Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató folytatja a Magyar Televízió (korábban: Magyar Rádió és Televízió) és az állambiztonsági szervek titkos kapcsolatáról szóló tanulmányát. A témakör előzményei A Magyar Televízió mint állambiztonsági fedőszerv - az Eastern-akció végrehajtása Izraelben és MTV: a műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől cím alatt voltak olvashatók.

***

A műszaki felkészülésre 1954-ben jött létre a Magyar Televízió Vállalat a Magyar  Posta keretei között, s még abban az évben sor került az első próbaadásra. A műsorok a Magyar Rádió 1955-ben megalakult Televíziós Osztályán készültek, a sugárzás feltételeinek megteremtése pedig a Magyar Posta Kísérleti Intézetének feladata volt, ahol 1956-ban a Televízió Vállalat közreműködésével elkészült az első három felvevőkamera, a kőbányai Orion Gyárban pedig az első vevőkészülék.

 A próbaadások 1957. február 27-től váltak állandóvá és láthatóvá a Széchenyi hegyi adóról, hivatalosan pedig az első közvetítő kocsi megérkezése után, az 1957. május 1-i felvonulás közvetítésével indultak meg a rendszeres adások, innen számítjuk a magyar televíziózás intézményes kezdetét. Augusztus 18-án a Magyar Rádió neve Magyar Rádió és Televízió lett, s így is maradt 1974-ig, amikor szétválásával két önálló intézmény jött létre: a Magyar Rádió és a Magyar Televízió. Az első színes adás 1969-ben volt, az első színes helyszíni közvetítés (melynek e sorok írója volt a szerkesztője) 1970-ben, az április 4-i katonai díszszemléről .

Az állambiztonság először megbízható, kipróbált műszaki szakembereket helyezett el a kísérleteket folytató Magyar Televízió Vállalatnál. Például: műszaki osztályvezetőként került oda 1956 májusában az előbb 1949. május 31-én, a HM katonai elhárítása, majd 1955. március 10-én, a BM II/10 osztálya (operatív technika) által beszervezett „Rádiós”, „Mihály” fedőnevű ügynök: a Pécsett 1912-ben született, jogi egyetemet végzett dr. Antalffy Imre, korábban járásbíró, rádió távírász, aki az 1945 előtti katonai hírszerzésnek (VKF2) is dolgozott.

Diákéveitől rádióamatőr, egyetemi évei alatt a Műegyetemi Rádió Club és a Magyar Rövidhullámú Amatőr Egyesület vezetőségi tagja, nemzetközi versenyek helyezettje. Mester rádiótávírász, rádió híradó tiszt, akit 1939-es bevonulása után berendeltek a Honvédelmi Minisztériumba  és a VKF2-höz osztották be rádiótávírásznak hadnagyi rangban. Ő irányította az alközpontokat. 1945 tavaszán alakulatával Nyugatra tartott, amerikai hadifogságba esett, onnan tért haza 1946 márciusában. Az igazoló bizottság Kaposvárról Budapestre, a HM Katonapolitikai Osztályára (Katpol) állította elő.

 Információi alapján térképezték fel az ország legjobb rádióamatőrjeit, a volt VKF/2-es rádiósok többségét, akik közül egyeseket be is szerveztek, így például a „Róbert” fedőnevű ügynököt. Dr. Antalffy Imrét az Orion Rádiógyárban a legjobb rádiómérnökök között emlegették, később az Elektrotechnikai Kisipari Szövetkezet műszaki vezetője. A rádióamatőr mozgalom felélesztője, a Rádió Club tanácsának tagja, a televíziós szakosztály vezetője. 1945 után is engedélye volt a rádió adó-vevő készülék tartására. 1955-ben történt beszervezése után a rádió elhárítási osztály ügynöke, kapcsolattartó tisztje: Bártfai Jenő rendőrnyomozó százados.

 Dr. Antalffy Imre televíziós műszaki osztályvezető az első adandó alkalommal, 1956. karácsonyán disszidált a családjával Svájcba. 1959-60-ban a BM II. Politikai Nyomozó Főosztály II/3 osztálya (hírszerzés) megpróbálta a kapcsolatot felújítani vele, de a megkeresésekre dr. Antalffy nem válaszolt. „B” és „M” dossziéit 1960. február 24-én helyezte irattárba a II/3 osztályvezető-helyettese: Kovács István r. alezredes.

Bencsik Imre (1924. január 14, Győr, Dombay Mária)

 Író, dramaturg, forgatókönyvíró. 1972-ig tíz filmjét, tv-játékát mutatták be (Két emelet boldogság, Én Strasznov Ignác, Írnokok kálváriája, Százéves asszony), színpadi szerző, vígjátékait külföldön is játszották, a Kölcsönlakás-t például öt országban ezernél több előadásban.

Jogi tanulmányait a filmrendezői pálya kedvéért hagyta abba. 1944-ben mint ellenállót elfogják, csak Budapest eleste menti meg az akasztófától. 1945-től az FKGP központjában dolgozik, demokráciaellenes összeesküvés címén tartóztatták le. Másfél év börtön után dramaturg a filmgyárban, névtelenül ír forgatókönyveket. A forradalom után amnesztiával a saját nevén dolgozik.

1954 márciusában terhelő adatok alapján szervezte be Pintér Ferenc államvédelmi hadnagy a BM I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség IV. Főosztályának (Belső reakció elhárítás) 4. osztályáról, amely az ideológiai, kulturális, tájékoztatási  és tudományos területtel foglalkozott. 1957-ben a budapesti politikai rendőrségtől veszi át a BM II/5 (Belső reakció elhárító) osztályán Nagy Antal főhadnagy. A BM III. Főcsoportfőnökség megalakulása (1962) után a kulturális elhárítás foglalkoztatta (III/III-4-c és III/III-5-b) 1977. április 18-ig. Kapcsolattartó tisztjei: Gyarmati András r. százados, Vasvári János r. hadnagy, Vagyóczky Béla r. százados, Kerényi György r. őrnagy, Farkas János r. alhadnagy, Czéh Károly r. százados.

A „filmgyártás területén” illetve „művészeti vonalon” szinte minden rendezőről jelent a filmgyárból 1954-től, köztük volt: Makk Károly, Herskó János, Fábry Zoltán, Bacsó Péter, Várkonyi Zoltán, Szász Péter, Gertler Viktor, Szőts István, Keleti Márton, Bán Frigyes, Nádasy László, Kovács András, Ranódi László, Jancsó Miklós, Révész György, Mamcserov Frigyes, Köllő Miklós, Gál István.

Az írók, értelmiségiek, művészek közül feltűnik jelentéseiben: Illyés Gyula, Németh László, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Gyárfás Miklós, Tamási Áron, Háy Gyula, Kolozsvári Grandpierre Emil, Hubay Miklós, Sarkadi Imre, Darvas László, Tardos Tibor, Csizmarek Mátyás, Vadnay László, nem különben Lukács György, Czímer József és Szemes Mari.

1959 őszétől a Magyar Rádió és Televíziónál dolgozik, a televízió művészeti területén. Emlékezetes első nagyobb jelentése 1959. november 6-án, melyet a II/5-e alosztályon Kovács János r. százados vett.

 „…belülről nézve rögtön szembetűnik a nagyfokú szervezetlenség, a művészi és szervezési munkatársak tapasztalatlansága, a legfelső vezetés némi szűklátókörűsége, nem beszélve a nyomasztó műszaki hiányokról. Politikai oldalról nézve, úgy vélem, a televízió munkájában sokkal kevesebb kifogást lehet találni, mint például a film, vagy a színházi szakma munkájában. A műsorok és az egész műsorpolitika pártos. Ha valami kifogásolható ebből a szempontból, az véleményem szerint az, hogy ez az eszmeiség nem annyira a munkatársak egyéni lelkesedéséből fakad, mint inkább egy felülről megvalósított fegyelemből. Ez a fegyelem a televízióban igen erős. Az egyes műsoroknak itt nem a rendezők a kapitányai, mint például a filmgyárban, hanem a szerkesztők. A szerkesztők munkáját pedig szinte a szavakig menően ellenőrzi nemcsak maga a televíziós főosztályvezető (illetve helyettese: Sándor György), hanem még a Rádió elnöke, Gách elvtárs is… [ Helyesen: Gács László (1903-1968) a Magyar Rádió és Televízió kormánybiztosa, majd elnöke 1957 – 1962 között. I. Cs.]

A művészeti osztályon és a stúdió osztályon az a vélemény járja, hogy a Rádió, amelyhez szervezetileg a televízió alárendelve tartozik, féltékeny a televízióra csupán a perspektívái miatt, mint olyan konkurensre, amely elfojthatja a rádiót. Ezzel magyarázzák például a Rádiónak az anyagi és egyéb vonatkozásban mutatkozó szűkkeblűségét a televízióval szemben. A jó televíziós játék megszületésének egyik fő akadálya például, hogy egy tv-játék honoráriuma alig több, mint egy rádiójátéké, rendkívül alacsony a művészeti dolgozók fizetése. Ezt csak nagyfokú lelkesedéssel lehet pótolni. Ebben tapasztalatom szerint nincs hiány, bár vannak olyan jelek, hogy a rendezők most már kezdenek belefáradni a lelkesedésbe, látva, hogy a nehézségek nem átmeneti jellegűek, hanem kezdenek állandó jelleget ölteni, sőt, növekednek.

A jelenlegi körülmények között a TV munkája aligha fog javulni, sőt, romlani fog a színvonal. Elérkezett az ideje, hogy a párt és a kormány megfelelő szervei megvizsgálják a TV helyzetét és határozott intézkedéseket tegyenek a továbbfejlődés érdekében.” (ÁBTL. 3.1.2. M-37130)

Televíziós éveiben Bencsik jelent – többek között – Csurka Istvánról, Kerényi Imréről, Ladányi Mihályról, Oszter Sándorról, Halász Péterről, Varga Vilmosról, Kellér Dezsőről.

Az állambiztonság 1977-es szakításának okai között súllyal szerepel az az ismétlődő kifogás, amelyet Vagyóczky Béla r. százados így fogalmazott meg 1965. december 9-én: „…feladatát lassan, nem elég alaposan végzi el. A mélyebb felderítő munkában az akadályozza, hogy rengeteget dolgozik és anyagi gondjai vannak.”

Újságíró, a Magyar Központi Híradó osztályvezetője, az MTI prágai és berlini tudósítója, az MSZMP KB munkatársa, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese, bécsi sajtóattasé, az Ország-Világ főszerkesztője.

Az ÁVH informátora, az állambiztonság titkos munkatársa, rezidense, a III/I-B. Önálló Osztályhoz tartozó PRESS Rezidentúra társadalmi kapcsolata.

1924. április 16-án született Iglón.

Anyja: Schwarz Irma háztartásbeli. Apja: Hayn Béla vasúti tisztviselő, állomásfőnök, a szociáldemokrata párt tagja, a húszas években részt vett a vasúti alkalmazottak sztrájkjai szervezésében, 1938-ban Miskolcra helyezték pénztárosnak.

Az érettségi után tanári pályára szeretett volna menni, erre azonban származása miatt nem volt lehetősége, így került az Agráregyetemre, ahol tanulmányait 1944-ig folytatta. Akkor az egyetem pátyi tangazdaságában húzta meg magát, mint sommás, kocsis, traktoros. 1944 karácsonyán Budapestre jött, de elfogták, egy védelmi alakulathoz osztották be, ahonnan néhány nap múlva megszökött és bujkált a szovjet csapatok megérkezéséig.

Munkára jelentkezett, részt vett a romeltakarításban, majd a közlekedés megindulásával Miskolcra utazott a szüleihez. A Miskolci Nemzeti Bizottság elnökének titkára, 1945 május elsején belépett az Magyar Kommunista Pártba, amely   a párt észak magyarországi lapjához: a „Szabad Magyarország”-hoz irányította, ahol szeptemberig dolgozott újságíróként. Rendszeresen végzett pártmunkát, pártnapi előadó, több szemináriumot vezetett, a miskolci pártszervezet egyik alapszervezetének vezetőségi tagja.

Mivel Budapestre szeretett volna kerülni, kérte a Magyar Központi Híradóhoz való helyezését. Egy szerencsés üresedés következtében a hírszerkesztőséghez került, majd a Híradó kettéválása után az MTI-hez.

 Először 1951-ben küldték külföldi tudósítói munkára Prágába. (Prágai tartózkodása alatt megrótták, mert helytelen álláspontra jutott a Slansky per kapcsán, lebecsülte a Csehszlovák Kommunista Párt szerepét és csak a hibákat látta meg.) Prága után Berlinből tudósít eredményesen, de 1959 szeptemberében hazahívták és az MSZMP KB Sajtóosztályára helyezték. A hatvanas évek első felében a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyetteseként a televíziót irányítja (a Magyar Rádió és Televízió csak 1974-ben vált külön, s lett két önálló intézmény), majd a bécsi nagykövetség sajtóattaséja 1966 és 1971 között. Bécsben aktív diplomáciai tevékenységet fejtett ki a magyar és osztrák újságírók olyan együttműködése érdekében, amely megfelelt a moszkvai irányítású, prágai székhelyű Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) céljainak. Hazatérve vezető posztokon dolgozott, így az Ország-Világ c. hetilap főszerkesztője, a PRESS Rezidentúra megbízható társadalmi kapcsolata.

1947-ben megnősült, felesége Orosz Mária „szegény kéményseprősegéd családból” származott, az MTI-nél ismerkedett meg vele, édesanyja ott volt takarítónő. Egy gyermekük született, Kornél 1949-ben..

Haynal Kornélt 1950 június 22-én szervezte be informátornak, elvi alapon, „Nyisztor” fedőnéven az Államvédelmi Hatóság I/2, Belső Reakció Elhárító Osztálya „ e” alosztályának beosztottja: Gát Ernő áv. ny. főhadnagy, Vámos Endre főhadnagy segítségével. 

   [Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1950-1953, I/2-e alosztályának feladata volt: az állami apparátus hivatalaiban, az értelmiség között, valamint a kultúra, a tudomány, a tájékoztatás és a művészet terén tevékenykedő reakciós elemek felderítése és ártalmatlanná tétele.]

 Miért akarta beszervezni Haynal Kornélt az ÁVH, milyen tulajdonságai alapján javasolta informátornak 1950 március 1-i jelentésében Gát Ernő áv.ny. hadnagy az I/2-e alosztályról? Egyebek között a következőket írta:

 „Nevezett beszervezését azért tartom szükségesnek, mert rajta keresztül rendszeres információt kaphatunk a Magyar Központi Híradó aktuális osztálya beosztottjainak, a Gömöri-Gellért féle párt-és szovjetellenes csoport működéséről. Információt tud még adni Hayn a hírszerkesztőség és az irodalmi osztály beosztottjainak működéséről, azok politikai és szakmai irányvonaláról, illetve állásfoglalásáról. Hayn, mint a hírszerkesztési osztály vezetője figyelemmel tudja kísérni a helyszíni adásokkal, különösen a politikai adásokkal kapcsolatos szabotázs jellegű cselekményeket (például: az adások félreérthető helyen való megszakítása, a sorrend apolitikus összeállítása, stb.) Hayn a cseh nyelvet tökéletesen beszéli, ezért őt rendszeresen igénybe veszik a Rádió külügyi osztályán fordítónak… ezért tájékoztatni tud bennünket a külügyi osztály és beosztottjai tevékenységéről.

 Haynt a Híradónál a polgári gondolkodású beosztottak maguk közül valónak tekintik, azok felé személye szimpatikus. Előtte gyakran bocsátkoznak politikai vitákba, mely vitákon többször pártellenes és jobboldali kijelentések is elhangzanak.

Hayn több ízben tett bejelentést ezekről a kijelentésekről az igazgatóságnak és az üzemi pártszervezetnek. Haynnal a Híradó baloldali beállítottságú munkatársai is jó viszonyt tartanak fenn.

Nevezett munkájában a végletekig precíz. A munkához való viszonya jó. A munkásosztály vezető szerepét elismeri, a Párt irányítását igyekszik mindenben követni. Ez a törekvése őszintének látszik. Megállapításaim és információim szerint jóindulatú, objektív, de kissé nehezen fejlődő polgár. Sok benne a polgári csökevény, amitől igyekszik megszabadulni. A polgári intelligenciája meglehetősen nagy, azonban a politikai képzettsége aránylag csekély.

Hayn Kornélról megírt jellemzést alátámasztja Asztalos Lajos, az MKH pártszervezet káderese, valamint az 50/1 és az 50/2 sz. informátorunk szóbeli jelentése.”

1950. június 22-én, beszervezésének napján Haynal (Hayn) Kornél saját keze írásával „Kötelezvény”-t fogalmazott, benne hitvallásával. Így szól szó szerint:

„ KÖTELEZVÉNY

„Úgy érzem, hogy politikai meggyőződésemnek, világnézetemnek és a Párt iránti kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy felveszem a kapcsolatot az ÁVH-val, s minden olyan dologról, amely akár a legcsekélyebb mértékben is gyanút keltő, minden olyan dologról, eseményről, amely akármilyen kis mértékben is, akár látszólag is népköztársaságunk rendje ellen irányul – jelentést teszek.

Úgy érzem, az osztályharc, amely napról-napra élesedik, igen-igen fontos politikai poszton talál, s ma már nem lehet elegendő az, hogy a munkámat – elszigetelve – elvégzem, hanem ennél Pártomnak, s a magyar dolgozó népnek sokkal többet kell nyújtanom. A Párt az élvonalba állított, én vállalni akarom ezt a harcot, bármibe is kerül. Ezért vettem fel a kapcsolatot.

Természetesen kötelezem magam arra, hogy kapcsolatomról soha senki előtt említést nem teszek, - még családom tagjai sem tudnak meg ebből egy szót sem. Tisztában vagyok azzal, hogy e kapcsolat elárulása a Párt és a nép elárulását jelentené, s tisztában vagyok büntetőjogi következményeivel is.

Budapest, 1950. június 22.                                           Hayn Kornél”

Már ismert pályafutása során, minősítései között - erényei mellett - papírra kerül jellemének egy másik meghatározó vonása is:

 „…szakmai munkáját nagy szorgalommal és igyekezettel végzi, az igyekezete mögött mint mozgató rugó a becsvágya húzódik. Polgári beállítottságú, karrierista.”

Budai András („Bányai”, „Bánkúti”)

Budai (Braun) András volt hivatásos állambiztonsági tiszt, „Bányai” és „Bánkúti” fedőnevű hálózati személy 1969-ben az IBUSZ-tól (Berlin, Stockholm) került a Magyar Rádió és Televízióhoz, ahonnan 1971-ben távozott, 1973-tól az Országos Idegenforgalmi Tanács titkára. Két éven keresztül az MRT Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője volt. Erről személyesen állapodott meg Tömpe István az MRT elnöke és Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy a III/I. csoportfőnöke.

 [Az MRT, majd az MR és az MTV mindenkori nemzetközi (külügyi) osztályai a hírszerzés valóságos kihelyezett tagozatai voltak – Press Rezidentúra - a két legfontosabb tömegtájékoztatási intézményben, élükön olyan emlékezetes vezetőkkel, mint például Berecz Jánosné Lőwinger Anna (1933. szeptember 7, Moszkva, Heszky Erzsébet), r. alezredes, kiemelt főoperatív szt-tiszt a III/I. illetve a III/III. állományából, fedőszámai sorrendben: K-12, K-753, E-18.]

Mielőtt a titkos munkatárs kétévi kudarcának okaira rátérnék, érdemes áttekinteni életrajzát, rendőri pályáját, mert azok több szempontból is tanulságosak és korabeli sajátos helyzeteket, illetve azok jellemző megoldásait tükrözik.

1921. március 16-án született Keszthelyen. Anyja Kohn Margit női szabósegéd, apja Braun Sámuel szabósegéd, majd szabómester, 1943-ban deportálták, ahonnan nem tért vissza. Anyja félig megvakult, 1943-ban meghalt. Nehéz anyagi körülmények között nevelkedtek húgával. Keszthelyen érettségizett, három hónapi kőszegi munkaszolgálat után családfenntartóként leszerelték, lakatos szakmát tanult. 1944 májusában ismét behívták katonának, de Budapesten megszökött. Elfogták, a németek koncentrációs táborba vitték. 1945. május 4-én szabadult, két hónapig kórházban ápolták, júliusban érkezett haza Keszthelyre, ahol belépett az MKP-ba. Pártalkalmazott, járási propagandista.

1946. júniusában államvédelmi szolgálatra jelentkezett a párt ajánlásával. A BRFK. Politikai Osztályán teljesített kémelhárítási szolgálatot, 1952-től vezető beosztásban. 1955-ben elvégezte a Külügyi Akadémiát, két alkalommal volt pártiskolán, pártoktató is lett. Felső fokú államvizsgát tett német, angol és svéd nyelvből, a franciát tárgyalási fokon beszélte és oroszul tanult. 1956-ban részt vett a forradalom elleni fegyveres harcokban, a szovjet egységekkel együtt hagyta el Budapestet, érdemiért kormánykitüntetésben részesült. Majd a BRFK Politikai Nyomozó Osztálya II. alosztályának vezetője, rendőrnyomozó őrnagyi rangban.

1956. decemberében elhagyta családját, elvált majd később megnősült, 1957. novemberében fegyelmi úton leszerelték, mert szolgálati lakásokkal üzletelt. (Két „K”-lakás berendezési tárgyait magántulajdonaként kezelte.) Felettesei azonban elismerték az átlagosnál magasabb szakmai képességeit, gyakorlati tapasztalatait, az operatív munkában alkalmazott módszereit, idegen nyelvi tudását, ezért 1957 decemberében elhelyezték az IBUSZ Igazgatóságon, ahol az idegenvezetői munkát szervezte meg csoportvezetőként, hálózati rezidens, informátorok hozzákapcsolásával. 1962-től osztályvezető, 1964-től berlini, 1965-től stockholmi képviselő, 1968-ban tér haza.

 [1965. májusában figyelmeztető jelzést ad a kémelhárító csoportfőnökség 3-b alosztálya az illetékeseknek Budai András megváltozott magatartásáról. Idézet a jelentésből, melyet Perényi Gyula r. alezredes osztályvezető és Juhász László r. őrnagy, alosztályvezető írt alá:

 „Budai András - aki jelenleg az NDK-ban tartózkodik – magatartásában az utóbbi időben nagy változás észlelhető, egész viselkedése, vélemény nyilvánítása kimondottan nagypolgári. Szinte minden szavából dől a nyugatimádat. Véleményét az NDK-ról, annak vezetőiről nem rejti véka alá. Hangoztatja, hogy kész cirkusz a berlini fal, színházzal egyenlő a vizsgálat menete a berlini falon át az NDK szervei részéről. Míg a nyugati részen minden formalitás nélkül mozoghat az ember, a német elvtársak viselkedése felháborító. Annyira vigyáznak honfitársaikra, hogy az átkelőknél az autósoknak teljes falgátak között kell bolyonganiuk, míg átérnek. Odáig mentek a pimaszságban, hogy a fal mellett lakók látogatásához a demokratikus Berlin távolabb eső részeiből hatósági engedély kell. A nyugati oldalon minden van, az arany olcsó és mázsaszám a kirakatokban. Budai elmondta magáról, hogy minden nap átmegy Nyugat-Berlinbe és így láthatja, hogy mi a különbség a Nyugat és a Kelet között.

Barátai Kelet-Berlinben szerencsés embernek tartják Budait, ellátja őket nyugati cigarettával és itallal. Ő elmondta azt is, hogy az NDK-ban mindenkinek egyöntetűen elege van Walterból, s főleg a Walter-féle aranyköpésekből, melyeket az a jó ember úton-útfélen reklámoztat, hirdet. Szerinte az NDK-ban a legjobban fizetett réteg az értelmiség, s mégis az van a legjobban elkeseredve, aki tud, az lelép. Elmondta Budai, hogy az NDK második legnagyobb atomfizikusa a közelmúltban elhagyta hazáját, egy kongresszusról nem tért haza, pedig otthon havi 24 ezer márka fizetése volt. Senki sem bírja azt a légkört, amit Ulbricht teremt.”

A jelzésnek nincs semmilyen következménye, Budai továbbmegy Stockholmba és sikeresen  tér vissza Budapestre 1968-ban, hogy 1969. március 1-én a Press Rezidentúra által foglalkoztatott titkos munkatársként elfoglalja új helyét a Magyar Rádió és Televízió Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága vezetőjének posztján.]

Hivatalos eligazítását a III/I-9 osztályon Lukács József r. alezredestől kapja. Ebben olvashatók egyebek között a súlyponti feladatok. Így például: a politikailag megbízható, művelt, nyugati nyelveket beszélő fiatal újságírók kiválasztása és feldolgozása. Közülük elsősorban azok, akik közvetlen vagy közvetett hírszerző lehetőségekkel bírnak az NSZK irányába, ottani célszemélyekhez vagy célobjektumokhoz. Az utóbbiak között rádió és tv állomásokat is megnevez a hírszerzés, pl. Bayerische Rundfunk, Hessise Rundfunk, Westdeutsche Rundfunk, Norddeutsche Rundfunk. Mivel ezek az SPD, illetve a CDU finanszírozásával és irányításával működnek, információkat kell szerezni a pártok központjainak működéséről is, különös tekintettel nemzetközi kapcsolataikra. Lukács alezredes tankönyvszerűen kioktatja a titkos megbízottat – mintha az nem tudná – a „sötét hírszerzés” szempontjaira és alkalmazandó módszereire is.

Mindenki épít Budai meglévő nyugati kapcsolataira, a szálak összekötésére a rádió és a televízió területén.

Budai azonban csak kis lépéseket tud megtenni. Átveszi a rutinos „Kutasi” fedőnevű tm.-et, foglakozik a kanadai „Paoli” fedőnevű jelölttel és felfedezi Juhász Előd zenei szerkesztőt, annak kitűnő amerikai kapcsolataival, ajánlva őt a hírszerzés figyelmébe. Azt még nem tudja, hogy Juhászt már beszervezte a III/I. (Később átvette a III/II, majd a III/III „Jávor Endre” fedőnéven titkos megbízottként.)

Gyanakszik azonban a beutazó nyugati tv-stábokat kísérő, több nyelven beszélő, művelt kollégájára, aki gazdag kapcsolatokat alakított ki az NSZK irányába. Nem tudja, hogy az illetőt 1966-ban „Faragó” fedőnéven, hazafias alapon beszervezte a politikai rendőrség kulturális elhárítása és nagyon meg vannak elégedve munkájával. S noha a hálózati személyek nem tudhatnak egymásról egy intézményen belül sem, a bizalmatlanság feloldására célszerűségi szempontból és állambiztonsági érdekből a III/III-4-a kezdeményezi a III/I-11 osztálynál „Faragó” felfedését munkahelyi vezetője: „Bányai” előtt. Az akciót engedélyezik és végrehajtják az illetékesek jelenlétében.

1971. április 28-án a Múzeum presszóban Budai („Bánkúti”) tm. azt közli Lukács alezredessel, hogy Tömpe István elnök engedélyével létrehoznak egy 4-5 tagú protokoll csoportot, amelynek feladata lesz a különböző országokból érkező kommunikációs szakemberek, újságírók, riporterek fogadása, részükre program szervezése és lebonyolítása. A csoport vezetője „Kutasi” lesz. A távlati terv az, hogy a csoportból egy társadalmi rezidentúrát alapoznak meg.

A tervek azonban nem realizálódtak. Két hónappal később véget ért a titkos munkatárs szerepe az intézményben. Ennek okairól közvetlenül Rajnai (Reich) Sándor vezérőrnagy, hírszerző csoportfőnökhöz 1971. június 24-én írt feljegyzésében számolt be.

Megállapítja, hogy az eredeti elképzelések az Igazgatóság szerepéről, hatásköréről megváltoztak az elmúlt két évben. Az Igazgatóság lényegében adminisztratív ügyintéző szervvé változott. Az igazgató terve a nemzetközi tevékenység koncentrálásáról, felelős intézéséről, a megfelelő apparátus kialakításáról teljes ellenállásba ütközött, személy szerinti szerepe csupán az elnök utazásainak előkészítésére, összefoglaló jelentésekre, bürokratikus tevékenység ellátására és protokoll részvételre korlátozódik. Nem kerültek végrehajtásra az operatív célkitűzések, ahhoz hiányoztak a személyi és szervezeti feltételek, a szükséges hatáskör.

E mögött a rádiót és a televíziót vezető elnökhelyetteseknek az a nem titkolt és következetesen megvalósított szándéka állt, - írta Budai -, hogy mind a két szervnek önálló külügyi osztálya legyen közvetlen irányításuk alatt. A nemzetközi igazgatóság csak állandó átfedéseket jelentett számukra az öszvér szervezetben. A feszültségek tarthatatlan helyzetet teremtettek, azzal a konzekvenciával, hogy az igazgatóságot ebben a formájában meg kell szüntetni.

„A mai napon Pécsi Ferenc elvtárssal, a Televízió vezetőjével folytatott beszélgetés alkalmával olyan ajánlatot kaptam, hogy vállaljam el az újonnan alakítandó Film-és Műsorcsere Főszerkesztőség helyettes vezetői funkcióját.”

Budai nem lát operatív lehetőségeket ebben a beosztásban, már csak a vezetés által állított korlátok miatt sem, ezért kéri a csoportfőnök állásfoglalását és utasítását a jövőre nézve. Már másnap megszületik a döntés. A hírszerzés „Bányai”, „Bánkúti” képességeit figyelembe véve, olyan pozíciót kíván biztosítani számára, amely az operatív munkában is hasznosítható. (BM III/I-11 osztály)

Szalkai Sándor (1934. december 10, Szeged, Nagy Nóra – 1996. február 20) Gépészmérnök, újságíró, filmrendező; Hírlapkiadó Vállalat, Népszabadság, Magyar Televízió.

Már 16 éves korában az MDP tagja és pártmunkát végez. Apja a Legfőbb Ügyészség főosztályvezetője.

 1956-ban a Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának IV. éves hallgatója, hajómérnöknek készül. Az egyetem lapja: a „Jövő Mérnöke” szerkesztő bizottsági tagja és a „Népszabadság” külső munkatársa. A forradalom kitörésekor bekerül az egyetem diákbizottságába, a MEFESZ (Magyar Egyetemek és Főiskolák Egyesületeinek Szövetsége) sajtófelelőse, az egyetemi ifjúságot képviselte a Budapesti Központi Munkástanács ülésein. Viselkedése ellentmondásos. Kezdeményezésére küldtek jelentést Nehru indiai elnöknek, szervezte a nőtüntetéseket, röplapokat szerkesztett, ő fogalmazta meg a MEFESZ csatlakozását a Központi Munkástanács sztrájkfelhívásához. Ugyanakkor hamis igazolványt szerzett egyik kollégája ÁVH-s rokonának.

1956. decemberében letartóztatta a XI. kerületi Karhatalmi Század. Védekezésül a „Népszabadság”- nál és a pártközpontban dolgozó kapcsolataira és „megmentett” ÁVH-s ismerősére hivatkozott, akikkel egyetértésben épült be az „ellenforradalmárok” közé. Felajánlotta szolgálatait és Nagy József hadnagy elvi alapon, nem hivatalosan beszervezte „Újlaki” fedőnéven.

1957. februárjában a karhatalmi alakulattól átvette a BM II/5 (Belső reakció elhárító) osztályának „f.” alosztálya, amely titoktartási nyilatkozatot vett tőle és feladatokkal bízta meg. „Újlaki” ezeket eredményesen teljesítette, szóban és írásban jelentett az illegális MEFESZ gyűlésekről, azok helyéről és idejéről, akciókról és szervezkedésekről, tüntetést akadályozott meg, jelentései nyomán több őrizetbe vétel (pl. Erdélyi László, Gyarmati István) és házkutatás történt. Szalkai 10-12 főből álló informátor hálózatot szervezett, a résztvevők közül 5 tudta, hogy a jelentések az állambiztonsági szerveknek kellenek, a többiek úgy gondolták, hogy a pártközpontba  mennek.

Hivatalos és formális beszervezését 1957. május 24-én végezte el Kónya Pál r. főhadnagy a II/5-f. alosztályról az egyetemisták vonalán történő foglalkoztatásra.

1958-ban rezidenssé minősítették át és 5 egyetemi hallgatót kapcsoltak hozzá: a „Kovács”, „Szása”, „Lakatos”, „Horváth Mária” és „Nagy Béla” fedőnevű informátorokat a Műszaki Egyetemen.

Az egyetem elvégzése után a „Népszabadság” munkatársa, félállásban az Óbudai Hajógyár üzemi lapját: a „Hajóépítő”-t szerkeszti. Ismerőseiről, kapcsolatairól jelent a Műszaki Egyetemről (Kónya Albert, Jászai Tamás, Knapecz Géza, Borbély Samu, Gillemot László, Csűrös Zoltán, Nemeskéri István, Toldi István és mások) és a sajtó, tájékoztatás, művészeti élet köreiből (Siklósi Norbert, Polgár Dénes, Csató István, Várkonyi István, Bernáth László, Révész József, Dersi Tamás, Szabó István, Petényi Ilona, Gerber Éva és mások.)

Az MDP megszűnése után belépett az MSZMP-be annak megalakulásakor, ám 1958-ban a Budapesti Műszaki Egyetem pártbizottsága fegyelmi úton kizárta a pártból ellenforradalmi tevékenysége miatt. A pártbizottság azonban nem tudta, hogy Szalkai 1956 decemberétől az állambiztonság utasításai szerint járt el, így például nem „ellenforradalmárokat” szervezett, hanem kommunistákból informátor hálózatot.

 A kizárási határozatot megfellebbezte, a Budapesti Pártbizottság pedig elfogadta a BM II. Politikai Nyomozó Főosztály igazolását a titkos együttműködésről és „Újlaki” megtarthatta párttagságát. (Az utasításokat nemcsak a II/5 osztályról támasztotta alá Hollós Ervin r. alezredes, osztályvezető és Zalai Emil r. százados, alosztályvezető, valamint Nagy József, a volt XI. kerületi Karhatalmi Század hadnagya, hanem írásban állt ki „kommunistához méltó magatartása” mellett – többek között – Szamosi Károly, a „Népszabadság” főszerkesztő-helyettese, Csató István, a „Népszava” olvasószerkesztője, továbbá Dr. Prandler Árpád, Gimp Ferenc, Bernáth László, Kende János, Segesdi Miklós és Cserhalmi Imre.)

Szalkai 1959-ben beköltözhet a XIII. kerület Pannónia utca 42. I. emelt 1. szám alatti „Újságíró” fedőnevű BM „T” (titkos találkozási) lakásba albérlőként, mivel főbérlő kollégája: Cserhalmi  (Friedman) Imre „T”-lakásgazda, szintén a „Népszabadság” munkatársa (és szintén az állambiztonság régi, kipróbált kapcsolata) átmenetileg Pécsre költözik tudósítónak és távollétére önként felajánlotta szolgálati használat céljára főbérletét. Szalkai pedig arra vállalt kötelezettséget, hogy alkalmazkodik a titkos találkozók rendjéhez.

1960. júniusában a BM. II/5-f. alosztály úgy látta, hogy „Újlaki” informátor operatív lehetőségei a „Népszabadság” munkatársai körében megszűntek, másrészt elfoglaltságai megnőttek, ezért eredményes munkáját megköszönve kizárja a hálózatból. A feladatot Tipold Ferenc r. hadnagy hajtotta végre Hollós Ervin r. alezredes, osztályvezető megbízásából

1966. februárjában, amikor Szalkai Sándor már az „Esti Hírlap” munkatársa és a Színház és Filmművészeti Főiskola II. éves, rendező szakos, párt ösztöndíjas hallgatója (és az MHSZ propaganda osztályának vezetője) a kémelhárítás III/II- 1-c alosztálya reaktiválja egy, a NATO hírszerzéssel kialakult játszmás ügyben, az általa apja révén ismert „Balkáni” fedőnevű, hírszerző gyanús budapesti ügyvéd személyével kapcsolatban. Szalkai hat évi pihentetés után az általa választott új fedőnéven („Déry”) örömmel vállalta az ismételt együttműködést, csupán azt kérte, hogy a feladat végrehajtása egzisztenciális szempontból ne veszélyeztesse újságírói pályafutását, főiskolai tanulmányait és párttagságát. Ám hozzátette: teljes értékű munkát csak akkor tud végezni, ha felmondja az egyik állását. Ezt abban az esetben teszi meg, ha az állambiztonság az annak megfelelő jövedelmet garantálja számára. Mivel ajánlatát nem fogadták el, nagy elfoglaltságára hivatkozva csak informátori feladatokat végzett.

Mégis, 1968-as minősítésekor már a III/II-3-c alosztály (Bodrogi László r. alezredes, alosztályvezető, Pénzely László r. főhadnagy) úgy értékeli „Déry” (aki már halmozza a mellékállásokat, a korábbiakon kívül a Szabadtéri Színpadok reklámfőnöke is, havi összkeresete: 3.700. Ft) teljesítményét, hogy:

 „Az ügynök képzettsége, rátermettsége alapján ügynöki kombinációk végrehajtására is alkalmas, amennyiben a feladat nem kockáztatja jó hírét. Értéke nagyszámú kapcsolata és könnyű bevezethetősége miatt van. A feladatoknál állandó ellenőrzése és szoros tartása szükséges.”

 Bálint István r. alezredes, osztályvezető jóváhagyta a minősítést.

1968-ban vizsgái és vizsgafilmje elkészítése miatt a kapcsolat szüneteltetését kérte. 1969-ben befejezte tanulmányait a Színház és Filmművészeti Főiskolán és a Magyar Televízióhoz került. Újságírói munkáját is folytatja, másodállásban a „Magyar Hírlap”-nak dolgozik. Jelzi, hogy kész a további munkára. „Balkáni”-val akkor már négy hónapja nem találkozott. Ám decemberben újabb akadályt közölt: az MTV-nél fokozott feladatok elé került, mint új rendezőnek bizonyítani kell, ráadásul több hónapos forgatáson kell részt vennie a Szovjetúnióban és Bulgáriában, ezért ismételten az operatív kapcsolat ideiglenes szüneteltetését kéri.

„Balkáni” célszeméllyel ekkorra már szinte megszűnt a kapcsolata, feladatait gyakorlatilag nem hajtotta végre, a találkozókon rendszertelenül vagy egyáltalán nem jelent meg.

 Az állambiztonsági szerv türelme fogytán, kritikus megjegyzései - nem először -papírra is kerülnek Szalkairól:

 „Anyagias beállítottságú, nagyon szereti a pénzt, ennek érdekében még gyanús üzletekben is hajlandó részt venni. Pl. 1960-68 között 8 db. gépkocsija volt, azokat összeköttetésein keresztül olcsón megvette és drágán adta el, öröklakását és jelenlegi új gépkocsiját is ezen keresztül szerezte..” „Az együttműködés során jutalmat nem kapott, de kedvezményekben részesítettük, pl. útlevél gyors megadása, bevont jogosítvány visszaadása, stb.”

1970. március 20-án „panaszos levél” érkezik a III/II-3 osztály vezetője, Bálint István r. alezredes címére a kulturális elhárítás III/III-4-a alosztályáról Gál Ferenc r. őrnagy osztályvezető és Dr. Kovács István r. alezredes, alosztályvezető aláírásával. Így hangzik:

„Tájékoztatásul a szükséges intézkedések megtétele céljából az alábbiakat közöljük:

A Magyar Rádió és Televízió Elnöksége észrevételezte, hogy „Déry” fn. ügynök (Szeged, 1934. XII.10) a Magyar Rádió és Televízió szerkesztő-rendezője a munkahelyén olyan értelmű célzásokat tesz, hogy kapcsolatban áll a Belügyminisztériummal. Tekintettel arra, hogy nevezett munkája és magatartása ellen több esetben kifogás merült fel a Magyar Televízió vezetői részéről és a vele szembeni eljárást a célozgatásai eddig zavarták, a Magyar Televízió elnöke a kapcsolat tekintetében tájékoztatást kért.

Közöltük, hogy e tekintetben bizonyosat nem tudunk mondani, azonban nem csak a konkrétan felmerült személy tekintetében, hanem a jövőt illetően is az a véleményünk, hogy az egyébként szokásos felelősségre vonást alkalmazzák.”

Az okok megértek és összeadódtak ahhoz, 1970. május 3-án III/II-3 osztály javasolja „Déry” ügynök kizárását a hálózatból. Erre azonban – figyelemmel minden körülményre, az ügynök személyi tulajdonságaira, érdemeire és megváltozott operatív lehetőségeire, az állambiztonsági szervhez való viszonyára - csak 1973-ban került sor.

Amikor az irattári anyagát előbb 1976-ban a III/II-2-b alosztály, majd 1986-ban a BRFK III/III-B alosztály tanulmányozta, mindkettő azzal adta vissza, hogy „a személy nem alkalmas tervezett hálózati feladatok megoldására.”

Ipper Pál (Államvédelmi százados, ÁVH I/2-b)

Ipper Pál (1927 – 1990) Budapesten született, a Berzsenyi Gimnáziumot kezdte el, de még érettségi előtt ott hagyta és elment dolgozni. Műszerészsegéd a Fogorvosi Műszergyárban 1941-től, majd a Szalay István Rt.-nél villanymotorokat szerel 1945-ig. Belép az MKP-ba, a MADISZ V. kerületi titkára.

   [ Az I/2-b alosztály feladata: a „klerikális reakció” elleni harc: a katolikus, protestáns, szabadkőműves, cionista szervezetek, szekták központi szervei államellenes tevékenységének felderítése, leleplezése és felszámolása, ezen szervezetek bomlasztása.]

   Ipper 1951-től államvédelmi főhadnagy, novembertől alosztályvezető - helyettes századosi rangban. Az alosztályvezetői poszton a Rajnait követő Jámbor Árpád 1953. február 20-án történt felmentése után átmenetileg Ipper irányítja az alosztály munkáját. Alosztályvezetővé azonban nem nevezik ki, erre a posztra Lőrincz Vilmos áv. hadnagy kerül 1953. április 17-én. Július 6-án az ÁVH vezetője még dicséretben részesíti Ipper századost a Béke Világtanács budapesti ülésének megrendezésével kapcsolatos értékes munkájáért, ettől kezdve viszont fokozatosan háttérbe szorul, feladatait mások veszik át.

 Még átkerül az átszervezett, 1953. július 7-én létrejött egységes Belügyminisztériumba, az I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség IV. főosztályának állományába, amely a belső reakció elhárításával foglalkozott. Onnan bocsátják el szeptember 1-i hatállyal.

1953 és 1958 között magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd angol  nyelvből diplomázott 1960-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen.

1953-ban vették fel a Magyar Rádióhoz. A műsorszerkesztőség után az irodalmi osztályon dolgozott, majd az idegen nyelvű szerkesztőségen. 1956- tól 1963-ig a hírszerkesztőség turnusvezetője, 1956 végétől a vidéki stúdiók felelőse is. 1963-ban kiküldik New-Yorkba, 1969-ig a Magyar Rádió és a TV Híradó tudósítója.

Hazatérve a TV Híradó főmunkatársa, külpolitikai műsorvezetője, utazó tudósítója. 1971 februárjától az MR „168 Óra” című politikai magazinjának alapító főszerkesztője is.

[Mire hazaért, már az MTV-nél dolgoztak többen az „elbocsátott légió” azon tisztjei, főtisztjei közül, akik az 1962-63-as személyi tisztogatásoknál váltak teherré államvédelmi múltjuk miatt, s kerültek vezető polgári beosztásba fontos intézményeknél. Így dolgozott az MTV-nél – többek között – Koós Béla áv. alezredes, az ÁVH volt párttitkára az Ifjúsági Osztályon, dr. Váradi György áv. őrnagy a színházi rovatnál, Komlós János áv. százados a Szórakoztató Főszerkesztőségen, Radványi (Reinitz) Dezső áv. alezredes a Dokumentumfilm Osztályon, Horváth J. Ferenc áv. hadnagy a TV Híradónál.]

1984. július 31-én szerepelt utoljára a TV Híradóban, diplomáciai feladatot vállalva ausztráliai nagykövet lett. 1989-ben vonult nyugállományba. 1990. január 16-án hunyt el.

Az állambiztonsági hálózati személyek leggyakoribb minősítéseit (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs) már jól ismeri az olvasó, most ismerkedjenek meg egy ritkább szerepkörrel, mely személytelen összeköttetést tesz lehetővé a hálózat tagja és az állambiztonsági szerv között. Ez a levélcím, vagy pontosabban: levelezőcím tulajdonos. Az állambiztonsági kéziszótár így határozza meg fogalmát:

„A hálózati személy a részére meghatározott fedőcímre küldi postai úton a kódolt, virágnyelven megírt vagy szimbolikus közleményeit, onnan viszont választ nem kap. A hálózat tagja megfelelő legendával kell hogy rendelkezzék a levelezőcím tulajdonosával fennálló kapcsolatáról.” (Nem tévesztendő össze a személyi postaláda fogalmával, amely azt jelenti, hogy: „Az erre a célra kiválasztott, alkalmas, megbízható személy, akit a beszervezés után az operatív tiszt és a hálózati személy közötti összeköttetés fenntartására alkalmazunk.”)

Ilyen levélcím volt a Magyar Televízió Híradójánál dolgozó Sényi (Scheiner) Imre (1911. január 18. Győr, Glückman Irén) újságíró, szerkesztő, rovatvezető, akit a BM III/I-1-a alosztálya „Gyors” fedőnéven szervezett be és működtetett sikeresen.

Sényi tanítóképzőt végzett, de harmincas évek végén a győri textilgyárban vállalt munkát és ott technikussá képezte át magát. Már fiatalon részt vett a   munkásmozgalomban, a II. világháború alatt, 1940-44 között aktivista az MKP illegális tevékenységében. 1947-ben került Budapestre funkcionáriusnak a Textilmunkás Szakszervezetbe. Akkor lépett kapcsolatba Kukk István r. őrnaggyal (BRFK), egy évig társadalmi kapcsolatként foglakoztatták, majd 1948-ban elvi alapon a beszervezését is végrehajtották, informátorként a „Sebes” fedőnevet kapta.

Amikor néhány hónap múlva áthelyezték a Gazdasági Főtanácshoz, majd nemsokára az Országos Tervhivatal osztályvezetője lett, ismét társadalmi szinten tartották vele a kapcsolatot. 1954-ben átmenetileg azért szakították meg vele a kapcsolatot, mert új munkahelyén: az Áruraktározási Hivatalnál megszűntek információszerző lehetőségei. Utolsó kapcsolattartója Pataki Ferenc r. őrnagy volt.

A forradalom alatt a hivatalos feljegyzések szerint „kommunistához méltón viselkedett”, felajánlotta segítségét és a BM kérésére „több, az ellenforradalmat elítélő, a párt új politikáját támogató cikket írt.” Közvetlenül a forradalom leverése után került a Magyar Rádió és Televízióhoz.

1956 végén ismét társadalmi kapcsolatot létesített vele az állambiztonság és a „Nicolas” fedőnevű ügynök leveleit fogadta nem hivatalos levélcímként Kanadából. A levelezés legendája az a baráti kapcsolat volt, amely a negyvenes évek második felében a textiliparban kialakult köztük. Sényi 1964 áprilisáig mindenkor pontosan, megbízhatóan továbbította kapcsolattartójának a Kanadából érkezett leveleket. Ekkor az állambiztonsági szervek elhatározták, hogy újból beszervezik Sényit és hivatalos levélcímnek minősítik át „Gyors” fedőnév alatt. Erre 1964. június 25-én a Magyar Televízió éttermében került sor, amikor tartását Kukk István r. őrnagytól Szabó Tamás r. hadnagy vette át, tőle pedig 1966. április 28-án Fedor István r. százados.

Ezt követően Sényi még kb. egy évig fogadta „Nicolas” ügynök Kanadából küldött leveleit, munkájával meg voltak elégedve. Ám „Nicolas” árulás következtében lebukott, az áruló ismerte Sényi szerepét, ettől a pillanattól személye és lakása is dekonspirálódott, a kapcsolatot meg kellett szüntetni vele. 1967. szeptemberében született határozat a III/I-1-a alosztályon Sényinek a hálózatból való kizárásáról és a hivatalos levélcím anyagainak irattárazásáról. A határozatot Rontó Gyula r. őrnagy, alosztályvezető és Fedor István r. százados terjesztette elő, Dr. Mészáros József r. alezredes, osztályvezető pedig jóvá hagyta.

1970. májusában a katonai hírszerzés (MNVK.2. Csfség.) kért betekintést Sényi Imre irattári anyagába, de ennek lehetséges következményéről épp úgy nincs megbízható információ, mint ahogy arról sem, amely még 1967-ben merült fel a III/I-1 osztályon: adják át Sényit az elhárításnak (III/II.), „mivel ezen a vonalon munkahelyénél és beosztásánál fogva operatív lehetőségekkel rendelkezik.” (ÁBTL. 3.2.1. Bt-977)

Az osztrák kapcsolat („Robertson” és „Dorland”)

A III/I. Csoportfőnökségen a Komornik Vilmost (1962-1967) követő új csoportfőnök: Rajnai (Reich) Sándor (1967-1976) felgyorsította a német nyelvterületen található tömegtájékoztatási objektumokba való beépülést, különös tekintettel az osztrák és nyugatnémet rádiókra, televíziókra. Így került sor 1970-71-ben a „Dorland” akcióra, amely az osztrák állami televízió egyik adásvezetőjének (Sendeleiter) beszervezését tervezte.

Rajnai vezérőrnagy, akit tapasztalt, nemzetközi kitekintéssel bíró vezetőnek tartottak a kelleténél is több időt fordított az ügyre, amely végül is nem bonyolult világpolitikai fordulat, belső árulás, szervezési hiba vagy dekonspiráció miatt bukott el, hanem nagyon is emberi alapeset miatt: a feleség  megérezte a veszélyt, s mert a családban ő viselte a nadrágot, megtiltotta – az egyébként beszervezésére hajló – férjének, hogy továbbra is találkozzon az állambiztonság bécsi rezidensével. De van más tanulsága is az ügynek.

A korabeli magyar hírszerzés tippkutató munkája során nagy előszeretettel kereste jelöltjeit a baloldali pártok, mindenekelőtt a kommunisták soraiban, visszanyúlva a munkásmozgalmi gyökerekhez is. Ennek során talált rá „Robertson” fedőnevű ügynökére, aki 1970-ben már 65 éves volt, az osztrák rendőrség nyugalmazott tisztje. 1945-ben az elsők között lett az Osztrák Kommunista Párt tagja, s az akkor megalakult politikai rendőrségnek. 1949-ben áthelyezték a bűnügyi rendőrséghez, egyidejűleg átlépett a Szociáldemokrata Pártba, hogy állását megtarthassa. A magyar polgári hírszerzés 1966-ban szervezte be anyagi alapon, de hangsúlyozva, hogy „hozzánk való viszonya elvi alapokon nyugszik.” A csoportfőnökség 2-D alosztályának 1970. július 15-i megállapítása szerint, „Robertson” értékes munkát végzett, őszinte, készséges, megbízható ügynök. A rendszeres juttatáson kívül többször részesítették alkalmi jutalmakban.

Az ügynök 1970 januárjában említette meg kapcsolattartó tisztjének, a bécsi rezidentúrán szolgálatot teljesítő Marosi József r. alezredesnek, hogy fia is értékes segítséget tudna nyújtani a magyar állambiztonság számára, ő hajlandó közreműködni a kapcsolat kialakításában. „Robertson” elmondta azt is, hogy 39 éves fia pártonkívüli, de kommunista beállítottságú, régóta szimpatizál a magyarokkal, szívesen jár hazánkba, szabadságát is itt szokta tölteni. A gimnáziumi érettségi után elvégezte a Technikai Főiskolát, építészi oklevelet szerzett. Sikeresen dolgozott önálló építészként, külföldi megrendeléseket is kapott (NSZK, Olaszország), oktatott a Bécsi Gazdasági Intézet építészeti és statikai tanszékén. Ezzel párhuzamosan a Zeneakadémián is tanult, s egy jazz-zenekart szervezett, amellyel főként az Osztrák Kommunista Párt rendezvényein játszott.

„Robertson” fia 1970-ben főfoglalkozásként adásvezető volt az Osztrák Televíziónál. Havi 8 ezer Schillinget keresett, amit kipótolt a mellékállások jövedelmével, így felesége otthon maradhatott 9 éves leánygyermekükkel. Saját kétszobás lakásukban laktak, gépkocsijuk volt.

 A magyar hírszerzés a „Dorland” fedőnevet adta a jelöltnek, s úgy értékelte, hogy politikai beállítottsága alapján, apja révén lehetőség kínálkozik megnyerésére, több irányú műveltsége, televíziós munkaköre alkalmassá teheti a jó tippkutató és tanulmányozó munkára. Az elemző értékelők különösen azt húzták alá, hogy mint televíziós adásvezető széleskörű kapcsolatokkal rendelkezik az osztrák közvéleményt formáló újságírók, riporterek és kommentátorok körében, lehetősége van a rendőri és katonai tudósítók feldolgozására, előző foglalkozása, érdeklődése a műszaki értelmiség és a művészetet kedvelők soraiban is jártassá és ismertté teszi.

Ezért a hírszerzés Rajnai vezérőrnagy, csoportfőnök jóváhagyásával úgy döntött, hogy „Dorland” jelölt mélyebb megismerése, a róla kapott információk ellenőrzése, hírszerző lehetőségeinek és együttműködési hajlamának felmérése érdekében személyes találkozón tanulmányozzák őt, amire jó alkalmat kínált a család tervezett két hetes balatoni nyaralása a tihanyi félszigeten, a mai Club Tihany helyén állt parti szállodában. (Rajnai menetközben is jelentést kért az ügy fejleményeiről.)

Marosi alezredes a bécsi vízumfelvételkor közölte  „Dorland”-dal, hogy az adott időszakban ő is Tihanyban tölt néhány napot, bizonyára találkozni fognak, s beszélgetni tudnak a kellemes környezetben.

Az akciót Fazekas György r. alezredes főoperatív beosztott koordinálta a III/I-2-D alosztályon, Tóth Pál r. alezredes osztályvezető és Kerezsi László r. alezredes mb. alosztályvezető irányításával. „Dorland” július 4-én érkezett Tihanyba feleségével és leányával, hogy 25-ig maradjanak a Balaton partján. Velük jött barátja és annak leánya, akik csak 18-ig foglaltak szobát. Július 6-án a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság balatonfüredi III/II. alosztályáról Horváth József r. őrnagy mb. osztályvezető és Cserti Gáspár r. százados jelentette, hogy a kijelölt vendégek „jó szobát”, a 267-est kapták, míg ismerőseik a 259-est. A „betechnikázás” tehát sikerült, a 3/e rendszabály működött a célszemély környezetében.

Marosi alezredes a bécsi rezidentúráról megvárta míg a jelölt barátja 18-án hazautazik a lányával, s csak 19-én költözött be szállodai szobájába, (háttérben egy másik operatív tiszttel), hogy 25-ig, a jelölt távozásáig ott maradjon, lehetőséget teremtve a tervezett vacsora meghívásra, ami szokás szerint a kölcsönös viszonzásokkal eleve még 2-3 összejövetelt biztosított számára, nem szólva a „véletlen” találkozásokról és a közös programokról, az ajándékok átadásáról.

A gyakori együttlétek nyomán „Dorland” úgy nyilatkozott apjának: „Robertson”-nak, hogy a „bécsi diplomata” szimpatikus volt számára, jó véleménye van róla, kellemesen töltötték egymással az időt. Ám felesége: Friedireke nem értette, hogy miért voltak oly sűrűn és sokat együtt azzal az emberrel, aki egyedül utazott szabadságra Tihanyba és nem hozta magával a feleségét. Ezért állandóan férje mellett tartózkodott, nem tágított egy percre sem, még egy kávéra vagy üdítőre sem engedte el. „Robertson” ezt azzal magyarázta, hogy fia felesége nagyon óvatos, tartózkodó, ezért sincs például baráti körük, csupán férje egyik munkatársával, Starekkel barátkoznak.

A hírszerzés úgy értékelte a helyzetet, hogy a „Robertson” fiával való foglalkozás a jövőben csak úgy képzelhető el, ha a feleséget ki tudják kapcsolni. E nélkül nem lesz semmi az ügyből.

Ugorjunk a történet végére: valóban nem lett semmi. „Robertson” ügynök elmondta kapcsolattartó tisztjének, hogy többször is beszélt fiával, akinek részéről semmi akadálya a további összejövetelnek, ám az mégsem lehetséges, mert a felesége határozottan megtiltotta a vele való találkozást, még családi körben is. A nyaralásból visszatérve ugyanis felesége állandóan arról beszélt, hogy valamilyen rossz érzése van a bécsi magyar diplomatával kapcsolatban, nem csak azért, mert egyedül, a családja nélkül utazott nyaralni, hanem azért is, mert feltűnt neki Tihanyban, hogy túl sokat beszélt a férjével, főleg ő beszélt és érdeklődött, s igyekezett őt – már mint a feleséget – kizárni az együttlétből és férjével kettesben lenni. Nagyon fél, hogy ismeretségük valamilyen módon kitudódik és ebből elsősorban férjének származhat kellemetlensége, esetleg eltávolítják munkahelyéről, ez viszont anyagilag érintené őket súlyosan. Ráadásul az utóbbi időben azt olvasta az osztrák újságokban, hogy többeket eltávolítottak a munkahelyükről, sőt le is tartóztattak, mivel kiderült, hogy valamelyik keleti szocialista ország diplomatájával tartottak kapcsolatot.

Itthon úgy értékelték a történteket, hogy nem szabad erőltetni az ügyet a továbbiakban, az asszony félti „Dorland” egzisztenciáját, aki titkos együttműködés esetén feltehetően nem is tudna konspirálni felesége előtt. Elvetették új hírszerző tiszt bevezetését is, mert ilyen körülmények között kockázatosnak tartották, nem állna arányban az ügy realizálhatósága reményével.

„Dorland” dossziéjának lezárásáról és irattárazásáról 1971. augusztus 17-én döntött a hírszerzés. Bécsben a kialakult helyzet rendezését megkönnyítette Marosi alezredes végleges hazatérése Budapestre. „Robertson” ügynököt az átadáskor eligazították a „Dorland”-nak elmondandó legendáról, melynek alapja „az ismerős magyar diplomata” hazatérése. „Ez nem csak a „Dorland”-al való további kapcsolatkeresés megszűnésének magyarázata miatt szükséges, hanem főleg azért, mert előtte nyilvánvalóvá vált „Robertson” velünk való kapcsolata, ha annak jellegét nem is ismerte fel.” – írta a bécsi rezidentúra vezetője.

(1939. február 23, Budapest, Mucsi Ilona)

Kínai tolmács, műfordító, segédmunkás, az MTV munkatársa.

1956-ban a művészeti gimnázium tanulójaként filmezte a forradalom eseményeit a Nagyvárad téren, fegyverrel is részt vett a harcokban. Ennek ellenére nem terhelő, hanem hazafias alapon szervezte be a kulturális elhárítás (III/III-4-a) 1965 október 14-én, Békési Sándor r. őrnagy révén informátornak, „Tartós” fedőnéven. Később átvette a III/III-4-b alosztály, ahol Karácsonyi István r. őrnagy volt a kapcsolattartó tisztje. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja szerint a rendszerhez lojális kategóriába sorolták be, a Magyar Rádió és Televízió területéről, valamint a budapesti kínai és albán nagykövetségekről jelentett, az utóbbiaknál „az ellenséges tevékenységet végző diplomaták ellenőrzésére” használták fel.

 Jelentéseit, melyek közül többet is saját kézzel írt, 1970-ig ismerjük, ezeket négy kötetben őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL 3.1.2. M-30936/1-3)

Az MTV film laboratóriumában „hívós” beosztásban (a filmet előhívó gép kezelője) kezdett, majd külsős rendezőként az Ifjúsági és az Aktuális Osztályon folytatta, ám az állambiztonsági szerv visszatérő gondja, hogy állandó munkája nincs, keresetéből nem tud megélni. Ezt 1968-ban így fogalmazza meg Karácsonyi István r. őrnagy:

„Tartós” egzisztenciális helyzetében továbbra sem történt változás. Állandó munkája nincs, így kereseti lehetősége sem. További hírszerző lehetőségének feltétele annak biztosítása, hogy munkahelyén ne kerüljön hátrányba a „Barlanggal” való kapcsolata miatt. [A „Barlang” a kínai nagykövetséget jelentette, míg az „Alagút” fedőnevű objektum az albán nagykövetséget. Megj.: I. Cs.] Javaslom a TV felső vezetői közül olyan személyt keresni, aki előtt közvetett módon felvethetnénk, hogy állambiztonsági szempontból szükséges és hasznos lenne „Tartós” munkával való ellátása és annak tudomásul vétele, hogy a nevezett a követség rendezvényeit látogathassa.”

„Tartós” informátor jelentései általában alaposak, részletesek, elemzők és árnyaltak, kellő intellektuális igényességgel és tárgyilagossággal. Kitérni nem tud kapcsolattartója utasításai elől, s a megkövetelt személyekről jelent, sok nevet sorol fel, de néha csak hangulat jelentéseket ad, leírja a történéseket, azok körülményeit, s jellemzi a szereplőket.

Első jelentését 1965. október 18-án írja, ebben a Magyar Televízió művészeti munkáját és a művészeti terület munkatársait vizsgálja. A szocialista művészetpolitikát elutasítók csoportjának elemzése oly jól sikerül, hogy Békési őrnagy rögtön prioráltatja (ellenőrizteti) Hajduffy Miklós és Kökényessy Ferenc rendezőket. Hamar megtanulja azt az állambiztonsági módszert, hogy egyes szám harmadik személyben beszéljen önmagáról és jelentsen másokról. Például:

„Herzum Péter TV rendező 1966. május 10-én és 11-én tartózkodott Miskolcon, a filmfesztiválon. 10-én a reggel 07 órakor induló Borsod expressz előtt találkozott rovattársaival, Radványi Zoltán szerkesztővel és Rajnai András szerkesztő-rendezővel. […] Herzumot a vetítés után Bokor Péter TV rendező, a vetítések bizalmija félrehívta és bemutatta egy fiatal újságírónőnek…)

Mikro szociológiai állapotrajzot ad a filmlaborban uralkodó állapotokról, a feketemunkákról, a személyes bosszúkról, a politikai vitákról, különösen Polgár Andrásról, aki Rajnai András szerint „néhány év múlva a TV legveszedelmesebb embere lesz!” 1966-ban, amikor – nem önszántából – lemond és távozik az Ifjúsági Osztály szélsőbalosnak tartott főrendezője: Kende Márta, „Tartós” időrendben, differenciáltan felvázolja távozásának valós és lehetséges okait, miközben jellemez több ismert vezetőt az osztályról és az intézményből (Sándor György, Kovács Béla, Erdős András, Békés József, Mátai László, Pápai László, Bilka Pál, Rockenbauer Pál, Wiedermann Károly, Szőnyi Edit és mások.) Néhány nappal később hasonló részletességgel és példás igyekezettel pontosan feltérképezi, lerajzolja és leírja a kínai pavilon belső egységeinek elhelyezkedését és berendezését a Budapesti Nemzetközi Vásáron.

1967 nyarán, a közel-keleti válság napjaiban véleményeket és közhangulatot elemez a televízióban az arab-izraeli szembenállásról, különös tekintettel az „arab-ellenesség és az Izrael-barát magatartás” megnyilvánulása mögötti érvrendszerre, s a magyar külpolitika ellentmondásos gyakorlatára, melyben szétválik a pillanatnyi politikai érdek és az elvi-eszmei álláspont, - ahogyan erről Halász Mihály „nemzeti kommunista” véleményét is idézi.

 Az 1968 augusztusi csehszlovákiai bevonulás másnapján „Tartós” megörökíti az MTV történetének azt a másfél óráját, amikorra Márványi György, az Agit.prop. Osztály ( a későbbi Aktuális Osztály) vezetője viharos gyorsasággal eligazító értekezletet hívott össze, melyen minden szerkesztőnek és rendezőnek kötelező volt megjelenni, de eljöttek mások is. Márványi ismertette az események okait, a Varsói Szerződés országainak döntését, majd „Tájékoztatása végén, a hallgatóság előtt odafordult Pintér Gyula rendező asszisztens csoportvezetőhöz, hogy menjen át a másik szobába és hallgassa meg a Szabad Európa Rádiót, hogy tudjunk meg valamit arról is, ami odaát történt.”  Pintér átment, meghallgatta a SZER híradásait, majd visszament és beszámolt azokról, ismertette az ellenvéleményeket, így a bukaresti tüntetésen elhangzottakat is. Ezt követően az informátor megörökíti az osztály egyes dolgozóinak véleményét is, köztük a nemrég Csehszlovákiában járt stáb tagjaiét is.

De négy nappal később igazi véleménycsokrot hoz a legendás METESZ-büféből is, ahol a belpolitikai rovat gyártás- és felvételvezetői (Tóth Gábor, Révész Gábor) voltak a hangadók, majd azt is kideríti „Tartós”: ki hazudott a Korolovszky Lajos vezette külpolitikai rovatban arról, hogy meghamisították a román nagykövet szavait a vele készült interjú fordítása során. Már korábban is bírálta a rovat szerkesztő gyakornokát: Schmitt Pétert, akivel gyakran összetalálkozott a követségi rendezvényeken, így például 1967. október 9-én a koreai (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) nagykövetség sajtóvetítésén, ami után Schmitt megengedhetetlen kritikával nyilatkozott a két filmből áradó személyi kultuszról, Kim Ir Szenről a koreai sajtóattasénak: Csoi Guk Cseknek. Miután „Tartós” jelentette a történteket, a III/III-4-b alosztálytól feladatul kapta:

”Csoi bizalmának elmélyítése érdekében Schmitt kijelentésével kapcsolatban helyette kérjen bocsánatot a teljesen apolitikus kijelentés miatt. Mondja meg, hogy Schmitt összetévesztette a vezető iránti tiszteletet a személyi kultusszal. Kim Ir Szen elvtárs érdemei elvitathatatlanok, a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakjának tartja.”

Nincs könnyű dolga „Tartós”-nak, amikor szinte ingázik a kínai, az albán, a koreai , és - időnként - a vietnami követség között. Diplomatikusan tolerálnia kell a maoista vörösgárdisták kifinomult kritikáját a szovjet csatlós magyarok revizionista elhajlásáról, miközben érzi azt, amit a mögötte figyelő állambiztonsági tisztek tudnak: tanulmányozzák, kóstolgatják, ravasz kérdésekkel környékezik, beszervezését érlelik, de nem ajánlják fel neki a konspirált találkozási formát, inkább a követségen vagy a lakásán találkoznak vele a kínai hírszerzők, akiknek méltó partnere: Dimitir, az albán követség titkára. (Az informátor roppant találóan írja le váratlan találkozását 1968. szeptember 6-án este két kínai diplomatával, akik gépkocsival követték őt, a lakására gyalog sietőt, s mikor megálltak mellette, kiszállt régi ismerőse: Csang Hung Sen és egy fiatal követségi titkár. Felkísérték lakására, s az ott lezajlott beszélgetés mesteri tükre annak, miként próbálnak valakit behálózni egy „politika mentes” kapcsolat ígéretével.)

A magyar állambiztonság persze teszi dolgát: ellenőrzi ügynökét, figyelteti, lehallgatja, miközben kamatoztatja azokat a gazdag információit, melyeket akkoriban kevesektől kaphatott.

Van valami derűs is abban a színes és időnként harsány kavalkádban, amely pontosan megfigyelhető a kínai nagykövetségre meghívott és megérkező vendégek hovatartozása, szándéka, viselkedése és titkos céljai tekintetében. Nézzünk a példa kedvéért egy átlagos rendezvényt. Megérkezik – természetesen Herzum Péter televízióson kívül – Balássy László író, költő, műfordító, Kesselyák Péter, aki mérnök szakértőként dolgozott Kínában, s ezért tud kínaiul, Kecskés Lászlóné, kínai származású magyar asszony, Péter László, az ELTE orientalisztikai tanszékéről, Márványi György televíziós osztályvezető és Horváth László rádiós, aztán jönnek az emigráns görög partizánok egykori egyenruhájukban, de beesik dr. Gál Ferenc rákkutató orvos és Józsa Sándor is…- ilyenkor nagyon kell figyelnie és memorizálnia egy ügynöknek – még megjegyzi Harasztit és Tóthot, aztán egy hosszúkás arcú férfi tűnik fel, s máris a nagykövet előtt áll.

[Az ügynök kitűnő jellemzést ad Han Ke Hua nagykövetről, akivel baráti viszonyt alakít ki.

 „Modora kiváló, intelligens ember. Az előző nagykövethez: Cei Cse Ming-hez képest messzemenően intelligensebb. Kínaiul és japánul beszél, a fogadásokon nagyvonalú, magyar értelemben mulatni tudó ember. Nem kelti dogmatikus politikus hatását. Kiválóan értesült mindenről, sokszor ejti zavarba a vele szembe kerülőt...]

„Tartós”-nak természetesen mindenről jelenteni kell, anélkül, hogy közben jegyzetelhetne. Másnap ott a jelentése a politikai rendőrség illetékese előtt a kulturális elhárításnál, akinek értékelnie és intézkednie kell, további feladatokat adva ügynökének.

Most például arról intézkedik, hogy :

a., Ki az a gyanús indonéz személy, aki „Tartós” iránt érdeklődik és Balássy össze akarja hozni vele; Balássy személye is érdekessé vált;

b., Dr. Gál Ferenc a III/III-1 osztály kapcsolata, ténylegesen több papi szervezkedés felszámolásában eredményesen dolgozott, de most értesíteni kell a kapcsolattartó tisztjét, hogy tartsák távol a kínai követségtől, mert beteges hajlamú személy;

c., Józsa Sándor, korábbi társadalmi kapcsolat tolmácsként szerepelt a „Disszidens” fedőnevű kínai személy meghallgatásakor, most először jelent meg az objektumban, ezért felkeresik és elbeszélgetnek vele a kínaiakhoz való viszonyáról és a kínai tanszékről;

d., A „hosszúkás arcú férfi” a fényképről felismerhetően Gelencsér József, elég nagy kihagyás után most jött újból. Korábbi bűnös tevékenységét meghallgatási jegyzőkönyvek bizonyítják – állapítja meg Karácsonyi őrnagy - , korábbi kapcsolata: Csang Fung Csü visszatért…

Bonyolult mechanizmus összetett feladatokkal, késlekedni nem lehet. „Tartós” tehetségesen, bár nem hibátlanul teljesít nem csak a diplomácia világában, de alapvető feladata: „A nyugati fellazítási taktika hatása a TV-ben” témakörben is.

„Munkája során sikeresen szélesítette hírszerző lehetőségét, számos kínai diákkal, majd diplomatával megismerkedett. Rajta keresztül sikerült megismerni és ellenőrzés alatt tartani a konkrét ellenséges tevékenységet folytató és az irányító diplomatákat. Sikerült bemérni támadásuk irányát, az alkalmazott módszereket, hírigényüket, kapcsolataikat, a terjesztés céljára készített propaganda anyagok tartalmát. Ellenőriztük a megtartott rendezvényeket, azok lefolyását, a megjelentek magatartását. Adatot szolgáltatott a diplomaták jelleméről, hangulatáról, személyi körülményeiről. Munka-és lakókörnyezetében hangulati adatokat gyűjtött.

Az általa adott jelentések eredményesen felhasználhatók az operatív helyzet felmérésére, megelőző intézkedéseink kialakítására, felsőbb szerveink tájékoztatására. Tekintettel arra, hogy a jelentések olyan diplomaták tevékenységével foglalkoznak, akik nyelvismerete Magyarországhoz kötött, ide visszatérhetnek, továbbá olyan magyar személyekre vonatkozó adatokat tartalmaz, akik az adott körben visszatérően felmerülhetnek, végső soron a nemzetközi politikai helyzet szükségessé teszi, hogy az „M” dossziéit 10 év időtartamra megőrizzük.”

Kispál Antalt (1937. december 31, Hódmezővásárhely, Jenei Anna) az MTV Szegedi Stúdiója és a Szegedi Hírlapkiadó Vállalat vezető beosztású dolgozóját Benkei András belügyminiszter 1979. december 1-i hatállyal nevezte ki a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya „SZT” állományába AG-22 számú r. főhadnaggyá, főoperatív tiszti beosztásba, T-17-es munkaköri számon, 3.900. forintos beosztási illetménnyel. 

 Polgári fedőhelyi illetményétől függetlenül havi „SZT” pótdíj is megillette, ez kezdetben 500. Ft. volt, aztán arányosan emelkedett. Fizetését – mint minden SZT tisztét – a BM I/3 Külügyi Osztálya számfejtette és folyósította.

1984-ben léptették elő r. századossá. Kétlaki titkos életével és munkájával meg voltak elégedve felettesei, a hírközlés és tájékoztatás elhárítási területén tevékenykedve különösen fontos szerepe volt a „Tiszatáj” című irodalmi folyóirat emlékezetes ügyében.

 1990. március 28 -án helyezte nyugdíjba Dr. Ilcsik Sándor r. altábornagy belügyminiszter-helyettes, (munkaviszonyát 1957. január 1-től állapították meg), az SZT nyugdíj megállapításához szükséges kitöltött adatszolgáltató lapját – történeti érdekesség – csak 1990. június 08-án küldte meg a Nemzetbiztonsági Hivatal Csongrád megyei Kirendeltségének vezetője: Tóth István r. alezredes a BM. I/3 Külügyi Osztálya vezetőjének. (A Nemzetbiztonsági Hivatal 1990. február 14-én alakult meg, az első szabadon választott magyar országgyűlés 1990. május 2-án ült össze.) 33 szolgálati év után illetményátlagának 76,5 százaléka 5.227. Ft. volt, mivel azonban a szolgálati viszony megszűnésekor 55. életévét nem töltötte be, a megállapított szolgálati nyugdíjnak 70 százalékára tarthatott igényt, ennek összege: havi 3.659. Ft.

1994 után a Magyar Lapkiadók Egyesületének társelnöke.

(1940. augusztus 18. Tarcal, Hunkó Mária)

Nyomdász, a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettese, a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának vezetője, 1990 után a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének címzetes docense,   vadgazdálkodási szakmérnök. Aranytollas újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökségének tagja.

„AC-25” r. őrnagy, főoperatív SZT-tiszt, Baranya megyei Rendőr-főkapitányság III/III. Osztály. (1976 -1990)

Munkáskáder. Anyja villamoskalauz Budapesten, majd a Szerencsi Cukorgyár dolgozója. Apja fékező a MÁV-nál, 1942-ben behívják katonának, 1944-ben kivitték a frontra, árkász honvéd, márciusban orosz hadműveleti területen csapategységétől megszökött, eltűnt.

Apai nagyapja, MÁV váltókezelő nevelte. Az általános iskolát Bácsalmáson, a gimnáziumot Dombóváron végezte el, Pécsett lett nyomdász szakmunkástanuló, Budapesten nyomdász. Két évet végzett magyar levelező szakon az ELTE BTK-n, elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem 3 éves, majd szakosító tagozatát, a Politikai Főiskola 3 hónapos, ideológiai vezető-továbbképző tanfolyamát, végül a Pécsi Janus Pannonius Tudomány Egyetem népművelés-magyar szakát. Vadgazdálkodási szakmérnöki diplomát a Debreceni Agrártudományi Egyetem Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Karán szerzett a rendszerváltás után.

Felesége a párt kiadója: a Kossuth Könyvkiadó Baranya megyei kirendeltségén dolgozott, két gyermekük született.

1976-ban kelt önéletrajzában – egyebek között – a következőket írja:

„A mozgalmi és a közéleti munka életem szerves része. Örömet okoz és tanít. Az ellenforradalom utáni években kapcsolódtam be a közösségi életbe, a társadalmi munkába. 1956 októbere nagy lecke volt az egész ország számára, s számomra különösképpen az, hisz nagyapám árnyékában nagy-nagy politikai naivitással nőttem fel. Meg kellett tanulnom – sok-sok ifjú társammal együtt -, hogy nem a jelszó, nem a nemzeti lobogó lengetése a fontos, hanem az, ki adja ki ezt a jelszót, kinek az érdekében, s ki lobogtatja a lobogót. Október 25-én iskolánk egésze, tanári vezetéssel részt vett a dombóvári világháborús emlékmű előtt rendezett felvonuláson. Súlyosabb ellenforradalmi eseményekre a városban nem került sor, - szerencsénkre, szerencsémre, mert bizony nem lett volna nehéz azokba is belesodorni minket.

A munkásmozgalomban 1958 óta veszek részt. Voltam KISZ alapszervezeti titkár, megyebizottsági tag. 1965 óta vagyok párttag, a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja. Immár hat éve pártvezetőségi tag. Ugyancsak hat éve, hogy Pécs Megyei Város Tanácsának tagjává választottak.

1964 óta a Dunántúli Napló szerkesztőségében dolgozom. Itt voltam gyakornok, munkatárs, majd a gazdaságpolitikai rovat vezetője… leírhatatlan öröm és megtiszteltetés volt a számomra, amikor 1974-ben a megyei pártvégrehajtó bizottság a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettesévé nevezett ki.”

1976-tól a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának alapító stúdióvezetője, főszerkesztője, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága mellett működő Agitációs és Propaganda Bizottság tagja.

Ugyanezen év december elsejétől a megyei állambiztonsági szerv III/III. Osztályának szigorúan titkos állományú rendőr főhadnagya T-17 munkakörben. 1979-ben r. századossá, 1985-ben r. őrnaggyá léptetik elő. (1984-ben  SZT tiszti fedőmunkahelyi fizetése: 10.000 Ft., BM beosztási illetménye: 6.000 Ft..)

1980-ban készült minősítése szerint:

„Fedőmunkahelyén  [ MTV Pécsi Körzeti Stúdiója] népszerűségnek örvend, nagy tekintélyű, szigorú vezető. Elvhű kommunista, magatartására a bátorság, a rendíthetetlenség a jellemző. Biztonsági helyzete jónak értékelhető, nem merült fel olyan adat, mely dekonspirációjára utalna. A terület értékelésébe az összekötő tiszt bevonta, elemző-értékelő készsége kiemelkedően jó, prognózisai, következtetései megfelelőek, helytállók.”

1984-es újabb minősítése további elismeréseket hoz számára:

„Az operatív munka alapelveinek elsajátítása és szakterülete fontosabb parancsainak, utasításainak megismerése után továbbképzését tervszerűen és rendszeresen végrehajtottuk a kiképzési tervekben foglaltaknak megfelelően. A kulturális és tudományos területen jelentkező ellenséges tevékenységről, módszerekről és eszközökről rendszeresen kapott tájékoztatást.

Munkájával a terület állambiztonsági szempontból történő biztosítása megoldódott. Tevékenyen részt vesz a tömegkommunikációs objektumok preventív védelmében, nagyban elősegíti a terület hálózatépítő és ellenőrző munkáját. Eseti jelleggel értékeli az „F” (Figyelő) dossziés személyek tevékenységét.

Kiváló állambiztonsági munkájáért megkapja a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát, a Szolgálati Érdemérmet, a Közbiztonsági Érem arany fokozatát, dicséretben és pénzjutalomban részesíti a megyei főkapitány és az állambiztonsági főcsoportfőnök I. helyettese.

Civil kitüntetései: Munka Érdemrend, KISZ Érdemérem, SZOT-díj, Honvédelemért, Nimród-érem, Magyar Lajos-díj.

Az „AC-25” SZT őrnagy, főoperatív beosztottat 1990. január 31-én helyezi nyugállományba Dr. Ilcsik Sándor r. vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes, munkaviszonyát 1958-tól ismerik el, mert attól fogva „vett részt a munkásmozgalomban.”

 Újságíró életműve elismeréseképp megkapta a MÚOSZ-tól az Aranytollat. 1999-ben Göncz Árpád a Köztársasági Elnök Aranyérme kitüntetésben részesítette.

A Magyar - Román Baráti Társaság tagja, az MVSZ Baranya megyei Szervezete és az Izrael Pécsi Barátainak Köre alapító tagja, a Vadászati Kulturális Egyesület és a Vadászkamara Baranya megyei Szervezetének alelnöke, a Kulturális Tanács elnöke.

Dékán István áv. vezérőrnagy, a belügyminiszter I. helyettese 1953-1956)

Hárs István áv. ezredes, belügyminiszter-helyettes (1955-1956)

I. Kémelhárító Főosztály

II. Hírszerző Főosztály

- Rajnai (Reich) Sándor áv. alezredes (1955-1956)

III. Katonai Elhárító Főosztály

 - Horváth Gyula áv. ezredes (1956)
 - Selmeczi György áv. alezredes (1955-1956)
 - Jamrich József áv. alezredes (1953-1955)

IV. Belső Reakció Elhárító Főosztály

 - Radványi Kálmán áv. őrnagy (1955-1956)

V. Ipari Szabotázs Elhárító Főosztály

VI. Mezőgazdasági Szabotázs Elhárító Főosztály

 - Galambos József áv. alezredes (1956)
 - Szabó Márton áv. őrnagy (1953-1956)

VII. Közlekedési és Híradás (Postai) Szabotázs Elhárító Főosztály

VIII. Környezettanulmányozó és Figyelő Főosztály

IX. Operatív Technikai és Rádió Elhárító Főosztály

XI. Államtitok Védelmi Osztály

      [1956 nyarától Külkereskedelmi Szabotázs Elhárító Osztály]

XII. K –ellenőrző (Postai), Cenzúra, majd Levélellenőrző Osztály

XIII. Kormányőrség Főosztály

 - Jamrich Mihály áv. ezredes (1953-1956)

[1955. szept. 29-től, feladata: a T (Találkozási) - és K (Konspirációs) lakások, valamint a B (Bizalmas) ellátmány kezelése.]

XV. Rejtjel Központ és Hír Osztály

 - Markó Imre áv. alezredes (1955-1956)
 - Szepesi Imre áv. őrnagy (1954-1955)
 - Kurta János áv. alezredes (1953-1954)