kapni.

(Cink - HVG nyomán)