Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató sorozata I.- XII. részében rádiósok, televíziósok, újságírók, szerkesztők, sajtómunkások és az állambiztonsági szervek titkos együttműködéséről írt.  

Az I. rész: „A Magyar Televízió, mint állambiztonsági fedőszerv”. Az Eastern-akció végrehajtása Izraelben”;  a II. rész: „A műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől. Az MTV és a III/III. vonalvezetői”; a III. rész: „Az MTV, mint az osztályharc kiemelt küzdőtere. A Párt iránti kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy jelentek”; a IV. rész: „A keményvonalasok, a reformerek és az állambiztonság”; az V. rész: „Egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól”; a VI. rész: „Lehetett-e nemet mondani az állambiztonságnak?”; a VII. rész: „Várkonyi Péter külügyminiszter, a „Népszabadság” főszerkesztője, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, az MSZMP KB tagja, mint államvédelmi tiszt, hálózati titkos munkatárs és rezidens”; a VIII. rész: „Állambiztonság és káderpolitika - több kudarc, mint siker a hírszerzés bázisain: MTI, Népszabadság, MÚOSZ”; a IX. rész: „Akiért a belügyminiszter tűzbe tette a kezét, Bécsből Ausztráliába szökött”; a X. rész: „Bevezetés a Press Rezidentúrába: Kik voltak a vezetők?”; a XI. rész: „Polgár Dénes, az MTV „A Hét” főszerkesztője, az MTI tudósítója 5 fedőnéven, 23 éven át szolgálta a belügyi hírszerzést”; a XII. rész:”Újságíró szövetségek és rejtélyes vállalatok a KGB nemzetközi hálójában, rivalizáló titkosszolgálatok”.

Miután a televízió (MTV) híradójának külpolitikai szerkesztőjeként, 48 éves korában 1972. szeptember 24-én szívinfarktust kapott és elhunyt, egykori munkahelye: a „Népszabadság” („Szabad Nép”) nekrológban méltatta érdemeit:

„A magyar újságírást újra egy tehetséges, tapasztalt munkásától fosztotta meg a szívinfarktus. A 48 éves, alkotóereje teljében lévő Révész Józsefet, a televízió híradójának egyik vezető szerkesztőjét és kommentátorát ragadta el körünkből.

Révész József elvtárs a párt központi lapjánál kezdte újságírói munkáját. Az ellenforradalom leverése után ismét a Népszabadságnál dolgozott, és politikus, emberséges hangvételű írásaival szolgálta a kibontakozást, a konszolidációt. 1965-ben a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztője és kommentátora lett, majd rátermettsége és kiváló nyelvtudása révén 1966-ban őt választották ki a fontos tisztségre, hogy öt éven át szerkessze az ENSZ Tájékoztatási Főosztályának egyik lapját. Nemrég tért haza, s ismét nagy munkakedvvel vetette magát a televíziós újságírásba, hogy gazdag tapasztalatait kamatoztassa.

Korai halála fájdalmas veszteség, emlékét kegyelettel megőrizzük.”

Temetéséről is beszámolt a központi pártlap. A Farkasréti temetőben több rádiós és televíziós – jórészt híradós - búcsúztatta:

„A hamvait tartalmazó urnánál Varga József, a Tv Híradó főmunkatársa méltatta a Magyar Rádió és Televízió dolgozói, valamint pártszervezete nevében a szocialista tájékoztatás ügyét élete utolsó órájáig híven szolgáló kommunista fáradhatatlan tevékenységét.”

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében Pethő Tibor alelnök búcsúzott az elhunyttól.

Elbúcsúztatták kollégái

A gyászszertartáson részvevő rádiósok és televíziósok csoportjától kissé távolabb két ismeretlen sötétruhás idegen állt szótlanul. Senki sem látta mikor és hogyan helyezték el koszorújukat, s mi volt annak szalagjára írva. Nem beszélgettek senkivel, s a ceremónia befejeztével nyomban távoztak. A parkolóban fekete autó várta őket sofőrrel, de civil rendszámmal.

Csak ők, „A Cég” képviselői, a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség I. Csoportfőnökségének hírszerző főtisztjei tudták pontosan azt: kit is temettek valójában. Mert a rádiósoknak és a televíziósok csak a felszínt ismerték, a teljes igazságot nem.

Néhány nappal később, szeptember 27-én a BM hírszerzés 1-es osztályának vezetője: Borsányi Imre r. alezredes engedélyezte, hogy a „Róna János” fedőnevű titkos munkatárs: Révész József anyagait irattárba helyezzék.

Az erről szóló határozat tömören megállapítja, hogy „Rónát” 1967-ben szervezték be, s még abban az évben New Yorkba küldték, ahol az ENSZ Titkárság OPI részlegénél dolgozott 1972 nyaráig, amikor hazatérése után a Magyar Televízió híradójánál helyezték el. „Külföldi tartózkodása alatt a New York-i rezidentúra foglalkoztatta. Eredményes munkát végzett a politikai információszerzés és kapcsolatépítés terén.”

Csak hát ez sem a teljes valóság. Az információ megtévesztő, félrevezető. Révész Józsefet először 1962. március 26-án szervezte be a hírszerzés (BM II. Politikai Nyomozó Főosztály 3. osztályának „A” alosztálya.) a távlati kihelyezés tervével. „Róna” ekkor már egy éve az MTV Agitációs és Propaganda Osztályának külpolitikai rovatában dolgozott szerkesztőként és képernyős kommentátorként.

A kihelyezést azonban két dolog is hátráltatta:

b., emberi hibái miatt az MRT vezetése nem támogatta az állambiztonság kihelyezési tervét.

A vita miatt elhúzódott a döntés 1963 szeptemberéig. Az időközben már megalakult BM III/I. Csoportfőnökség ekkor volt kénytelen tudomásul venni, hogy a Magyar Rádió és Televízió elnöksége – személy szerint Tömpe István elnök – álláspontja végleges: nem járul hozzá Révész kihelyezéséhez az USA-ba, az ENSZ állás betöltéséhez.

Az állambiztonság illetékesei pedig úgy határoztak, hogy Révészt párttagságára való tekintettel a társszervek sem foglalkoztathatják, ezért az operatív jellegű kapcsolatot megszakítják vele, - a dekonspiráció veszélyének elhárítása miatt is - hálózati személyként kizárják, de az esetleges jövőbeli kapcsolatfelvétel lehetőségét a körülmények megváltozása esetén fenntartják vele.

Szögezzük le itt hangsúlyosan: a rádiósok, televíziósok és az állambiztonság titkos együttműködésében ez az eddig ismert egyetlen eset, amikor az MRT vezetése, élén a KB tagsággal rendelkező elnökkel - ismerve a pártközpont némely illetékesének fenntartásait is - megtagadja az állambiztonság vezetőinek kérését. Az árnyaltabb okokról részletesen később, de már most jelzem: Révésszel szemben korábbi munkahelyén, az idézett szép nekrológot közlő „Népszabadságnál” is voltak kritikai észrevételei a szerkesztőség vezetőinek, ezeket jellem-és magatartásbeli fogyatékosságaira vezették vissza, amiért is munkatársai körében is meglehetősen népszerűtlen volt az egyébként tehetséges és törekvő külpolitikus.

 Ellenkezőleg: Révész Józsefnek meg kellett tapasztalnia a sajtóhivatalnok hétköznapjait az ENSZ íróasztala mögött úgy, ahogyan   az állambiztonsági rezidentúra a saját szolgálati szempontjai szerint utasítgatta. A képzelet és a valóság közötti különbségből adódtak szakmai csalódásai, melyeket csak kiemelkedő ENSZ fizetése ellensúlyozott.

Ha áttekintjük életútját és szakmai pályáját, jobban megértjük szolgálati viszontagságait.

1924. október 3-án született Budapesten. Anyja: Salamon Irén 1944-ben a deportálásban halt meg, apja Révész Dezső nagykőrösi ügyvéd 1943-ban hunyt el.

Gimnáziumi érettségi után kitanulta a fényképész szakmát. 1944-ben őt is behívták munkaszolgálatra, az év végén azonban megszökött. Belépett az MKP-ba és 1945 őszén nappali tagozatos orvostanhallgató lett. 1946-ban azonban anyagi gondjai miatt megszakította tanulmányait és Nagykőrösre ment, ahol nagybátyja üvegüzletében elárusítóként dolgozott. Amikor 1947-ben felszámolták az üzletet, Budapesten nem az orvosegyetemet folytatta, hanem ősszel az ELTE Bölcsészkarára iratkozott be, (de csak néhány félévet végzett), egyidejűleg pedig újságíró gyakornok lett az „Új Magyarország” című hetilapnál annak megszűnéséig.

1948-ban egyhónapos pártiskola után a „Szabad Nép”-hez helyezték, ahol a külpolitikai rovat munkatársa volt 1952 decemberéig. Ekkor azonban kizárták a pártból (MDP) és elbocsátották állásából, mert életrajzában elhallgatta, hogy tizenhatod magával ő is örökölt elhunyt nagybátyja üvegüzletéből.

1954-ig az EMAG-ban lett fizikai munkás, esztergályos szakmunkás vizsgát tett. 1955-ben az MDP Sajtóosztályának engedélyével visszatérhetett az újságíráshoz és a MÚOSZ javaslatára márciusban a Magyar Filmgyártó Vállalat sajtóelőadója lett. 1956 szeptemberében véglegesen rehabilitálta az újságíró szövetség.

1956 novemberében önként jelentkezett munkára korábbi munkahelyén a párt központi lapjánál, s belépett az MSZMP-be. (1957 nyarán a budapesti pártbizottság foglalkozott az MDP-ből történt kizárásával, s megállapította, hogy az nem érinti MSZMP tagságát.) 1958 márciusáig a „Népszabadság” információs rovatának helyettes vezetője. Ekkor áthelyezték a „Magyar Nemzet”-hez, ahol előbb a külpolitikai, majd a belpolitikai rovat vezetőjeként dolgozott.

 1959 szeptemberétől az „Esti Hírlap” főmunkatársa a külpolitikai rovatban. Angolul jól beszélt, németül és franciául közepesen. (1957-től többször tudósított külföldről, így például Lengyelországból, Londonból, Moszkvából, Amszterdamból, Tiranából, Párizsból.)

[Az MSZMP Budapesti Bizottsága 1960 novemberében jelentést készített az „Esti Hírlap” szerkesztőségének munkájáról. Ebből kiderül, hogy a lap politikai és szakmai egységének megszilárdítása végett, káderfejlesztési céllal vitték a laphoz Révész Józsefet, ám nem vált be. „Révész elvtárs nem tudta végrehajtani a szerkesztőség káder megerősítésére vonatkozó Budapesti VB határozatot. Úgy vitték oda Révészt, hogy rovatvezető lesz, s nem lett az. Előre megmondták neki, hogy pártbizalmi lesz, azután nem lett az…” „Segíteni kell a káderproblémák megoldását. Azt a néhány újságírót (Révész József, Kőbányai  [György], László  [Miklós],stb.), akik dezorganizálják a szerkesztőség munkáját, le kell váltani. Pótlásukra a legjobb üzemi lapszerkesztőket helyezzük.” (Magyar Országos Levéltár)]

1961-ben került a Magyar Televízió Politikai Főszerkesztőségének Aktuális (korábban: Agitációs és Propaganda) Osztályára, ahol a külpolitikai rovatban lett szerkesztő és képernyős kommentátor. Televíziós munkára Darvasi István javasolta, ezt Bányász Rezső is támogatta, ám ő megjegyezte, hogy nem szimpatikus ember, kollégái nem szeretik. Az utóbbi véleményt megerősítette Szamosi Károly, a „Népszabadság” személyzeti és káderügyekben illetékes főszerkesztő-helyettese is. Amikor az MTV további vezetőknél érdeklődött, Nemes Dezső, a Népszabadság főszerkesztője és Földes István főszerkesztő-helyettes hasonlóképpen kritikusan értékelte Révészt, szavaikat így örökítette meg a személyzeti osztály előadója 1961-ben :

„…mindketten jó újságírónak és külpolitikusnak tartják, bár az a véleményük, hogy Révész túlértékeli ilyen irányú képességeit. Munkatársai kimondottan utálják, mert rendkívül áskálódó természetű.”

 Intrikus természete visszatérően fordul elő. Az állambiztonság is több környezettanulmányt és jelentést készít Révész beszervezése előtt. Ezekben kritikus, helyenként ellentmondásos kép rajzolódik ki a beszervezési jelöltről a kollektivizmus és a kor káderpolitikájának jegyében.

„Beképzelt, öntelt, erősen zárkózott… Az egyszerű embereket lenézi, szereti magát azok közül kiemelni. Lakóhelyén szorosabb kapcsolatot nem tart senkivel.” (Környezettanulmány, 1959. 09. 01.)

„… a pártból való kizárását nagyon rossz néven vette, több esetben úgy nyilatkozott lakótársainak, hogy kizárása igazságtalan volt, előfordult, hogy sírva panaszkodott.” (Környezettanulmány, 1959. 09. 19.)

„Eredetien, jó elemzőképességgel ír, szenvedélyes vitázó. Nagy munkabírású, bár esetenként rapszodikus. Jó szervező. Munkatársaival szemben helyes követelményeket támaszt, bár modora olykor érdes… képességeinek, tekintélyének tudatában van, ami esetenként némi fölényességben is megnyilvánul nála.” (A BM II/3-A alosztály jelentése 1962. 02. 22.)

Mivel önéletrajza nem található a megmaradt iratanyagban, családi állapotával kapcsolatban csak az egymásnak ellentmondó állambiztonsági környezettanulmányokra és jelentésekre hagyatkozhatunk. Az egyik szerint, 1948-tól 1951-ig közös háztartásban élt egy Irén keresztnevű hölggyel a Fadrusz utcában, aki fényképész volt. A másik szerint, első feleségével, mint egyetemistával ismerkedett meg, egy évfolyamra jártak, nagyon gyorsan és meggondolatlanul kötöttek házasságot, amely nem sikerült és hamar elváltak. Második (?) feleségével: Schaffer Magdolna gyors-és gépíróval (1932. 03. 13.Campulung, Sipos Teréz) a „Szabad Nép” szerkesztőségében találkozott. 1951-ben házasságot kötöttek, 1952-ben született Péter fiúk. Amikor Révészt 1952 végén elbocsátották a laptól, feleségét áthelyezték a Magyar Rádióhoz, majd az Út-és Vasúttervező Vállalat munkaügyi előadója, a vállalat KISZ szervezetének megalapítója. Az egyik hivatalos beszámoló szerint kiegyensúlyozott családi életet éltek, az asszony munkásszármazású, szerény teremtés volt. A másik környezettanulmány ennek az ellenkezőjét állította: egy-két házbeli bizalmas úgy nyilatkozott a II/9-d alosztálynak, hogy rendezetlen volt a családi életük, a veszekedések többnyire féltékenységből adódtak, előfordult, hogy a feleség néhány napra elköltözött hazulról, mert férje megverte.(Környezettanulmány, 1959. 09. 19.)

A gimnáziumi érettségivel és fényképész, valamint esztergályos szakvizsgával rendelkező Révésznek szakmai és emberi konfliktusai voltak a televíziónál az egy évvel később, 1962-ben érkezett új külpolitikai rovatvezetővel: Korolovszki Lajossal is.

[Korolovszki Lajos (1915 – 1977) újságíró, szerkesztő, a „Szabad Szó” (1945-1948) és az MTI (1949-1959) munkatársa, a Corvina Kiadó (1959-1962) szerkesztője, jogi egyetemet végzett, angolul, franciául és olaszul beszélt, művelt, széles látókörű külpolitikus, aki új korszakot nyitott a televízió külpolitikai arculatának kialakításában. 1968-tól az Aktuális Osztály vezetőjének: Márványi Györgynek a helyettese, 1973-tól osztályvezető.]

A Révész személyiségéből, természetéből is eredő vitákban kiegyensúlyozó szerepet vállalt Gellért Endre főosztályvezető, Megyeri Károly párttitkár és Haynal Kornél („Nyisztor”, „Nyerges” fedőnevű titkos munkatárs), az MRT elnökhelyettese, a televízió vezetője.  [Haynal Kornélról a sorozat III. részében írtam: „Az MTV mint az osztályharc kiemelt küzdőtere” /r/9/144276/]

  Haynal írásban is támogatta Révész amerikai kiküldetését. (A viták időnként elfajultak, jellemzően téma lett Révész nevelési módszere is, miután 12 éves fia rossz iskolai társaságba keveredve elszökött otthonról, s a BRFK Gyermekvédelmi Osztályának kellett intézkedni.)

Ezek után térjünk vissza az állambiztonság és „Róna” kapcsolatának alakulására. Tekintsük át a tényeket.

Mint említettem, Révészt, az MTV munkatársát nem 1967-ben, hanem már 1962. március 26-án beszervezte a BM III/I elődje: a BM II. Politikai Nyomozó Főosztály 3. Osztálya. A beszervezést végrehajtó hírszerzők: Szakács László r.őrgy., és Varga István r. fhdgy. De már három nappal később: 1962. március 29-én azt írja a beszervezésről szóló jelentésre Borsányi Imre r. őrgy. alosztályvezető, hogy:

„Róna kihelyezése egyelőre nem aktuális. Perspektívában vannak csak ilyen terveink vele. Legfontosabb, hogy körültekintően kiképezzük, s kiképzését gyakorlati munkával kapcsoljuk össze.”

[Borsányi Imre hírszerző főtiszt (1929. 01. 31. Zagyvarékas, Kovács Erzsébet – 1997. 05. 05. Budapest) végigkíséri Révész József hálózati tevékenységét. 1962-ben irányítja beszervezését, 1963-ban ott van kényszerű, de csak átmeneti kizárásánál, majd 1964-ben a hálózati kapcsolat újbóli felvételénél. S amikor Révész („Róna”) 1967-ben megérkezik az USA-ba, a New York-i hírszerző rezidentúra vezetője nem más, mint Borsányi Imre r. őrnagy, természetesen a Külügyminisztérium fedésében, fedőneve: „Réti”. Ő 1969. június 30-án tér haza, Révész 1972. május 31-én. S Borsányi alezredes, a III/I-1 Osztály (hírszerzés az USA és a nemzetközi szervezetek ellen) vezetője határoz Révész kizárásáról a hálózatból 1972. szeptember 27-én. Őt, rendőr ezredesként 52 éves korában helyezték nyugállományba 1981. december 31-én. Figyelemreméltó karriert futott be: asztalossegédként, 6 elemivel és az MKP egyhónapos ifjúsági iskolájával kezdte belügyi pályáját az Államvédelmi Hatóságnál 1951-ben. Három külföldi szolgálati helyen is megfordult: New York (1965-1969) előtte kétszer Brüsszelben (1951-1953 és 1957-1960), utána pedig Párizsban (1973-1977)]

Beszervezését követő egyik első jelentését Révész emlékezetesen 1962. július 9-én írta, miután találkozott Polgár Dénessel („Virág”, „Kerekes””Kenderesi” titkos munkatárs).

Polgár Dénes, a Magyar Távirati Iroda washingtoni tudósítója egy beszélgetés során elmondta, hogy Tömpe Istvánnak azt fogja javasolni: idén az ENSZ ülésszakra ne Randé Jenőt küldjék ki, hanem a TV külpolitikai szerkesztőjét. [Tehát értelemszerűen őt: R. J.-t. ]Ezt Polgár nagyon hasznosnak tartja, mert ő már korábban megbeszélte valamelyik nagy amerikai televíziós társasággal, hogy ha valaki kimegy New Yorkba a Magyar Televíziótól, megmutatják neki, hogyan dolgoznak. Nem lehet tudni, legalábbis a mai napig, hogy Polgár beszélt-e Tömpe Istvánnal és ő hogyan fogadta az esetleg megtett javaslatot.

Miután 1963 szeptemberében az MRT elnöksége nem járult hozzá Révész kihelyezéséhez az USA-ba, a hírszerzés a korábban vázolt okokból kizárta a hálózatból, titoktartási nyilatkozatot vett tőle és anyagát az irattárba helyezte.

1963. szeptember 17-én Révész József saját kezével az alábbi Nyilatkozatot írta:

Én, Révész József, kötelezem magam arra, hogy az állambiztonsági szervekkel való együttműködésem során megismert operatív kérdésekről soha senkinek nem beszélek. Amennyiben az állambiztonsági szervek a későbbiekben igénybe óhajtják venni segítségemet, a velem kapcsolatba lépő elvtárs a „Róna” fedőnévvel jelentkezik és ezzel együtt igazolvánnyal biztosít arról, hogy valóban az állambiztonsági szerveknek dolgozik.

1963. szeptember 17.                                                             Révész József”

Mindössze félév telik el és 1964. április 9-én dr. Pintér László r. szds. jelenti a III/I-1-A alosztálynak, hogy utasításra felvették a kapcsolatot „Róna” kizárt ügynökkel, találkoztak vele és megbeszélték az összeköttetési rendszert.

„Róna” rögtön „szorgalmas”, a bizonyítási kényszer fűti. Amerikából beutazókról és oda kiutazókról gyűjt információkat és jelent. Pintér r. szds. értékeli a kezdeményező „öntevékeny munkáját”, de azért szükséges (lenne) az amatőrizmus mielőbbi meghaladása…

Az előbbi körben például megtudja Vándor Pál újságírótól, a Népszava munkatársától, hogy kolléganője: Gál Zsuzsa orvos férjével: Dr. Kis Péterrel Amerikába utazott, mert az „elintézte magának, hogy ösztöndíjat kapjon a New York-i zsidókórházban.” A gyanús csak az, hogy budapesti lakásukat bérbe adták egy amerikai családnak, amely már meg is érkezett, beköltözött. Huszonöt-harminc éve kivándorolt emberek, már harmadszor vannak itthon Magyarországon rokonlátogatás céljából, „…a nevük Rosner vagy valami hasonló…” – jelenti Révész („Róna” tm.) Pintér r. szds. intézkedik, hogy ellenőrizzék a beutazó családot, „Róna” pedig folytassa tájékozódását. (Miközben képernyős televíziós szerkesztő és kommentátor.)

Máskor „Róna” a televízión belül értesül Aczél János („Kristály” titkos megbízott, aki a III/III-4-a kapcsolata) művészeti osztályvezető-helyettestől, hogy Norman Thompson, amerikai rendező Budapestre jön, s egy táncjátékot fog rendezni a Magyar Televízióban. Moszkvában és Leningrádban is járt, most Koppenhágából érkezik és Romániába készül. Azért érdekes, mert „a szocialista táborra specializálta magát” és egy – többek között - magyar zeneszerzővel valamint a Hungarofilm egyik munkatársával áll kapcsolatban. „Róna” jelentést ír, mire eligazítási kap: interjúkészítés ürügyén ismerkedjen meg az amerikai rendezővel Budapesten.

Közben a hírszerzés figyel, keresi a jogcímet és az alkalmat „Róna” kijuttatásához. 1964 május elején végre egy kedvező lehetőség ad némi esélyt, csak ügyesen és gyorsan kell cselekedni. A FORD ösztöndíjas jelölésekkel elégedetlen az amerikai fél, ezért 10 személyre kér pótjelölést a Kulturális Kapcsolatok Intézetétől.

 Az amerikaiak ragaszkodnak ahhoz, hogy a jelöltnek még ne legyen befejezett egyetemi végzettsége, de már van némi előképzettsége, valahol megkezdte azon szakirányú tanulmányait, amelyeket külföldön folytatva és diplomával lezárva itthoni munkahelyén hasznosíthat. Ezen túlmenően még azt a követelményt is támasztották, hogy az ösztöndíjas legyen párttag, aki hazájában figyelemreméltó pozícióban van, s kellő tekintéllyel vonja magára a közvélemény érdeklődését.

A hírszerzés szakértőinek elemzései azt mutatták, hogy Révésznek lennének esélyei, ha sikerül őt helyzetbe hozni. A következőkkel érveltek:

- Révész múltjában vannak „sértődések”: évekig ki volt zárva a pártból;

- az első között volt a képernyős külpolitikusok közül, aki nyilvános adásban hívta fel a figyelmet az amerikai-magyar viszony enyhülésének szükségességére és kölcsönös előnyeire;

- több ismert amerikai kommentátorral alakított ki jó személyes viszonyt, akik kedvező véleményt adhatnak róla az amerikai félnek;

- a budapesti amerikai követség sajtóattaséjának is feltűnt az Amerikáról szóló tv-adások megváltozott, az objektivitás irányába elmozdult hangvétele, feltehető, hogy részéről is kaphat támogatást a jelölt;

- „Róna” már a korábbi – más tekintetben célt tévesztett – pályázatnál kifejtette, hogy az ENSZ állást is azért pályázta meg, hogy amellett televíziós újságíró szakképesítést szerezzen valamelyik New York-i egyetemen.

A BM III/I. Csoportfőnökség illetékes vezetői körében az a döntés született, hogy az érintett csoportfőnökségek – különösen a III/II-6-B alosztály – hálózati úton érjék el „Róna” pótjelölését a KKI-nál, s azt, hogy munkahelye ne támasszon akadályt a FORD Bizottság előtti megjelenés elé. Külön engedélyezték a „Róna” jelölését konspiratívan támogató titkos eljárást.

A fentieket tartalmazó jelentést dr. Pintér László r. szds. terjesztette elő 1964. május 8-án.

A sikeres akciót követően a Külügyminisztérium már „Róna” papírjait készítette elő a külföldi kihelyezésre, amikor Darvasi István a párközpontból érdeklődött az ügy állásáról Harangozó Szilveszter r. alezredesnél, aki akkor még a III/III-4 osztály vezetője volt. [Később, 1985. 05. 01. – 1989. 04. 30. között a BM III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökség vezetője, a belügyminiszter helyettese altábornagyi rangban.] Harangozó megkereste a III/I-1-A alosztályt, s elmondta, hogy annak a Darvasi elvtársnak, aki korábban támogatta Révész Józsefnek az MTV-hez kerülését és az öt legtehetségesebb magyar külpolitikai újságíró között tartotta számon, most fenntartásai vannak a kiküldetést illetően, „…nevezett magatartásbeli tulajdonságai (durvaság, lekezelő magatartás, stb.) miatt.” A hírszerző terület megkérte Harangozót, hogy a válasz megadásánál támogatóként foglaljon állást, mert „Róna” kiutazásához operatív érdekei fűződnek a hírszerzésnek. Harangozó Szilveszter alezredes erre ígéretet tett.

1966. május 26-án „Róna” foglalkoztatását Pintér László r. szds.-től a hálózati és operatív dossziékkal együtt átvette Varga István r. szds.

Révész szeptember 29-én reggel megkapta megbízólevelét az ENSZ New York-i központjától: 5 évre szerződtették „Editor-Writer” beosztásban, munkahelye: Office of Public Information, ezen belül: Publications and Public Service Division (Press Section). Erről október 6-án a „Tátra” fn. „K”- lakásban tájékoztatta a III/I-1-A alosztály beosztottját: Róna István r. hdgy.-t, aki tapasztalatcsere céljából összehozta „Dexler” kapcsolattal. A találkozóról írt jelentésében Róna hadnagy – egyebek közözött – beszámolt arról is:

„Felhívtam figyelmét arra  (ti.: Révésznek) hogy jövedelmének megfelelő módon kell élnie, mivel néhány mondatából arra következtettem, hogy „Róna” kissé anyagias. Voltaképpen az ENSZ azért biztosít ilyen jövedelmet, hogy beosztottai nyugodtan, kényelmesen végezhessék munkájukat. E kényes problémát is oly módon vetettem fel, hogy az semmiképpen se sértse „Rónát”.

 Még néhányszor átismételték a New York-i operatív helyzetet a „K”-lakáson, a kellő kiképzést megkapta, a többi odakint várta. Majd december 14-én – mint már említettem –a titkos munkatárs aláírta megbízását a Belügyminisztériummal az ENSZ New York-i szervezeténél kapott állásának felhasználásáról hírszerző feladatok végrehajtása céljából.

Utolsó hazai találkozásán 1966. december 17-én „Róna” tm. elmondta a III/I-1-A alosztály felkészítő tisztjének: Róna István r. hdgy.-nak, hogy Tömpe István, az MRT elnöke megkérte: tanulmányozza az amerikai televíziók tömegbefolyásoló és propaganda műsorait, azokat a módszereket, melyekkel a leghatékonyabban tudjuk itthon is befolyásolni a politikai gondolkodás alakítását. Ehhez elengedhetetlenül szükséges lesz néhány jó ismerőst szerezni a tv-társaságoknál és hatékony kapcsolatokat kiépíteni velük.

„Róna” december 15-től 29-ig családjával üdült, majd hozzákezdett az utazási előkészületekhez.

Mielőtt ott leszállna, „Réti” elvtárs, a New York-i rezidentúra vezetője (Borsányi Imre r. őrnagy, III/I.) megkapja az I/18 sz. utasítást a központból „A”-tól „Róna” ügyében. Közlik vele, hogy „Nagy” elvtárs (dr. Pintér László r. százados, III/I.) fogja tartani a kapcsolatot az érkező titkos munkatárssal. Egyelőre az ENSZ által felajánlott lakásban fog lakni. Állandó lakásának megválasztásában „Nagy” elvtárs nyújtson segítséget, mert:

„Elhelyezkedésével és életmódjával kapcsolatban ügyelni kell arra, hogy levetkőzze az itthon tanúsított anyagiasságát, hiszen az ENSZ olyan jövedelmet biztosít számára, amiből igen kényelmesen élhet családjával.”

Felhívják a rezidentúra figyelmét „Róna” legfrissebb kapcsolataira: a Magyarországon járt Time-Life csoport fontos tagjaira. Henry Luce, a Time-Life Inc. tulajdonosa és egyben főszerkesztője, Otto Fuerbringer pedig a Time felelős szerkesztője. Mindketten megkérték „Róná”-t, hogy feltétlen keresse meg őket New Yorkban. Törekedjen arra, hogy a főnökökön keresztül a magazinok minél több munkatársát megismerje.

Korábbi kapcsolatai közül kiemelt tudósítói helyen szerepel: Gwetzman és Hines Washigtonból; Tatarian UP New York, Nancy Newman Time New York, valamint Róna Veronika New York. A helyi szokások ismeretében szüksége lesz „Hardy” hálózati segítségére is.

Nyomatékosan felhívta a Központ a rezidentúra vezetőjének figyelmét a következő veszélyes körülményre:

„Rónát operatív tevékenysége során folyamatosan el kell igazítani konspirációs kérdésekben. A felkészítés során gyakran vakmerő elképzelései voltak az információk megszerzését illetően, s az ilyen elképzelések végrehajtása lebukáshoz vezethet. Fel kell eleveníteni az éberség kérdését. A találkozókon visszatérő jelenség volt, hogy hírszerző munkáját veszélyesnek értékelte (talán sok James Bond regényt olvasott) és hosszas beszélgetés után győződött meg arról, hogy ami a hírszerzésben igazán veszélyes munka, az nem őrá vár. Mindezek ellenére az utolsó találkozón még kirukkolt azon kérésével, hogy „ha valami történik”, segítsük a családját. Ez – hangsúlyozottan – nem félelem részéről, hanem őszinte elszántság, nagyon akar eredményt produkálni.”

„Róna” irányításához még szükségesnek tartják megjegyezni Budapestről: inkább leköti munkája, mint a családi élete. „Rá kell venni, hogy a hazainál élénkebb társasági életet éljen…miután kellő gyakorlatot szerzett az ENSZ munkában. 16 éves fia nem tartozik az eminens tanulók és a jó magaviseletű, szorgalmas gyerekek közé. Egyetlen dologgal lehet csak kordában tartani, ez a sport.”

Az első jelentések még megnyugtatóan arról szóltak, hogy a New yorki rezidentúra irányításával aktívan kezdett dolgozni, jól hasznosítható információkat szerez, személyeket tanulmányoz, s a tippkutatást is biztatóan kezdi. Bár egyetemi végzettség nélkül és csak önképzésre alapozott általános műveltséggel. Munkáját kissé megzavarta, mégis józanul és higgadtan fogadta azt a rezidentúrától kapott hírt, hogy a hazaárulást elkövetett Bernáth Ernő ismerte az ő valódi-és fedőnevét, tisztában volt lehetőségeivel. „Róna” emlékezett arra, hogy B. egy alkalommal segítséget is kért tőle tartótisztjén keresztül.

Már áprilisra kiderül, hogy néhányan „kóstolgatják” az új munkatársat, ravasz öreg hírszerző rókák kerülgetik a tapasztalatlanul tekergő, sok mindenre feleslegesen rácsodálkozó ifjú sajtóhivatalnokot. Köztük volt az amerikai hírszerzésnek dolgozó Bestram Borsuk (OPI, administrative officer), aki felcsillantotta „Róna” előtt a reményt: ha jól dolgozik, még valamelyik Information Center vezetője is lehet, ami komoly, önálló, politikai súllyal járó munkakör. Arról is biztosította: fia előtt nyitva állnak a legjobb amerikai egyetemek. Ő viszont – újságolta Borsuk - bécsi áthelyezés előtt áll, az angol Miss Frances Chell-el, sokat szeretnének a szocialista országokba utazni. Tiszta sor – mondták a rezidentúrán, Borsuk céltudatosan és határozottan megy előre „Róna” tanulmányozásában.

„Róna” minél több emberrel igyekszik megismerkedni, de természetesen óvatos szelektálásra van szükség. Bernát árulása következtében – mi tagadás - dekonspirálódott. Ezért nemcsak a tanulmányozását kezdték meg, hanem – amint erre 1967. október 30-i XI/3. sz. utasításában a Központ „1” rámutatott – tálalt hírforrásokkal veszik körül, amelyeket a New York-i rezidentúra próbált időben kiszűrni. De a változás megmutatkozott például perui kollégájának, a nagy AP-s múlttal rendelkező Jorge Manchegonak a magatartásában is. Megszűnt korábbi közeledése, épületen kívüli ebédmeghívást nem fogadott el, tartózkodott az italozástól, nem állított be hozzá váratlanul és nem kért baráti kölcsönt. Ráadásul házon belüli asztalhoz is igyekezett hármasban leülni…

Amikor csaknem két év elteltével értékelik munkáját, mindenekelőtt azt állapítják meg, hogy az első évben egyetlen jó tippet sem vetett fel, az első elfogadhatót 1968 szeptemberében hozta M. M. személyében.

Az információs munkában 1968 tavaszától kezdett eredményeket felmutatni, ami elsősorban annak tudható be, hogy az objektumok feldolgozásánál ENSZ-en kívüli társadalmi kapcsolatokat épített ki. A vietnami helyzet, az amerikai elnökválasztások elemzése, a négermozgalmak helyzete témakörökben szerzett felhasználható információkat, - állapította meg a hírszerzés, majd rámutatott: információs munkájának egyik gyenge pontja, hogy a szükségesnél kevesebb előolvasottsággal megy el a találkozókra, a rákérdezésben bátortalan.

Az objektumok tekintetében érte el „Róna” legfigyelemreméltóbb eredményét. Az oly fontos UPI hírügynökségnél és az ABC TV munkatársai körében létesített értékesnek ígérkező információs kapcsolatokat. Jól használta fel a hivatalosan kiutazó magyar ösztöndíjasok, újságírók, színészek ismeretségét, eljutott az amerikai újságíró oktatás egyetemi köreihez.

Munkája értékelésekor az egyik leglényegesebb kritikát így fogalmazta meg a magyar hírszerzés:

„Róna elvtárs operatív munkájára két negatív tényező van kihatással, s mindkettő a passzivitás irányába viszi. Felkészültsége újságírói vonatkozásban nem kielégítő, megelégszik a hírigényt képező kérdések felszíni boncolgatásával. Talán ennél nagyobb baj az, hogy ezen nem is nagyon törekszik változtatni. Most jutott el ahhoz a ponthoz, hogy amennyiben nem avatkozunk közbe, közhivatalnokká válik. Egy beszélgetésen őszintén megmondta, ha lehetőséget kapna arra, hogy aktív újságírást végezzen (jelenlegi munkakörében beszédeket kivonatol) húzódozva vállalná, nem utolsó sorban hátrányosan ható anyagi szempontok miatt.”

A társasági életben azért nem tudtak aktívabban részt venni, mert feleségének nyelvtudása még nem érte el a tárgyalóképes szintet. Szabad idejük javát otthon, vagy magyar ismerősökkel töltötték.

Két év után így összegezte soron következő konkrét feladatait a rezidentúra:

a., Információs kapcsolatok kiépítése a Columbia Egyetemen, az elért eredményekről negyedévenként jelent;

c., G. Viktória New York-i állás ügyében segítségnyújtás;

d., Az információs munkában meglévő kapcsolatainak hatékonyabb kihasználása a központ hírigényeinek kielégítésére;

e., Kiutazó értelmiségiek – ösztöndíjasok, újságírók, szakemberek – felhasználása kapcsolati körének bővítésére;

f., Új objektumok felkutatása a propaganda szervek területén, különösen az AFP és az UNCA kapcsolatok bővítése mellett, illetve azok felhasználásával elsősorban az AP és a CBS TV külpolitikával foglalkozó munkatársainak irányában.

Alig telt el egy-két hónap és a rezidentúra azt tapasztalta, hogy lazul a kapcsolata a titkos munkatárssal. Korábban az volt a jellemző, hogy minden ügyet alaposan és időben megbeszélt kapcsolattartójával, sokszor még akkor is sürgős találkozót kért, amikor azt semmi sem indokolta. (Utólag legtöbbször persze az derült ki: csak kíváncsi volt: elégedettek voltak-e az elvtársak az előző esti jelentésével…)

Most viszont az történt, hogy minden előzetes intés  ellenére és a rezidentúrával való döntés előtti egyeztetés nélkül lakást cserélt: kiköltözött Manhattanból Forest Hillsbe. Ezt semmiféle operatív érdek nem indokolta, de anyagi sem, mert noha emelkedtek a lakbérek, ám nem annyira, hogy ne bírta volna elviselni, hiszen még az emelés kifizetése után is több jövedelme maradt, mint bármely beosztott operatív tisztnek.

Így elkerült a rezidentúra fedőszervének közeléből, megnehezült a kapcsolattartás, a nagyobb távolság miatt nehezebben elérhető, több veszélynek teszi ki magát akár az elhárítás, akár a közönséges bűnözés szempontjából; felesége teljesen elszigetelten él egy olyan környezetben, amely a magyar emigráció kedvelt helye, - érvelt a rezidentúra.

1969. január 26-án aztán ráadásul olyan összejövetelt szervezett lakására, amelyről előtte nem konzultált kapcsolattartó tisztjével, így a szervezés során számos operatív hibát követett el. A rezidentúra már csak akkor értesült a névsorról, amikor minden visszavonhatatlan volt.

Az állambiztonsági tisztek elsődleges kifogása Karinthy Ferenc író személye ellen irányult. Közvetlenül az összejövetel után „Róna” arról számolt be jelentésében, hogy Karinthy „nagyon ízléstelenül viselkedett” [a rezidentúra megfogalmazásában: „politikailag undorítóan viselkedett”]. Ráadásul a kiadásokról készült és benyújtott elszámolást nem lehetett elfogadni.

Mi történt, ami a rezidentúra szerint szinte megbocsáthatatlan volt?

 Révész („Róna” titkos munkatárs) beszámolója szerint, Karinthy hol elvonult kettesben sugdolózni Marton Endrével, hol telefonált, azzal, hogy halaszthatatlan dolga van. (Az általa felhívottak közül Révész csak Krencsey Mariannét ismerte, Karinthy biztatta Martont: ő is keresse fel Krencseyt.) Amikor részt vett a társalgásban, több, rosszízű kijelentést tett. Például: a Kulturális Kapcsolatok Intézetének illetékes vezetői megmondták neki, hogy csak akkor mehet Amerikába, ha előbb a Szovjetúnióba megy! Karinthy, kint léte alatt szinte kizárólag disszidált magyarok társaságát kereste, Marton szerint „letarhálta” azokat, még ha ennek az is volt az ára, hogy cinkosan összekacsintson velük politikai kérdésekben. Marton Endrét - és Serény Pétert, a Népszabadság munkatársát is – Karinthy irányította a Columbia Egyetem kelet európai könyvtárosához: Lőwy Györgyhöz, aki elmondta Martonnak: Karinthy igencsak élt a felkínált lehetőségekkel, három ládára való könyvet küldetett vele haza.

A Központ helyteleníti, hogy „Róna” keveset törődik saját újságírói képzésével, az ENSZ-beli feladatai mellett nyugodtan beiratkozhatna a Columbia, vagy a New-yorki Egyetemre, az ott tanultakat hazajövetele után kifejezetten jól tudná hasznosítani és a plusz kiadásai is megtérülnének. Nem szólva arról, hogy igen jó operatív lehetőségeket alakíthatna ki a maga számára.

Operatív munkájában mennyiségi, minőségi és következetességi problémákat látnak Budapesten. Jelentéseinek száma a minőséghez viszonyítva nagy, a februári futárral 15 jelentését küldték el és többet visszatartottak. Inkább kevesebb jelentést készítsen, de azok operatív értéke és feldolgozása kifogástalan legyen. Ami a következetességet illeti: kapcsolatainak száma kielégítő, ne új kapcsolatok kialakítására törekedjen, hanem az eddigiek információszerzésre történő felhasználására. (Bővebb tájékoztatást várnak például tőle a Columbia Egyetemen lévő nemzetközi társaságról, melynek ő is tagja.) Serény Péter esetében nem célzásokat kellett volna tenni kapcsolatai átadására, hanem nyíltan, egyértelműen ki kellett volna kérdezni kapcsolataira, ismerőseire és határozottan felkérni, hogy azokat mutassa be. Amikor találkozott  Poquelinnel, a Nyelvtudományi Intézet munkatársával, aki korábban a Columbia Egyetemen tanított, ajánlólevelet kért és kapott annak amerikai kapcsolataihoz. Így például George Gerbnerhez (aki diákcserét szeretett volna a MÚOSZ-szal) és Mezei Miklóshoz. De még nem kereste meg őket, pedig felkészülten sokat ígérő, bátor kérdéseket tehetne fel nekik, - legfeljebb nem kap válaszokat.

A Központ indokoltnak látta bizonyos kapcsolatok és források fedőnévvel való ellátását. Csak érzékeltetésül a legfontosabbakat:

Roger Tatarian: „Fertig”

Russel Jones: „Jackson”

Rudolf Haffer: „Hamond”

1969 második felétől a hírszerzés egyre jobban észleli: az amerikai elhárítás rendszeres bomlasztó tevékenységet fejt ki „Róna” kapcsolatai körében. A kapcsolatépítést különösen a Columbia Egyetemen gátolja. Ennek ellenére két beutazást kellőképpen előkészített a MÚOSZ-nál, az MTI-nél (Köves Tibor), a Magyar Rádiónál (Ritter Tibor), valamint a „Népszabadságnál” (Márton Miklós). Márton az út szervezésének idején éppen az USA-ban tartózkodott.

Az ENSZ hivatalos személyi szakmai minősítése az alkalmazottak körében „megfelelő”-nek értékelte Révészt, ami nem negatív jelző, annyit jelent: a színvonalnak megfelel, anélkül, hogy kitűnne. A hírszerzés úgy látta: meglévő képességei alapján ennél jobb minősítést is szerezhetett volna, de alapképzettségének hiányában a kiválót aligha tudja elérni. Minden esetre veszélyes volt az a helyzet, amit az amerikai elhárítás teremtett: olyan állást akartak neki felajánlani, aminek elfogadására kényelmi szempontok miatt maga is hajlott volna, de ahonnan az operatív munkára sokkal kevesebb a lehetősége. A rezidentúra ezt időben átlátta és megelőző módon lépett. Tette ezt azért is, mert a titkos munkatárs már így is több jelét adta fegyelmezetlenségének, például: engedély nélküli tájékoztatás, összejövetel szervezés, utasítás hiányos végrehajtása, stb.

De azt is megállapították a rezidentúra vezetői, hogy „Róna” sebezhető pontjain túl más is hozzájárult az ellenséges elhárítás tapasztalt sikereihez. Például: a magyar kolónián belül divat a fecsegés-locsogás. Azok, akik nem szimpatizálnak egymással, tekintet nélkül a lehallgatás veszélyére, egymásról fűt-fát összehordanak. Különösen szóvá tették ezt „Róna” és „Hardy” titkos munkatársak esetében: az utóbbi az előbbi lejáratása során, túl sokat beszél arról másoknak, hogy „az” nem egy komoly újságíró. Kedvezőtlen megítéléséhez az is hozzájárul, hogy sokszor és mértéktelenül fogyaszt alkoholt. („Igaz, senki nem látta még részegen, nagyobb mennyiségű ital elfogyasztása esetén is tudja tartani magát.”) Az őt tanulmányozó elhárítás azonban az ittasság fokából és jeleiből is le tudja vonni a megfelelő következtetéseket és alkalom adtán kihasználhatja állapotát. Szóvá tette a rezidentúra „Róna” tm. feleségének ismétlődően visszatérő fecsegését, pletykálkodását is; kezdetben csak a feleségek körében szórakoztatta a jelenlévőket a hazai színházi és filmvilágból származó pletykákkal, sikamlós történetekkel, tuti értesülésekkel, később a jól értesült társasági híreket, bennfentes információkat kiterjesztette a kolónia történéseire, mindennapi zárt életük ismert szereplőire, ennek minden nem kívánatos kommunikatív következményével, az elhárítás információinak bővítésével.

Kiküldetésének harmadik évében New Yorkban a hírszerzés illetékesei összegezésként úgy látták titkos munkatársuk helyzetét, hogy:

„Róna elvtárs jelenleg egy igen kritikus időszakban van, amikor érzi, hogy az elhárítás is nyomja, munkahelyén is nehézségei vannak, operatív vonalon is több kérdést szóvá kellett tenni. Mindez azt eredményezte, hogy kicsúszott lába alól a talaj. […] Úgy érzi, hogy minden egyszerre összeomlott, kedvét vesztette, bizonytalankodik. Mindent meg kell tenni, hogy ebből a hullámvölgyből kivezessük!”

Legérzékenyebb pontnak az elhárítás koncentrált nyomását tartották. Erre „Róna” nem várt zavarral reagált. „… az elhárítás minden olyan területen kezdeményezett, amelyet mi is gyenge pontnak tekintünk „Róna” elvtársnál.” – állapította meg a rezidentúra – majd így folytatta: „…az elhárítás nem teljesen esélytelenül foglalkozik vele. Ha többet nem is, annyit könnyen elérhetnek, hogy idegileg teljesen kiborítsák és használhatatlanná tegyék.”

„Róná”-t gyalog és gépkocsival, álcázással és anélkül követik, figyelik lakásától a munkahelyéig, oda és vissza, pontosan feltérképezik New-yorki mozgását. Névtelen telefonáló naponta többször hívja a lakást, de nem szól a telefonba. Feleségét román nyelvű zaklató hívja, mert felesége románul is beszél. Az asszonyt nyíltan leszólítják, provokálják a földalattin.

Azt érzik kollégái a simulékony, s nem mindig teljesen őszinte magatartása mögött, hogy szerződésének lejártáig mindenáron kint akar maradni, ragaszkodásának kifejezetten anyagi indoka van. Ugyanakkor a rezidentúra nem habozik a válasszal: „Amennyiben nem biztosítható számunkra is elfogadható beosztásban tartása, meggondolandó az is, hogy szerződésének lejárta előtt hívjuk haza, főleg akkor, ha az esetleges új beosztása még több buktatót rejt magában.”

Ebben az ingoványos helyzetben meg kellett szólalnia a pártszervezetnek is, mert Révész tagja volt a kolónia pártvezetőségének is. Elkerülhetetlen szó szerint idézni véleményéből:

„A párt politikáját magáévá teszi és vitában meg is tudja védeni azt. Előfordult, hogy a csehszlovák kérdés egyik szakaszában, 1968 novemberében egy vita során a rezidens elvtársnak kellett figyelmeztetni politikai tévedésére. Ezt beismerte és javított álláspontján. A pártból korábban történt kizárása ismert, politikai fejlődése nem volt egyenes vonalú, de egészében pozitív irányt mutat. Rendszerünk híve, politikailag megbízhatónak tekinthető. Ezzel együtt, kiélesedett politikai helyzetben nevelésére, vita útján történő meggyőzésére különös gondot kell fordítani.”

[A pártszervezet morális kérdésekkel is foglalkozik. „Róná”-nak közismerten nőügyei voltak, az elhárítás épít is erre a gyengéjére, mint majd látjuk, a neki felajánlandó új állás lényege: csinos fiatal ENSZ kísérők épületen belüli felügyelete a látogató központban. Anyagiassága megalázóan kiterjedt feleségére is. „A kolónia társas életét fedező kiadások befizetésével hónapokat késik, … feleségének nem ad pénzt, közismert, hogy a nyelvórákra a földalatti menetdíj pontosan kiszámolt összegével járt, baj esetén még telefonálni sem tudott volna utcáról. Ugyanakkor, amikor házi összejövetelt szervezett, erősen túlzott elszámolást nyújtott be.” Felesége az angol nyelvtanfolyam II. osztályában megbukott, kiderült: házi feladatait ő csinálta meg. A társasági élethez változatlanul nem partner. Fiúk az amerikai környezetben hátrányára változott meg, viselkedését, öltözködését a kolónián kifogásolták.]

Az amerikai elhárítás első próbálkozása az állásából való elmozdításra 1968 nyarán eredménytelen volt: nem vállalta el az OPI egyik afrikai kirendeltségének vezetését, mert az kedvezőtlen operatív lehetőségeket nyújtott volna titkos tevékenységéhez. Azon könnyen túllépett, hogy helyszűke miatt az ENSZ Titkárság épületén kívül helyezték el irodáját, mert noha bizonyos kényelmetlenséggel járt, de operatív szempontból nehézséget nem jelentett, sőt, a kifelé irányuló munkát inkább segítette.

Főnöke, a perui Jorge Manchego azonban napirenden tartotta áthelyezési javaslatát, mert meg volt győződve arról, hogy magyar munkatársa szakmailag nem megfelelő. Így lett a soron következő ajánlott állás számára a látogatók tájékoztatását szolgáló előadások szervezése és az összes női idegenvezető irányítása. Ekkor a helyzet kissé veszélyessé vált, másfelől, olyan motívumok is előjöttek, melyekről a rezidentúra nem tudott, „Róná”-t okolta bizonyos tények és részletek menetközben elhallgatásáért, ezért a kiküldetés harmadik esztendejének közepén, 1969. május végén részletes jelentést kért titkos munkatársától.

Ebben „Róna” beszámol arról, hogy amíg William Richardson volt az UN Monthly Chronicle főszerkesztője, soha semmilyen kifogás nem merült fel munkájával szemben. Amikor Richardson megbetegedett, Manchnego vette át a vezetést, aki odahozott egy ausztrál segédszerkesztőt is. Ekkor kezdődött a szakmai szembenállás: „Róna” cikkeit megkérdezése nélkül átírták, rövidítették, kihagyták, indoklást nem adtak, ha kért, mondvacsinált okokat hoztak fel, amelyek vagy ellentétesek voltak a korábbi gyakorlattal, vagy kicsinyesen csupán az átlátszó kötözködést szolgálták. De az is előfordult, hogy elfelejtették elolvasni a leadott írásait, félretették azokat, s mire érdeklődött, már aktualitásukat vesztették. Máskor a bizottsági ülésről készült kivonatot elküldték az illetékes bizottsági tagnak, akinek az nem tetszett, s azt a választ küldte a főszerkesztőnek: nem jó, inkább majd maguk megírják. Hónapokon át folyt „Róna” - mai nyelven – szakmai szívatása, természetesen nem véletlenül, a kártyákat az amerikai elhárítás keverte.

Egy véletlen folyosói találkozáskor megállította Pavlicsenkó, az OPI External Relations szovjet igazgatója és megkérdezte: elégedett-e a jelenlegi állásával? Azért érdeklődik – közölte -, mert át akarják helyezni az ő osztályára a Visitors Service helyettes vezetőjének, egy Rizzo nevű brazil tisztviselő helyére. A kezdeményezés „Róna” jelenlegi osztályától indult ki.

„Róna” még aznap jelentette az eseményt kapcsolattartó tisztjének. Nem született azonnali döntés. Két héttel később Pavlicsenkó megkérdezte: mikor ad választ? Közölte: felkeresik hamarosan a magyar külképviselet részéről. A rezidentúrán úgy döntöttek, hogy ne változtasson helyet. Néhány nappal később Pavlicsenkó a magyar nagykövettel tárgyalt, elmondta neki, hogy az áthelyezés indoka: a jelenlegi munkaköréhez nem megfelelő színvonalú az angol nyelvtudása. S ez már régen megmutatkozott.

A rezidentúra számára most vált világossá, hogy munkatársa erről a problémáról sohasem panaszkodott, jelentéseiben legalábbis nem volt nyoma. Minősítésével elégedett volt. Holott már egy éve dobálták kéziratait, átírták, meghúzták, visszaadták, félretették, kihagyták. A hírszerzők szerint nem volt kétséges: az amerikai elhárítás most már kettős vonalon támadja „Róná”-t: olyan pozícióba akarja helyezni, ahonnan az újságírók felé nehezebben tud dolgozni, ugyanakkor fiatal nőkkel lenne körülvéve. Ehhez a támadáshoz van egy objektív munkahelyi alap, amelynek fokáról nincs hiteles információja a magyar külképviseletnek, s ebben részben „Róna” is hibás. A nagykövet azért védte őt, mert New Yorkban köztudott volt, hogy az amerikai irányítás alatt álló ENSZ titkársági szervezet folyamatosan támadja a szocialista országok kádereit, s a minősítésekben rendszeresen lefelé kerekítenek.

„Róná”-t azért hibáztatta változatlanul az állambiztonsági és a külügyi vezetés egyaránt, mert nem tárta fel időben a konfliktusok valódi okát, hajlandó lett volna akármilyen állást elvállalni, csakhogy szerződésének hátralévő idejét kitölthesse. Idegessége, bizonytalansága, önmarcangoló lelkiállapota ennek következménye volt. Ez csak fokozta támadhatóságát gyenge pontjain – anyagiasság, nők, ital -, melyre az elhárítás számított akciója során. Az amerikai manőver végső célja az egyetlen szocialista alkalmazott kiszorítása a területről, - így értékelte a magyar nagykövet, aki ismételten tárgyalt Pavlicsenkóval és leszögezte: ragaszkodnak „Róna” jelenlegi beosztásához. [Időközben a magyar rezidens is megkérdezte szovjet partnerét: van-e valami speciális érdekük, ami miatt a változtatás mellett vannak. Azt a határozott választ kapta, hogy nincs.]

A legszorosabb kapcsolattartást rendelték el a titkos munkatárs és tartótisztje között, ami azt jelentette, hogy az operatív-biztonsági helyzetre vonatkozó minden tényt, adatot, jelenséget és körülményt sűrű rendszerességgel áttekintettek, elemeztek és értékeltek, kivédendő és megelőzendő az elhárítás támadási felületén tervezhető akciókat, a már ismert sajátos amerikai módszereket.

„Róna információs munkájának színvonala az elmúlt hónapokban visszaesést mutat. Jelentései rövidek, szűkszavúak, egy-egy témánál hiányzik a mélyebb információkra való törekvés.”

Ennek ellenére, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából információs munkája elismeréseként dicséretben és 3000 Ft. értékű tárgyjutalomban részesítik. (Ok-okozati viszonyt, logikát hiába keresünk, csak a szocialista gyógypedagógia kiterjesztését nyugtázhatjuk az állambiztonság korabeli palettáján.)

Persze „Róná”-nak is megvannak a maga észrevételei, ha azok nem is szolgálnak mentségére a lényeget tekintve. A következő két év történései között például leírja, hogy a magyar gyakorlat sem engedi, hogy bekerüljön a diplomácia forgásába, a nyugati újságírók belső körébe. 1971. június 14-i jelentésében például így fakad ki:

„A több, mint négy év alatt még egyszer sem hívtak meg a washingtoni  [magyar] sajtó rendezvényekre. Amikor a magyar misszió fogadást adott Péter [János] elvtárs elutazásakor tavaly, minden itt lévő újságírót meghívtak, még a Pestről rövid időre kiutazottakat is, csak engem nem.„

Erre azt a választ kapja, hogy tudomásul kell venni a nagykövet elvtárs módszerét, miszerint ő a legritkább esetekben hív meg ENSZ alkalmazottakat a külképviselet által adott partikra, a washingtoni sajtófogadásokra való meghívás biztosítása egyébként is technikai nehézségekbe ütközik. (Sajátosan egyedi módszer, egy hírszerző számára nem éppen célorientált, hanem eléggé értelmezhetetlen, s ezért balkáni zsákutca.) A titkos munkatárs ezért is jelzi többször kellő hangsúllyal: fedőmunkája és operatív munkája között nincs semmiféle összhang.

Kutató-feldolgozó munkájában bevallottan nem tud eredményt felmutatni. Javaslatait az International Reporting tanfolyam négy hallgatójával (az AP, az UPI, az ABC TV tudósítója és a francia TV tokiói munkatársa) kapcsolatban képtelen volt realizálni. 1971-ben a megmaradt ismerősei között kutatásra alkalmas személyt nem tudott megnevezni tartótisztjének. Annak ellenére, hogy az kioktatta a találkozóhely és postaláda szervezés módszereire gyakorlati példák bemutatásával, a feladatokat fanyalogva hajtotta végre, vagy különböző kifogásokra hivatkozva (rossz idő, gépkocsi hiány, stb.) teljesen negligálta azokat.

Hiába kapott a Központtól korábban ünnepi jutalmat és dicséretet, utána is folytatódott a pangás munkájában; a friss kapcsolatok hiánya és a rutin módszerek jellemezték. Információi közül egyedül a Köztársaság Párt és a Nixon adminisztráció témakörében készített alapos összefoglalói jelentettek minőséget. Egyébként romlott operatív fegyelme (Székely András és Dianne Jenny ügye), elmulasztotta jelentési kötelezettségét. A kritikára sértődöttséggel válaszolt, sőt egyes észrevételeket visszautasított. Kapcsolattartó tisztje feljegyzi:

„Róna elvtárs… enervált, érdektelen. Ugyanakkor türelmetlen, ingerlékeny… egyre többet foglalkozik magával, jövőbeli karrierjével. Érzelemvilágának ez az egyik mozgatórugója. Hazai kollégái előmenetelét bizonyos irigységgel szemléli. Saját helyzetével elégedetlen. Sértőnek találja, hogy itt senki nem figyel fel rá, mint elismerésre méltó újságíróra.”

Ezeken a szakmai gondokon a hírszerző rezidentúra nem tud segíteni. Csak biztatni tudta –eredménytelenül – önképzésére valamelyik amerikai egyetemen, kapcsolatai kiterjesztésére a Columbia Egyetemen, az újságíróképzés tanulmányozására a New York Universityn és az Anneberg School of Communicationsnál (Philadelphia). Úgy látták, hogy kiküldetése hátralévő idejében az objektumok tanulmányozására, az érdemi információk növelésére és az átadható kapcsolatok fejlesztésére kell koncentrálnia. Emellett ismereteit, képességeit nagyobb lélegzetű összefoglalók elkészítésével lehetne hasznosítani a Köztársasági Párt, a Nixon adminisztráció és az amerikai globálpolitika témakörén belül.

Amikor a titkos munkatárs 1971 júniusában hazaindul szabadságára, egyúttal készül hazai beszámoltatására is. A rezidentúra ezzel kapcsolatban tájékoztatja a Központot: melyek azok a tematikus pontok, melyeket tisztázni kell, mert „Róna” nem látszik teljesen őszintének. Személyi problémájának lényegét a New York-i rezidentúra vezetője írásban így közli a budapesti hírszerzéssel:

„…szeretne több lenni, de nincs hozzá alapképzettsége és ennek pótlására szervezett stúdium vagy könyvírás formájában szinte képtelen. Eddig sikerült biztosítani, hogy operatív dinamikája a probléma miatt ne romoljon. Most azonban időszerű egy újabb kemény irányítás, hogy az észlelt kedvvesztésben és ellustulásban még idejében megállítsuk.”

Amikor szabadságáról visszatér, olyan lendülettel kezd dolgozni, hogy jó félév múlva, 1972 márciusában a New York-i rezidens már azt jelenti:

„…olyan benyomásunk támadt, hogy a rendelkezésére álló néhány hónap alatt akarja teljesíteni az 5 éves tervet. A buzgalom és az aktivitásra való hajlandósága dicséretes ugyan, de nem táplálunk túlzott reményeket azok eredményes realizálására.”

Egyértelműen közlik vele, hogy a rendelkezésére álló rövid idő alatt fő feladata: az információs forrásként számításba jöhető kapcsolatok stabilizálása és az átadások előkészítése. Erre nyomban listát készít kapcsolatairól. Néhány név közülük:

- Roger Tatarián, az UPI alelnöke, a szerkesztőség vezetője. Rendszeres kapcsolat, rendelkezésre bocsát belső anyagokat, de információs készsége nem egyenletes.

- Jason McManus, a Time Magazin belpolitikai szerkesztője. Rendszeres kapcsolat. Információs készsége jó.

- Nick Archer, az ABC TV hírszerkesztőségének vezetője. Rendszeres kapcsolat, rendelkezésre bocsát belső anyagokat, de információs készsége változó.

- John Luter, a Columbia Egyetem újságíró tanszékén az International Reporting tanfolyam vezetője. Informál és további kapcsolatokat hoz.

- James Chace, a Foreign Affairs felelős szerkesztője, információs készsége még nem mérhető fel pontosan. Alapos a gyanú, hogy az amerikai hírszerzésnek dolgozik.

- Rudolf Haffer, a Neue Zürcher Zeitung ENSZ-tudósítója. Rendszeres kapcsolat, információs készsége változó.

- Muzaffer Kulur, török ENSZ-tisztviselő, a tanulmányi osztály helyettes vezetője, információs készsége gyenge.

- Anne Murray, újzélandi születésű amerikai állampolgár, ENSZ-tisztviselő. Információs készsége elég jó, de szűkkörü. Férje: Douglas Murray, a National Association on US-China Relations vezető tisztviselője, akit már összeismertetett kapcsolattartójával.

- Gary NcEoin, ír katolikus újságíró, író. Új, fejleszthető kapcsolat.

- John Schultz, a tv-tanszék tanársegédje a Columbia egyetem újságíró karán. Új kapcsolat. Közlékeny és készséges. Bemutatta a tanszék vezetőjét: Fred Friendlyt, a Ford alapítvány televíziós szaktanácsadóját, az amerikai oktatási televíziózás egyik szaktekintélyét. A kapcsolat fejleszthető.

- Frank Ching, a New York Times kínai származású munkatársa, az International Reporting volt hallgatója. Információ kész.

A fentieken kívül „Róna” csoportosítva felsorolja a „Problematikus kapcsolatok”-at, a „Megszűnt kapcsolatok”-at és a „Magyar kapcsolatok”-at.

Utolsó beszámolójában, 1972. május 24-én a titkos munkatárs megállapítja: kapcsolatépítő munkája ügynöki beszervezést nem eredményezett.

Megítélése szerint azonban jelöltet feldolgozásra javasolt. Így:

- Kim Willensont (UPI), akit Saigonba helyeztek ki,

- Bill Branningant (ABC TV), akit ugyancsak kihelyeztek előbb Tel Avivba, majd Sigonba,

- Sheldon Zalaznick és Jason McManus feldolgozásához hozzákezdett és mindkettőt átadta a kijelölt hírszerzőnek.

Ehhez hozzáteszi: kapcsolatai közül átadta még Nick Archert, John Lutert; Lee és Krieghbauim professzorokat (NYU újságíró tanszék), s megszervezte Gary McEoin átvételét. Lehetségesnek tartotta Brannigan átadásának megszervezését is, ha visszatér Saigonból.

Az UPI és az ABC tanulmányozásában jutott a legmesszebbre, a Columbián megrekedt behatolása, mert biztató kezdet után Schultz, a TV-tanszék tanársegédje visszakozott a találkozóktól. Sikerült viszont információs mélységbe jutnia a NYU újságíró tanszékén és részt vett az AEJ (Association for Education in Journalism), az újságírás tanításával foglalkozó személyek évi konvencióján.

Legtöbb információs jelentését az USA általános bel-és külpolitikájáról, vietnami-és kínai politikájáról terjesztette fel, a legtöbb összefoglalót a republikánus párt és a Nixon kormányzat belső helyzetéről készítette.

Önkritikusan megállapította, hogy operatív munkájának színvonala nem volt egyenletes a kihelyezése alatt. A legeredményesebb időszak az 1969/70-es év volt, amikor elsősorban az International Reporting tanfolyamon való részvétele miatt hetente tudott rangos információkat szerezni. Ezt segítette az is, hogy ez az időszak politikailag igen élénk volt (laoszi, kambodzsai invázió, időszaki választások, nagy és hangos viták a sajtóban, kiélezett szembenállás az adminisztrációval.)

Kihelyezésének 5 esztendejére két nehéz időszak esett: az egyik a kiérkezésével egybeeső árulások, a másik pedig az 1971 második felében felszított kémhisztéria, amely nem volt elég erős ahhoz, hogy visszavonulásra késztesse kapcsolatait, de szerepet játszott találkozói számának csökkenésében.

„Róna” jelentését majd külön is értékeli a rezidentúra, de már jelentése végén röviden megjegyzi kapcsolattartó tisztje:

„Elnagyolt összefoglaló. Nem mentes az ön-elnéző szubjektivitástól.”

Konkrétan utal arra is a hírszerző tiszt, hogy „Róna” némely állítása nem felel meg a valóságnak kapcsolatai alakításáról. Sok bizonytalan és futó kapcsolatot alakított ki, egyes újabb kapcsolatok szervezéséről pedig határozottan le kellett állítani. Pozitívumként említi, hogy a titkos munkatárs elismerte információs munkája minőségének romlását.

Az 1967 januárjában kihelyezett „Róna” szerződése 1972 januárjában járt le, a Központ azonban négy hónappal meghosszabbította munkaviszonyát a fedőszervben. Az ENSZ Titkárság OPI részlegének Press and Publication Osztályán, a Monthly Chronicle folyóirat szerkesztőségében dolgozott.

1972. május 31-én tért véglegesen haza, májusban készítette el munkájának értékelő jelentését a III/I Csoportfőnökség.

 Szellemi képességeit, politikai megbízhatóságát sohasem vitatták, érdeklődő, agilis embernek ismerték, gyorsan tájékozódott, jó társalkodóként könnyen létesített kapcsolatokat. Negatív tulajdonságai is kiderültek: körülményeskedésre való hajlam, saját személyének túlértékelése, szerénytelenség, önzés, taktikázási hajlam - amely esetenként az őszinteség, az operatív felelősségérzet és fegyelem rovására ment -, s bizonyos fokú anyagiasság – így a hírszerzés összegező értékelése.

Teljesítményéből pozitívan emelték ki a nagyszámú, hasznosítható politikai információt, amely kiépített kapcsolati körének volt köszönhető és a már említett összefoglaló jelentéseket, elsősorban a Nixon kormányzat és a Köztársasági Párt témaköréből. Ennek ellenére a hírszerzés megállapította:

„Róna elvtárs messze nem a képességeinek megfelelően teljesített. Kihelyezése alatt egyetlen reálisnak mondható jelöltre nem tett javaslatot, nem végzett jelöltek ügyében érdemi feldolgozó munkát.”

Másik súlyos hibájaként említik, hogy az utolsó háromnegyed évben információs munkája komolyan visszaesett: egyetlen értékesnek minősíthető, távirati továbbításra érdemes információt nem szerzett. A visszaesésnek nem volt objektív oka, vagy elfogadható személyi indoka, információs kapcsolatai körében nem történt negatív változás. Egyszerűen nem tudta reálisan megindokolni teljesítményének romlását. Az igazi okok valójában magatartásában, munkamódszereiben, egyéniségében keresendők. Ugyanezek vezettek eredménytelen jelöltkutató munkájához, nem rendelkezett olyan kapcsolattal, aki alkalmas lett volna jelöltként feldolgozásra. Bizonyos vonakodást is tanúsított ezzel a munkával szemben, operatív ismeretek hiányára hivatkozva. A rezidentúra az utóbbit cáfolta, többször részesült alapos eligazításban. Noha az amerikai elhárítás akciót indított ellene egy magyar hírszerző árulása után, az operatív munka végzését kizáró okok nem merültek fel.

A hírszerzés azzal zárja értékelését, hogy, „Róna” „…kipróbált, tapasztalt munkatárs, aki következetes és szigorú tartással hasznos teljesítményre késztethető.”

Hazatérése után nem az MTV külpolitikai rovatához ment vissza az Aktuális Osztályra, hanem 1972 júniusától a Híradó Főszerkesztőségre helyezték, ahol osztályvezető-helyettes beosztásban napi adásszerkesztőként kezdett dolgozni. Szeptember 24-én kapott infarktust.

A BM III/I-1 Osztály vezetője, a már említett Borsányi Imre r. alezredes 1972. szeptember 27-én hozott határozatot személyi anyagának irattárba tételéről.

(ÁBTL 3.2.1. Bt-122; ÁBTL 3.2.3. Mt-709/1-7)