A harmadik sorozat előzményei:

III. (1): „Az érettségivel is jól alkalmazkodó Márton Miklós és Ceausescu személyes ismerőse: Oláh Éva”

III. (2): „Szluka Emil újságíró, belügyi hírszerző őrnagy viszontagságos kísérletei”

***

„Több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes, jó Horatio!” (Shakespeare)

Chrudinák Alajos kollégám (1937. március 29 – 2020. március 11) távozása az örök vadászmezőkre juttatta eszembe azt az állambiztonsági „M” dossziét (ÁBTL 3.1.2. M-22474), melyet 2011-ben tettem félre, megjelölve benne a nevét, s barátjáét: Molnár Árpádét is, akivel együtt jártak az angyalföldi Berzsenyi Dániel Gimnáziumba 1950-1955 között. Majd az érettségi után együtt mentek Moszkvába tanulni a rossz hírű Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe 1955-56-ban.

S volt egy harmadik gimnáziumi osztálytársuk is – szép barna lány -, akivel legközelebb 1957-ben, kényszerű hazatérésük után már az ELTE Bölcsészettudományi Karán találkoztak. Ő is rokonszenvezett a forradalommal, de a felelősségre vonástól megrettent, az állambiztonság beszervezte és jelentett két volt osztálytársáról, akárcsak sok más egyetemistáról 1957 és 1961 között. Aztán átvette a hírszerzés és külföldi célpont felé irányította.

Ez a tanulmány elsősorban róla szól: a „Mátrai Vilma” fedőnevű hálózati személyről. Előbb nem írhattam volna meg, mert hivatalosan csak tíz hónappal ezelőtt kaptam meg azonosító adatait az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától, miután sok évi várakozás után megnyílt az állambiztonsági mágnesszalagok hálózati adattára. (ÁBTL 2.3.2. H-adattár).

2019. július 23-án kutatói érdeklődésemre azt közli az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, hogy az előzmények szerinti „Mátrai Vilma” fedőnevű állambiztonsági hálózati személy azonos Rétfalvi Évával (anyja: Uhlaczky Ilona), aki az ÁBTL 3.1.2. M-22747 dossziéban olvasható jelentéseket írta.

A papír alapú jelentések túlnyomó többségét Rétfalvi Éva („Mátrai Vilma”) saját kezével írta. (A dosszié teljes irat anyagát nemrég digitalizálták, ma már így olvashatják a kutatók.)

Igaz, saját kutatásom nyomán már 2011-ben - beszervezési nyilatkozata és 6-os nyilvántartó kartonja híján - rájöttem: kit takar a „Mátrai Vilma” fedőnév. Ehhez kellett az ügynök saját hibája, amivel nyomot hagyott és kellett kapcsolattartó tisztjének hibája, amikor hagyta, hogy ügynöke saját nevén szerepeljen néhány jelentésben egyes szám harmadik személyben. (A kutatónak mindig gyanús, ha minden előzmény és összefüggés nélkül feltűnik egy konkrét személy, aztán hamarosan eltűnik a neve anélkül, hogy megtudtunk volna róla bármit és soha többé nem fordul elő. Más kapcsolattartó tisztek inkább azt szokták javasolni az ügynöknek, hogy használja ezt a formulát: „Találkoztam barátommal, aki elmondta”, vagy: „Barátomtól hallottam”.)

Az ügynök első hibája abból adódott, hogy nemcsak a bölcsészkar hallgatóiról jelentett, hanem túlbuzgó módon, - kapcsolattartó tisztje szerint „öntevékenyen” – az ötéves érettségi találkozójáról is. 1960 szeptember 24-én, egy szombati napon elment a zuglói Rózsakert étterembe az angyalföldi Berzsenyi Gimnázium 1954-55-ben végzett IV.A osztálya érettségi találkozójára. Beszélgetett volt tanáraival, osztálytársaival, majd jelentést készített némelyikükről, mert reakciós, rendszerellenes beállítottságúak. Például:

„Dr. Korondi Oszvaldné volt osztályfőnököm, orosztanár. Jelenleg is tett ellenséges kijelentéseket. Az 56-os eseményeket forradalomnak nevezte és nagy részvéttel beszélt azokról a tanárokról, akiket akkori viselkedésük miatt eltávolítottak. (Győrváriné, Lengyel Albert történelem tanárok.) Fiát nehezen vették fel az Orvostudományi Egyetemre értelmiségi származása miatt, ezért is szidta a rendszert.”

„Benkó Barnabás volt magyar tanár, jelenleg nyugdíjas. Szintén „a forradalomról” beszélt, valamint arról, hogy most csak az árulók írnak, az irodalom és a művészet megbénult. Németh László és még néhány „hallgató” irodalmár jó ismerőse, ezeket dicsérte, míg ellenben Illés Bélát, Barabást, Györét, stb. szidta.”

„Deák Ferenc nyugdíjas matematika tanár az új igazgatónőjüket szidta, aki nagyon „vonalas”, örökké neveli őket és „szimatol”. Mindhárom tanár kifejezte abbeli véleményét, hogy „a ti generációtok még megéri a szebb jövőt.”

„Molnár Árpád volt szovjet ösztöndíjas, majd 56-ban hazaküldték a SZU-ból ellenséges magatartás miatt. Egy félévet az ELTE török filológia szakára járt, majd eltávolították az egyetemről. Azóta több helyen dolgozott, de mindenhonnan elbocsátották állásfoglalása miatt. (Legutóbb a Chemolimpex Külker. Vállalattól.) Jelenleg a Vendéglátó-ipari Vállaltnál könyvelő. Ő is rendszerellenes kijelentéseket tett és elkeseredve mesélte, hogy karrierjét a kommunisták vágták el.”

„Chrudinák Alajos szintén szovjet ösztöndíjas volt, szintén hasonló okokból eltávolították, előbb a SZU-ból, majd az ELTE arab szakáról. Jelenleg a Szabad Egyetemen arab tanár és egy arab nyelvű lapot szerkeszt. Ő is rendszerellenesen nyilatkozott és magát sajnáltatva számolt be „forradalmi tevékenységéről”, sikertelen disszidálásáról, majd Fő utcabeli tartózkodásáról 57-ben.” (Innen kb. 3 sor utólag törölve.)

A kutató ezek után keresi és meg is találja a Berzsenyi Dániel Gimnázium 1954-55-ben végzett IV.A osztályának érettségi tablóját. A tanárok közt ott van az említett Dr. Korondi Oszvaldné osztályfőnök, Benkó Barnabás és Deák Ferenc, a volt osztálytársak között pedig Chrudinák Alajos és Molnár Árpád. De ott van Rétfalvi Éva is!

Azért ellenőrizni kell a bölcsészkari évfolyam névsorokat is, hátha több Rétfalvi Éva nevű hallgató is van. De nem, csak egy.

Tanárok: Dr. Korondi Oszvaldné osztályfőnök, Benkó Barnabás, Deák Ferenc

Osztálytársak: Molnár Árpád, Chrudinák Alajos

Az ügynök által elkövetett második hiba az volt, hogy nem működött a veszélyérzete és nem kellő előrelátással járt el, amikor idővel saját nevét kezdte használni. Természetesen nem aláíróként, hanem a jelentésben szereplő személyek egyikeként.

Például: korábban így jelentett „Mátrai Vilma”: „1959 október 23-án, pénteken voltam Vidovity Erzsébetnél … másfél órát a Diákszálló társalgójában beszélgettünk.”

Ez a megfogalmazás decemberben már így hangzott: „December 10-én, csütörtökön Rétfalvi Éva felkereste Vidovity Erzsébetet a Rákóczi úti Diákszállóban.”

Vagy: „1960. január 5-én, kedden Rétfalvi Éva a Rákóczi úti Diákszállóban felkereste Vidovity Erzsébetet. A következő beszélgetés zajlott le köztük.”

Rétfalvi Éva a következőket írja magáról az interneten Dr. Aradi Éva cím alatt:

„Aradi (leánykori néven: Rétfalvi) Éva, születtem 1938-ban Budapesten. Mint első éves bölcsészhallgató részt vettem a forradalomban, nem fegyverrel, csak röplapok másolásával, terjesztésével. De még ezért is letartóztattak 1957 márciusában, három hónapig voltam a Gyűjtőfogházban előzetes letartóztatásban. Nem ítéltek el, mivel valóban nem követtem el semmit. De kizártak az ország összes egyeteméről. Munkát vállaltam egy külkereskedelmi vállalatnál, ahol megismertem férjemet. 1960-ban férjhez mentem. 1963-ban született kislányom, Csilla. 1965-ben kérvényeztem az ELTÉ-n visszavételemet. Ez megtörtént, így 1969-ben végeztem angol-magyar szakon.”(Az információk további részéről később.)

Amit az ügynök Dr. Aradi Éva néven feltett az internetre, annak időrendje ellentmond a dossziéban megtalálható jelentések dátumainak. Mint írja: 1957 márciusától három hónapig a Gyűjtőfogházban volt előzetes letartóztatásban, majd kizárták az ország összes egyeteméről.

Ezzel szemben, az állambiztonsági dossziéjában található első bölcsészkari jelentését beszervezetten „Mátrai Vilma” fedőnéven 1957 március 30-án írta, amelyben március 25- és 29-i olyan eseményekről számolt be, amelyeken jelen volt az Újságíró Tanszéken. Ettől kezdve folyamatosan, éveken át, egészen 1961. július 27-ig jelentett, amikor az őt foglalkoztató politikai rendőrség (BM II. Politikai Nyomozó Főosztály II/5-f alosztálya) átadja felhasználás céljára a Főosztály II/2 osztályának, a kémelhárításnak, azon belül – a Szolgálati jegyen olvasható határozat szerint - a „jugo vonal”-nak. A határozatot Hollós Ervin r. alezredes, osztályvezető és Porteleki László r. százados, mb. alosztályvezető írta alá.

Kézzel írt jelentéseit ennek megfelelően dátumozta „Mátrai Vilma”, aki az egyetem életének olyan belső eseményeiről jelentett, amelyen aktív egyetemi hallgatók voltak jelen; az egyetemről kizártaknak, alkalomszerűen bejáróknak, rendezvényeken időnként megjelenőknek csak kivételezett helyzetű pártfogoltként lehettek olyan ismereteik, információik, személyes élményeik, mint amilyenekről szervezetten beszámolt kapcsolattartó tisztjeinek.

De kik voltak a kapcsolattartó tisztek, az állambiztonság mely szervezeti egységei foglalkoztatták „Mátrai Vilmát”1957 és 1961 között? (Csak 1961-ig ismerjük tevékenységét, az azt követő kémelhárító hálózati munkájáról „jugo vonalon”, egyelőre nincs kutatható irat az ÁBTL-ben.)

Az ügynök első, 1957. március 30-i, kézzel írt jelentését Bodrogi László rendőrnyomozó őrnagy fogadta a BM II/3-d alosztályán. Május 6-tól azonban egy új belügyminiszteri parancs értelmében már másképp jelölték a belső reakció elhárítását végző osztályt: II/5-ként szerepelt. Az osztály egyike volt a BM Politikai Nyomozó Főosztálya 13 osztályának. Ettől kezdve a II/5-d alosztály feladata lett a röpcédulázók, a névtelen levélírók és a falfirkálók felderítése. Vezetői Kovács István őrnagy, majd 1958-tól Juhász László százados. „Mátrai Vilma” jelentéseit Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagy fogadta, aki első kapcsolattartó tisztje volt.

[Intézménytörténeti érdekesség, hogy kezdetben szintén „d” jelű volt az az alosztály is, amely később II/5-e alosztály néven vált ki belőle. Feladata lett az ideológiai, tudományos, kulturális, művészeti és tájékoztatási terület, valamint az igazságügyi elhárítás. (Írók, újságírók, művészek, filozófusok, tudományos kutatók, ügyvédek, ügyészek, bírák, stb.) Vezetői: Harangozó Szilveszter százados, Sándor György őrnagy, Csikós Sándor alezredes. 1958-tól az alosztályba olvadt az addig külön egység, a II/5-g csoport, amely a „revizionisták”, a „nemzeti kommunisták” ellenséges tevékenységével foglalkozott.]

„Mátrai Vilma” 1958. tavaszán átkerült a II/5-f alosztály hálózatába. Ez a szervezeti egység foglalkozott az ifjúság, a középiskolai és egyetemi oktatás (hallgatók és oktatók), a tudományos élet egyes intézményei és a sport területének elhárításával. Az alosztály vezetői: Zalai Emil százados, helyettese Porteleki László főhadnagy. A BM. II/5 osztály (belső reakció elhárítás) vezetője: Hollós Ervin r. alezredes. „Mátrai Vilma” ügynök – mint említettem - 1961. július 27-ig tartozott az alosztályhoz, akkor adták át a kémelhárításnak, a II/2 osztálynak.

Az 1957. március 30-án írt első jelentésének az adott aktualitást, hogy március 25-én az Újságíró Tanszéken meghallgatta Ibrányi Margit „börtönbeszámolóját”. Megjelent Szörényi Imre is, aki szintén le volt csukva. „Mátrai” is szólni akart tapasztalatairól, de leintették, mert az „áruló” Györe Imre épp ott volt. Az ügynök megjegyzi: „Györe egyébként bátor kommunista, sokan félnek tőle emiatt.” Mire a jelentést átvevő Bodrogi rendőr nyomozó őrnagy megjegyzi: „… Györe Imre alosztályunk hálózatában nem szerepel, viszont egyik társadalmi kapcsolatunknak mindent elmond.”

További „börtönbeszámolókról” jelent április 10-én. Karai László II. éves hallgató többek előtt elmondta, hogy öt hete tartóztatták le, jól meg is verték, aztán Ceglédre vitték, két hete engedték ki. Keresztényi Nándor III. éves újságíró szakos hallgatót 7 hétig vizsgálták Győrött forradalmi és illegális cikkei miatt, köztük az Újságíró Tanszék vezetője: Sárkány László ellen írtakért.

Április 29-én Strelinger Leó (írói neve: Sigrai Gábor) II. éves, Sulyán Pál III. éves és Bodó Béla IV. éves újságíró szakos hallgatókról ad írásos jellemzést. Sulyánt tartja a legveszélyesebbnek, minden egyetemi szervezkedésben, gyűlésen részt vett, DISZ funkcionárius volt, de összetépte a tagkönyvét, sokat írt az ellenforradalmi „Egyetemi Ifjúságba”, sőt nemzetőr is volt. Baráti köre főleg a diákszállósokból tevődik össze: Lázár Ervin, Király Ernő, Keresztényi Nándor, Bodó Béla, Priska Tibor és mások.

Strelinger, aki színésznek készült, de oda nem vették fel, vicces formában szokta gúnyolni a rendszert és a Szovjetúniót. Most azonban komoly dologról számolt be: 15-én ott volt csoporttársuk: Téri Tamás bírósági tárgyalásán. Elmondta, hogy Térit fegyverrejtegetés és államtitoksértés miatt egy évre ítélték, de a jelenlévők szerint alaptalan volt a vád, szidták is az igazságszolgáltatást és nagyon sajnálták Térit. Sulyán és Bodó most mással szórakoztak: a tanszéki asztalról felvettek egy tűzoltó lapot és kifigurázták a vezércikket, mert annak az volt a mottója, hogy „A néppel tűzőn- vízen át”, s voltak benne olyan kitételek, hogy a tűzoltók egységét is megbontotta az ellenforradalom. Majd így folytatja jelentését „Mátrai”: „Erre Sulyán és Bodó olyan trágár dolgokat mondtak, amit ide le se lehet írni. Bodó elmesélte: egy süketnéma szaklapban olvasta pár éve, hogy „Példaképeink a nagy szovjet süketek”. Erre Sulyán kijelentette, hogy egy lipótmezei lapban pedig azt kellene megírni: „Példaképeink a nagy szovjet bolondok”!

1957. május 3. „Mátrai Vilma” az egyetem tanári karának olyan tagjairól jelent, akik a tanórákat használják fel káros nézeteik terjesztésére. Például:

Nádor György filozófia tanár. „Nagyon sajnálta azokat, akiket mostanában elfogtak, azonkívül Nietzsche káros nézeteit dicsérte, a szocializmusról úgy beszélt, mint az egyén elnyomójáról. Azokat, akik letartóztatásban voltak, erősen vigasztalta, hogy nemsokára minden jobb lesz.”

Simonffy Zoltán angol tanár: „Óráin többször erős hangsúllyal szembeállítja az angol nyelv szépségét az orosszal. Mindig a nyugati életszínvonalat dicséri, az angol jegyzetet szidja, ha politikai rész van benne. Állandóan azon meditál, mennyivel jobb volt azelőtt, amikor valaki 25 évig egy állásban lehetett, bezzeg most évenként megfúrják az embert, mint ahogy vele is ez történt.”

A jelentést átvevő Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagy megjegyzi, hogy a tanárok ilyen magatartása rendkívül károsan hat a hallgatók ideológiai fejlődésére. Utasítja az ügynököt, hogy továbbra is kísérje figyelemmel a tanárok magatartását és azt jelentse. Majd szó szerint a következő javaslatot teszi feletteseinek:

„Javaslom, hogy országos viszonylatban jöjjön létre egy olyan bizottság, aminek feladata lenne a tanári kar felülvizsgálata abból a célból, hogy ki az, aki hajlandó a szocializmusban, nevezetesen a mi rendszerünkben oktató lenni, az tegye magáévá, illetve magára nézve kötelezőnek azt, hogy szocialista szellemre neveli az ifjúságot. Aki nem hajlandó a szocializmusban szocialista szellemre nevelni, attól vonják meg az oktatói engedélyt mindaddig, amíg saját maga nem vállalja minden feltétel nélkül a szocialista oktatást. A bizottság munkáját a nálunk összegyűlt anyagokkal segítenénk.”

A javaslatot Porteleki László főhadnagy továbbítja Harangozó Szilveszter századosnak:

„Harangozó et.! Ez, ha nem is így, de más formában már megy!”

1957. június 4-én 14 olyan egyetemi hallgatóról készít többoldalas jelentést „Mátrai Vilma”, akik „az ellenforradalom alatt súlyosan kompromittálódtak”, majd egy nappal később, 5-én újabb 9-ről. A jelentések célját így határozza meg a kapcsolattartó tiszt, Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagy:

„… többoldalú igazoláshoz szükséges … az anyagot az egyetemek megtisztításához használjuk fel.”

A 23 hallgatóra vonatkozó ügynöki jellemzés, - a rovásukra írt „ellenforradalmi” cselekmények, ellenséges beállítottságuk és gondolkodásmódjuk számtalan, részletezett megnyilvánulása – 1957-ben némely esetben felér egy feljelentéssel, ami valóban felhasználható „az egyetemek megtisztításához”. Az állambiztonság ez alkalommal a következők viselt dolgairól kapott információt „Mátrai” két jelentéséből: Karai László, Csanádi Csernus Ákos, Nagy Zsuzsa, Vidovity Erzsébet, Mészáros Ferenc. Henth Judit, Strelinger Leó, Keresztényi Nándor, Kocsis Tamás, Szabó Katalin, György Mariann, Sulyán Pál, Bíró Réka, Márton László, Bíró Teréz, Bársony Gyöngyi, Feketéné Hari Márta, Tuba István, Pergel Ferenc, Ónody György, Suszt György, Dömölk Sándor, Patak Károly.

[Patak Károly III. éves újságíró szakos hallgató jellemzésében az ügynök megemlíti annak véleményét az ő (Rétfalvi) októberi szerepéről is, emígy:

„Most Debrecenben van gyakorló éven, az ellenforradalom alatt is ott volt. November közepén odajött hozzám a kabinetbe, kijelentette, hogy olvasta cikkem Dudás lapjában, büszke ezért rám és gratulált nekem. Fájlalta, hogy ő nem vehetett részt a „forradalomban”, mert Debrecenben volt. Egyébként mikor a Gyűjtőben voltam, egyik szobatársam, Máté Vilmosné, aki a XI. kerületben lakik, említette, hogy az ő körzeti orvosuk Patak Károly apja milyen reakciós.]

Június 10-én az ügynök Semjén Katalint kereste fel, aki az Eötvös Gimnáziumba járó osztálytársaival novemberben kétnyelvű röpiratokat terjesztett és ragasztott az V. kerületi házfalakra. Ezek az orosz csapatok ellen lázítottak – írja „Mátrai” – és kivonulásukra szólítottak fel. A röplapokat készítőkről, s a terjesztésről Semjén elmondása alapján készült ügynöki jelentés az állambiztonság II/5-d alosztályára került, ahol Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagy megjegyzést fűzött hozzá és utasítást adott „Mátrainak”.

„Megjegyzés:

A jelentésben szereplő gimnáziumi tanulók november közepén a Bölcsészkar Diákbizottságától kapott kétnyelvű szovjetellenes röplapokat terjesztettek. A Rákóczi úton működött Diákbizottság tagjai közül Molnár József, Vincze György és Pergel Ferenc az ellenforradalmi röplapok készítése és terjesztése miatt több hónapig őrizetben voltak, de elítélve nem lettek. A Ménesi úton működött Diákbizottság nevei nem teljes mértékben ismeretesek, azok felderítése folyamatban van. Egyelőre Nagy István IV. éves és Ringbauer Zoltán III. éves hallgatók nevei ismeretesek, akik mint diákbizottsági tagok Koós Péter ENSZ képviselő lakásán lévő személyes holmik összetörésében részt vettek. Nevezettek tevékenysége felderítés és konkretizálás, illetve dokumentálás alatt áll.

A kapcsolat feladatul kapta, hogy nevezett barátnőjét többször is keresse fel és érdeklődjön olyan személyek iránt, akik még terjesztettek röplapokat. Tudja meg, hogy kik adták a jelentésben szereplő Molnár Ferencnek a röplapokat terjesztésre. Ha van lehetősége, úgy tudja meg a Ménesi úton működött diákbizottsági tagok neveit és tevékenységét. A feladat megoldásának módja meg lett beszélve.”

A belső elhárítás figyelme egyre inkább a forradalom szellemét tovább vivő, elszántan szervezkedő fiatalokra koncentrálódik, így Vidovity Erzsébet szerb származású másodéves hallgatóra és vőlegényére: Molnár Józsefre, valamint a félelmet nem ismerő, kommunistaellenességében nem hátráló Karai Lászlóra. Vidovity a forradalom leverése után nem utazott haza, hanem a Rákóczi úti diákszállón folyó szervezkedésben vett részt, hangsúlyosan kifejezésre juttatva, hogy ellensége a szocialista rendszernek. A Rákóczi úti szervezkedésben vőlegénye, az ávósokat gyűlölő Molnár József illegálisan vett részt, röpcédulákat készítettek és terjesztettek.

1957. július 2-i jelentésében „Mátrai Vilma” ügynök leírja „5 nap alatt folytatólagosan zajlott beszélgetéseik” néhány fontos mozzanatát Vidovity Erzsébettel, amire az adott lehetőséget, hogy ”ilyenkor együtt tanulunk a könyvtárban” (Ez csak abból a szempontból fontos elszólás, hogy milyen minőségben volt jelen ezekben az években a Bölcsészkaron Rétfalvi Éva, ha kizárták az ország összes egyeteméről.) Molnárt őrizetbe akarták venni, de Vidovity beszélt Téri Tamás hallgatóval, aki felajánlotta lakását az illegális tartózkodás céljára. Így csak hosszú nyomozás után sikerült őrizetbe venni. Molnár még a börtönből is irányította a szabadlábon maradt ellenálló csoportot úgy, hogy Vidovity Erzsébet hozta és vitte a helyzetjelentéseket, információkat és utasításokat a tisztasági csomagba rejtve, - ezt Kovács Miklós hadnagy is elismeri egy megjegyzésében. Amikor Kékes Andor, a Tanulmányi Osztály vezetője közölte Molnárral kizárását az egyetemről, s meg is akarta indokolni azt, Molnár félbeszakította: „Magával nincs több tárgyalni valóm!” Karai szerint Kékes, Sárkány és Waldapfel nem kommunisták, hanem aljas csirkefogók, az igazi kommunisták az oroszok ellen harcolnak. (Másutt az előzőek közé sorolták - Vidovity környezetéből – Földes Lászlót, a politikai gazdaságtan tanszék adjunktusát is, mint „tehetségtelen, vad kommunistát.”) Ugyanakkor Kovács hadnagy azt is megjegyzi, hogy a tanári kar megnehezíti munkájukat, amikor nem lépnek fel kellő szigorral a hallgatók helytelen magatartásával szemben, azok nyíltan rágalmazhatják a pártot, a rendszert, bárkit.

1957. szeptember 24-én Rétfalvi Éva („Mátrai Vilma”) feljelenti a BM II/5-d alosztályán a 16 éves Tóth Vera nevű gépírónőt, aki a Darugyárban dolgozott a Váci úton és szüleivel, négy testvérével a VI. kerületi Munkácsi Mihály utcában lakott, apja műszerész volt. Október 23-án este 18 éves nővérével együtt a Sztálin szobor felé haladó tömegbe keveredtek. A szobornál az elsők között mentek fel a talapzatra, majd amikor megérkeztek a hegesztő pisztolyok és a vágó szerszámok, tevékenyen részt vettek a szobor ledöntésében. Másnap újdonsült barátaival – akiket a tömegben megismert – harcolni ment. Amikor a Kossuth Lajos utcai Horizont könyvesboltot feltörték a fegyveresek, Tóth Verát ültették a kirakatba, hogy szelektálja a könyveket, s ami nem tetszik, azt dobja az utcán égő máglyára. Vera nem igen válogatott. Ami a keze ügyébe akadt, azt dobta a tűzbe. Egy amerikai folyóiratban is megjelent a képe, ahogy ül a kirakatban egy széken, körülötte tépett könyvek és ő épp nevetve dobja egyiket az utcára.

Amikor egy-két ismerőse felismerte a folyóiratban, s ezt közölték vele, elsápadt és félelmében, hogy elkapják, elköltözött hazulról valahova Budára, de dolgozni továbbra is a Darugyárba jár, ahol nem tudnak a történtekről. Jelentésének utolsó mondatában az ügynök megjegyzi még: „Egyébként Tóth Vera csinos barna lány.”

Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagy intézkedett: a jelentés egy példányát megküldte az ipari osztálynak. „Mátrai Vilmát” pedig utasította: írásban jelentse, ha Tóth Vera további említést tesz az ellenforradalom alatt kifejtett tevékenységéről.

Egy szeptember 25-i jelentésében az ügynök újabb információs morzsát ejt el kizárásáról és az arról határozó fegyelmi bizottságról:

„Szeptember 25-én, szerdán koradélután az egyetemen a Tanulmányi Osztály előtt találkoztam Hari Márta, Ibrányi Margit és Wimmer Matild V. éves újságírókkal. Mindhárman a tanszék [újságíró] ellenforradalmi klikkjéhez tartoznak. (Tuba István, Petress István – aki a Rádióban dolgozik – és Bársony Gyöngyi klikkjéhez.) Mindhárman részvétüket fejezték ki kizárásom miatt. Ibrányi kijelentette, hogy borzasztóan izgult ő is a kizárás miatt, mert Sárkány [László] utálja őt, de szerencsére nem tudták meg róla, hogy a forradalom alatt Budán népszónokoskodott. Hari Márta megkérdezte, hogy kik voltak a fegyelmi bizottságban, mire a felsorolt nevekre mindnyájan közvetlen megjegyzéseket tettek, különösen Kékest [Andor] és Dolmányost [István] szidták. Hari Márta [Fekete Sándorné] azt fejtegette, hogy a forradalom alatt ott követték el az egyetemen a legnagyobb hibát, hogy Kékest nem rúgták a legsürgősebben ki. Különben nem aljaskodna most. De ha adódna még egy ilyen alkalom, mint októberben, ő figyelmeztetné a többieket Kékes elmozdítására. Hari még gúnyosan megjegyezte, hogy Hérics és Györe V. évesek még nem igen járnak be az egyetemre, pedig ők a diktatúra fő szószólói a tanszéken.”

A jelentést vevő kapcsolattartó tiszt utasítása: „Az ügynök feladatul kapta a jelentésben szereplő társaság tevékenységének figyelemmel kísérését. Több alkalommal beszéljen velük és vesse fel az októberben várható eseményeket. Feltételezhető ugyanis, hogy mivel annyira óhajtják a rendszerváltozást, kutatni fognak olyan társaság vagy személy után, akik tudomással bírnak egy várható rendzavarásról, amit aztán tovább mondanak az ügynöknek.

„Mátrai” ezt a feladatát sikeresen teljesíti, akárcsak a komoly kapcsolatokat kereső Vidovity Erzsébet megfigyelését. Jelentéseit értékesnek tartja Hollós Ervin alosztályvezető és erről írásban tájékoztatja felettesét: Komornik Vilmos rendőr nyomozó őrnagyot is, a II/5 osztály vezetőjét is.

December 17-én terjedelmes jelentést ad át az ügynök Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagynak: „Csoportok az ELTE újságíró szakán” címmel. Ezek a következők:

1., Kozmopoliták, jobboldali elemek csoportjai.

Az ide soroltak: Tuba István, Bíró Teréz, Bársony Gyöngyi, Hari Márta, Ibrányi Margit, Dömök László. Kiemelten jellemzi Tuba István V. évest, aki a tanszékvezető legaktívabb ellensége, „… még az ellenforradalom előtt nyugatimádó nézeteket fejtett ki, Gömöri, Sömjén és Márton jó barátja volt és velük együtt a szektásság, a dogmatizmus elleni harc leple alatt a rendszer ellen szították a tüzet.” Bíró Teréz V. éves hallgató is kellő hangsúlyt kap: „… leplezetlen gyűlölettel beszél a kommunistákról … meg akarta ünnepelni március 15-ét, a röpcédulák gyártását is, állítólag fekete gyászkarszalagot viselt aznap.”

Az említettek: Az V. évről Ónody György, Vincze György, Suszt György. („Szuszt veszélyesebb az első kettőnél, mert hajlik a kimondottan jobboldaliak csoportjához is.”) A IV. évről Vidovity Erzsébet, Nagy Zsuzsa, Téri Tamás, Molnár József, Karai László. („ … de az utóbbiak inkább jobboldaliak, mint ahogy ezt tetteikkel bizonyították.”)

A IV. évről: Sulyán Pál, Keresztényi Nándor, Bán Béla. („Az első csoport kicsi, de annál veszélyesebb, ezek a rendszer ellen aktívan szervezkedők csoportja.”) Az V. évről: Kocsis Tamás, Patak Károly, Hárs György, Szabó Katalin, Cserhalmi Imre. („A kispolgári értelmiségiek társasága.” Közülük Kocsis, Cserhalmi és Szabó részt vettek az ellenforradalomban is, főleg cikkekkel, Szabó és Cserhalmi az Egyetemi Ifjúságban, Kocsis pedig Dudás lapjában. Hárs az ellenforradalom leverése után hőbörgött még egy jó ideig, Patak Károly pedig előtte, alatta és utána is kimondottan jobboldali volt és az is maradt. Ezeknek az embereknek a nagy része azonban igen ügyesen hamar igyekezett betakarni a múltját és egyrészt a Párt, másrészt a KISZ nevével takaróznak … amikor Kocsis Tamás szemére vetették, hogy miért változtatott a köpönyegén ilyen gyorsan, [belépett az MSZMP-be], azt felelte: „Egy életem van!”Szerintem ezek az emberek a legalkalmatlanabbak az újságírói hivatás betöltésére, mert abszolúte jellemtelenek és minden rendszert kiszolgálnak anyagi előnyökért.”

[ Cserhalmi (Friedman) Imre (1934, Budapest, Wittenberg Gabriella), már 1956 előtt is besúgó volt, a forradalom napjaiban, mint kipróbált hálózati személy csatlakozott a XI. kerületi karhatalmi század operatív csoportjához, melyet Kónya Pál r. hadnagy vezetett. Ezt követően a kádári állambiztonsági szervezet "Újságíró" fedőnevű "T" (titkos találkozó) lakásgazdája volt a XIII. kerület Pannónia utca 42. I. emelet 1. szám alatt. Vele együtt lakott, mint albérlő az "Újlaki" fedőnevű informátor, Szalkai Sándor újságíró, a Népszabadság munkatársa, később televíziós rendező. Itt írtam róla.]

A II. évről: Sári Pál és Váróczy Judit. („Sári a faliújságon gúnyolta ki a KISZ lapját, Váróczy kijelentette, hogy a tanszéken már csak páran vannak, akik nem KISZ-tagok, de ő még köztük van, és ha kizárással fenyegetnék, akkor sem lépne be a KISZ-be Balázs Piroskánál és Sárkány elvtársnál. Ocsmány hangon beszélt, Balázs Piroskát kommunista szajhának nevezte.”)

A jelentést értékelve a kapcsolattartó tiszt megállapítja:

„Az ügynök hosszabb idő óta főleg szervezkedések felderítésével foglalkozik … értékes adatokat tudott meg eddig. Ebben a jelentésben helyesen csoportosított utasításra … de a baráti körök nem elég pontosak.”

Kovács hadnagy értékes jelzésnek tartja a Bíró Terézről jelentetteket az „Élünk” című röplappal kapcsolatos nyomozásban, kapcsolatát Molnár Edit, volt diákbizottsági taggal és a joghallgató Köteles Icával, aki szervezkedéssel gyanúsítható. Figyelemre méltóként említi a Tuba István, Pergel Ferenc, Sömjén Péter, Hari Márta, Köteles Ica, Keresztényi Nándor, Sulyán Pál és Kocsis Tamás személyére vonatkozó információkat.

Kovács Miklós hadnagy utasítja „Mátrai Vilmát”: tudjon meg többet Tuba István társaságának összejöveteleiről, bővebb értelemben beszéljen Bíró Terézzel Köteles Icához való együttműködéséről, tartsa a kapcsolatot Vidovity Erzsébettel.

Az alosztály intézkedéseit így rögzíti:

„Megállapítjuk, hogy az ELTE Bölcsészkar Újságíró Tanszékén hány írógép van és melyik az, amihez a hallgatók is hozzáférhetnek. Ezekről informátor útján gondosan írásmintát veszünk az „Élünk” c. röplap írásával való összehasonlítás céljából. A jelentésben szereplő személyek által kifejtett tevékenységeket összesítjük és az osztályidegen hallgatók közül egyeseket más szakra helyezünk át.”

„Mátrai” minden héten többször is felkeresi Vidovity Erzsébetet, hol a munkahelyén, a „Narodnoje Novine” szerkesztőségében, hol a diákszállón. Jelenti, hogy Vidovity élénk kapcsolatot ápol az indiai követséggel, egy Budapesten hosszan tartózkodó dúsgazdag bombayi hindu gyáros: Radzs Saden állandó vendége Téri Tamással és Henth Judittal. Luxushelyekre járnak szórakozni, a 45-50 év körüli kábel gyáros szórja a pénzt, de arra nem hajlandó, hogy „hős forradalmárokat” anyagilag támogasson Magyarországon, mondván, hogy kidobott pénz lenne, mert politikailag semmit sem lehet tenni ebben az országban. Különösen közeli kapcsolatot alakít ki az egyetemről időközben kizárt Térivel, fedezi költségeit, ugyanez nem sikerül Vidovitynak. („Meggyőződésem, hogy Vidovityot főleg a dolog anyagi oldala érdekelte, mert alapjaiban egy kalandornő. Henth Juditnak nagyon tetszik a hindu, szeretné megfogni és kimenni vele Indiába … de a hindunak csak pár hónapig kell, amíg itt marad Magyarországon – állítólag három hónapig -, mert különben családos ember.”)

A kapcsolattartó tiszt ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a külföldről hazatért Henth Judit „Valószínűleg dekonspirálódott, illetve dekonspirálta magát , ezt ellenőrizzük, mert tudomásom szerint, akik hazahozták, azok nem olyan legendát adtak neki, mint amiről ő itthon beszélt.” Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagy ugyanakkor rámutat, hogy a társasághoz nem tartozó „Mátrai Vilma csak Vidovityon vagy Henth Juditon keresztül tud értesüléseket szerezni … gátolja az, hogy nem jár egyetemre …”

„Mátrai” azonban már elég jól ismeri Vidovityot, s tapasztalatai alapján leírja azt a következtetését, hogy „Vidovityot a kapcsolatok szerzésében mindig az a határozott cél vezette, hogy politikai szervezetben vegyen részt, ne csak baráti társaságban. Amint nekem kifejtette Ónody György (V. éves) udvarlását is azért fogadja, mert tudja, hogy hasonlóak a politikai elvei és alkalomadtán őt is be lehet szervezni. Miután Téri Tamás kiszabadult, különösen égett Vidovityban a vágy, hogy vele és társaságával közelebbi kapcsolatba kerüljön.”

Mivel Kovács hadnagynak gyanús, hogy a társaság indiai mecénása üzletkötési ügyben hónapokat tölt Magyarországon, a jelentés tartalmát megbeszéli a kémelhárítással.

Az igazán fajsúlyos megállapítást azonban valamiért éppen ezen ügy kapcsán teszi Rétfalvi Éva („Mátrai Vilma”) eddigi hálózati tevékenységéről a következőképpen:

„Értékelés:

Az ügynök a lehetőségekhez mérten igen jól dolgozik. Szorgalmas, hozzánk az eddig történt ellenőrzés szerint őszinte. Feladatát mindig az utasítás szerint hajtja végre. Munkájában kezdeményező, rugalmas, az általunk javasolt módszereket jól és eredményesen tudja alkalmazni.” (1958. január 22.)

De ugorjunk vissza még decemberre. Csak a későbbiek során derül majd ki, hogy milyen jó észrevétele volt „Mátrai Vilmának” Téri Tamással kapcsolatban. Elkerülhetetlen, hogy pontosan idézzem ide vonatkozó mondatait:

„Hogy Téri Tamás beszervezése a legjobb úton halad, arról saját magam győződtem meg. December 3-án együtt láttuk – Téri, Vidovity meg én – a „Császár parancsára” c. filmet. Közben beszélgettünk, persze politikai dolgokra is sor került. Téri elmesélte, hogy határozott célja visszakerülni az egyetemre, ezért kérvényt adott be, amit Balázs Piroska is támogat (itt egy sor utólag törölve) és ettől a támogatástól Téri sokat vár, illetve reméli azt, hogy visszakerül a Tanszékre. Éppen ezért kért minket, hogy addig, amíg kérvényére választ nem kap, ne találkozzunk sűrűn, mert én különösen kompromittált egyén vagyok és így lehet, hogy nem veszik vissza, ha az én társaságomban látják. Megjegyezte még, hogy Vidovity beszélt arról, hogy politikai szervezetet kellene létrehoznunk és ő ezt helyesli és van jó pár ismerőse, akik szívesen részt vennének ebben, de mindezt csak kérvénye elintézése után beszélhetjük meg.”

1958 márciusában, amikor az ügynök átkerül a BM II/5-f alosztályának hálózatába, utasításra leírja kapcsolatait. A már említetteken (Vidovity Erzsébet, Téri Tamás, Sulyán Pál, Strelinger Leó, Henth Judit, Tuba István) kívül a következőket tünteti fel:

Koszta Lujza, III. éves magyar szakos; Pfaff Mara, III. éves, magyar-történelem szakos; Verdes Tamás, III. éves színinövendék (együtt jártak gimnáziumba); Varga Éva védőnő, Mezőkövesd (gimnáziumi ismeretség); Végh László, állatorvostan hallgató, Békés; Ziaja Zsuzsa, nyomdász, Budapest (gimnáziumi ismeretség); Thén Jenő, nyugalmazott művezető, Budapest; Rózsavölgyi István atléta, Budapest; Molnár Árpád MÉH-tisztviselő, Budapest (gimnáziumi ismeretség); Hideg Jánosné, varrónő, Budapest; Debreczeni Erzsébet, III. éves orvostanhallgató, Budapest (gimnáziumi ismeretség); Dr. Balogh Miklós fogorvos, Budapest.

Az ügynök az utasításnak megfelelően a nyári szünetben is találkozik Vidovity Erzsébettel, akinek baráti köréről az állambiztonság úgy látja, hogy ellenséges tevékenységet kifejtő személyekből tevődik össze, ezért sokoldalúan tanulmányozzák, és ha alkalmassá válik, operatív célra is felhasználnák.

Augusztus 11-én jelenti „Mátrai Vilma”, hogy július végén kétszer is találkozott Vidovittyal, mielőtt elutazott szülőfalujába. Előtte néhány napig Henth Juditnál lakott, aki egy izraeli diplomatával ismerkedett meg, s annak hazatérte után is levelezési kapcsolatban vannak. Még érdekesebb a II/5-f alosztály számára az alábbi információ az ügynök jelentéséből:

„A szerb követségről bemutattak neki [Vidovitynak] egy férfit, akit nemrég helyeztek Budapestre, de ő már járt itt 1956 októberében titkos megbízatással, ismerte Nagy Imrét is. Gyűlöli a magyar kormányt és azt a kijelentést tette Vidovitynak, hogy ne menjen vissza az egyetemre, mert ott újra elrontják, vagyis kommunistává nevelik.” (Itt kb. 15 sor utólag törölve az eredeti jelentésből.) „Azon kívül beszélt még Molnár és Pozsár elitéléséről is, szidta a bírákat, ügyészeket.”

Kovács hadnagy arra utasítja az ügynököt: miután Vidovity visszatért szabadságáról, keresse vele a kapcsolatot és „mint nő a nővel beszélgessen erkölcsi dolgokról vele, amin keresztül több férfi kapcsolata felszínre kerülhet.”

1958. szeptember végén jelentős lépésre szánja el magát az állambiztonság: egy rezidentúra szervezésére az ELTE Bölcsészkarán. Egy kijelölendő rezidenshez tervezik csatolni a hét fős hálózatot, amelyben 5 informátor és két ügynök dolgozik. Legalább 4 fő beszervezésével kívánják bővíteni a hálózatot. A változtatást a karon kialakult politikai helyzet indokolja, az ellenséges csoportok nem szűnő jelenléte, a tanári kar elnéző magatartása, a nagy területi tagoltság és a feladatokhoz mérten gyenge hálózatszervezés, irányítási és nevelési hiányosságok. Nagyobb áttekintésre, jobb feltételekre van szükség az operatív feldolgozó munkához. Szükséges a rezidentúra szervezése azért is, „… mert nem rendelkezünk megfelelő találkozó hellyel, a találkozások nyilvános helyeken történnek, ami magával hozza a dekonspirálódást illetéktelen személyek előtt.”

Az egyetemen lévő hálózati személyek operatív feladatai végrehajtását irányító rezidens személyében teljes az egyetértés a II/5 osztályon: ő Balázs Piroska, az Újságíró Tanszék adminisztrátora, aki már 1956. november 28 óta a hálózat beszervezett informátora „Piroska” fedőnéven, de már előtte is segítőkészen együttműködött a belső reakció elhárítással. (Az Újságíró Tanszéket 1954-ben hozták létre, 1957-ben, a forradalom után azonban nem indult új évfolyam, akik elkezdték, azok folytatták és befejezték tanulmányaikat az 1960-ban megszűnt tanszéken.)

Balázs Piroska saját kézzel írt Beszervezési Nyilatkozattal kötelezte el magát az állambiztonságnak:

„Nyilatkozat

Alulírott Balázs Piroska (Gyöngyös, 1930. V. 26. Márton Erzsébet, Bp. VII. Jósika u. 26. I. 7) önként, elvi meggyőződésből felajánlom a segítségemet a BM. politikai szervek részére. Vállalom, hogy minden olyan cselekményt vagy megnyilvánulást, amely a népi demokrácia megdöntésére, vagy gyengítésére irányul, a velem kapcsolatot tartó politikai tiszt tudomására hozom. A tudomásomra jutottakat mindenkor írásban közlöm. Az írásos jelentéseket „Piroska” névvel írom alá.

Tudomásul veszem, hogy köztem és a BM. politikai szervek között létrejött kapcsolat szigorú államtitkot képez, melyről soha, senkinek, semmilyen körülmények között nem beszélhetek. Az államtitok megsértése büntetést von maga után.

Budapest, 1956. november 23. Balázs Piroska”

Mindez nem „Mátrai Vilma” M-dossziéjából, hanem „Piroska” B - dossziéjából derül ki, amely a 3.1.1. B-91694 szám alatt található az ÁBTL-ben.

Balázs Piroska (1930. május 26, Gyöngyös, Márton Erzsébet) a pártközpont javaslatára került a megalakuló Újságíró Tanszék titkárságára és a megszűnéséig ott dolgozott. Apja borbélysegéd, majd honvéd főtörzsőrmester, korán meghalt. Anyja, egy ács kilencedik gyereke varrólány volt, négy gyereket nevelt. Piroska előbb polgári alkalmazott a határőrségnél Salgótarjánban, majd 1948-tól Budapesten gyors-és gépírónő, személyi titkárnő, titkos irodai ügyintéző a honvédségnél (Kossuth Akadémia, Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Akadémia). 1953-ban elvégzi az egyéves újságíró iskolát, 1954-ben pedig elfoglalja javasolt helyét a Bölcsészkar Újságíró Tanszékén.

Az állambiztonság jellemzése szerint Balázs Piroska teljesen megbízható, párthű, „fáradságot nem ismerő elvtárs a proletárdiktatúráért.” 1947-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, majd az MDP-be, 1956. november 3-án pedig az MSZMP-be. Volt pártvezetőségi tag, DISZ-titkár, propagandista, szeminárium- és konferenciavezető, KISZ-szervező aktivista. 1956. november 10-től 1957. január elejéig a Parlamentben dolgozott, a Tájékoztatási Hivatalban, ezzel egy időben az egyetemi MSZMP szervezésében is segédkezett.

Beszervezője: Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagy írja róla:

„Már az ellenforradalom kitörése előtt kapcsolatba került velünk, Sárkány László akkori tanszékvezetőn keresztül. Előfordult, hogy Sárkány elvtárs távollétében adott ki anyagot részünkre és szolgáltatott információkat olyan hallgatókról, akikről maga Sárkány elvtárs sem tudott volna pontosabb felvilágosítást adni. Az együttműködés még jobban elmélyült 1956. október 28-tól, amikor folyamatosan úgy tartottuk a kapcsolatot, hogy ő jött el a találkozókra, lévén, hogy a mi bejárásunk az egyetemre nem volt tanácsos. Értékes adatokat adott az ellenforradalmárok mozgásáról, tevékenységéről. Novemberben pedig önként vállalta a titkos együttműködést a politikai rendőrséggel. Eddigi feladatait – lehetőségeihez mérten –mindig teljesítette és kezdeményezően vetett fel részünkre fontos kérdéseket.” (ÁBTL 3.1.1. B-91694)

Az Újságíró Tanszék 1957/58-ban:

Kardos László egyetemi tanár, tanszékvezető,

Balázs Piroska adminisztratív ügyintéző

A rezidentúra létrejötte utáni első lépcsőben 4 hálózati személyt kapcsolnak Balázs Piroska rezidenshez:

K. J. magyar-történelem szakos hallgató,

R. K. magyar-történelem szakos hallgató,

A hiányzó negyedik személy az előzmények ismeretében meglepő, ezért szó szerint idézzük a hivatkozott állambiztonsági dosszié 14. oldaláról Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagy (BM. II/5-f alosztály) jelentését:

„Téri Tamás (Moszkva, 1932. Szabados Magda) értelmiségi származású, pártonkívüli, nőtlen, Budapest, XIII. Pozsonyi u. 42. Az ELTE Bölcsészkar volt II. éves újságírószakos hallgatója, jelenleg az Akadémiai Nyomda dolgozója, „Mogyoróssy Viktor” fedőnevű informátor.

Nevezett 1958. május 10-én került kapcsolatba a politikai rendőrséggel. Kapcsolatot elvi meggyőződésből vállalt. Beszervezése azért vált szükségessé, mert számunkra értékes kapcsolatokkal rendelkezett és rendelkezik jelenleg is egyetemi vonatkozásban. Ez az eddigi megállapításunk szerint azért is értékes, mert mint egyetemen kívüli személynek nagyobb lehetősége van érdeklődni egyetemi hallgatókról, másrészt vele szemben, mint egyetemen kívüli személlyel sok esetben őszintébbek a bennünket érdeklő személyek.

A kapcsolat során kialakult véleményünk róla az, hogy igen párthű, józan, megfontolt, komoly gondolkodású, velünk szemben őszinte. A találkozókra pontosan eljár. A tudomására jutott dolgokat mindig írásban közli.”

[A Moszkvában született Téri 1945 végén jött haza családjával. 1950-1952 között Moszkvában tanult. 1956. november 5-től az ELTE BTK újságíró hallgatójaként karhatalmista Budapesten, majd orosz tolmács, jelen volt több forradalmár kihallgatásán. 1957-ben államtitok megsértése és fegyverrejtegetés miatt egy év börtönbüntetésre ítélték.]

Amikor az Újságíró Tanszék 1960-ban megszűnik, június 21-én Balázs Piroskát kizárják az állambiztonsági hálózatból. Ő azonban felvetette a kizárás tényét közlő Tipold Ferenc r. hadnagynak (BM. II/5-f.), hogy némely ügyben egyes személyekről továbbra is tud információkkal szolgálni, ezért abban állapodtak meg: esetenként, másfél-kéthavonként felkeresik egymást és egyes kérdésekről elbeszélgetnek. Ennek jegyében írta alá a titoktartási nyilatkozatot. 1966-ban, amikor az időközben férjhez ment Balázs Piroska a Hírlapkiadó Vállalatnál dolgozik a Blaha Lujza téren, Várkonyi Bálint r. őrnagy (BM. III/2-b. alosztály) javaslatot készít az informátorral való kapcsolatfelvételre, mivel kötött munkahellyel rendelkezik. Természetesen nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy Balázs Piroska az ELTE Bölcsészkarán „Eredményes munkát végzett az ellenforradalmi és az azt követő időszak eseményeinek felderítésében.” Nem tudunk a javaslat további sorsáról.

Térjünk vissza „Mátrai Vilmához” az ÁBTL 3.1.2. M-22474 sz. alatt olvasható dossziéjának iratai szerint.

1958. november 26-i jelentése szerint, a diákszállón felkeresett Vidovity Erzsébettől tudta meg, hogy 19-én viharos KISZ taggyűlés volt az Újságíró Tanszéken, határozatot is hoztak a tanszék „polgári elemei” ellen. Ezek között volt mindenek előtt Henth Judit, akit elvtelen karrieristának nevez, továbbá Sevcsik, Pethes, Józsa és Karácsondi. Józsa Jánosnak az volt a bűne, hogy 56-ban disszidált, tavasszal hazajött, de ennek ellenére el van ragadtatva a Nyugattól, ezt viselkedésében, öltözködésében is kifejezi. Karácsondi Miklósnak azt rótták fel, hogy kijelentette: „ a marxizmus nem világnézet”, továbbá, amikor egy III. éves lány Lenin művet olvasott a kabinetben, azt mondta neki: „Fáj ez nekem, hogy te Lenint olvasod és nem Németh Lászlót!” A KISZ taggyűlés éjfélig tartott, s arról vitatkoztak, hogy „ezeket az alakokat” kizárják-e a tanszékről, vagy ne. „A végén úgy döntött a tanszék vezetősége és a KISZ, hogy nem zárják ki őket, de ha egy évig meg nem javulnak, nem kapnak diplomát és nem lehetnek újságírók.”

Azt is jelenti „Mátrai”, hogy a Vidovity a Gyűjtőfogházban meglátogatta Molnár Jóskát. (Innen egy sor utólag törölve.) Molnár ennek során megkérdezte: kik most a nagy költők a tanszéken? Vidovity azt felelte: Hárs György és Györe Imre. Molnár gúnyosan megjegyezte: „ Persze, most az ilyen kis senkik lehetnek nagy költők, mert az igazi nagyok börtönben vannak.” Vidovity nagyon izgul a fiúért, hogy még a Gyűjtőben sem nyugszik.

1959 nyarán ismét azt kéri az állambiztonság az ügynöktől, hogy írja le kapcsolatait. „Mátrai Vilma” az 1958 márciusában leírtakon kívül a következőket nevezi meg:

Közvetlen kapcsolatok: Molnár József, volt újságíró szakos hallgató, nyomdász; Semjén Katalin, asszony nevén: Somfai Ivánné, akivel a „Szabad Ifjúságnál” ismerkedett meg, majd a „Függetlenségnél” találkoztak újra, kozmetikus Sztálinvárosban, oda ment férjhez.

Közvetett kapcsolatok: Vidovity Erzsébeten keresztül: Gál Judit, Szabó Katalin, Patak Károly, Hallama Erzsébet újságíró szakos és Koszta Lujza IV. éves magyar szakos hallgató. Molnár Józsefen keresztül: Horváth János, volt újságíró szakos, a szombathelyi lap munkatársa. Henth Juditon keresztül: Asbóth Erzsébet, volt magyar szakos, könyvtáros. Sulyán Pálon keresztül: menyasszonya, Köteles Ilona, végző jogász. Strelinger León keresztül: Balogh István és Tóth Károly IV. éves újságíró szakosok.

1959. október 23-án az ügynök az egyetemi diákszállón járt, a társalgóban megtalálta Vidovityot és Henthet, találkozott Hankóczyval is, aki az előző évben végzett és a Magyar Ifjúság munkatársa. Nagy volt a nyüzsgés, a portán nem lehetett tartózkodni, mindenki titokzatoskodott. Vidovityék mondták, hogy ez semmi, az egyetemen és a menzán sok az ismeretlen idegen, a diákok szerint „ávósok civilben.” Az „Egyetemi Ifjúság” c. lapban egy Osborne darabbal kapcsolatban vitacikkek jelentek meg, több is avantgardista, antimarxista nézeteket hangoztatott. Köztük volt Sevcsik írása is, aki egy évvel lejjebb járt újságíró szakon. A témáról aztán rendeztek egy 6 órás vitát a MÚOSZ-ban, a szerzőket letolták, az „Egyetemi Ifjúság” szerkesztőjét elbocsátották.

„A másik botrány az volt – jelenti az ügynök -, hogy az Újságíró Tanszékről kirúgtak négy fiút: Gerencsért aláírás hamisításért, Pethest, Patak Károlyt és Diósdit pedig igazolatlan mulasztásokért és különböző tanulmányi vétségekért.”

[A történtek ellenére, Gerencsér Ferenc a Magyar Televízió elnökhelyettese lett (1984-1987), az MSZMP Központi Bizottságának Agitációs –és Propaganda Osztályáról került a politikai műsorokért felelős posztra; Pethes Sándor a „Magyar Ifjúság” munkatársa, Patak Károly, az MTI külföldi tudósítója, Diósdi László, a „Népszava” munkatársa lett.]

A két botrány miatt nagy az elégedetlenség. Kékes Andort (a Tanulmányi Osztály vezetője) jobban szidják, mint valaha, Szabó Kati Kékest aljas gnómnak nevezte, de különösen azért nagy a felzúdulás, mert Kékes elrendelte, hogy a most végző újságírószakosok csak akkor kaphatnak diplomát, ha a tavalyelőtt felvett szakukat is elvégzik. Ezt azt jelenti, hogy még 3 évig kell tanulniuk. Persze a nagy többség így lemond a diplomáról, a többiek levelezőn akarják elvégezni a másik szakot.

Vidovity Jugoszláviába szeretne menni és ott is maradna. Még mindig rajong Titóért és nacionalista. Téri Tamás dolgozik, fordító. Henth viszont nagyon megbánta, hogy hazajött Franciaországból, szeretne kijutni, levelez vőlegényével, aki időközben két diplomát szerzett a Sorbonon és atommérnök Párizsban, nem akar hazajönni.

Tipold Ferenc rendőr hadnagy (BM II/-5-f), aki Kovács Miklós rendőr nyomozó hadnagy után lett Rétfalvi Éva „Mátrai Vilma” kapcsolattartó tisztje megjegyzést fűz a jelentéshez:

„Az ügynök Henth, Vidovity és Rétfalvi beszélgetésén keresztül ír az egyetemen lévő politikai hangulatról. Utasításra foglalkozik Vidovity és Henth személyével. Vidovitytyal a II/2-es osztály, Henth Jutkával a II/3-as osztály foglalkozik. Ezen kívül elképzelésünk volt, hogy az ügynököt Henth Jutkán keresztül bevezessük Asbóth Erzsébethez.”[Tipold hadnagy teljesen feleslegesen említette az ügynök valós nevét, amin szerepelni a következő jelentésekben is, - elég rossz javaslat volt, kimenetelét tekintve pedig egyenesen lebukás.]

Az ügynök utasításra Vidovity Erzsébetre koncentrál, kevésbé fontos megnyilvánulásairól is jelentenie kell.

A „December 10-én, csütörtökön Rétfalvi Éva felkereste Vidovity Erzsébetet a Rákóczi úti diákszállóban” kezdetű jelentésben az ügynök arról számol be, hogy barátnőjét nagyon meglepte Kádár Jánosnak a pártkongresszuson elhangzott beszéde, melyben tavaszra a mezőgazdaság teljes szocialista átszervezését jelentette be. Szüleitől tudja, mekkora az elégedetlenség a falun, a téeszekbe nem önkéntes a belépés, hanem kényszerítik a parasztokat. Az ő szüleit azzal fenyegették, hogy lányukat kivágják az egyetemről, ha nem lépnek be. Elmondta azt is: már nem jár a „Narodnoje Novine” szerkesztőségébe, cikket sem ír, inkább a szerb tanszéken ténykedik.

Tipold hadnagy megjegyzi: „A jelentés bizonyítja azt, hogy V. E. továbbra is zavaros politikai állásfoglalású és ennek hangot is ad.” Intézkedik is: „A II/2-es osztályról – ha a beszervezéstől elálltak – visszakérem az anyagot. A teljes anyag alapján javaslatot teszek.”

Az „1960. január 5-én, kedden Rétfalvi Éva a Rákóczi úti diákszállóban felkereste Vidovity Erzsébetet” kezdetű újabb jelentésben Vidovity elmesélte, hogy a szilvesztert Téri Tamás lakásán töltötte, ahol kb. 15-en voltak. Köztük Téri barátai: az orosz származású Vologya (Rákosi volt neveltfia) és a kairói diplomata fia: Gazdik Péter, aki nagyon udvarolt Vidovitynak, ő kijelentette, hogy hozzámenne, mert vele kijuthatna Nyugatra. Henth Jutka is, meg ő is, olyan pasikra pályáznak, akikkel kijuthatnak külföldre. V. E. aztán arról beszélt, hogy különben nem jár mostanában szórakozni, mert vizsgázik. Már lezajlott az „egyik hülye vizsgája” a tudományos szocializmus” c. tantárgyból, de hátra van egy „még hülyébb”: a marxizmus.

A belső reakció elhárítás egyre inkább a szerb hírszerzés ügynökeit, titoista értelmiségi kapcsolatokat, általuk befolyásolt egyetemi hallgatókat szeretne felfedezni V.E. körül a szerb lap budapesti szerkesztőségében, a bölcsészkari szerb tanszék körül, a baráti kapcsolatok között, de „Mátrai Vilma” nem tud jelenteni ilyenekről, helyettük csak Erzsébet magánéletének, intim szférájának hétköznapi eseményeit vetheti papírra.

1960 júniusában például V. E. megismerkedését egy szerb nyelvész professzorral a szerb tanszék egyik munkatársának születésnapi összejövetelén. „Miután bemutatták Vidovitynak, rögtön felkérte és egész este együtt táncoltak.” Politikai nézeteiről elmondta, hogy a szocializmus eszméi megvalósíthatatlanok, Tito rendszere túl kommunista neki, „az itteni rendszert egyenesen kiröhögte”, a németeket nem szereti, eszményképe De Gaulle, a burzsoáziával szimpatizál és Amerikába készül szerb tanszéket alapítani. Sajnos azonban a professzor úr nős, felesége író, a későbbiek során csak néhány baráti levelet váltanak. Jelenti az ügynök azt is, hogy V. E. fél, hogy kiszúrnak vele és vidékre helyezik. Nem úgy, mint Szabó Katit, a legjobb barátnőjét, aki noha roppant reakciós, Zalka Miklós tanszékvezető mégis elhelyezi őt Budapestre, „… mivel nagyon szimpatikus neki Kati, mint ahogyan elődjének: Sárkány elvtársnak is az volt.” Henth Juditot azonban nem helyezik el újságíróként – jelenti az ügynök – ezért most mindent elkövet, hogy kijusson Franciaországba.

A fentiek ellenére, a jelentéseit fogadó Csongrádi Károly r. százados erőlteti a jugoszláv professzorral kapcsolatos újabb információkat.

Ilyenek azonban nincsenek. Helyettük következik az az 1960. október 6-i jelentés, amely „Mátrai Vilma” lebukásának egyik forrása az állambiztonsági kutató szemszögéből. A korábban említett módon szeptember 24-én elmegy ötéves érettségi találkozójára a zuglói Rózsakert Étterembe és jelent „reakciós, rendszerellenes” volt tanárairól, osztályfőnökéről és diáktársairól, az angyalföldi Berzsenyi Dániel Gimnázium1954/55-ben végzett IV.A osztály tanulóiról, akiket fehér asztal mellett látott viszont. Csongrádi százados úgy értékeli a jelentést, hogy az ügynök „ …az ellenséges érzületű személyekről öntevékenyen írt …”

„Mátrai” az utolsó jelentését 1961. július 11-én írja a BM II/5-f osztálynak, mielőtt átadnák a kémelhárítás jugoszláv vonalának. A két találkozóról szóló jelentés 13-án kerül Csongrádi Károly r. százados asztalára a belső reakció elhárításnál.

Májusban az „Apostolokban” találkozott Vidovity Erzsébettel, asszonynevén most már Horváth Józsefnével, aki mesélt bajai férjéről, esküvőjéről, nászútjáról, jellegzetesen női problémákról. Felhagyott kalandos életmódjával, szolidan él, változatlanul a Váci utcai albérletében, férjének esélye sincs arra, hogy Budapestre jöjjön dolgozni. Ő a „Narodnoje Novine” külső munkatársa lesz egyelőre, a kulturális rovatnak ír. Henth Judit egy jogi irodában van félnapos adminisztrátor állásban, amit jelenlegi barátja: Szász Iván szerzett neki, ő jól fut KISZ vonalon és a Külkereskedelmi Minisztérium Jogügyi Osztályán dolgozik. Judit a nap második felében a Kandó Kálmán Szakgimnázium esti tagozatán magyar órákat ad, holott még nincs is meg a diplomája, az álláshoz a Bölcsészkar Tanulmányi Osztályán dolgozó egyik fiatalember segítette.

Júniusban a Berlin Étteremben találkozott az ügynök újra Vidovitytyal, aki hozta magával Olga nevű cseh barátnőjét, őt érdekelte „Mátrai”beszámolója legutóbbi cseh útjáról. Semmilyen fajsúlyos információ nem került szóba.

A jelentésre a következőket írta a kapcsolattartó tiszt:

„Mátrai Vilma feladata volt Vidovity Erzsébettel beszélgetést folytatni és baráti körét, azok kilétét fokozatosan felderíteni. Vidovity ügyével a II/2 Osztály foglalkozik (jugo vonal!). Az ügynököt is átadtuk a II/2 Osztálynak.”

Intézkedés: „A jelentés minden példányát megküldjük a II/2 Osztálynak.”

Az ügynök átadásáról szóló hivatalos belső dokumentum azonban csak 1961. július 17-én készül el a Belügyminisztérium II/5-f alosztályán a BM. II/2 Osztály vezetőjének:

Szolgálati jegy

Budapest, 1961. július 17.

„Mátrai Vilma” fn. ügynök VII. 11-i jelentését felhasználás céljából megküldöm. Nevezett hálózati személyt – és anyagát – közben további foglalkoztatásra a II/2 Osztálynak (jugo vonal) átadtuk.

Hollós Ervin r. alez.                                Porteleki László r. szds.

osztályvezető                                        mb. alosztályvezető

(A BM. II/2 osztály, a kémelhárítást jelentette, amelynek meg nem nevezett vezetője ekkor Hazai Jenő ezredes volt (1957. április – 1962. július).

Egyetlen jelentést ismerünk „Mátrai Vilmától”, amelyet a kémelhárítás jugoszláv vonalának adott, mert csupán ez az egy található az ÁBTL 3.1.2. M-22474 dossziéban. A többi még nem került elő.

Ezt az 1963. augusztus 23-án kelt jelentést Kácsor Pál r. őrnagy vette a II/2-e alosztályon. Az ügynök jelentette, hogy augusztus 2-án találkozott az „Apostolokban” Vidovity Erzsébettel, aki örömmel újságolta: remény van arra, hogy férje, Horváth József Bajáról Budapestre kerüljön. Ugyanis bátyja, aki Sztálinvárosban a belügyi szerveknél szolgál, megpróbál neki helyet szerezni a Corvin Ottó BM Kórházban, s ha ez sikerül, akkor ott lakást is kap. A szükséges személyi ellenőrzést az illetékesek már meg is kezdték, de fél, hogy esetleg ő is sorra kerül. „Mátrai” érdeklődésére félelmét azzal indokolta, hogy közismerten a nemzeti kommunizmus és Tito híve, túl sokat járatta a száját a rendszer ellen, s nyíltan szidta az egyetem kommunista vezetőit is. Barátairól is szólt, köztük szerkesztője helyetteséről a lapnál, a szerb tanszék tanársegédjéről és a már említett cseh barátnőjéről.

Kácsor őrnagy megjegyezte, hogy mindhárom személy ismert előttük, s folyamatban van V. E. férje felhelyezésének ellenőrzése is a BM Corvin Ottó Kórházba. Az ügynök további feladatává tette információk beszerzését Vidovity Erzsébetről.

1961. október 31-én zárta le Kácsor őrnagy „Mátrai Vilma” fn. ügynök M-22474 sz. dossziéját 277 számozott lappal, de csak ideiglenesen.

A tanulmány elején már idéztem az egykori Rétfalvi Évát, mai nevén Dr. Aradi Évát az internetről. Ott hagytam abba, hogy közölte, 1965-ben visszavették az egyetemre, s 1969-ben végzett magyar-angol szakos tanárként.

Dr. Aradi Éva

A továbbiakban az derül ki nem egészen friss soraiból, hogy Indiába helyezett közgazdász férje mellett nyolc évet töltött Bombayban, ahol az Indiai Tudományok Főiskoláján tanult, 1976-ban kapott diplomát. Hazatérése után 1978-ban az ELTÉ-n hindi nyelvből és indiai irodalomból doktorált, s hindit tanított néhány évig. Majd indiai források alapján a magyarság eredetét kutatta és publikálta elsősorban a fehér hunokkal kapcsolatban. Eredményeiért állami kitüntetésben részesült Indiában.

Itthon angol tanárként dolgozott egy híradástechnikai vállalatnál, majd 1999-től a Pécsi Egyetem Földrajz Intézetének Ázsia Központjában tanított hindit és indiai kultúrát.

Elkerülhetetlen, hogy szóljak még néhány szót Rétfalvi Éva gimnáziumi osztálytársáról, Chrudinák Alajosról, akiről jelentett.

Hadd bocsássam előre azt a meggyőződésemből fakadó és élettapasztalataim által megerősített alaptételt, amit már többször leírtam, legutóbb hat évvel ezelőtt:

„Az ember egyik legnagyobb büntetése az, ha nem változhat, ha nem változtathatja meg a véleményét, ha köteles tegnapi meghaladott önmagához láncolva ragaszkodni hibáihoz, tévedéseihez. Így persze könnyebb címkézni, skatulyázni, elhallgatni, kirekeszteni, a versenyképtelenek közé taszítva. Az életben nincsenek örök barátok és örök ellenségek, minden változik és mozog, csak a buta ember nem, ő sziklaszilárdan ugyanazt mondja, mint ötven évvel ezelőtt. És ez nálunk erény az amúgy totális értékvesztésben.” http://www.utolag.com/Ilkei/Ilkei75/Ilkei75.htm

Mit is jelentett Rétfalvi Éva 1960-ban, ötéves érettségi találkozójuk alkalmával Chrudinák Alajosról?

„Chrudinák Alajos szintén szovjet ösztöndíjas volt, szintén hasonló okokból eltávolították, előbb a SZU-ból, majd az ELTE arab szakáról. Jelenleg a Szabad Egyetemen arab tanár és egy arab nyelvű lapot szerkeszt. Ő is rendszerellenesen nyilatkozott és magát sajnáltatva számolt be „forradalmi tevékenységéről”, sikertelen disszidálásáról, majd Fő utcabeli tartózkodásáról 57-ben.”

Ha végigtekintünk Chrudinák személyiségfejlődésének mozgalmas történetén, jól kirajzolódnak a változások.

Chrudinák Alajos

A róla készült portréfilmekben, nagyinterjúkban mindig hangsúlyozta: pályáját meghatározta, hogy Angyalföld érdes részén született, ahol a szegénység, a létért folytatott küzdelem különösen érzékennyé tette a munkásság igazságkereső megmozdulásai iránt. Hatéves volt, amikor apját elvitték munkaszolgálatosnak. Később 32 kilósra lefogyva, szörnyű rongyokban érkezett haza. Szerencséjükre az oroszok a házuk udvarán állították fel egyik konyhájukat. Enni kaptak, megmenekültek.

„Az egyik osztálytársam vitt el először a mozgalmi emberek közé. Attól kezdve mindenben részt vettem. Rövidesen megkezdődött az agitálás (házról házra mentünk meggyőzni hol erről, hol arról az embereket), s a falujárás is. Megalakítottuk az ország első pártszervezet [MKP] mellett működő úttörőcsapatát. Megesett, hogy apámmal – aki kalauz, majd beszkártos agitprop. titkár, később pedig függetlenített szakszervezeti vezető lett – faluról falura utaztunk, s ő tizennyolc helyen szavazott a kommunistákra. Úgy éreztük, hogy ez hozzátartozik a harchoz. S apámnak meggyőződése volt, hogy küldetést teljesít. Így éltem én rendes gyerekkoromat. A politika elsodort minden egyebet.”

A lelkes és buzgó angyalföldi úttörőre többen is felfigyeltek, csapattanács elnök lett, moszkvai nyaralásra küldték, Rákosit köszönthette az Operában. Amikor Chrudinák Alajos 1955-ben leérettségizett az angyalföldi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, a káderfejlesztésért felelősök kiválasztottként küldték Moszkvába, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe (IMO), az ismert „diplomataképzőbe”.

A moszkvai felsőoktatási intézményekben ekkor már ott tanult – többek között - Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának későbbi tagja, Szűrös Mátyás, aki az MSZMP Központi Bizottságának titkára lett, a „jól csengő nevű” Szamuely László, aki vezető közgazdásszá lép majd elő, vagy Avar János újságíró, aki aztán Budapesten fejezi be a közgazdasági egyetemet és sokan mások.

Alajos gimnáziumi osztálytársával: Molnár Árpáddal érkezett a szovjet fővárosba. 1956-ban a forradalom hírére a Moszkvában tanuló ösztöndíjasok egy részével a magyar nagykövetség elé mentek és tájékoztatást kértek az itthoni történésekről. Várni kellett, míg előkerült a nagykövet, s addig leültek az utcára a nagykövetséggel szemben. Amikor a megérkező diplomata egy mondattal próbálta elintézni a választ, azt nem fogadták el, hanem tiltakozásul továbbra is ott maradtak az utcán, ez volt az „ülősztrájk” a Vorovszkaján. Boldoczki János nagykövet későbbi jelentése szerint Alajos és Árpád voltak a fő szervezői a moszkvai nagykövetség előtt lezajlott tiltakozásnak.

Chrudinák november végén érkezik haza. A forradalomban nem vett részt, ilyen bűncselekményért nem lehet elítélni. Az ELTE Bölcsészkarán sémi filológiával folytatja arab tanulmányait. A Moszkvában történtek miatt, s mert „Nagy Imre ideológiai platformján állt”, váratlanul kizárják a karról, s az ország más egyetemei is bezárulnak előtte. Mérhetetlenül keserű. De hol itt a „börtön”? A megfejtés kulcsát akkor ritka módon talán volt osztálytársa, Rétfalvi Éva írja meg egyedül, amikor „Mátrai Vilmaként” jelenti, hogy Alajos beszámolt „sikertelen disszidálásáról, majd Fő utcabeli tartózkodásáról, 57-ben.”A tiltott határátlépés kísérlete (disszidálási szándék) az már büntető törvénykönyvi tényállás, börtön is jár (járhat) érte. De mi volt a „Fő utca?” S ott a másutt említett „másfél vagy két év”?

Alajost orosz katonák fogták el a határon 1957-ben (akárcsak néhány hónappal korábban Vitray Tamást), átadták a határőröknek, ők pedig az állambiztonságnak. (BM Politikai Nyomozó Főosztály, vizsgálati osztály (II/8).

Az I. kerület Fő utca 70-78. sz. épületbe 1951-ben költözött be az Államvédelmi Hatóság, amely nemcsak vizsgálati célokra, hanem börtönként is használta az épületet. A forradalom leverése után 1956-ban itt kapott helyet még a Budapesti Katonai Ügyészség, a Budapesti Katonai Bíróság, a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma, átmenetileg a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa és alkalomszerűen a Katonai Rögtönítélő Bíróság. Az épületkomplexum Gyorskocsi utcai oldalán rendezkedett be a BM II (Politikai Nyomozó) Főosztály Vizsgálati Osztálya, együttműködve más osztályokkal, mindenekelőtt a belső reakció elhárító II/5 osztállyal. Akik ide kerültek vizsgálati fogságba, azok közül néhányan „több hónapig őrizetben voltak, de elítélve nem lettek” – mutatott rá Kovács Miklós hadnagy (II/5-d) fentebb egy idézett megjegyzésében.

Az épület Gyorskocsi utcai oldala

Gyorskocsi utca, fogda, belső udvar

Chrudináknak sem volt más választása, minthogy a vizsgálat lezárulása után, előbb-utóbb találkozzon a Rétvári Évánál már említett II/5 osztály tisztjeivel, különös tekintettel a „d”, majd az „e” alosztály beosztottaira. Érdemes közülük legalább 3 nevet megjegyezni: Hollós Ervin, Zalai Emil, Harangozó Szilveszter (1929-2011). Az utóbbi arról volt ismert, hogy akivel megalkudott, annak soha többé nem eresztette el a kezét, sem negatív, sem pozitív értelemben, s ez így volt mindaddig, míg példátlanul sikeres belügyi pályáján a legmagasabb csúcsra nem jutott: a BM III. Főcsoportfőnökség vezetője, a belügyminiszter állambiztonsági helyettese, altábornagyi rangban (1985).

Alajos már abban az évben, 1957-ben dolgozhat: a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat József Attila Szabadegyetemén óraadó nyelvtanár, az Országos Fordító Iroda munkatársa. 1965-től tanít az ELTE BTK sémi filológiai tanszékén. 1966-tól a Magyar Rádió szerkesztő-riportere. (Az MR - hoz politikai területre senki sem kerülhetett az állambiztonság ellenében.) 1972-ben pedig már a Magyar Televízióhoz helyezik, a Külpolitikai Szerkesztőség helyettes vezetője, 1977-től külpolitikai főszerkesztő.

Ettől kezdve világjáró riporter, tudósító, a Közel-Kelet, az arab világ egyik legjobb ismerője, számtalan nagysikerű dokumentumfilm alkotója, államfők és pártvezetők visszatérő ismerőse, barátja és ellenfele. Meglepően sok filmjét vásárolták meg Nyugatról, hazai és nemzetközi elismerésekben dúskált. Ide értve a kommunista újságírás legmagasabb itthoni elismerését: a Rózsa Ferenc díjat is.

A párt szerepéről vallott, gyerekkorától elkötelezett angyalföldi véleménye a munkásosztály vezette munkás-paraszt szövetségről a nyolcvanas évek közepén válik hangsúlyossá és a nyolcvanas évek végén változik meg először. A párton belüli ideológiai viták felerősödése és a vezetés új irányzatok szerinti átrendeződése idején az osztályszempontú gondolkodást hangsúlyozza, amely szerinte rendezőelve a hazai és nemzetközi osztályharcnak. 1984-ben, amikor az MTV új elnöke: Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tagja (Aczél György közvetlen munkatársaként a pártközpontból érkezett volt osztályvezető) jelentést kér tőle a Külpolitikai Szerkesztőség terveiről, a következőket válaszolja:

„A Külpolitikai Szerkesztőség műsormunkájának homlokterében a nemzetközi osztályharc folyamatainak árnyalt ábrázolása, a világpolitikai változások osztályszempontú, s egyben lehetőleg gyors bemutatása áll, különös tekintettel a szocialista közösség, s azon belül a Magyar Népköztársaság érdekviszonyainak sokoldalú érzékeltetésére, a kelet-nyugati kapcsolatrendszer, illetve az enyhülési folyamat, valamint a szocialista országok fejlődésének objektív, érvelő ábrázolására.”

A munkásosztály vezette munkás-paraszt szövetség osztályszempontú politikája melletti kiállás akkor a párt felhígulása, a kispolgári életszemlélet terjedése, az anyagiasság, az elüzletiesedő vezetői szemlélet, a globalista divathullámok követése ellen szólt a marxi osztályharc klasszikus tételeinek jegyében.

Ugyanakkor nem mondhatta ki nyíltan azt, ami foglalkoztatta és bántotta, s csak visszavonulása után ostorozhatta egzisztenciális félelmek nélkül: Aczél György és cionista körének káros tevékenységét a magyar sajtó, rádió, televízió és a nemzeti tájékoztatás minden területén, megszerezve azok vezető posztjait. Akkor már nem az osztályharc elavult és követhetetlen elméletét, s nem a pártirányítást ajánlotta a változó világ változó magyar társadalmának, de nem is a globalista pénzuralom modelljét, hanem a nemzeti értékek és érdekek mentén való gondolkodást és haladást.

Ezt a véleményét kérésemre 1989 tavaszán fogalmazta meg először az MDF Budapesti Televíziós Szervezetének lapjában, az általam szerkesztett „MTV Demokrata SZEM-PONT”- ban:

Chrudinák Alajos:

„TELJESEN ÚJAT, RADIKÁLISAN!

A Magyar Televízió mindig hatalmi harcokba kényszerült. Hol egyik, hol másik politikusunk személyi ambícióit szolgálta, csatlósként valakihez kötődött. Ezzel függ össze az „ejtőernyősök” állandó jelenléte is a televízióban. Mert kik kerültek az élére? Többnyire azok, akik valamilyen hatalmi csoport uszályába kapaszkodva „lobbyztak”. Így alakult ki az a dróton rángató, telefonon, „zsebből” irányító parancsuralmi rendszer, amely a vélt napi politika igényei szerint dirigálta az itt folyó munkát.

Az önállóság az, amely szavatolná, hogy a Magyar Televízió ne valamelyik párt, vagy pártok, hanem az egész nemzet érdekeit szolgálja. Magyar szemmel kellene láttatni ennek az országnak a valóságát, és a világról is mindig reális, igazi képet nyújtania. S akkor senki se mondhatja rá, hogy idegenmajmoló, kozmopolita, amely kiiktatja a nemzeti tudatot, vagy azt, hogy nacionalista, önámítóan magyarkodó. A különféle vélemények ütköztetése és a vitaszellem óvná meg ezektől a vádaktól. A reform nálunk csak akkor járhat sikerrel, ha a magyarság nemzeti problémáinak megoldására, a hivatalos politikából szándékosan kiiktatott nemzeti tudat feltámasztására is vállalkozik. Csak akkor válhat az egész társadalom ügyévé, ha a nemzeti megújhodást és felemelkedést szolgálja. Így fonódik össze a függetlenség, a reform, a társadalmi igazságosság, a nemzeti identitás és európaiságunk eszméje. Szerintem a televízió nemcsak a nemzet szeme és szája, hanem az esze és a szíve is.

Mindenki tudja, hogy egyelőre csak a víz felszíne mozog, a mély mozdulatlan. Lent még nagy a várakozás, de az emberek mihamarabb részt kívánnak venni életük irányításában. Magatartásukat, mentalitásukat nagymértékben befolyásolhatná a televízió. Ha nem a lobbyzás érvényesülne, ha a vezetés a nemzet önmegvalósításán ügyködne.” (A teljes cikk eredeti formában alább olvasható.)

Chrudinák ezen nyilatkozata nagy visszhangra talált a felbolydult MTV-ben. De jellemző volt az akkori szekértáborok gyűlölködő szembenállására házon belül, hogy egy másik nyilatkozó: Horváth Ádám vezető rendező, az MTV egyik későbbi elnöke (1994. július 1. – 1995. december 31.), akinek gondolatait Chrudináké mellé tördeltem, kikérte magának, hogy Chrudinákkal egy lapszámban szerepelt együtt, s erről nem tájékoztattam előre. Véleményét a faliújságokon közölte az olvasókkal. Én a következő lapban válaszoltam neki „Még Horváth Ádámnak sem…” címmel.

Horváth Ádám kikérte magának, hogy Chrudinákkal egy lapszámban szerepelt együtt

A nyolcvanas években népszerűsége csúcsán van. Ismerik, kedvelik, díjazzák. Alig van itthon, a nemzetközi küzdőtereken tűnik fel fáradhatatlanul. Tekintélye van, titkos és nyílt kapcsolatokkal a legrangosabb interjúalanyokhoz. Nincs a világon olyan titkosszolgálat, amely ne akarná a saját javára is kamatoztatni ezt a kedvező helyzetet. A magyar állambiztonság, amely pártirányítás alatt áll, természetesnek tartja, hogy hírszerző – elhárító munkájához segítségét kérjen egy, a rendszer által kiemelt, a párt által megbecsült sikeres televízióstól, akinek információi az egész „szocialista közösség” számára hasznosíthatók.

Haynal (Hayn) Kornél, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese írta beszervezésének napján, 1950. június 22-én:

„… politikai meggyőződésemnek, világnézetemnek és a Párt iránti kötelességemnek teszek eleget ezzel…” „Úgy érzem, az osztályharc, amely napról napra élesedik, igen-igen fontos politikai poszton talál, s ma már nem lehet elegendő az, hogy a munkámat – elszigetelve – elvégzem, hanem ennél Pártomnak, s a magyar dolgozó népnek sokkal többet kell nyújtanom. A Párt az élvonalba állított, én vállalni akarom ezt a harcot, bármibe is kerül. Ezért vettem fel a kapcsolatot.”

A nemzeti oldalon először a Kuruc.info írta meg 2011. március 6-án, hogy:

„Chrudinákról sok mindent el lehet mondani, jót és rosszat egyaránt, illetve fel lehet vetni azt is, hogy ő maga is kiszolgálta a kommunista titkosrendőrséget egy időben.”

Alajos nem neheztelt, nem tiltakozott ezért sem akkor, sem később. Elvszerűnek tartotta segítségét, amellyel az ország akkori érdekeit szolgálta. Meggyőződése szerint haladt, lelkiismeretének felelt érte, nem akart hasonlítani senkihez. Az illetékesek megköszönték neki, értékelték, elismerték, honorálták, kitüntették. Riportútjain féltő gondoskodással kísérték minden lépést, vigyáztak rá, Alajos nem egyszer rajtuk keresztül üzent haza az MTV-be. Ennek a dolgozatnak nem témája sem Ali állambiztonsági szerepének részletezése, sem a szerkesztőségébe beépített hálózati személyek tevékenysége. (Az utóbbiakról tudott, egyeseket még előtte, másokat az ő vezetése idején szerveztek be, volt, akit eltűrt, volt, akit pártfogolt.) De – ismétlem - ez a tanulmány nem róla szól, hanem egyik volt gimnáziumi osztálytársáról, aki a hálózat tagjaként megemlítette egyik jelentésében, s fontosat mondott róla.

Itt és most csak egyetlen konkrét példa következik két dokumentummal, sokat mondó, jellemző mozzanat az utazó riporter és a magyar állambiztonság kapcsolatáról, aki akar, ért belőle.

1980. október - novemberében Iránban jár riportúton a Magyar Televízió forgatócsoportja Chrudinák Alajos vezetésével. Az iráni elhárítás erősen gyanakszik, akadályozza munkáját, megerősíti figyelőszolgálatát. Ezzel kapcsolatban készít operatív feljegyzést a belügyi hírszerzés (BM III/I. Csoportfőnökség) vezetője: Bogye János rendőr vezérőrnagy, aki egyben az állambiztonsági főcsoportfőnök helyettese is. Szó szerint így hangzik:

 

Belügyminisztérium                                 Szigorúan titkos! 

III/I. Csoportfőnökség                             Különösen fontos!

F E L J E G Y Z É S

Budapest, 1980. november 1.

Tárgy: Operatív tájékoztató

Teheráni nagykövetségünk 1980. október 30-án jelentette a KÜM-nek, hogy Iránban szigorú katonai cenzúra van érvényben. A külföldi tudósítók által bevitt és kihozott anyagokat, filmek terjedelmét (méterben) ki- és belépésnél ellenőrzik, és az adatokat az útlevelekben írásban rögzítik. Kizárólag a cenzori hatóságok által előhívott film hagyhatja el Iránt. Egy méter film előhívásának árát egy USA dollárban állapították meg és azt csak konvertibilis valutában fogadják el.

A Magyar Televíziótól forgatáson járt Iránban egy csoport, Chrudinák Alajos vezetésével. Háromezer méter filmet vittek magukkal, amelyet útleveleikbe pontosan bevezettek. Külképviseletünk javasolja, hogy az olyan hadműveleti cselekményekről, objektumokról készített filmtekercseket, amelyek filmezését a cenzori hatóságok tiltanak, ki kellene vonni az iráni cenzori előhívás alól és ezen tekercsek helyett újakat kell beszerezni, hogy az útlevélben bejegyzett mennyiséggel el tudjanak számolni a határkilépésnél.

Továbbá javasolja, hogy az ellenőrzés és előhívás alól kivont filmeket valamilyen módon jutassák ki az országból (esetleg követségi diplomata átvinné a szovjet határon diplomáciai postaként és ott adná át Chrudinák elvtársnak.)

Másrészt azon filmmennyiség, amelyet az iráni cenzori hatóságok hívnak elő, előhívási költségeinek deviza fedezetét kellene a TV-nek valamilyen módon megoldani.

Chrudinák elvtársék a fentiekről kérték a TV tájékoztatását.

Tájékoztatjuk a BM III/II. Csoportfőnökségét.

Bogye János r. vezérőrnagy

főcsoportfőnök – helyettes

 

Belügyminisztérium                                              Szigorúan titkos!

III/I-6. Osztály                                                       Különösen fontos!

F E L J E G Y Z É S

Budapest, 1980. november 11.

Tárgy: Operatív tájékoztató

Teheráni rezidensünk 1980. november 12-én a reggeli órákban külképviseletünk utcájában található állandó kommités figyelő szolgálaton túl, egyértelműen azonosítható központi figyelést fedett fel. A nagykövetségünkhöz vezető utca mindkét bejáratánál gépkocsis figyelők voltak, őrhelyekkel és a szomszédos utcában mozgó Peykán típusú gépkocsis figyelő brigáddal.

Feltűnő, hogy a nagykövetségi objektum védelmére – kérésünkre – kirendelt egyenruhás fegyveres őrök – kb. 3 hetes szünet után – ismét rendszeres őrszolgálatot teljesítenek. Az időszakos figyelést rezidensünk Chrudinák Alajos elvtársék iráni tevékenységével hozza összefüggésbe, akik különböző személyekkel vették fel a kapcsolatot és gyakran bejárnak nagykövetségünkre. Chrudinák elvtársék figyelmét a fentiekre felhívjuk.

Tájékoztatjuk a BM III/II. Csoportfőnökséget.

Bogye János r. vezérőrnagy

főcsoportfőnök – helyettes

Még a rendszerváltás előtt, 1990. március 12-én – az első szabadon választott magyar országgyűlés és az Antall kormány megalakulása előtt – kitünteti Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendjével.

Csalódása a rendszerváltásnak nevezett folyamatban azonban már 1990. április 29-én megkezdődött, amikor a választásokon győztes MDF szégyenteljes paktumot kötött a rivális SZDSZ-szel. Göncz Árpád köztársasági elnökké választása garantálta, hogy nem lesznek lényegi és tartós változások a tömegtájékoztatásban, így a Magyar Televízióban sem. Személyes pályája innen kezdve a megpróbáltatások sora, rövid remények és hosszú kudarcok váltakozása, a helyzetbe kerüléstől a mély megalázásig. Sikerekkel és fájdalmas tanulságokkal vonult vissza élete utolsó húsz évére a Nógrád megyei Mátracserpusztára, ahonnan csak ritkán mozdult ki haláláig.

 

Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató

Kapcsolódó: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai