Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató sorozata I.-X. részében rádiósok, televíziósok, újságírók, szerkesztők, sajtómunkások és az állambiztonsági szervek titkos együttműködéséről írt.

Az I. rész: „A Magyar Televízió, mint állambiztonsági fedőszerv”. Az Eastern-akció végrehajtása Izraelben”;  a II. rész: „A műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől. Az MTV és a III/III. vonalvezetői”; a III. rész: „Az MTV, mint az osztályharc kiemelt küzdőtere. A Párt iránti kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy jelentek”; a IV. rész: „A keményvonalasok, a reformerek és az állambiztonság”; az V. rész: „Egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól”; a VI. rész: „Lehetett-e nemet mondani az állambiztonságnak?”; a VII. rész: „Várkonyi Péter külügyminiszter, a „Népszabadság” főszerkesztője, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, az MSZMP KB tagja, mint államvédelmi tiszt, hálózati titkos munkatárs és rezidens”; a VIII. rész: „Állambiztonság és káderpolitika - több kudarc, mint siker a hírszerzés bázisain: MTI, Népszabadság, MÚOSZ”; a IX. rész: „Akiért a belügyminiszter tűzbe tette a kezét, Bécsből Ausztráliába szökött”; a X. rész: „Bevezetés a Press Rezidentúrába: Kik voltak a vezetők?”

Most a sorozat XI. folytatása következik.

*****

Polgár Dénes: 1912. április 14, Győr, Kőnig Frida – 2009. január 13, Budapest.

Biztosítási ügynök (1944), a „Győri Munkás” alapító munkatársa (1945-1947), a „Világosság” belpolitikai, majd külpolitikai rovatvezetője (1947-1952), az „Esti Budapest” külpolitikai rovatvezetője (1952-1955), a „Szabad Nép” külpolitikai rovatvezetője (1955-1956), az „Esti Hírlap” felelős szerkesztője (1956-1958), az MTI munkatársa (1958).

Az MTI tudósítója Kairóban (1958-1959), az MTI külpolitikai turnusvezetője (1959-1960), az MTI tudósítója az USA-ban, Washington, New-York (1960-1964), az NSZK-ban, Köln, Bonn (1966-1971), az MTV „A Hét” c. műsorának főszerkesztője (1971-1977), az MTI tudósítója Belgiumban, Brüsszel (1977-1981).

 Kitüntetései: A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Rózsa Ferenc díj, Magyar Pulitzer emlékdíj, Aranytollas Újságíró, (az Aranytollas Újságírók Társaságának elnöke), az MTI Örökös Tudósítója.

Állambiztonsági kitüntetése: A Haza Szolgálatáért Érdemérem Arany fokozata.

Könyvei: „A pénzmágnások új elnöke az Amerikai Egyesült Államokban” (1952), „A szuezi háború és Magyarország” (1957), „Séta az elnökkel” (1984), „Egy Polgár a nagyvilágban” (2008). 

Felesége: Vágó Gabriella (1924-2009). Gyermekei: Viktor (1946), György (1956).

Elrejtett másik élete

Életében soha, semmi nem szivárgott ki állambiztonsági múltjáról. Ügyesen rejtette másik életét közvetlen, mosolygós, simulékony, jó humorú, konfliktuskerülő énje mögé. Amikor halála előtt egy évvel, 2008-ban megjelent legfontosabb könyve, az „Egy Polgár a nagyvilágban”, sajtóbemutatóján ugyanazzal a békés, ártatlan, felülemelkedő tekintettel fogadta nyüzsgő és tolakodó kollégáit, mint 40-50 évvel korábban bármely sajtótájékoztatón, amelyen maga is részt vett, akárcsak számtalan heves külföldi televíziós vitán, netán a „A Hét” mozgalmas vasárnap délutáni felvételein a hetvenes években az MTV egykori III. stúdiójában, a Szabadság téren. Persze, 2008-ban, 96 évesen már távolodó bölcsességgel, beletörődve a megváltoztathatatlanba. Az állambiztonság korán észrevette, hogy udvarias, kedélyes modorával kellemes társalgóként könnyen az emberek bizalmába tud férkőzni, de „bohém” jól kereső értelmiségiek társaságában „nem volt idegen tőle az ott kialakult könnyelmű szemlélet.”

Polgár Dénes a hatvanas években

 Lehet, hogy neki is azt mondták a BM III/I. Csoportfőnökségen, hogy aludjon nyugodtan, soha, semmi sem fog kiderülni kapcsolatukról, minden iratot megsemmisítettek titkos együttműködésükről. (Tudták, hogy hazudnak, de ez volt a szabvány szöveg, miközben a másolatok több helyen biztonságba helyezve, egyesek pedig már külföldön, a „testvérszervezetnél”.) Ma is abban reménykedik néhány volt külföldi tudósító, hogy utánuk aztán tényleg semmi sem maradt és a tábornokok sem fognak beszélni. Pedig maradt. És a katonai hírszerzés páncélszekrényei is egyre jobban kinyílnak. S egyes tábornokok sem viszik titkaikat a sírba, kezdenek beszélni. Azokról a tovább szolgálókról is, akik 1990-ben egyetlen perc alatt, egyetlen új aláírással váltottak rendszert, s álltak át az új politikai hatalom szolgálatába. De ez az „érdemük” sem mentesíti őket, múltjukkal előbb-utóbb szembe kell nézniük.

Polgár Dénes 1960. szeptember 2-án saját kézzel írt beszervezési nyilatkozatban önként ajánlotta fel szolgálatait az állambiztonsági szerveknek, beszervező tisztje szerint hazafias meggyőződésből, elvtársi segítségként.

Alulírott Polgár Dénes ezennel kijelentem, hogy segítségemet önként felajánlom a Belügyminisztériumnak, s tudomásul veszem, hogy a munkával kapcsolatos kérdések és a tudomásomra jutott adatok államtitkot képeznek, s ezekről soha senkinek, semmiféle körülmények között nem beszélek. Jelentéseimet „Virág” fedőnéven írom alá.

Budapest, 1960. szeptember 2.                                Polgár Dénes

Polgár beszervezési nyilatkozata 1960-ban

Beszervezési jelöltként „Pósa” volt a fedőneve. Beszervezése után lett „Virág”, majd: „Kerekes János”, „Kerekes”, „Kenderesi József”, „Kenderesi János”, „Kenderesi”, de előfordult, hogy „Kovács István”-t-írt jelentése alá. Beszervezésének körülményeit és dokumentumait két dosszié őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában: 3.2.1. Bt-2139/1/2.

Állambiztonsági hálózati személyként „titkos munkatárs” (tm.) minősítést kapott. Huszonhárom év alatt (1960-1983) példátlan termékenységgel és igyekezettel teljesítette vállalt feladatait. Jelentései hét kötetet ölelnek fel a levéltárban: ÁBTL 3.2.3. Mt-886/1/2/3/4/5/6/7.

Jelentéseinek túlnyomó többségét saját kézzel írta, olvashatóan, részletesen, kellő alapossággal, s adott a stílusra és a nyelvtani szabályokra is. A jelentések zöme híradás és politikai elemzés. (Noha nincs politika politikai szereplők nélkül, s nem térhetett ki a megbízók személyre szóló érdeklődése elől sem.) Úgy tűnik, értékrendjében első helyre tette azt a nyugati rendező elvet: „Mit tudsz, amit más nem tud?” Azt igyekezett megtudni, s jelenteni, amit más még nem jelenthetett. A hírversenyben nem a járt utakban gondolkodott, a szokványos, sablonos megközelítésekben. Ha pedig akadályokba, eltorlaszolt utakba ütközött, nem kezdett lebontásukba, kitért, s új utakat keresett. Itt nem egyszerűen arról a magyaros megoldásról volt szó, hogy ha kidobnak az ajtón, másszál be az ablakon. Személyiségfejlődésének útját elemezve vettem észre: mennyire tisztelte De Gaulle-t, s tán tanult is tőle: „De Gaulle az az ember, aki politikai elgondolásainak végrehajtásában nagyon rugalmas tud lenni: ha az általa kigondolt egyik út eltorlaszolódik, másik utat keres. Európai politikájának kialakításában fontos szerepet szánt az NSZK és a szocialista országok kapcsolatai normalizálásának.” (1967. április 6. Jelentés a „Francia európai politikáról.”, ÁBTL. 3.2.3. Mt-886/3)

Beszervezési dossziéinak I. kötete az ÁBTL-ben

Akkor és ott, az adott koordináták között, a helyi személyi-és terepviszonyok újraértékelése és új szempontú megközelítése nyomán néha egyedi, különös és sajátos megoldásokra jutott, értékes információs eredményekkel, melyeket „A Központ” elismerően nyugtázott is. Máskor kisszerű és földhöz ragadt vitákba keveredett a belügyi hírszerző rezidentúrákkal, melyek tagjai gyakran iskolázatlan, műveletlen, nyelveket alig beszélő káderek voltak, akik megbízhatóságuk és „osztályhűségük” alapján kerültek külföldi kiküldetésre. Intellektus és empátia nélkül alig jutottak azonos hullámhosszra egy jól alkalmazkodó, gyors felfogású, összefüggésekben gondolkodó újságíróval, aki jelenteni akart valami újat, hasznosat, s nem ütemtervet teljesíteni otthon gyártott életidegen tervek szerint. Ráadásul a „tudósító” olyan „hálózat” volt, aki még a győri középiskolában megtanult németül és franciául, majd ráragadt az angol és az olasz nyelv, amelyeket önképzéssel tökéletesített. Irigylésre méltó rugalmassággal és kezdeményezően létesített kapcsolatokat miközben egyes kollégái darabosan vergődtek az egymásnak ellentmondó belterjes utasítások között.

A külföldi tudósító, aki egyben „hálózat”-ként is szolgált, nem egyszer ütközőpont volt az őt kiküldő sajtószerv (hírügynökség), a követségen működő hírszerző rezidentúra és a külügyminisztérium apparátusa között. A rezidentúra elvárta, hogy ő kapja meg elsőként a fontos és bizalmas információt, holott a tudósító mindenek előtt saját „lapjának” akarta megírni, amit lehetett. Igaz, azt is tudta, ha hasznos akar lenni, a Külügyminisztérium kamatoztatja leggyorsabban az információt, tehát a legjobb, ha áttételek nélkül, mielőbb közvetlenül hozzá juttatja el. (Ha bízik nagykövetében, akkor rajta keresztül, esetleg a hasonló gondolkodású sajtóattasé útján.)

Egy sikeres hírszerző tudósító ezért is került gyakran viták és összetűzések középpontjába esetenként változó szerepvállalása miatt, amelynek során azt kellett eldönteni pillanatok alatt: ki, milyen sorrendben kapja az információt. Nem mindig a logikusnak látszó és a munkatörvénykönyv szerinti eljárás volt a legcélszerűbb a pártállami körülmények között.

Így fordulhatott elő, hogy Polgár Dénes nem az előbbi három szereplő valamelyikét, hanem közvetlenül Kádár Jánost, az ország első számú vezetőjét tájékoztatta először szóban, majd írásban amerikai tudósítóként 1962-ben. (Erről később, most csak annyit, ennek főként a külügyminiszter nem örült, s egyszerre sok irigye akadt.)

Szirmai István, Barcs Sándor

Ehhez természetesen szükség volt biztatásra és pártfogóra is. Polgár Dénes esetében a kulcsfigura: Szirmai István, (1906. 04. 13. – 1969. 09. 29.), a régi jó kolléga és megértő elvtárs. E sorozat IX. részében („Akiért a belügyminiszter tűzbe tette a kezét, Bécsből Ausztráliába szökött”) már írtam arról, hogy 1956 után Szirmai István haláláig (1969) a Szirmai István – Barcs Sándor tengely uralja a sajtó területét, befolyása erősebb, mint a Benkei András – Korom Mihály belügyi-adminisztratív tengelyé. (Barcs neve után még odaírható Pécsi Ferencé is, aki az MTI vezérigazgatójának helyettese, Polgárnak az MTV-hez kerülése idején, 1971-ben az állami televízió vezetője az MRT elnökhelyetteseként.)

Szirmai István az MSZMP KB ideológiai-kulturális titkára, az agitációs és propaganda terület, így a sajtó felügyeletét is ellátja, élete végéig a Politikai Bizottság tagja, Kádár János egyik legközvetlenebb munkatársa. Barcs Sándor országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja, a Magyar Rádió elnöke, az MTI vezérigazgatója, a MÚOSZ elnöke, aki hervadhatatlan érdemeket szerzett a Rajk per népi ülnökeként, s szintén közvetlen kapcsolat fűzte Kádár Jánoshoz.

Szirmai pártfogása nem egyszer megmenti Polgár Dénes karrierjét, amikor felülbírálja az állambiztonság – személyi és anyagi ügyekben kialakított - álláspontját.

Huszonhárom évi szolgálat után 1983. augusztus 12-én a belügyi hírszerzés csoportfőnöke (egyúttal főcsoportfőnök-helyettes) Bogye János r. vezérőrnagy elfogadja az illetékes osztály (III/I-5) előterjesztését és engedélyezi „Kenderesi” fn. titkos munkatárs kizárását a hálózatból.

1983: kizárják a hálózatból, de nem mondják meg neki

Polgár Dénes ekkor már 71 éves, két éve hazatért Brüsszelből, az MTI megbecsült veteránja, megkapta az elérhető kitüntetéseket, nincsenek anyagi gondjai. Figyelemmel azonban érzelmi kötődésére, a hálózatból való kizárás tényét nem közlik vele (tehát titoktartási nyilatkozatot sem vesznek tőle), hivatali társadalmi kapcsolatként szándékoznak igénybe venni munkáját szükség esetén.

A hálózati kizárást így indokolják:

„Kenderesi” elvtársat szervünk 1960-ban szervezte be, eszmei-politikai alapon. Titkos munkatársként 1960 és 1964 között Washingtonban és New Yorkban, 1966 és 1970 között Kölnben, majd 1977-től Brüsszelben foglalkoztattuk. Kihelyezései közti időszakok során kiutaztatások keretében beutaztatások alkalmával vettük igénybe tevékenységét.

Eredményes operatív munkáját 1963-ban tárgyjutalommal, 1968-ban pénzjutalommal és dicsérettel, majd 1975-ben kitüntetéssel – Haza Szolgálatáért Érdemérem Arany fokozata – ismertük el. Titkos munkatársunk a Brüsszelben töltött négy esztendő alatt aktív kezdeményező, eredményes operatív munkát végzett. Az információszerző-jelentő munka tekintetében a rezidentúra egyik legeredményesebb munkatársa volt, bekapcsolódott a tippkutató, feldolgozó munkába, több esetben előkészítette célszemélyeink beutaztatását.. Hazatérése után tárgyjutalomban részesítettük.

Magas kora – 71 éves – és társadalmi pozíciója miatt javasoljuk hálózatból történő kizárását, amit érzelmi kötődése miatt nem közlünk vele. Szükség esetén munkáját hivatali-társadalmi kapcsolatként igénybe vesszük.”

Engedélyezem:                                                                Egyetértek:

Bazsó Tibor r. ezds.                                                        Hadas László r. alez.

osztályvezető                                                                  alosztályvezető

Ennyi bevezető után tekintsük át életét, pályáját, sikeres állambiztonsági munkáját.

Regényes fordulatú évek

Azt írja „Séta az elnökkel” című könyvében, hogy kétszer született. Először 1912. április 14-én, aznap, amikor a Titanic elsüllyedt. Másodszor 1944. november 29-én, amikor majdnem kivégezték, de csodával határos módon életben maradt. A szinte hihetetlen történet szerint, a mai Szent István körút 2 alatti ház pincéjéből a nyilasok kihajtották a zsidókat a Duna partra, a pesti oldalra, 100-150 méterrel a Margit híd fölé. Kettős oszlopban álltak a parton, nyolcan fogták közre őket kétoldalt, onnan lőttek. Polgár a negyedik sorban egy Rothmann nevű fiatalemberrel. Innen jobb, ha átadom a szót a szerzőnek:

„Az első két ember előrelépett, a nyilasok két oldalról beléjük lőttek, és a szerencsétlenek begurultak a Dunába. Amikor a harmadik kettőre került sor és a lövések eldördültek, az egyik nyilas felkiáltott: „Jaj, testvér, meglőttél!” A buta nyilas suhancok két oldalról lőttek, s egyik eltalálta a másikat. Nagy zűrzavar támadt, minden nyilas odarohant a megsebesült „testvérhez”. Én teljes apátiában voltam és nem menekültem volna, ha Rothmann a vaksötétben meg nem fogja a kezemet: leereszkedtünk a parti lejtőn. Úgy, ahogy voltunk, télikabátban, bevetettük magunkat a Dunába, és leúsztunk a Margit-hídig. A Margit híd egyik pillérét akkor már felrobbantották, és faszerkezetet állítottak a helyébe. Ezen kapaszkodtunk a híd alá, és hajnalig ott dideregtünk a csikorgó hidegben. Majd megfagytunk. Ültünk, próbáltunk mozogni, amennyire lehetett. A télikabátot már úszás közben ledobtuk. Kemény dolog volt, de túléltük. Tudtuk, hogy hajnalban nem cirkálnak nyilas őrjáratok. Felkapaszkodtunk a hídra. Sikerült elvánszorognunk a Wesselényi utca és a Kertész utca sarkán lévő iskolába, amely akkor úgynevezett svájci védett kórház volt.”

Ebben a kórházban érte a felszabadulás Polgár Dénest. Furcsa testhelyzetben, ezért jobb, ha ismét ő mondja el:

„… az állandó feszültségnek, a közelünkben settenkedő halál tudatának egyik megnyilvánulása a felfokozott szexuális inger volt. Az orvosok, az ápolónők és a felgyógyult betegek nagy része összevissza szeretkezett. Ezt utólag el lehet ítélni, de aki heteken át élt úgy, ahogyan mi, abban a tudatban, hogy talán már csak órái vannak, bizonyosan megérti.

 Én a szerencsések közé tartoztam, egy matrac volt a fekhelyem két ágy között, s nem a folyosón, mint sok társamnak. Egy januári éjszakán egy ápolónő volt velem a matracomon. Hirtelen kinyílt a „kórterem” ajtaja. Egy szovjet kapitány lépett be, mögötte két géppisztolyos szovjet katona, zseblámpával a kezében. Körüljártak a teremben, s meglátva bennünket a matracon, a kapitány mosolyogva intett, amit csak úgy lehetett érteni: folytassák. Folytattuk. Ilyen volt az én személyes felszabadulásom.”

Polgár a 40-es években

Szülei (Polgár Győző és Kőnig Frida) Auschwitzban, öccse Sopronkőhidán halt meg. Mindig újságíró akart lenni, de ügyvéd apja jogi pályára szánta. Ezért a győri gimnázium után jogi tanulmányokat folytatott Rómában és Pécsett, de nem fejezhette be, az abszolutóriumig jutott. Korán megnősült, feleségével a győri strandon ismerkedett meg, Gabi szülei Palesztinában éltek 1926-ig, ott született 1924. január 3-án, anyja: Szekulesz Anna. Miután Győrbe költöztek, szülei elváltak, apja Győrben maradt, anyja 1957-ben Budapesten új házasságot kötött. Vágó Gabriella fodrászsegéd volt, aztán 1951-ig a háztartást vezette, később az Úttörő Áruházban könyvelő. 1953-tól a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete Üzemi Bizottságának függetlenített elnöke, Kairóból hazatérve a XX. Kerületi KÖZÉRT Vállalatnál szakszervezeti funkcionárius.

Polgár Dénes 1945-ben belépett a Szociáldemokrata Párt győri szervezetébe. A vezetőségtől pénzt kért és egy nyomdásszal megalapították a „Győri Munkás” című újságot. Tudósította a párt budapesti déli lapját, a „Világosság”-ot, amelynek egyik szerkesztője: Kellér Andor 1947-ben meghívta munkatársnak. Felköltöztek Budapestre, előbb belpolitikai, majd külpolitikai rovatvezető lett. Az SZDP után az MDP és az MSZMP tagja.

Abban az időben öt déli lap jelent meg a fővárosban. Reggel fél kilenckor a „Kis Újság”, a Kisgazdapárt lapja, majd a „Szabadság”, a Kommunista Párté, aztán a „Világosság”, az SZDP-é, azt követte a „Magyar Nap”, az MKP képes, mélynyomású lapja, végül a „Világ”, a Polgári Demokrata Párthoz közel álló napilap.

Rákosi Mátyás 1948-ban megszüntetett négy déli újságot, csak a „Világosság”-ot hagyta meg. Polgár 1952-től az „Esti Budapest”, majd 1955-től a Politikai Bizottság döntésével a „Szabad Nép” külpolitikai rovatvezetője. A párt központi lapjának rovatvezetőjeként gyakran utazott Rákosi különvonatán. Erre így emlékezett:

„Rákosi Mátyást személyesen ismertem, mégpedig a felszabadulás utáni időtől kezdve, amikor még a Világosságnál dolgoztam. Az első években az én szememben rendkívül művelt és joviális embernek tűnt, aki szívesen áll szóba az újságírókkal. Sokszor elkísértem vidéki gyűlésekre. A különvonaton – amelyen sok újságíró is utazott – Rákosi csaknem mindig odaült hozzánk, és ha kártyáztunk, tanácsokat adott, hogyan kell elfogni a piros hetest az ultiban, és így tovább. A Ludas Matyiban állandóan megjelent Rákosi, különböző jelmezekben. Csak később kezdett elzárkózni az emberektől, a tömegektől.”

Újságíró igazolványa 1953-ból

Az „Esti Budapest”-nél a régi vágású avatott főszerkesztő: Gál György leváltása után egy pártfunkcionárius: Bíró László került a lap élére, aki brosúrákból akarta megtanulni a lapszerkesztés mesterségét, miközben főfeladatának a szociáldemokrácia eszmei-politikai irányzatának felszámolását tartotta a szerkesztőségben és a sajtó berkeiben.

A „Szabad Nép” felelős szerkesztőjével más baja akadt Polgár Dénes külpolitikai rovatvezetőnek. Azt írja az „Egy Polgár a nagyvilágban” című könyvében, hogy volt amiért később is szégyenkezett.

„Még most is szégyellem elmondani, miket műveltünk a lapnál. 1955-ben Tito már nem volt az ötvenes évek elejének „láncos kutyája”. Mindazonáltal minden héten több ezer embert kellett „meggyilkoltatnunk” Titóval Goli Otok szigetén. Kovács István, ez a tiszta szemű fiatal munkatársam volt a „Tito felelős”. A kivégzésekről szóló híreket minden alkalommal meg kellett mutatnia Betlen Oszkárnak, a Szabad Nép felelős szerkesztőjének. Betlen pedig mindig hozzáadott még néhány ezret az áldozatok számához. Ezt a borzalmat még fokozta, hogy a kivégzettek hírét a többi „szocialista ország” lapjai is átvették a Szabad Néptől. Varsóban vagy Bukarestben sem haboztak hozzátenni az áldozatok számához, így megesett, hogy egy hét múlva, amikor a hír visszakerült hozzánk, megduplázódott a meggyilkoltak száma. Nem kíméltük rovatomban az amerikai és a nyugat- európai „imperialistákat” sem. Akár követtek el valami rosszat, akár nem, a lapban olvasható volt valamilyen ármánykodásuk.”

1956. október 20-án reggel Horváth Márton főszerkesztő Varsóba küldte, mert ott rendkívüli helyzet alakult ki, „ellenforradalom készül”. Elutazott, tudósított, de ott is rekedt, s csak november végén tudott hazajönni. Decemberben Szirmai István, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke döntött az „Esti Hírlap” megjelentetéséről, kinevezte főszerkesztőnek Baló Lászlót, felelős szerkesztőnek pedig Polgár Dénest. A lap december 24-én már az utcán volt.

 [Érdekesség: a lap külpolitikai rovatvezetője: Lendvai Pál 1957. január 12-én utazott el Varsóba, hogy tudósítson a parlamenti választásokról, ám nem tért haza, hanem Prágán keresztül Bécsbe ment, ahol politikai menedékjogot kért. Róla és a Polgár-Lendvai kapcsolatról „Paul Lendvai különös esete a BM állambiztonsági szolgálatával.” címen itt írtam.]

A kairói kudarc

1958 júliusában a pártközpont határozata alapján került az MTI-hez, ahonnan Barcs Sándor vezérigazgató kairói tudósítónak küldte az Egyesült Arab Köztársaságba. Élete első külföldi tudósítói munkáját kudarcként értékelte. Két év sem telt el, s az MTI hazahívta, az egyiptomi tudósítói posztot megszüntette. Ő így látta a történteket 2008-ban:

„Az MTI-nek nem sok haszna volt abból, hogy tudósítót tart kint Kairóban. Ami kevés esemény történt, azt a nagy hírügynökségek jelentették, kommentárokra és elemzésekre nem volt lehetőség. Ha kairói tartózkodásomat röviden akarnám jellemezni, azt kell mondanom: egy „puha” szocialista diktatúrából kőkemény kapitalista diktatúrába érkeztem. Bár ez a diktatúra csak a munkámat érintette, beárnyékolta magánéletünket is. Ha nem szegtem meg a külföldi tudósítókra vonatkozó szabályokat, nyugodtan élhettem, s élvezhettem Egyiptom szépségeit, de azt a munkát, amiért kairói tudósítóvá neveztek ki, nem végezhettem el. Nasszer a szó szoros értelmében mindent maga intézett.”

A BM II. Politikai Nyomozó Főosztálya II/3-A alosztálya azonban más okokról is jelentett Polgár hazahívásával kapcsolatban. A tudósító felelőtlen költekezéseiről, pénzszórásáról, sőt, egy lakás-és ingatlanügyöknél fennálló 400 fontos tartozásáról is, amelyre nem tud elfogadható magyarázatot adni.

Az MTI személyzeti osztályvezetője: Hazai Jenőné (a kémelhárítás főnökének felesége) a következő írásos tájékoztatást adta a hírszerzésnek:

„…nevezett kairói tartózkodása alatt több alkalommal értesítést küldött az MTI-nek, hogy egyes eseményekre vidékre utazott és kéri útiköltségének, valamint kiadásainak elszámolását ás átutalását. Ezek a kiszállások igen komoly összeget tettek ki, amit az MTI sorozatosan fedezni nem tudott. Ezért utasította Polgárt, hogy utazzon haza és számoljon el kiadásaival. Hasonló esetekben a tudósítók előzőleg kérnek engedélyt ilyen természetű utazásokra, amit indokolt esetekben a hazai szervek engedélyeznek. Polgár Dénes ilyen alkalmakkor nem kért előzetesen engedélyt, a kiszállások után kész tények elé állította felettes hatóságát.”

A kairói rezidentúra vezetője: Torda Endre r. őrnagy jelentette, hogy a tudósító több hasznos és bizalmas információt szolgáltatott, ezért – kifogásolt pénzügyeinek tisztázása után – alkalmasnak tartja a hálózati beszervezésre. Egy hálózati titkos munkatárs azonban politikai kifogásokról is jelent.

Barcs bizalmából Polgár a hírügynökség külpolitikai főszerkesztőségének turnusvezetői beosztásában készül az Egyesült Államokba állandó MTI tudósítónak. Közvetlenül a kiutazása előtt, 1960. június 14-én a belügyi hírszerzés azonban megmakacsolja magát, súlyos tényeket vet papírra és a tudósítói kinevezést ellenzi.

1960: a hírszerzés nem javasolta az USA-ba küldeni

A II/3-A alosztály bizonyítékokat szerzett be arról, hogy Polgár nem rendezte személyes adósságát Kairóban, megtévesztő és méltatlan módon járt el egy magánszeméllyel szemben. Ezen kívül adatokat gyűjtött politikai magatartásáról és felmelegített egy 1958-as ügyet. Ezt jelenti „Polgár Dénes ügyében”:

„Adataink vannak arról, hogy kairói tartózkodása alatt több esetben a párt politikájával szembeni magatartást tanúsított. Az ellenforradalom után ismerősei körében, valamint egyes nyugati újságírók előtt revizionista nézeteket hangoztatott és az 1956 előtti magyarországi eseményekről igen zavaros, politikailag helytelen véleményeknek adott kifejezést. Rendezetlen anyagi körülményei voltak.”

A Kassai Ervin r. hdgy. által aláírt „Feljegyzés” a következőkkel zárul:

„A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy Polgár Dénes kairói tartózkodása alatt súlyos anyagi felelőtlenséget tanúsított, adósságba keveredett, amit pénzügyi mahinációval kívánt rendezni. Ilyen körülmények között nem célszerű állandó kinn tartózkodással az Egyesült Államokba küldeni, ahol feltehetően hasonló helyzetbe kerülne, ami súlyos körülményeket idézhet elő.”

[Ami a nyugati újságírók előtti revizionista nézetek hangoztatását és 1956-ról kifejtett zavaros, politikailag helytelen véleményt illeti - erről részletesen írtam jelen sorozatom IV. részében, „A keményvonalasok, a reformerek és az állambiztonság” címmel, a Gimes Györgyről („Szemes”) szóló fejezetben.

Röviden: 1958-ban egy amerikai újságíró delegáció előtt a Külügyminisztérium fogadásán azt mondta Polgár Dénes, az „Esti Hírlap” felelős szerkesztője, hogy Rákosi a kezdeti helyes politikája után fasiszta diktatúrát alakított ki, akárcsak Mussolini, ez ellen kelt fel 1956 őszén a magyar nép, a felkelést akarták aztán a hazai és külföldi reakciós erők a saját céljaik szolgálatába állítani és a fasiszta diktatúrát felváltani egy még inkább fasiszta diktatúrával. Az elhangzottakról Vértes Éva, az MR külpolitikai rovatának munkatársa és Tardos András, a rádió idegen nyelvű adásainak főosztályvezetője tanúskodott. Az MR vezetősége úgy döntött, hogy Polgár nem dolgozhat a rádiónak. A politikai rendőrség (II/5-e) kérte Polgár igazoló bizottsági tagságának felfüggesztését. [Az újságírók 1956-os szerepét vizsgáló bizottság, melynek tagjait a pártközpont jelölte ki, - megj.: I. Cs.])

Polgár sajnálta, hogy az MR vezetői - akikkel más vitája is volt - a feljelentőknek hittek, és „… igyekeztek más szerveket is meggyőzni, de szerencsére ez például a pártközpont esetében nem sikerült.” ]

A „pártközpont” a korábban már említett pártfogót: Szirmai Istvánt jelenthette, aki aztán 1960 nyarán is felülbírálta a Belügyminisztérium véleményét és Barcs Sándorral döntött Polgár Dénes kihelyezéséről az Egyesült Államokba állandó MTI tudósítónak.

Ez az állambiztonság hivatalos levelezésében így csapódott le:

1960. augusztus 31-én Vértes János alezredes, a hírszerző (II/3) osztály vezetőjének első helyettese eligazítja Borsányi Imre r. százados, mb. alosztályvezetőt, Kassai Ervin r. hdgy. főnökét:

Megbeszéltem Tömpe et.-al miután tőlünk függetlenül már jóváhagyták, mi nem akadályozhatjuk meg…

                                            Vértes”

                                                                                  

[Tömpe András r. vezérőrnagy, a hírszerzés főnöke, 1959. május – 1961. március.]

A hírszerzés nem akadályozhatja meg Polgár kiküldését Amerikába, de a beszervezés - mint mindenkor - az ő kizárólagos jogosultsága, aminek során több kötelezettséget is előírhat a hálózati jelölt számára.

Polgár Dénes állambiztonsági beszervezésére 1960 szeptember 2-án került sor a „Kényes” fedőnevű „T” lakásban. A beszervezést a már említett Vértes János r. alezredes és Borsányi Imre r. százados hajtotta végre.

Nem volt nehéz dolguk, a „Virág” fedőnevet kapott hálózati titkos munkatárs „…minden fenntartás nélkül megígérte segítségét.””Nagyon megköszönte a bizalmunkat, s közölte, hogy tőle telhetően a legmesszebb menőkig segítségünkre lesz, feladatait a legjobb tudása szerint fogja megoldani.”

Beszervezésekor megköszönte a bizalmat

A beszervezők természetesen nem mulasztották el szóbahozni kairói zavaros pénzügyeit, ám úgy értékelték, hogy „Virág” érezte felelősségét és megfelelő következtetésekre jutott:

„Virág” ezzel kapcsolatban elmondta, hogy kairói ügyéből nagyon sokat tanult, levonta a megfelelő következtetéseket és ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem ad lehetőséget hasonló problémák felmerülésére.”

Miután a beszervezési nyilatkozatot saját kezűleg megírta és aláírta , állambiztonsági kiképzése és a titkos munkába való bevezetése kihelyezése után a hírszerző rezidentúra feladata volt. A rezidentúrát azonban – Tömpe r. vezérőrnagy utasításának megfelelően – figyelmeztették, hogy az együttműködés során anyagi-pénzügyi dolgait ellenőrizni kell. (Szó szerint: „…a megállapodásnak megfelelően a rez.-t [rezidentúrát] figyelmeztetni kell, s ellenőrizni ilyen szempontból az együttműködés során.”)

Természetesen fő feladatait még itthon világosan tudomására hozták. Ezek vázlatosan:

1., Társadalmi kapcsolatok kiépítése révén bizalmas információk szerzése;

2., Információszerzés „sötét” úton az USA politikai-gazdasági helyzetéről, hazánk ellen folytatott aknamunkájáról, a kapitalista országok közötti ellentétekről, stb.

[Sötét hírszerzés: az ügynök tájékozódó beszélgetései során szerez meg értékes információkat úgy, hogy a partnerek nem tudják: ellenséggel állnak szemben, akinek fontos híranyagot, értesüléseket szolgáltatnak ki; nem ismerik a beszélgetőtárs „sötét”, ellenséges szándékát. Az ilyen információk, adatok megszerzését az ügynök általában megtervezi és előkészíti.]

3., Az MTI állandó washingtoni tudósítója, de az ENSZ ülésszaka alatt New-Yorkban tartózkodik, ahol összekötője „Róna” fogja irányítani és a kapcsolatot tartani vele. Washingtonban „Pál” lesz „Virág” felsőbb kapcsolata, munkájának irányítója. Washingtonba érkezése után „Róna” keresi meg a jelszóval. (A jelszó: „Küldtél már cikket a Magyar Ifjúságnak?” Válasz: „Kettőt küldtem, de még nem közölték le.”)

4., Operatív képzését „Pál” hajtja végre. A legfontosabb tételek:

a., az ellenséges elhárító és hírszerző szervek módszerei, s az ellenük való védekezés;

b., a legális hírszerző lehetőségek;

c., kapcsolattartás, jelentésírás;

d., találkozó helyek kiválasztása;

e., önellenőrzés, az elhárítás módszereinek felderítése.

Washingtoni viszontagságok

„Virág” titkos munkatárs 1960 szeptemberében érkezett meg Washingtonba. Még egyedül, mert felesége csak egy hónappal később követte a gyerekekkel. A washingtoni hírszerző rezidentúrán annak vezetője: Kövesdi János r. alezredes várta.

 [Kövesdi 1958-1962 között volt washingtoni rezidens, 1962 májusától rövid ideig a II/3 alosztályvezetője, majd augusztus 15-től 1966. augusztus 31-ig a III/I-4 osztály vezetője.]

 A tudósító alig helyezkedett el a szállodában, néhány nap múlva máris indulnia kellett New Yorkba, az ENSZ közgyűlésére.

Apropo szálloda. Novemberben utasításra leírja: milyen elhárítási problémákkal találkozott addig. Még kissé megmosolyogtató a kezdő „hálózat” első jelentése. Szó szerint a következőket írta saját kezűleg:

Az elhárítás részéről nem fedeztem fel semmi különösebben érdekeset.

Washingtoni szállodai tartózkodásom idején egy ízben hazatérve az egyik szekrényt bezárva találtam. Mivel ehhez a beépített szekrényhez egyáltalán nem volt kulcsom, s a szállodának sem volt állítólag, lakatossal kellett felfeszíttetni.

Több ízben előfordul, hogy ismeretlen férfiak és nők felhívnak telefonon, majd bocsánatot kérnek, mondva, hogy „téves kapcsolás”. Nyílván azt akarták megvizsgálni, hogy otthon vagyunk-e.

Még nem vettem észre, hogy követnének, bár lehet, hogy erre tapasztalatlanságom miatt nem figyeltem fel.

És ez az a pont, amikor kissé különválik tanulmányom leszűkített tematikája és Polgár tudósítói tevékenysége nyomán született két könyve. A tanulmány csak és kizárólagosan az állambiztonság és a beszervezett újságíró titkos együttműködéséről szól a száraz tényeknek és a szakszerű értékeléseknek megfelelően A tudósító pedig érthetően pályafutásának legszínesebb történeteit, a legderűsebb sztorikat, bulváros eseményeket, a politika nem várt fordulatait, ismert személyiségek szokatlan megnyilvánulásait, meglepő gesztusait, időnként poénos kiszólásait gyűjtötte össze két kötetébe 1984-ben és 2008-ban. Titkos kapcsolatról, állambiztonsági megbízatásról, jelentésekről - egy árva szó sem. Kérem, olvassák el a könyveket is, legyen mind teljesebb képük a történésekről.

A kezdő tudósító gyermekbetegsége, hogy mindenről jelent, különösen, ha személyes ismerősökre lel távol a hazától. Beszámol a szokványos akkreditálásról a Külügyminisztériumba, a Fehér Házba, a Kongresszusba, vagy a „National Press Club”-ba. Randé Jenő kíséri el New-Yorkba az ENSZ Rádióhoz, ahol belebotlik gyerekkori győri ismerősébe, Kelen Béla karikatúristába, aki most a magyar adások vezetője, ismerte Polgár családját, jól emlékezett édesapjára. Rendkívül megörültek egymásnak, igaz, jegyzi meg Polgár: „…borzasztóan fél bármit is elmondani, s amint politikára terelődik a szó, témát vált.” Az UPI központjában, a nemzetközi osztályon szerkesztő egykori főnöke: Gál György („Világosság”,”Esti Budapest”); volt titkárnője: Orbán Tiborné - akit megkülönböztetett módon kedvelt - az „Esti Budapest”-nél pedig New-Yorkban lakik, egy fürdősapka készítő üzemben dolgozik férjével együtt. (Megbízhatósága miatt ajánlja a rezidentúra figyelmébe, amely célszerűnek is tartja tanulmányozását. )

Már a kezdet-kezdetén gyorsan letempózza a rezidentúrát, erre a módszerre azonban hamar rájönnek, s megtiltják neki, hogy a rezidentúrának leadott információkat felhasználja az MTI számára. Egyszerűen azt történt, hogy miután egy információt átadott a hírszerzés összekötőjének, gyorsan továbbította az MTI-nek is. S mire a rezidentúra ráaludt egyet és rejtjelezett táviratban gondosan elküldte Budapestre, ott már az utcán olvasták az MTI megjelent híreként. Ezért jött a tiltás, aminek kissé megmosolyogtató a fontoskodó indoklása.

 „Figyelmeztető”-jében ezt írta a BM II/3-T alosztályról Hajdu Pál r. őrnagy, alosztályvezető és Baranyi Gyula r. százados a washingtoni rezidentúra vezetőjének:

„1., Tájékoztató munkánkat lejáratja, ha nyílt sajtóhíreket bizalmas értesülésként továbbítunk, méghozzá a sajtóhírnél később;

2., Az ellenséges elhárításnak lehetővé tesszük rejtjelrendszerünk könnyű megfejtését, ha szinte szóról-szóra megegyező anyagokat nyílt és rejtjelezett táviratban is leadnak. (Erre még a tartalmi megegyezés is lehetőség ad!)

Július 28-án a tudósító színvonalas tömör jelentést küld a CIA átszervezéséről.

„Virág” jelenti a CIA átszervezéséről (1. oldal)

„Virág” jelenti a CIA átszervezéséről (2. oldal)

Csaknem egy évvel Amerikába érkezése után a hírszerzés 1961. augusztus 10-én   értékeli „Virág” tm. munkáját. 

A jelentés megállapítja, hogy „Virág” elvi politikai álláspontja szilárd, ingadozás vagy téves nézetek nélkül, anyagi-pénzügyi problémák nem jelentkeztek.

„Jellembeli fogyatékossága operatív szempontból káros hatásként említhető meg, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére is esetenként fecseg. Igyekszik minden alkalommal a jól értesült szerepében tetszelegni, amikor akarva-akaratlanul részünkre jelentett kérdésekről, témákról beszél.

Beszámoltatások alkalmával rendszeresen közli az MTI felé adott anyagait. Központi ellenőrzések igazolták, hogy több esetben ennek ellenére a részünkre adott anyagok is leadásra kerültek az MTI felé. Bizonyos helyzeteket a szakmai munka előtérbe helyezésével egyéni szempontjai érvényesítésére igyekszik kihasználni.

A hírszerző munkához való viszonya a kezdeti nehézségek után - a rendszeres és folyamatos találkozások, operatív nevelés eredményeképpen - jónak mondható. Nevelésével értük el, hogy természetesnek vegye a rezidentúrával a rendszeres találkozásokat, részletes beszámolókat adjon, ne ő határozza meg miről és mennyit közöl.

Kapcsolatai szinte kivétel nélkül újságíró berkekből kerülnek ki, …innen szerzi információit. Közelebbi viszonyt kapcsolataival – ilyen irányú igényünk ismerete és elfogadása ellenére – még kiépíteni sem tudott.”

1961: Jellembeli fogyatékossága operatív szempontból káros…

Csaknem egyidejűleg Polgár hosszabb levelet ír Pécsi Ferencnek, az MTI főszerkesztőjének.

Ebben több aktuális nemzetközi kérdésben összefoglalót és megvilágító háttér információkat ad, majd két személyes problémájáról ír bizalmasan.

Egyesek Budapesten azt mondhatják némely tudósítására, hogy „nem eléggé pártos”, vagy „nem eléggé állást foglaló”. Ennek két oka van, - magyarázza. Az egyik az, hogy reálisan informálja a turnust és a lapok külpolitikusait a kinti helyzetről, mert állásfoglalást otthon is lehet írni.

 „A másik okról csak annyit, hogy ismert okokból néha fontos, hogy itt azt gondolják rólam, hogy nem „elvakult kommunista”, hanem „értelmes kommunista” vagyok, akivel érdemes vitatkozni, s akinek érdemes az amerikai „érveket” is elmondani.”

„Fontos, hogy itt azt gondolják rólam: „értelmes kommunista” vagyok

Szóvá teszi, hogy – noha tudja, otthon ő a „legdrágább” MTI tudósító – megalázóan neki kell megelőlegeznie bizonyos elkerülhetetlen kiadásokat, mert az egyetlen kinti újságíró, akinek nem áll rendelkezésére bizonyos keretösszeg előre nem látott kiadások fedezésére. Az MTI deviza kerete oly kicsi, hogy állandóan könyörögni kell a pénzügy hatalmasságainál olyan dolgokért, amelyek külügyi, vagy külkereskedelmi beosztottaknál egy perc alatt elintéződnek.

Kötelezően jelentenie kell az elhárítási tapasztalatait. 1962 közepén arról számol be, hogy a házzal szemben áll az FBI gépkocsija, figyelik, mikor megy el hazulról a család. Volt, amikor tévedtek, felesége otthon maradt, az ajtó belülről beláncolva, s be akartak nyitni. Ha olyan személlyel beszél, aki új ismerős, azt felkeresik és megkérdezik: miről volt szó. Ez még az orvosokra is vonatkozik, a panaszokra és a diagnózisra egyaránt. New-Yorkban mindvégig követik, attól a perctől kezdve, hogy elhagyja a szállodát, késő éjszakai visszatéréséig. Ha vacsora meghívása van, akármilyen későig marad, megvárják. Washingtonban más a helyzet: ha amerikai vagy nyugati újságíróval találkozik, nincs kíséret, de ha kommunista országból jött a kolléga, akkor van, s a megfigyelők a szomszéd asztalhoz ülnek, mindvégig ott maradva.

Washington: „Az ellenem irányuló elhárításról” (1. oldal)

Washington: „Az ellenem irányuló elhárításról” (2. oldal)

1961 végétől észrevehetően megnőtt a titoktartási kötelezettség az Egyesült Államok hivatalos köreiben, az amerikai újságírók sem kapnak annyi bizalmas belső tájékoztatást, mint azelőtt, másrészt, amit kapnak, sokkal óvatosabban kezelik külföldiek körében, még a baráti viszonyt ápolók között is. A bizalmas tájékoztatás elől elzárkóznak, a meghitt beszélgetések egy bizonyos ponton megfagynak.

1962 nyarán épp szabadságát töltötte itthon, amikor váratlanul üzenetet kapott Katona Istvántól, a Kádár-titkárság vezetőjétől, hogy „az öreg várja” egy kis beszélgetésre. (Ez sem fordulhatott volna elő Szirmai István tudta és támogatása nélkül.)

A párt első titkára – aki persze rendre kapta a jelentéseket a külügyminisztériumtól és a KB külügyi osztályától – arra volt kíváncsi Polgár szerint: milyenek az amerikai hétköznapok, miként élnek és gondolkodnak az emberek Amerikában?

Több sem kellett a Polgárnak, el kezdett mesélni az átlag amerikai napi szokásairól, életviteléről, munkájáról, kereseti viszonyairól, költekezéséről – a gépkocsi vásárlástól a szórakozásig -, a „fehérgallérosok” és a „kékgallérosok” vagyonosodásának ellentmondásairól, nem kerülve meg a „négerkérdést” és a vallási hovatartozás következményeit sem. Természetesen szólt tudóstói munkájáról is, megemlítve, hogy sűrű feladatai közepette jó munkamegosztást alakított ki két szovjet kollégájával: a TASZSZ és a Pravda tudósítójával, kicserélve egymás híreit. (Elmondta azt is, amiről mindketten panaszkodni szoktak: csak nagyon ritkán jelenik meg valami abból, amit haza jelentenek. A híreket Moszkvában szövegezik meg. Amit ők jelentenek, az rendszerint egy bizalmas kiadványban kap helyet.)

Kádár János egy órán át hallgatta, megköszönte a tájékoztatást, majd kérte, hogy röviden foglalja össze mindazt miről beszélt, szeretné megosztani másokkal is. Amint kilépett az épületből, hamarosan hívta a külügyminiszter (Péter János, 1961-1973), s megkérte, az irodájában diktálja le az összefoglalót, nagyon jó gépírói vannak. Nem térhetett ki a „meghívás” elől.

A külügyminiszter egyik titkárnője nyolc másolattal írta, amit Polgár diktált. A külügyminiszter több főosztályvezetőnek is megküldte a kész összefoglalót. Egy kivételével negatív véleményt fogalmaztak meg. Kádár viszont – állítólag – egy értekezleten megjegyezte: érdekes dolgokat mesélt neki az MTI tudósítója Amerikáról, akinek beszámolóját még a PB tagjai is érdeklődéssel olvasták. (A külügyminiszter visszakérte a főosztályvezetőktől a szétosztott példányokat és megsemmisítette őket.)

Polgár feljegyzése Washingtonból közvetlenül Kádár Jánosnak

Sikerén felbuzdulva, Polgár Dénes 1962. június 12-én 14 oldalas külön jelentést küldött az MSZMP KB első titkárának a következő címmel: „Feljegyzés Kádár János elvtárs részére. Kennedy törekvése erős központi hatalom kiépítésére.”

Másutt azonban másképp értékelnek. Néhány nappal később, június 21-én a BM II/3-A alosztálya (Varga Lajos r. hdgy.) „Feljegyzés”-t készít, melynek tárgya: „Virág” fn. tm. kapcsolatai minősítéséhez.”

A „Feljegyzés” megállapítja, hogy a korábbiakhoz képest a titkos munkatárs kapcsolatai, ismeretségi köre szélesedett, a tőle kapott információk számszerű növekedést mutatnak. Ám az is kimutatható, hogy a jelentések és információk gyakorlatilag sajtóhírek és a legjobb esetben 1-2 napos késéssel az amerikai sajtóban megjelennek.

„A T-alosztály kimutatása és értékelése szerint az elmúlt év során egy-két esettől eltekintve a „Virág” által adott anyagokat magasabb szintű tájékoztatásra éppen a fentebb említett körülmények következtében nem lehetett felhasználni.

Az így kialakult helyzet világosan arra enged következtetni, hogy „Virág” még távolról sem rendelkezik olyan kapcsolatokkal, amelyek megfelelő forrást jelentenének titkos vagy legalábbis bizalmas természetű információk, hírek szerzésére.

„…jelentései és információi gyakorlatilag sajtóhírek”

Értékelésünk szerint „Virág” újságíró kapcsolatai, valamint a State Department alacsonyabb rangú beosztottai csak legális, sajtóban is megjelenő, vagy más forrásból is beszerezhető híreket közölnek vele és így nem mérhető le az, hogy közülük kik azok, akik „Virág”-ot helyesen vagy helytelenül tájékoztatják. A fenti kérdést egyértelműen csak azután lehet eldönteni, amikor majd „Virág”-tól ténylegesen, a hírszerzés szempontjából is érdekes információt kapunk.”

Kilenc nap telik el, s 1962. július 30-án a titkos munkatárs beszámoltatása nyomán részletesebb, árnyaltabb és pozitívabb jelentés készül a hírszerzésnél, melyet az alosztályvezető: Borsányi Imre r. őrnagy írt alá. Az általános értékelés mintha kissé korrigálni is akarná a korábban leírtakat, tán begyűrűzött a pártközpont véleménye:

„Virág” magatartásával, viselkedésével kiérdemelte a Központ bizalmát, semmi olyan jellegű probléma vagy nehézség nem merült fel vele kapcsolatban, mint előző állomáshelyén. Úgy látjuk, kommunista módra él és viselkedik. Kifejeztük reményünket, hogy ez a jövőben is így lesz, kiérdemli bizalmunkat és a legmesszebb menőkig segíti munkánkat. „Virág” örült ennek az értékelésnek, s biztosított arról, hogy a jövőben is mindenkor becsületesen akar élni és dolgozni. A beszámoltatás egész ideje alatt azt tapasztaltuk, hogy szívesen dolgozik velünk együtt.”

A konkrét értékelésnél azonban megismétlik, hogy információszerző munkája igen kezdetleges. Noha információi között volt egy-két érdekes, alapjában nem haladták meg a sajtóhíreket, így felhasználhatóságuk és értékük minimális.

Ezért a hírszerzés leíratta vele kapcsolatait, majd segített kiválasztani és csoportosítani azokat a személyeket, akikkel a jövőben rendszeresen és az útmutatás szerint foglalkoznia kell, hogy operatív eredmények szülessenek végre.

Leíratták vele és rangsorolták kapcsolatait

A I. kategóriábasorolták azokat a személyeket, akik céltudatos tanulmányozó munka nyomán alkalmasak lehetnek a beszervezésre. Ezek közé tartoztak:

- Hiroshi Takano. A japán rádió washingtoni tudósítója. A fiatalember a Szocialista Párt híve Japánban, gyűlöli az amerikaiakat. Nagy együttműködési készséget mutat, többször bocsátott a tudósító rendelkezésére bizalmas jegyzőkönyveket, amelyeket megszerzett, anélkül, hogy viszonzásul bármit is kért volna.

- Michael Repasky. A State Department Sajtó-és Kommunikációs Osztályának munkatársa. Lengyel származású, 32 éves, kommunista vagy legalábbis szimpatizáns. Már eddig is komoly kockázatot vállalt egyes anyagok gyors megszerzésével.

- Perre Durel. Az AFP washingtoni diplomáciai főtudósítója, 37 éves, már nyolc éve dolgozik Washingtonban, felesége magyar. Kitűnően informált, kollegiális alapon lehet vele beszélni.

- Dan Kurzman. A Washington Post latin amerikai rovatvezetője. 35 éves. Korábban a Scripps Howard konszern lapjainak dolgozott, s azért lehetett könnyen kapcsolatba kerülni vele, mert ő is „vitatkozó” típus. A konszern Kongóba küldte, ahonnan visszatérve érdekes könyvet írt. A Washington Post elcsábította, s most latin amerikai ügyekkel foglalkozik, „Virág” nagy fantáziát lát benne.

- Gál György. „Virág” egykori főnöke a „Világosság”-nál és az „Esti Budapest”-nél, közismerten szociáldemokrata beállítottságú volt. Most a UPI központjában, a nemzetközi osztály szerkesztője.

 [Edgar Triveri ügyében olyan döntés született, hogy „Virág” fokozatosan megszakítja vele a kapcsolatot, s csak olyan szálat tarthat fenn vele, amely legális munkája következtében elkerülhetetlen. A háttér ok: baráti szervek foglalkoznak vele, az ő kérésük volt, hogy a titkos munkatárs szakítson vele, neki ezt Triveri megbízhatatlanságával indokolták. Edgar Triveri egy uruguayi lap washingtoni tudósítója volt, akkor 30 éves. Argentin állampolgár, de hosszú ideig a kubai Prensa Latina washingtoni tudósítója volt. Az előző évben lemondott állásáról, mert nem értett egyet Castróék „előreszaladásával”. Lehet, hogy áruló lett, de ebben „Virág” nem volt biztos. Azt viszont tapasztalhatta, hogy latin amerikai ügyekben nagyon jól informált.]

A II. kategóriába azokat sorolták, akik jó hírforrással rendelkeznek, „Virág”-nak elég jó a kapcsolata velük, s alkalmasak lehetnek arra, hogy mint társadalmi kapcsolatokat felhasználják őket információszerzésre vagy a célobjektumok tanulmányozására. Budapesten ezek közé tartozónak vélték többek között az alábbiakat:

- John Hightower, AP

- Spencer Davis, AP

- Luis Gullick, AP

- Stewart Hensley, UPI

- Tad Sulz, New York Times

- Chalmer Roberts, Washington Post

- Frederick Kuh, Chicago Sun

- Leopoldo Aragon, az argentin lapok washingtoni tudósítója

- Roy Bennett, az Americans for Democratic Action titkára

A III. csoportba „Virág” tm. alkalmi ismerőseit, hivatalos kapcsolatait sorolták, akik esetenként segítségére lehetnek, de nem lehet arra számítani, hogy folyamatosan elősegítik a titkos munkatárs operatív munkáját.

A bő névsorban olyan magyar nevek is szerepeltek, mint például: Márton Endre, az AP második számú washingtoni diplomáciai szemleírója, Lengyel János, a brazil Correio de Manhao munkatársa, aki elég sűrűn megfordul New –Yorkban, s személyes meghívást szerzett Goulart elnöktől „Virág” számára; de ide sorolták „Virág” már említett volt budapesti titkárnőjét: Orbán Tibornét és férjét is, akik 1957- ben disszidáltak.

Jelentés a Fehér Ház feltérképezéséről

Az FBI természetesen szorosabbra vonta a megfigyelés gyűrűjét a titkos munkatárs körül, amikor észlelte mozgásának aktivizálódását, (pl. részletesen feltérképezte a Fehér Házat, mint célobjektumot, a bejutás lehetőségeitől az ellenőrzés és biztosítás módjaiig, ahogyan ez 1962. szeptember 5-i jelentéséből is kiderül) különösen azóta, hogy baráti együttműködést és információs munkamegosztást alakított ki két szovjet tudósítóval.

Lakásának átkutatására azonban viszonylag későn, csak 1964. február 22-én délelőtt került sor. Eltűnt egy fényképalbuma, egy másikat szétszedtek, egy ládát pedig, melyben könyveket tartott, teljesen kiforgattak, majd a könyveket szétszórták. Gyakori volt az elhárítás ilyen „érdeklődése” a szovjet és a szocialista országokból érkezett tudósítók lakásain. Válaszul a szovjet lapok ilyenkor fényképekkel illusztrálva számoltak be a nemzetközi joggal összeférhetetlen cselekményekről, s most nem kis meglepetésre a rezidentúra is ezt javasolta a III/I-1-A alosztálynak. „Virág” azonban mégsem kapott engedélyt arra, hogy leleplező cikkét a hazai lapok megjelentessék. A hírszerzés vezetői más visszavágást javasoltak február 25-én:

„Nem javasoljuk a cikk megírását és megjelentetését. Tájékoztassuk Rédei elvtársat, s javasoljuk, hogy ők is csináljanak hasonló akciót.”

[Rédei Miklós dr. r. alezredes, a későbbi kémelhárító csoportfőnök ekkor a III/II-2/A alosztály vezetője, 1963-1971.]

Javasolják a magyar kémelhárításnak: csináljon hasonló akciót

1964. májusában a Központ értékeli „Virág” tm. 1963. december és 1964. március között küldött információs jelentéseit. Az értékelés vegyes:

- Kubai helyzet: Különösen értékes és hasznosítható adatokat tartalmazott. Tájékoztatásra felhasználva.

- Párizsi NATO értekezlet: Újat nem adott.

- Úti tájékoztató: Futárban válaszoltunk, hogy mire vagyunk kiváncsiak, s „Virág” az elkövetkezendő időben miről adjon bővebb jelentést.

-Johnson-Erhard találkozó: Ismert tényeket tartalmazott.

- Rusk kijelentései: Figyelemreméltó adat, de tájékoztatásra nem használtuk fel.

- Kubára vonatkozó információ: Általános, nagyjából ismert tényeket tartalmazott. Alátámasztotta más forrásból nyert értesüléseinket.

- Dél-Vietnam: Mire az anyag ideért, az információ ismertté és így elavulttá vált.

- „Position Paper”: Konkrét tényeket, terveket nem tartalmazott, csak általános, közismert dolgokat a jelenlegi világkereskedelemről. Megküldtük a KKM-nek.

- Johnson politikájáról, Salinger lemondásának hátteréről: Értékes, jól hasznosítható információ, amely jó elemzését adta az R. Kennedy és Johnson közötti ellentétnek.

A fentieken kívül néhány olyan anyagot is felterjesztett a rezidentúra, amely jellege folytán nem került a T-vonalhoz (pl. Sellei István ügye, vagy De Chaban és Texier ügye.)

Ezek az anyagok különösebb értékelést nem igényeltek.

„Virág” ügyeit és kapcsolatainak átvételét „Váradi” elvtárssal itthonléte során megbeszéljük.

                                                                                                   „Szántó”

Január végén, február elején Barcs Sándor, az MTI vezérigazgatója látogatást tesz az USA-ban. Ettől kezdve a rezidentúra tapasztalja „Virág” magatartásának megváltozását. Egyfelől kiszivárog, hogy szeptemberben hazatér, várhatóan magasabb beosztásba, vagy tudósítói munkahelyre kerül, másfelől lanyhul a jelentéstételi kedve, késve, vagy egyáltalán nem számol be, mondván: már megírta az MTI-nek, vagy nem tartotta lényegesnek a kérdést, netán elfelejtette. Viszont véletlenül sem tesz ilyet, ha segítségre, vagy közbenjárásra van szüksége.

A rezidentúra igyekszik túllépni a jelenségen, némi megértéssel nyugtázza, hogy embere már „otthonra spekulál”, azt azonban szeretné elérni, hogy október előtt ne rendeljék vissza.

A Szirmai-Barcs tengely azonban most is erősebb, „Virág” titkos munkatárs szeptember 16-ig dolgozott Washingtonban.

A négy év elteltével, 1964. szeptember 17-én összefoglaló jelentést küld haza az amerikai hírszerző rezidentúra, amelynek tagjai közül Washingtonban „Pál”, „Zalai” és „Váradi” fedőnevű állambiztonsági tisztek, New-Yorkban „Róna” és „Pártos” összekötők tartottak kapcsolatot Polgár Dénessel, az MTI első tudósítójával az USA-ban. (A kapcsolattartó hírszerző tisztek név szerint: Varga István r. fhdgy., Koppány József r. szds., Varga Lajos r. hdgy., Bernátsky Ernő r. szds., Kornhoffer György r. szds.)

A jelentés megállapítja, hogy a tm. tapasztalatlansága, a kisebb problémák és fegyelmezetlenségek, kapcsolattartási vélemény különbségek ellenére a rezidentúra leghasználhatóbb, legértékesebb hálózati munkatársa volt. Többre is képes lett volna, de „… a tm. számára nem kevés gondot okozott a rezidentúra és a követ által vele szemben támasztott feladatokkal szembeni balanszírozás saját szakmai feladatai mellett.”

A jelentés a továbbiakban utal arra, hogy:

„… a rezidentúra számára elsősorban a sötéten való információszerzés terén vált hasznossá. Számos általa hozott információ felhasználhatóságát jelezte a Központ, kiemelkedik azonban az 1962. évi kubai krízist megelőző munkája, amiért baráti szervtől közvetett, szervünktől közvetlen elismerést is kapott. Tippkutató munkája keretében több érdekes személyt hozott a rezidentúra látókörébe.”

[A baráti szervtől, a szovjet belügyi hírszerzéstől kapott elismerés azért járt, mert a kubai válság idején közvetlenül „a Szovjetúnió valamelyik képviselőjének” adta át az USA-ban azokat a bizalmas és rendkívüli értesüléseit, melyeket az ABC amerikai televíziós társaság washingtoni irodavezetőjétől: J. S.-től kapott, aki számított is arra, hogy Polgár a tőle hallottakat elmondja egy szovjet „illetékesnek”. Polgár ennek nyomán úgy érezte: „…ezzel akaratlanul, ha csak pöttömnyi, de részem volt a helyzet további alakulásában.”

2008-ban, az „Egy Polgár a nagyvilágban” című könyvében nem nevezi meg amerikai informátorát, csak annyit közöl még róla, hogy a válság elmúltával kinevezték az amerikai ENSZ-misszió nagyköveti rangú vezetőjének.

A magyar hírszerzés egyik „Szigorúan titkos” jelentéséből, a VII/17. sz. utasítás mellékletéből - melynek tárgya: „Virág tm. kapcsolatairól” - azonban kiderül kiről volt szó név szerint. Polgár Dénes írta róla egy alkalommal:

 „JOHN SCALI

Az ABC televíziós társaság diplomáciai főmunkatársa. Mélyen utálja a kommunistákat és ezt nyíltan ki is mutatja, s pont ezen az alapon lehet néha felheccelni, amikor is elmond egyet-mást. Véleményem szerint vagy a CIA-nak, vagy az FBI-nak dolgozik, valószínűleg az előbbinek, mert nagyon gyakran küldik külföldre. Kb. 40 éves.”

John Scali szerepel még a III/I-1-A 1964. december 15-i azon feljegyzésében is, mely azoknak a kapcsolatoknak a neveit tartalmazza, akiket „Virág” tm.-nek át kell adnia utódjának.]

John Scali, ABC a listán

Jelentésében a rezidentúra végül sajnálkozásának adott hangot, hogy nem tudott segíteni a „Virág” és a Népszabadság tudósítója között kialakult rossz viszonyon, s nem tudta megakadályozni a társszerv (katonai hírszerzés) helyettes vezetője, annak családja és a „Virág” közötti viszony megromlását. Ez utóbbival kapcsolatban szükségesnek tartotta megjegyezni jelentésében, hogy a társ szerv helyettes vezetője szerint„Virág egy alkalommal le hülye zsidózta Fekete elvtársat.”

A jelentés azzal zárul, hogy Budapesten „…a Központ vezetője vagy helyettese személyesen is fejezze ki köszönetét az együttműködésért. Az őt már váró ajándékot javasoljuk megfelelő körülmények között átadni.”

Erre az ünnepi aktusra 1964. október 14-én került sor Budapesten a „Mátra” fn. K-lakásban megtartott találkozón, ahol a Központ nevében Kovács Tibor r. alezredes köszönte meg Polgár Dénes eddigi munkáját, amelynek elismeréseképp átnyújtotta a hírszerző csoportfőnökség ajándékát, a hat személyes herendi porcellán étkészletet. „Virág kifejezte hajlandóságát a velünk való további együttműködésre.”

[Visszatekintve amerikai tudósítói éveire egy elmaradt rangos interjút és egy elkészült, de itthon elhallgatott beszélgetést sajnált mindvégig.

1961. október végén J. F. Kennedy sajtótitkára váratlanul és szokatlanul felajánlotta neki egy elnöki interjú lehetőségét. Az elnöknek mondanivalója lenne a szocialista országok számára – közölte négyszemközt Pierre Salinger, hozzátéve: a nagy szovjet lapok egyikére gondoltak, de az tíz napja nem válaszol, aztán a lengyel PAP hírügynökséget hívták meg, ám annak tudósítója szabadságon van, ezért esett a választás rá, az MTI tudósítójára.

Az volt a belső szabály az MTI-nél, hogy államfővel csak előzetes engedély alapján lehet interjút készíteni. Polgár gyorsan eljuttatta a kérelmet Budapestre. A válasz még aznap megjött az egyik külügyminiszter-helyettes aláírásával. Szinte hihetetlenül, de így hangzott: „Kennedy adhat interjút, de csak akkor, ha kijelenti, hogy szakít imperialista politikájával.”

Nem merte felhívni Salingert, úgy érezte: képtelen értelmesen megindokolni a budapesti döntést. A sajtótitkárság telefonhívásait felesége vette fel, s letagadta férjét. Néhány napot vártak, aztán azt közölték az amerikai hírügynökségek, hogy megérkezett Moszkvából Alekszej Adzsubej, Hruscsov veje, az Izvesztyija főszerkesztője, akit az SZKP PB bízott meg az interjú elkészítésével.

Az interjú novemberben jelent meg az Izvesztyijában. Kennedy azt a szándékát hangoztatta, hogy hosszan tartó békés időszakot kell teremteni a két nagyhatalom között. Ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy a Szovjetúnió és szövetségesei hagyják abba a fegyverkezést, különösen a nukleáris versengést. Az amerikai elnök megígérte, hogy ugyanígy fognak eljárni az Egyesült Államokban és annak szövetségeseinél is.

Kennedy sajtótitkárával: Pierre Salingerrel

Az elkészült, de elhallgatott interjú alanya U Thant volt, aki 1961-ben követte az ENSZ főtitkár posztján a svéd Dag Hammarskjöldöt. A szelíd természetű burmai politikus – elődjével ellentétben – mindenkihez barátságos volt, újságíróknak azonban ritkán adott interjút, mondván nem akarja, hogy egyik előnyt élvezzen a másikkal szemben.

1963 nyarán Magyarországra látogatott, az utazás céljáról kevés információ szivárgott ki, de feltételezték, hogy a még mindig napirenden lévő „magyar ügy” megszüntetéséről tárgyalt Kádár Jánossal. Hazarepülve New Yorkba, a titkárságával mindvégig jó viszonyt ápoló MTI tudósító lehetőséget kapott egy interjúra a főtitkár 38. emeleti dolgozószobájában. A beszélgetés során U Thant elragadtatással beszélt Kádár Jánosról, soha nem találkozott ilyen őszinte államférfivel, tárgyalásuk nyitott és szívélyes volt.

Amikor le akarta adni a kész interjút Budapestre, az MTI turnus ügyeletese azt az üzenetet továbbította, hogy az interjút a sajtóban nem lehet közölni. Hiába érvelt, felsőbb utasításra hivatkoztak. Amikor aztán végül is azzal a racionális érvvel állt elő, hogy nem lesz kellemes tájékoztatni a főtitkárt az interjú megjelenésének elmaradásáról, hiszen eddig minden jel szerint támogatta a „magyar kérdés” levételét az ENSZ napirendjéről, mit fog szólni ehhez a barátságtalan gesztushoz?!

Ez az érv hatott, s végül úgy döntöttek valahol odafönt, hogy a Magyar Rádió, - de csak a rádió – közölheti az interjút.

A hírszerző csoportfőnökség 1963. december 28-i, Washingtonba küldött utasításából kiderül, hogy az MTI helyeselte munkatársának U Thantnál tett látogatását és nem értett egyet a Külügyminisztérium véleményével az interjúról. A csoportfőnökség hozzátette:

„Virág”-nak az U Thant főtitkárral folytatott beszélgetését mi is jelentős eseményként értékeljük, különösen, ha a titkos munkatárs tekintély növekedésével járó operatív lehetőségeket tekintjük.”]

1964 szeptemberében „Virág” tm. hazatér az USA-ból és 1966. szeptember 1-ig az MTI külpolitikai főszerkesztőségén dolgozik vezető beosztás(ok)ban. Még működik a Szirmai-Barcs tengely, már régóta tudja, hogy ő lesz a következő állandó tudósító az NSZK-ban, másnak esélye sincs.

Nincs vége, a tanulmány folytatása ide kattintva olvasható.