Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató sorozata I.- V. részében rádiósok, televíziósok, újságírók, sajtómunkások és az állambiztonsági szervek titkos együttműködéséről írt.  Az I. rész: „A Magyar Televízió, mint állambiztonsági fedőszerv”. Az Eastern akció végrehajtása Izraelben.”;  a II. rész: „A műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől. Az MTV és a III/III. vonalvezetői.”; a III. rész: „Az MTV, mint az osztályharc kiemelt küzdőtere. A Párt iránti kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy jelentek.”; a IV. rész: „A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság”; az V. rész: „Egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól”.

Most a sorozat VI. része következik.

                         Gombos László

Újságíróktól eredően a közvéleményben a mai napig él az a feltételezés, hogy 1990 előtt csak az lehetett külföldi tudósító - az MTI, az országos lapok, az MR vagy az MTV tartós kiküldetésben dolgozó külpolitikai munkatársa -, aki vállalta az együttműködést az állambiztonsági szervekkel (hírszerzés, kémelhárítás, BM, HM), s tudósítói munkája mellett rendszeresen jelentett szóban és írásban a feladatul kapott témakörökben. Beszervezési nyilatkozatot írattak alá vele, titoktartásra kötelezték, munka dossziékba kerültek jelentései, az állambiztonsági nyilvántartó hálózati személyként (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs) tartotta nyilván. Volt, aki a társadalmi kapcsolat szerepét vállalta.

A feltételezés részben megalapozott, esetenként igaz, de nem általánosítható, mert lehetett nemet mondani. Néhányan saját esetüket leírva bizonyították az utóbbit. Emlékezetesen például Szécsi Éva (1930-2014) a Magyar Rádió párizsi tudósítója az Élet és Irodalom 2006. január 20-i számában, válaszolva Heltai András („Herceg”, „Herczeg” fedőnevű állambiztonsági hálózati személy) volt külföldi tudósítónak, aki „…nem kevesebbet állít, mint azt, hogy valamilyen szerv (belügy, hírszerzés, titkosszolgálat, nevezzük bárminek, ő nem pontosította) megkeresésére a kiszemelt tudósítónak vállalnia kellett a „jelentés-tételt”, különben nem mehetett külföldre.”  Szécsi kétszer is nemet mondott, előbb 1953-ban a „Szabad Nép” gyakornokaként, majd 1978-ban, amikor párizsi tudósítónak jelölte a Magyar Rádió. Következetesen tagadta, hogy az előzetes aláírás volt a külföldi kiküldetés ára, „tehát mindenki így csinálta, mindenkit tekintsünk ügynöknek.”

A nemet mondani tudók között volt dr. Gombos Sándor, MTI tudósítót is. Kommunista meggyőződése, párttagsága ellenére szegült szembe az állambiztonsággal. (ÁBTL. 3.2.4. K-503.)

Gombos ügye 1959-ben oly nagy port vert fel avatott újságírók körében és a pártközpont – BM – MTI háromszögben, hogy Tömpe András r. vezérőrnagynak, a BM hírszerzés főnökének, a II/3 osztály vezetőjének (1959 – 1961) külön jelentést kellett készítenie Biszku Béla belügyminiszter (1957 – 1961) számára, aki az MSZMP Központi Vezetőségének tagjával, az Agitációs és Propaganda Osztály vezetőjével: Szirmai Istvánnal egyeztetett a további teendőkről.

Az ügy súlyát, általánosítható tanulságát és a rendezendő kérdéskört így fogalmazta meg a hírszerzés főnökének a II/3-A alosztály illetékese 1959. október 7-én:

„Tömpe r. vörgy. Et.!

Ez az ügy is szükségessé teszi, hogy az MTI tudósítók felhasználását valamilyen formában alapvetően rendezzük. Nem mondhatunk le ilyen fontos pozícióról, de a jelenlegi rendszer nem teszi lehetővé, hogy a hírszerző osztály érdekeinek megfelelő személyek kerüljenek kiküldésre. Kérek engedélyt, hogy ennek rendezésére szóban, vagy írásban javaslatot tegyek.

                                                                                           Meszler r.örgy.”

Ki volt dr. Gombos Sándor? 1914. február 16-án született Budapesten, anyja Krausz Szeréna, apja Knöpfler Norbert kenyérkihordó. 1936-ban szerzett tanári diplomát a bölcsészkaron, egy évvel később doktorált. Középiskolai tanár Budapesten, majd 1940-44 között a kolozsvári gimnáziumban. 1945-től 48-ig a Szikra és az Atheneum Könyvkiadó szerkesztője, egyidejűleg a Színművészeti Akadémia tanára. 1949-ben a MAFILM dramaturgia osztályvezetője, 1950-től újságíró, a „Színház és Mozi” főmunkatársa, ahonnan még abban az évben a Magyar Távirati Irodához kerül, történetünk idején, 1959-ben a külpolitikai főosztály turnusvezetője. Nyelvismerete: német, francia, angol, olasz és orosz. 1945 óta párttag az MKP, az MDP és az MSZMP soraiban. Felesége: Révész Éva (1919, Budapest) kereskedelmi érettségivel a Magyar Beruházási Bank revizora, kislányuk 1950-ben született.

Munkájával elégedett az MTI vezetése. Megbízható, szakmailag igényes, szorgalmas, a rendszer odaadó híve. 1959. január 29-én, Hazai Jenőné személyzeti osztályvezető (Hazai Jenő r. ezredesnek, a BM kémelhárítás 1957-1962 közötti vezetőjének felesége) egyebek között ezeket írja jellemzésében:

 „1950-től újságírói vonalon dolgozik, vezető beosztásban. Munkáját képzettségének megfelelően, jól látja el. Írásai, hangjátékai és szinkrondarabjai jelennek meg. Ötletes, aki állandóan keresi az új témákat. Jó munkájáért többször részesült dicséretben és jutalomban. Az MSZMP tagja. Társadalmi munkát szívesen vállal, mely általában előadások tartásában nyilvánul meg, főleg külpolitikai kérdésekről.”

1959 októberében a hírszerzés tudomására jut, hogy Polgár Dénesnek, az MTI kairói tudósítójának kiküldetési ideje hamarosan lejár, helyébe az MTI az MSZMP KV Titkárságának jóváhagyásával dr. Gombos Lászlót küldi ki.

A II/3-A alosztályról Vadász Tibor r. őrnagy felvette a kapcsolatot az MTI személyzeti osztályvezetőjével, aki hivatali helyiségében bemutatta őt és beosztottját dr. Gombos Lászlónak. Vadász őrnagy október 7-i jelentésében így számolt be a találkozásról:

„Ezen a beszélgetésen felkértük dr. Gombos Lászlót, hogy kairói kihelyezése idején legyen segítségünkre a bennünket érdeklő kérdések tanulmányozásában és Egyiptom belső helyzetének a megismerésében. Dr. Gombos László ezen a beszélgetésen lényegében önként felajánlotta szolgálatait a BM részére és kijelentette, hogy párthűsége és hazája iránti szeretete készteti őt arra, hogy a velünk való együttműködést elvállalja, mert tudja azt, hogy ezzel jó szolgálatot tesz a Magyar Népköztársaságnak.

Tudomására hoztuk dr. Gombos Lászlónak, hogy kiutazása előtt néhány alkalommal még szeretnénk vele találkozni, hogy a velünk kapcsolatos feladatokat és magatartási vonalát megbeszélhessük.”

A következő találkozón Gombos pontosan megjelent egy konspirált lakásban és ismételten kijelentette együttműködési szándékát, s azt, hogy a kapott feladatokat mindenkor a legjobb tudása és akarata szerint fogja végrehajtani. A „mindvégig barátságos és elvtársi hangulatban lezajlott találkozón” megállapították, hogy a kialakult kapcsolat mindkét félnek hasznos, mert a BM által adott szempontok az információszerzésben, a konspirációs kérdésekben és az új kapcsolatok kiépítésében nagy mértékben elő fogják segíteni a tudósító MTI-nek végzett tevékenységét.

A harmadik találkozón foglalkoztak a provokációs lehetőségekkel és az ellenséges elhárító szervek módszereivel. A megbeszélés végén Vadász őrnagy rutinosan rátért arra a szövegre, amellyel az önként megfogalmazott beszervezési nyilatkozatot szokták kérni, meg nem nevezve azt, csak körülírva. Tehát: elutazása előtt egy feljegyzést kell készíteni, melyben leírja a találkozások során elhangzottakat és értékeli a vele való eddigi foglalkozást.

„Dr. Gombos László a kérésünkkel kapcsolatban kijelentette, hogy ő önként ajánlotta fel szolgálatait a BM részére, és attól tart, hogy ezzel az írásával az állományunkba kerülne, amit semmilyen körülmények között sem akarna.” [Feltehetően nem a hivatásos állományra, hanem a hálózati személyekre gondolt, - megj. I. Cs.]

A beszélgetést azzal zárták le, hogy a leendő kairói tudósító gondolkodni fog a nyilatkozaton és a legközelebbi találkozón választ ad a kérdésre.

De a másnapi találkozón sem adott. Halasztást kért. Az állambiztonság képviselői azonban közölték, hogy nem adnak halasztást. Erre az MTI munkatársa így reagált:

„A beszélgetés végén Gombos kijelentette, hogy nem ad részünkre ilyen írásos anyagot, azonban még gondolkodni fog ezen, hagyjuk őt kiutazni…”

A hírszerzés beosztottjai közölték vele: nem kötnek kompromisszumot ebben a kérdésben, ragaszkodnak a feljegyzéshez. Ha nem készíti el, úgy nem tartanak igényt kinti munkájára, s nincs további találkozó.

„…amennyiben közölné velünk, hogy nem kíván velünk együttműködni, kiengednénk-e őt az országból. Kijelentettük, hogy kiutazásának engedélyezése nincs összefüggésben a velünk való együttműködéssel. Mi, mint becsületes kommunistára építünk, és ebben a minőségben kértük fel, azonban ha nem vállalja, tudomásul vesszük. Tiszteletben tartjuk a Központi Vezetőség Titkárságának határozatát és nem akadályozzuk meg kiutazását…megemlítettük, hogy amennyiben az MTI egy-két nappal hamarább akarná kiutaztatni, mint ahogy mi a vele való beszélgetést befejeznénk, intézkednénk, hogy útlevelét egy-két nappal később adják ki.”

A történtek ellenére a hírszerzés október 8-ra ismét találkozóra hívta a kairói tudósító jelöltet a konspirált lakásba. („…nem voltunk következetesek…”)

Ám október 7-én reggel Gombos váratlanul felhívta telefonon Vadász őrnagyot.

„Közölte velem, hogy gondolkodott a velünk való kapcsolatról és azt szeretné bejelenteni, hogy nem kíván velünk együttműködni, nem vállalja a munkát. Ezt tudomásul vettem, s kértem őt, hogy bejelentése ellenére az október 8-ra megbeszélt találkozóra jöjjön el, mert szeretnénk még az elutazása előtt beszélni vele.

Dr. Gombos László közölte velem, hogy nem jön el a találkozóra, de reméli, hogy azért őt kiengedjük az országból…

…kijelentette, hogy őszinte lesz és közli velem, hogy Szirmai István elvtársnak elmondta a velünk való kapcsolatát és a vele való terveinket. Szirmai elvtárs azt az utasítást adta részére, hogy a belügyes elvtársakkal nem találkozhat és nem vállalhatja a velünk való együttműködést.

Dr. Gombos Lászlóval közöltem, hogy senki nem adott részére engedélyt arra, hogy a velünk való kapcsolatáról, a lefolytatott beszélgetésekről bárkit is tájékoztasson. Közöltem azt is, hogy Szirmai István elvtársnak nincs joga ahhoz, hogy megtiltsa a velünk való együttműködést és a velünk való találkozást.

Ismételten Szirmai elvtársra való hivatkozással közölte, hogy nem jön el a találkozóra. Közöltem vele, hogy ezek után ne csodálkozzon azon, ha a repülőtéren figyelmeztetni fogják őt arra, hogy valamiről megfeledkezett. Ezzel a vele való beszélgetés befejeződött.

Néhány perccel később Szirmai István elvtárs kért a telefonhoz és a következőket jelentette ki:

„Vadász Elvtárs! Visszautasítom azt a módszert, ahogyan maguk az emberekkel foglalkoznak. Presszionálják őket a Belüggyel való együttműködésre. Biszku elvtárssal beszélni fogok az ügyben és kérem, hogy mondjanak le a Gombos elvtárssal való foglalkozásról.”

[Szirmai István (1906 – 1969): 1945-ben az MKP osztályvezetője; 1949 – 1953: a Magyar Rádió elnöke; 1956 december: a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke; 1957 július: az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője; 1958: országgyűlési képviselő; 1959 december: KB-titkár, a Politikai Bizottság póttagja, 1962-től a PB rendes tagja, a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának elnöke. - I. Cs.]

Vadász őrnagy jelentésében felidézi Szirmai Istvánnak adott válaszát, amelyben kifejtette: lemondtak Gombos személyéről, de azért kell találkozniuk vele, hogy titoktartási nyilatkozatot vegyenek tőle. Ezzel a KV osztályvezetője egyetértett, azt azonban szóvá tette, hogy meg akarták akadályozni útlevele kiadását és különbséget láttak Gombos szavai és tettei között. Az utóbbit fenntartotta az őrnagy, az útlevél késleltetett kiadását pedig kifejezetten a tárgyalások kötelező módon történő lezárása érdekében említették és nem fenyegetésképpen. Felajánlotta, ha Szirmai elvtárs szükségesnek tartja, Tömpe vezérőrnagy elvtárs hozzájárulásával kész részt venni egy olyan beszélgetésen, ahol Gombos jelenlétében tisztázhatják a kérdéseket.

A hírszerzés főnöke: Tömpe vezérőrnagy már kész tényként jelenti a miniszternek:

„Megállapítható, hogy dr. Gombos nem volt őszinte, szavakban önként felajánlotta szolgálatait, ám ezt nem gondolta komolyan, feltárni azonban nyíltan nem akarta, hanem egyoldalú torzított tájékoztatással Szirmai elvtársat használta fel arra, hogy a kapcsolatot megszakítsa.”

1959. október 8-i dátummal, Kairóba történő kiutazása előtt dr. Gombos László a következő nyilatkozatot írja alá.

   Nyilatkozat 

Alulírott, dr. Gombos László Kairóba való újságírói kihelyezésem alkalmával megbeszéléseket folytattam a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma illetékes tisztjeivel. A beszélgetés során fontos államtitkok jutottak tudomásomra. A beszélgetések önkéntes alapon jöttek létre, melyeket saját elhatározásom alapján megszakítok.

Tudomásul veszem, hogy beszélgetéseink tárgya, a helyiség, ahol a beszélgetés lefolyt, valamint az általam megismert BM-tisztek személye szigorú államtitkot képeznek. Erről soha, senkinek nem beszélhetek. Amennyiben ezt az államtitkot megsértem, tudomásul veszem azt, hogy a Magyar Népköztársaság Ügyészsége a BTK 109.§ alapján ellenem az eljárást megindíthatja.

November 19-én az állambiztonság tájékoztatja a kairói rezidentúrát az MTI tudósító ügyéről, az előzményekről, a tárgyalásokról és azok lezárásáról. A három oldalas hivatalos levélben egy új információ, egy minősítő vélemény és egy utasítás szerepel.

Az új információ: „Gombos kérte, hogy hazajövetele alkalmával tegyük lehetővé számára a velünk való találkozást, hogy tapasztalatait elmondhassa. Az előzményeket ismerve, ez a kérése nem hangzott őszintén, ezért nem is reagáltunk rá.”

A minősítő vélemény: „Az együttműködés során megállapítottuk, hogy Gombos egy gyáva kispolgári gondolkodású ember. Közvetlen kiutazása előtt már voltak problémái az egyiptomi viszonyokat illetően. Bizonytalanság jellemezte magatartását. Úgy gondoltuk, hogy beszélgetéseink során megerősítjük őt, azonban ez nem sikerült.”

Az utasítás: „Miután a vele való együttműködés lehetősége meghiúsult, a rezidentúra építsen ki vele társadalmi kapcsolatot. Ilyen formán kíséreljék meg hasznosítani munkánkban. Időnként szerezzenek tőle információkat, ismerjék meg kapcsolatait, stb. Mindezt követségi fedés alatt oldják meg. A Központ úgy látja, hogy Gombos folyamatos beszámoltatására Barna felelne meg legjobban beosztásánál fogva. Barna ilyen értelemben kapott is eligazítást. Gombossal való kapcsolatukról folyamatosan jelentsenek.” Alföldi.

November 27-én kerül a hírszerzés II/3-E alosztályán Bihari János őrnagy asztalára egy hálózati jelentés a kairói tudósítóról. „Urbán” titkos munkatárs (Lóránt László Endre) a következőket jelenti kollégájáról:

„Gombos László, jelenleg az MTI kairói tudósítója, 1959 november 1-ig az MTI külpolitikai turnusvezetője. Mint ilyen, hosszabb beszélgetést folytatott velem, amikor 1959. október 1-én az Esti Hírlap szerkesztőségéből átmentem az MTI külföldi főosztályára. Akkor már ismert volt, hogy ő Kairóba, én pedig Bécsbe kerülök.

Gombos kiváló és tehetséges külpolitikai újságíró hírében áll. Én kissé fontoskodó, a szükségesnél többet beszélő, fecsegő embernek ismertem meg. Mint régebbi MTI-s súlyt helyezett arra, hogy kioktasson: hogyan kell dolgozni az MTI külföldi tudósítójaként.

Többször is hangsúlyozta: első és legelső a jó és szorgalmas újságírói munka. „A tudósító hiába bízza el magát azzal, hogy egyéb megbízatása is van, ha rosszul dolgozik, hamar visszahívják.” Ezzel kapcsolatban véleményemre volt kíváncsi, én azonban semmit sem válaszoltam. Ő erre megjegyezte, hogy csodálja, miért vagyok olyan zárkózott, hiszen mindketten deszignált (?) nyugati tudósítók vagyunk és „egy cipőben” járunk.”

Nincs adat (még) arra vonatkozóan, hogy kairói kiküldetése alatt sikerült-e beszervezni társadalmi kapcsolatnak az MTI tudósítóját.

Arról sem tudunk biztosat, hogy hazatérése után, külpolitikai újságíróként hálózati kapcsolatba kerülte - e a BM II/3 osztály 1962 utáni utódjával: a BM III/I. hírszerző csoportfőnökséggel.

Azt viszont tudjuk, hogy 1967 nyarán a III/II (kémelhárítás) érdeklődött személye iránt a III/I. csoportfőnökségnél. Tömör és kritikus választ kaptak. De lehet, hogy ennek ellenére is kapcsolatba léptek vele, aminek együttműködés is lehetett a vége, akárcsak Patkó Imre („Gyergyói”, „Gyűrűs” titkos munkatárs) esetében, akiről hiába adott a III/I. roppant negatív információt, mégis átvette a kémelhárítás, mert szüksége volt rá: akkor és ott épp olyan hálózati személyre volt igény. Ez azonban csak feltételezés, nincs semmilyen bizonyíték rá.

A nemet mondani tudók, az együttműködést megtagadók között sajátos, különös esetként említhető Köves (Knöpfler) Tiboré (1928-2009) az MTI-nél. Beszervezése fordulatos, azzal a különbséggel, hogy nála biztosan tudjuk a végkifejletet, amely számára kifejezetten sikeres volt.

A fordulatok sorrendben: előbb vállalja az együttműködést 1958. augusztusában, s a kémelhárítás II/2-e alosztálya „Márvány Tibor” fedőnéven beszervezettnek tekinti, majd egy hét múlva elvi okokból megtagadja az együttműködést, amiért megszakítják vele a kapcsolatot, ám 1958 végén egy ügyben olyan új és terhelő adatok derülnek ki 1956-os szerepéről, amelyek alapján a kémelhárítás 1959 februárban végrehajtja átszervezését. Igazi hálózati karrierje akkor indul el, amikor 1962-ben átveszi a II/3 osztály, a hírszerzés, majd annak jogutódja a III/I. csoportfőnökség, s az egyik legsikeresebb titkos munkatársaként, „Gyémánt Tibor” fedőnéven foglalkoztatja Londonban (1962-67), aztán Washingtonban (1970-75), majd ismét Londonban (1986-1990).

Az MKP-ba 1946-ban lépett be, az egyesülés után az MDP tagja. 1953 és 1955 között az MTI függetlenített párttitkára, aki a forradalom alatt is tagja maradt a pártszervezet vezetőségének, ám azt követően nem kérte átigazolását az MSZMP-be. Lépését úgy értékelte az állambiztonság, hogy továbbra is ragaszkodik Nagy Imre revizionista nézeteihez, baráti köréhez tartozott Losonczi Géza és Vásárhelyi Miklós, erős hatással vannak rá a jugoszláv kommunisták; kapcsolatot tart Budapestre akkreditált ellenséges jugoszláv újságírókkal, így Gavro Altmannal, a „Borba” és Julius Gyukárral, a „Politika” tudósítójával, továbbá Csorovics Milossal, a Tanjung hírügynökség munkatársával és Milasin Markó sajtó és kulturális attaséval, aki korábban, 1950 és 53 között a követség titkáraként hírszerző tevékenységet folytatott, de 1956 decemberében visszahelyezték Budapestre. A kémelhárítás szerint Köves a forradalom előtt, alatt és után is információkkal látta el kollégáit, akik gyakran megfordultak az Újságíró Klubban, némelyikük Köves lakásán is baráti vendég volt. Az elhárítók úgy látták: Köves feleségének polgári mentalitású családja is rossz hatással volt a párt neveltjére, aki még 1958 nyarán is makacsul ragaszkodott revizionista álláspontjához, különösen al-dunai hajóútja és belgrádi látogatása után.

1958 júliusában a kémelhárítás főnöke: Hazai ezredes úgy dönt, hogy véget ért a türelmi politika Kövessel szemben: vagy kezdeményezik azonnali hatályú elbocsátását az MTI-től és azt is megakadályozzák, hogy újságíróként el tudjon helyezkedni, vagy belátja tarthatatlan politikai nézeteit és azokat úgy teszi jóvá, hogy önként felajánlja együttműködését a belügyi szervekkel, amit a kémelhárítás lojális alapon elfogad, s beszervezi. A feladat végrehajtásával a II/2-e alosztályon Práger László r. százados alosztályvezetőt és Kisignácz Ferenc r. századost bízzák meg, akik terveikbe beavatják régi bizalmasukat: Bognár Károlyt, az MTI vezérigazgató-helyettesét.

Az ügynök az állambiztonsági nyilvántartásban
Köves érzi a veszélyt, amire mások is figyelmeztetik, ezért – a kémelhárítás jelentése szerint - augusztus 14-én együttműködési készségéről biztosítja Práger László r. századost, aki lojális alapon, „Márvány Tibor” fedőnéven beszervezi.

„…szeretném azonnal hangsúlyozni, hogy sem nyílt, sem burkolt fenyegetések ellenére nem vállalom az önökkel való együttműködést, mert ez teljes mértékben ellentétben áll politikai felfogásommal.”

Ezt követően kifejtette: ő nem feltételezi, hogy Jugoszlávia, vagy annak egyes vezetői rosszindulatúan viseltetnek a Magyar Népköztársasággal szemben, ahogyan azok az újságírók sem, akikkel ő kapcsolatban állt és áll, s akiknek információs segítséget nyújtott. Végiggondolta egész életét, politikai beállítottságát, s ma még nem jutott el oda, hogy egyértelműen elítélje a jugoszláv kormány, a jugoszláv kommunisták revizionista álláspontját. S miután ő semmit sem tesz meggyőződés nélkül, az állambiztonsággal való együttműködést sem tartja elfogadhatónak.

A kémelhárítás szerint a Köves által részletesen kifejtettek lényege az volt, hogy ő megvárja azt az időt, amikor a történelem igazolni fogja, hogy neki vagy az állambiztonságnak van igaza, más szóval, Köves nem akarja kompromittálni magát a jugoszlávok és egyes jugoszláv személyek előtt.

[A politikai irányítás alatt állt állambiztonság a Központi Bizottság határozatait és a belügyminiszter parancsait hajtotta végre, nem bocsátkozott világnézeti, filozófiai, intellektuális vitákba a hálózati jelöltekkel. Megbízható, kiismerhető, fegyelmezett, kételkedés nélküli informátorokra volt szüksége, akár hazafias alapon szervezték be, akár kompromittáló tényekkel zsarolták meg őket.

A személyiség zavarok vizsgálatára a beszervezéskor kevés idő jutott, azok csak a kapcsolat során, menetközben derültek ki. Szakértelem híján azonban nehezen ismerték fel őket, vagy ha mégis, azt mozgalmi terminológiával intézték el, például: „ingatag, megalkuvó, különc, hangulatember, zűrös, kiszámíthatatlan, eltávolodott, önjáró, fellengzős, kétkulacsos, stb.”

A személyzeti osztály szovjet mintára mindenek elé helyezte az osztályhűséget, a párt feltétel nélküli szolgálatát, az utasítások vita nélküli végrehajtását, szakmai téren a szovjet csekisták tapasztalatainak átvételét, a proletárdiktatúra lesújtó öklének szerepét, az ellenség osztályharcos gyűlöletét. E szempontok mögött néha háttérbe szorult – még a hivatásos állománynál is - a pszichológiai és ideggyógyászati rendelők szakorvosainak figyelmeztető jelzése az alkalmatlanság veszélyére.

A nagy hagyományokkal és tudományos háttérrel rendelkező nyugati titkosszolgálatok ekkor már kellő felkészültséggel szűrték ki előzetesen az alkalmatlan veszélyes személyiségeket: az érzelmileg labilis, paranoid, pszichopata, bipoláris, narcisztikus és más neurotikus alkatú klinikai eseteket. Külön specialisták kutatták a ragadozó típusú személyiségek felhasználását: a rideg, érzéketlen, gátlástalan, programozható abnormális és amorális agresszorokat. Ezek az  ösztönlények a világ bármely részén bevethetők voltak jól megtervezett erőszakos akciók, gyilkosságok végrehajtására. Részvétlen, irgalmatlan, kegyelmet nem ismerő tevékenységükről a mai napig keveset tudunk, csak a fantáziáját engedte el néhány sikerkönyv és izgalmas film írója .

Magyarországon 1945 után az ÁVH alkalmazott – Dékán István és Farkas Vladimir kezdeményezésére – „külső csoportot”, „provokációs csoportot” ügynökökből erőszakos cselekmények végrehajtására. A csoport „speciális alosztály” néven 1954-ben a hírszerzéshez került: a BM Hárs István áv. ezredes vezette I/II hírszerző osztályának 7. alosztályaként Márkus Sándor áv. százados vezetése alatt. Kiemelt feladatuk volt: ismert emigráns vezetők és aktív hírszerzők Magyarországra történő  hozatalának végrehajtása erőszakos úton, konspirált módon. A BM III. Főcsoportfőnökség megalakulása (1962) után a speciális alosztály feladatait átvette a III/I-7 osztály, amely az „aktív intézkedések osztályaként” a hírszerzés legtitokzatosabb akcióit hajtotta végre az emigráció bomlasztása céljából. Több személy hazarablásában tüntette ki magát a Pilcsik Pál „Aczél” – Rózsás Artúr „Rónai” – Kaiser János „Szirom” akció csoport. Ábrányi Aurél kettős ügynök 1961. október 12-i hazahozatalában játszott szerepükről a Kuruc.info is beszámolt, lsd.: Dr. Ilkei Csaba: „Újabb titkok derültek ki Ábrányi Aurél rejtélyes hazarablásáról, - Biszku Béla belügyminiszter adott engedélyt az akcióra”]

Köves Tibor azonban ennél többet is mondott. A II/2-e alosztály augusztus 22-i jelentése ezt így örökítette meg:

„A beszélgetés közben többször is hangsúlyozta, hogy beszélni fog Kádár János elvtárssal, miután Kádár elvtársat feleségén keresztül személyesen ismeri, és ki fogja kérni Kádár elvtárs véleményét.

Mi ezzel kapcsolatban hangsúlyoztuk, hogy amennyiben Kádár elvtárs fogadja, nekünk semmi kifogásunk nincs ellene, hogy ő a velünk folytatott beszélgetésről beszámoljon Kádár elvtársnak, vagy Biszku elvtársnak. Hangsúlyoztuk azonban, hogy a velünk való beszélgetésről az említett két vezető elvtárson kívül senkinek sem beszélhet, mert ezzel államtitoksértés címén büntető eljárás indul ellene.”

Jelentését a kémelhárítás a következőkkel zárta le:

Javasoljuk, hogy a Köves Tiborral folytatott beszélgetésünk tartalmát megfelelő módon és megfelelő mértékben hozzuk Bognár elvtárs tudomására. Egyben javasoljuk azt is, hogy az MTI bocsássa el állásából Köves Tibort, mi pedig akadályozzuk meg azt, hogy Köves Tibor mint újságíró bármilyen formában elhelyezkedjék Magyarországon.”

Augusztus 29-re a kémelhárítás beidézteti a VI. kerületi Rendőrkapitányság politikai osztályára és titoktartási nyilatkozatra kötelezi. Egyúttal megtiltják neki, hogy részt vegyen a jugoszláv követség által adott fogadásokon. Köves megjegyezte, ha ezzel a nyilatkozattétellel lezárják az ügyét, akkor ő nem kíván Kádár vagy Biszku elvtárssal beszélni. Felvetésére azonban nem kapott választ. (Az iratokból nem derül ki, hogy beszélt-e a két vezető egyikével is.)

Köves változatlanul az MTI-nél dolgozik, amikor 1958. októberében megkezdődnek a letartóztatások a Mérei Ferenc (1909-1986) Kossuth díjas orvos-pszichológus, pedagógus és Fekete Sándor (1927-2001) író, újságíró, irodalomtörténész nevével fémjelzett szellemi ellenállást folytató értelmiségi csoport „államellenes szervezkedése”, „ a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló összeesküvés” ügyében. A tanúkihallgatások során kiderül, hogy Köves Tibor kapcsolatot tartott a csoport némely tagjával (Fekete Sándor, Félix Pál, Pataki Ferenc, Korolovszky Lajos, Éger Miklós, Jusztus Pál és mások), összejöveteleiken MTI-információkkal látta el őket, beszámolt Milán Georgijevics jugoszláv diplomatával való találkozásairól. A forradalom utáni illegális mozgalomban Köves politikai felfogását „nemzeti kommunistának” tartották, a szektások elleni harcban Nagy Imre „revizionista nézeteit” képviselte, a jugoszláv harmadik utas állam berendezkedést tartotta járhatónak a polgári demokráciák bizonyos demokratikus vonásaival ötvözve.

Kövest 1959. február 11-én a Gyorskocsi utcában hallgatták ki tanúként, a kihallgatási jegyzőkönyvet Könczöl István r. főhadnagy írta alá.

Köves – egyebek között – elmondta: 1956. novemberében a letartóztatásától félő Fekete Sándort egy éjszaka Éger Miklósék lakásán bújtatta felesége: Köves Judit újságíró segítségével. A csoport általa ismert tagjaival legtöbbször Félix Pál lakásán jöttek össze, leggyakrabban hármasban: Feketével és Félix-szel. „A kérdések többségében azonos volt az álláspontunk az MSZMP-vel és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal szemben.” A belpolitikai helyzetről kialakított koncepciójukat írásos formában kívánták népszerűsíteni, terjeszteni. (Fekete Sándor volt a szerzője a legsikeresebb röpiratnak: a „Hungaricus”-nak.)

A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc tanácsvezető elnökletével 1959. április 1-én hirdette ki ítéletét. Mérei Ferenc 10 év börtönt kapott, Fekete Sándor 9 évet…

Köves Tibor kimaradt az ítélethirdetésből. Februári kihallgatása után világossá vált számára: egyetlen menekülési útvonal maradt: gyorsan igent mondani a kémelhárításnak. Egyértelműen, ellenvetések, fenntartások és ideológiai viták nélkül. Ekkor kapta a „Gyémánt Tibor” fedőnevet.

Első jelentéseit Markó Milassinról és Milán Georgijevicsről adta, azt követően többi jugoszláv ismerőséről. Az informatív jelentésekkel kapcsolattartó tisztje: Práger László r. százados elégedett volt. „Gyémánt” ügynök szépen fejlődött, s a kémelhárításnál egyre nagyobb reményeket tápláltak hálózati munkájával kapcsolatban.

1962. április 12-én a II/2-b alosztálytól átvette a hírszerzés (II/3 osztály), majd attól jogutódja – 1962. augusztus 15-től - a III/I. csoportfőnökség.

1962-ben már Londonból tudósítja az MTI-t 5 évig. 1967-70 között itthon főszerkesztő-helyettes, 1970-től 75-ig Washingtonból jelent, 1975-77-ben ismét itthon főszerkesztő-helyettes, 1977-től már a főszerkesztőség vezetője, majd 1986-ban visszatér Londonba, ahol 1990-ig marad. A hírszerzés és a kémelhárítás teljes megelégedésére.

1978-ban megkapja a kommunista újságírás legmagasabb kitüntetését, a Rózsa Ferenc-díjat, 2006-ban az MTI Életműdíjával tüntették ki.

Két legismertebb kötete: „Genftől New Yorkig” (1960), „Feketék és fehérek Kongóban” (1962). (ÁBTL 3.1.1. B-83500; 3.1.9. V-21233.)

Az is ritka volt, hogy egy paraszti származású munkásember, akiből a párt csinált újságírót, nemet mondjon az állambiztonságnak, amikor az titkos találkozókra akarja használni a lakását, s ezért „T” lakásgazdának próbálja beszervezni. A politikai rendőrség megdöbben, amikor a párthűségéről és elkötelezettségéről ismert munkáskáder és szintén aktív párttag felesége együttesen ellenáll, majd a meghiúsult beszervezési kísérlet után, az újságíró még a titoktartási nyilatkozatot sem hajlandó aláírni. Pedig még csak 1959-et írtunk!

Tóth Vilmos 1922. június 25-én született Pestszentlőrincen. Anyja: Balázs Mária mezőgazdasági cseléd, apja földnélküli mezőgazdasági munkás, majd villamosvezető. A négy polgári elvégzése után a Fémárú-, Fegyver és Gépgyárban puskaművesnek tanul, egy évig segédként dolgozik. 1942-ben a Posta Teréz Központjába kerül telefonműszerésznek, ahol segédlevelet szerez. 1943-ban tényleges katonai szolgálatra vonul be a híradókhoz, ám a Posta három hónap múlva leszerelteti. 1944-ben ismét bevonultatják, de 1945 márciusában megszökik. 1950-ig régi munkahelyén: a Teréz Központban folytatja a szakmát, miközben külső munkatársként írogat az MKP lőrinci lapjába: a „Szabad Lőrinc”-be.

1950-ben Csepelre kerül, a Vas-és Fémművek telefonközpontjába műszerész csoportvezetőként. 1953-től a „Csepeli Kohász” című üzemi lap szerkesztő bizottságának tagja. 1957 augusztusában újságíró állományba veszi a Hírlapkiadó Vállalat, s a legnagyobb üzemi lap: a csepeli „Fogaskerék” munkatársa lesz.

1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba. Falujáró, népművelő, szemináriumvezető, pártbizottsági oktatási felelős, szorgalmas aktivista. Többszörös sztahanovista, kiváló dolgozó, a szakma legjobbja, negyven esetben kapott elismerést, jutalmat újításaiért. Lakóhelyén is tisztelik, szerény, segítőkész, káros szenvedélye nincs, „politikai magatartása a párt politikájával egyező”.

1947-ben nősült, felesége: Pőcze Sára (1927) tisztviselő a Gyapjúbegyűjtő Vállalatnál, a pártnak szintén 1945 óta tagja. 1956 októberében a forradalmárok le akarták tartóztatni, mert azt hitték, hogy a pártközpont alkalmazottja, de kiderült, hogy a Munkásmozgalmi Intézet dolgozója, mire nem bántották. „Harmonikus családi életet élnek, megbízható személyeknek tartjuk őket”- írja 1958-ban a BM II. Politikai Nyomozó Főosztálya belső reakciót elhárító II/5 osztályának „e”alosztálya, amely az ideológiai, tudományos, kulturális, művészeti , tájékoztatási és igazságügyi terület elhárításával foglalkozott, 1957. októbere és 1959. novembere között Harangozó Szilveszter r. százados vezetésével, az osztályvezető Hollós Ervin r. alezredes volt (1957-1962).

Ez az alosztály határozza el 1958. november 28-án, hogy „Budai” fedőnéven hazafias alapon beszervezik Tóth Vilmost és a XI. kerület Dinnye utca 5. magasföldszint 1. sz. alatti lakását titkos találkozási helyként használják abból a célból, hogy „az újságírás területén foglalkoztatott hálózati személyekkel való találkozás konspiráltsága biztosított legyen”. A javaslatot előterjesztő Kócsag József r. főhadnagy megállapítja, hogy a 2 szobás, összkomfortos lakás elhelyezkedése és berendezése megfelel az állambiztonsági követelményeknek, a 3 emeletes, 13 lakásos házban nem laknak büntetett előéletűek, botrány okozás, iszákosság nem fordult elő, senkihez nem jár nagy és zajos társaság. A házfelügyelő megerősítette, hogy a magasföldszint másik három lakásában „becsületes, rendes, józan életű és politikailag kifogástalan személyek laknak, kiknek erkölcsi magatartása ellen sincs kifogás.” Napközben alig van mozgás, mindenki a munkahelyén tartózkodik, csak este vannak otthon.

A politikai rendőrség számára különösen megnyugtató, hogy az egyik szomszéd: Sándor László a KISZ KB apparátusában dolgozik, a másik, ismert vezető a Pénzügyminisztériumban: Gerebenics Imre (1928. január 1., Gyula, Gergely Erzsébet), aki korábban a BM I. Államvédelmi Főcsoportfőnökség V/4 osztályának a hálózati személye volt. (1956 októberében zárták ki dekonspiráció miatt.) A beszervezést előkészítő alosztály terve szerint: „A lakást használó operatív tiszt Kócsag József r. fhdgy.-t a házfelügyelőnek és a fszt. 2. sz. alatt lakó Gerebenics Imrének úgy mutatjuk be, mint az MTI újságíróját, ki a „Fogaskerék” c. üzemi lap munkatársa is, egyben és azért tartózkodik a lakásban, hogy cikkeit megírja a lapnak, melyet Tóth Vilmos szerkeszt. Erre azért van szüksége, mert albérletben lakik, ahol nem tud zavartalanul dolgozni, hivatalában pedig mással nem foglalkozhat munkaideje alatt. Ezért Tóth Vilmos, kinek szüksége van a cikkekre, lakását felajánlotta.” A lakást hetente 3-4 esetben 2-2 órára szeretnék igénybe venni, használatáért anyagi hozzájárulást fizetnek (lakbér, villany, gáz, tüzelő, takarítás, stb.)

Kócsag főhadnagy előterjesztését Harangozó Szilveszter r. százados, alosztályvezető így küldi tovább a II/5 osztály vezetőjének :

Jelentem, a javaslatot jónak tartom. Kérem annak engedélyezését.

Három és fél hónappal később, a beszervezés meghiúsulásáról szóló „Szigorúan titkos „ jelentés ezzel a meglepő mondattal kezdődik:

„Tóth Vilmos (Pestszentlőrinc, 1922. VI. 25. Balázs Mária), Budapest, XI. Dinnye u. 5. fszt.1. sz. alatti lakos hazafias alapon „T” lakásgazdává való beszervezése meghiúsult, mivel az együttműködést megtagadta.”

Kócsag főhadnagy és Gál Ferenc r. főhadnagy 1958. december 11-én a Rózsa eszpresszóban találkozott Tóth Vilmos újságíróval, mert eleve elhárította azt a kérést, hogy a lakásán jöjjenek össze. Munkájáról, életútjáról, családi körülményeiről társalogtak bevezetőül a legteljesebb egyetértésben, majd rátértek jövetelük céljára: segítségkérés hazafias alapon.

Tóth idegenkedve fogadta a kérést, azt hitte: a rendőrség meg akarja szerezni a lakását. Tisztázták, nem erről van szó, sőt, segítenek, ha ilyen problémája adódna. Hangsúlyozták az anyagi térítést is. Tóth így már hajlott a tárgyalásra, ám kölcsönösen arra a következtetésre jutottak, hogy ezt a dolgot a feleségével is meg kell beszélni, ezután találkozzanak ismét már a lakáson, együtt.

Másnap Tóth felhívta az állambiztonsági tiszteket és közölte velük, hogy a dolog nem megy, nem tud rendelkezésükre állni. Abban maradtak, hogy ezt a kérdést nem lehet telefonon lezárni, felkeresik munkahelyén. Oda azonban hiába mentek december 15-én, közölték velük, hogy Tóth Vilmost beiskolázták és huzamosabb ideig távol lesz.

Legközelebb csak 1959. február 19-én sikerült találkozni az újságíróval. Munkahelyén kereste fel Kócsag főhadnagy és Kovács János r. százados. Tóth elutasította az állambiztonsági tisztek kérését. Ürügyként azt hozta fel, hogy feleségével korán elmennek dolgozni, nem tudják kitakarítani, rendbe hozni a lakást, néha be sem ágyaznak, napközben rendetlenség van.

 Az állambiztonsági tisztek úgy érezték, hogy az újságíró „… terhesnek tartja az egész problémát és ki akar bújni” a kérdés elől, ezért hozta elő az ürügyet.

Mivel Tóth nem tágított elhatározásától, a rendőrtisztek feladták a beszervezési kísérletet. De még hátra volt egy kötelező aktus.

„A beszélgetés befejezése előtt titoktartási nyilatkozatot kértünk tőle, ezt azonban kereken megtagadta, arra való hivatkozással, hogy párttag, aki a pártfegyelem alá tartozik és tisztában van azzal, hogy ha megsérti a titoktartást, a párt felelősségre vonja. Ezek után elálltunk a titoktartási nyilatkozat vételétől és nyomatékosan felhívtuk figyelmét a titoktartásra.

A meghiúsult beszervezésről a BM. II/11 osztályát  [operatív nyilvántartás, - I. Cs.] értesítjük, hogy a nyilvántartáson vezessék keresztül.”

Tóth Vilmos újságíró és felesége nem engedte megzavarni sem otthonuk nyugalmát, sem családi békéjüket. (ÁBTL 3.1.1. B-84922)

          Ifj. Király Géza („Ferencz”, „Ferenc”)

Ha valaki az állambiztonság hálózati személye lett, nehezen szabadult kötelékéből. Nemet mondani, ellenállni néhányan megpróbáltak átmenetileg. Volt, aki egyet nem értése jeleként elrejtőzött, illegalitásba vonult, bujkált. Ezek a kétségbeesett kísérletek azonban naivitásra, alaptalan várakozásra épültek egy olyan kényszerpályán, amelyen egyoldalúak voltak az erőviszonyok, s a politikai rendőrség hamar utolérte őket.

Ifj. Király Géza (1925. május 16, Budapest, Házy Julianna) újságíró, apja révén került a pályára, kapcsolódott be a munkásmozgalomba, ismerkedett meg a szociáldemokrata vezetőkkel, s lett bizalmasa Kéthly Annának. Id. Király Géza régi prominens jobboldali szociáldemokrata, az OTI elnöke, 1950-ben letartóztatták, illegális jobboldali szervezkedés miatt elítélték, 1956-ban kegyelemmel szabadult.

Az ifjabb Király 16 évesen kezdte látogatni a Munkás Testedző Egyesületet (MTE), a munkás sporteseményekről írt tudósításai a Népszavában jelentek meg, melynek kiadóhivatalában kezdett dolgozni 1943-ban. 1945 januárjában Budapestről szovjet fogságba kerül, 1946 augusztusáig  hadifogoly, a Sztalino 12-es lágerben kezdi, bányában dolgozik, majd a tábor kulturális és propaganda osztályára kerül; később a Vojna Konvojnál lát el kisegítő szolgálatot, de megbetegszik, felgyógyulása után a kórház foglyainak parancsnoka. (Itthon a politikai rendőrséget idővel arról tájékoztatta, hogy a fogságban a szovjet elhárítás beszervezte és „Ferenc” fedőnéven foglalkoztatta.)

 Budapesten az SZDP központjában és a SZIM sportosztályán dolgozik. 1947-ben a „Világosság” szerkesztőségében gyakornok, majd a „Kossuth Népe” újságírója. A lap megszűnése után 1948-ban a „Szabadság” munkatársa. Amikor a „Szabadság” és a „Világosság” fúziójából „Világosság” lesz, őt megtartja az új lap.

Az SZDP után az MDP tagja. 1948-ban megnősült, felesége a „Népszava” kiadóhivatalának dolgozója.

1950. áprilisában a Külföldi Sajtószolgálatnál találjuk, majd annak az MTI-be való beolvadása után 1953-ban a távirati iroda vidéki osztályán, ahol néhány nap megszakítással 1957 január 17-ig dolgozott. (1956. október 31-től november 4-ig a Népszava munkatársa.)

1953-ban a kémelhárítás terhelő adatok alapján „Ferenc” fedőnéven beszervezte, mert apja révén kapcsolatba került több jobboldali osztrák szociáldemokrata vezetővel.

Januárban valami váratlan történik az ügynökkel, amit a BM II/3 osztályának (hírszerzés) 5. alosztálya így jelentett:

„Az ellenforradalom utáni negyedik találkozón határozott és kemény utasítást kapott az események leírására, valamint saját tevékenységének írásbeli közlésére. Ezt nem tette meg, helyette próbálta tevékenységét tagadni és a következményektől félve illegalitásba vonult.”

Ez 1957. január 17-én történt és 1958. november 3-ig tartott. Az ügynök eltűnése után a politikai rendőrség hamarosan mindent tud: barátja Vedres József újságíró, a „Hétfői Hírek” sport rovatának vezetője, a II/5 ( belső reakció elhárítás) „Csatár Péter” fedőnevű ügynöke jelenti, hogy a lakásán bujkál, csak a késő esti órákban megy le sétálni. A párt egyik legtekintélyesebb vezetője: Révész András pedig közli „Szepesi” ügynökkel: Pusztai - Pucsok Lászlóval, hogy ő segélyezi Királyt a párt pénzéből, másik három bujkálóval együtt.

 [Révész András (1909-1996) jogász, Budapest főjegyzője, 1948-ban kizárták a Magyar Szociáldemokrata Pártból. 1950-ben a két munkáspárt egyesülésének ellenzőjeként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 1955 novemberében szabadult. 1956-ban a szociáldemokrata párt egyik újjászervezője, a párt főtitkárhelyettese. A forradalom leverése után a Budakalászi Textilművek jogtanácsosa. - I. Cs.]

 Az állambiztonsági tisztek feltérképezik a szomszédokat, beszélnek a házfelügyelővel, figyelik, telefonját lehallgatják. Csak felesége mozog, Király bezárkózik, de kapcsolatokat tart. Éppen az utóbbiért , s az így megszerezhető információkért vár türelmesen a rendőrség és nem rohanja le. Egészen 1958. november 3-ig, amikor Király nem bírja tovább és elhatározza: ceglédi rokonaihoz utazik, s megpróbál Cegléd környékén elhelyezkedni. A pályaudvarra tart, amikor őrizetbe veszik.

Kihallgatása két napig tart. A második végén, november 4-én beszervezési nyilatkozatot ír alá, amely szokatlanul hosszú, mert távirati stílusban beleírják az 1956. december közepétől 1957. január 17-ig tartó elszámoltatási időszak rovására írt, jegyzőkönyvszerű tényeit is. Feltehetőn a kihallgató tiszt által gépbe diktált és az ügynökkel aláíratott szöveg így szólt:

„ N y i l a t k o z a t,

Én Király Géza, a Belügyminisztérium politikai rendőrségének önként felajánlom szolgálataimat.

Ezt teszem azokért az ellenséges cselekményeimért, melyeket az ellenforradalom alatt kifejtettem a népi demokratikus rendszer ellen. Az ellenforradalom idején, annak ellenére, hogy már akkor kapcsolatban álltam a BM állambiztonsági szerveivel, részt vettem az ellenforradalmi jobboldali szociáldemokrata személyek szervezkedésében, mely az ellenforradalmat támogatta. Személyes kapcsolatba kerültem Kéthly Anna, valamint más jobboldali szociáldemokrata vezetőkkel (Révész András, Fischer József, Kálmán József), azok összejövetelein részt vettem, sajtójuk szervezésében – Népszava – aktív szerepet vállaltam. Vállalkoztam arra, hogy a munkásáruló, a Szocialista Internacionálé bécsi ülésén részt vevő Kéthly Anna elé menjek 1956. november 4-én az osztrák határra és Budapestre kísérjem. Ezt követően az ellenforradalom után félrevezetve az állambiztonsági szerveket, eltitkoltam kapcsolatomat és tevékenységemet a jobboldali szociáldemokratákkal.

Hogy a fentiekről ne kelljen beszélnem, illetve félve a felelősségre vonástól, 1957. január 17-én illegalitásba vonultam és illegalitásban éltem 1958. november 3-ig. Illegalitásban tartózkodásom alatt okirat hamisítást követtem el rejtőzködésem fedezésére, az okirat az MTI igazolása foglalkoztatásommal kapcsolatban, melyen az MTI pecsétje valamint az általam ráhamisított Hárainé aláírás látható.

Azért, mert a Belügyminisztérium politikai rendőrsége a fenti bűncselekményért ellenem bírósági eljárást nem indít, az alábbiakra kötelezem magam:

A BM politikai rendőrsége operatív tisztjével a kapcsolatot mindenkor, minden körülmények között fenntartom, vigyázva arra, hogy ezen kapcsolat nyilvánosságra ne kerüljön. A velem kapcsolatot tartó operatív tiszt utasításainak mindenkor eleget teszek, irányítását betartom, minden néven nevezendő ellenséges tevékenységet vele szóban és írásban közlök. Köztem és a BM politikai rendőrsége közötti kapcsolatról soha senkinek semmilyen körülmények között említést nem teszek. Jelentéseimet „Ferenc” fedőnévvel fogom aláírni.

Tudomásul veszem, hogy amennyiben a nyilatkozatomban foglaltakat megszegem, úgy ellenem a BM politikai rendőrsége árulás címén és az általam korábban elkövetett bűncselekmények címén bűnvádi eljárást fog indítani.

Két napi távollétét otthon utazási nehézségekkel tarkított vidéki munkakereséssel legalizálta. Gyorsan megkapta munkakönyvét, s ettől kezdve vidéken dolgozik, Cegléd környékén. Még sötét van, amikor hajnalban vonatra ül és késő este, sötétben érkezik haza. Eleinte csak hetenként, aztán valamivel sűrűbben.

Az elhárítás ritkán és óvatosan találkozik vele, főként szombaton, amikor szabadnapos, vigyáz arra, nehogy dekonspirálódjon az ügynök a szociáldemokrata körök előtt, ahol úgy tudják: Király félig-meddig továbbra is illegalitásban van, de valamiből meg kell élnie, fizikai munkát végez, későn jár haza, kevesekkel érintkezik, köztük Révész Andrással.

Mindeközben a hírszerzés „Ferenc” Nyugat Európai telepítését tervezi a bécsi rezidentúra bevonásával és „Csatár” ügynökön keresztül. „Ferenc” Kéthly Annán kívül ismeri Bölcsföldy Andort, Szélig Imrét, Benjámin Olivért, Egri Györgyöt, Garamvölgyi Jánost, Bán Antalnét.

A politikai rendőrség, s az őt legjobban ismerő operatív tiszt: Zsiga Árpád r. főhadnagy úgy látja, hogy ifj. Király politikai felfogása alaposan megváltozott, Kéthlyéket és Révészt munkásárulónak tartja, bánja, hogy 56-ban sodródott az árral. Egyetért a Munkás-Paraszt Kormány és a az MSZMP politikájával. Nem is biztos, hogy nagyon szeretne külföldre menni, mert rajong a feleségéért, gyermekéért, aggódik szüleiért, akiket mind itthon kellene hagynia.

[Zsiga Árpád, hírszerző (1929. 08.28. Budapest, Makó Ilona) később r. ezredes, a III/I-7 osztály vezetője. „SZT” fedőszáma: 2228; K-347. Fedőmunkahelye a Külügyminisztérium, bécsi rezidens: 1970-71, főrezidens: 1978-82. – I. Cs.]

1959 nyarán, miközben a BM II/5 (belső reakció elhárító) osztályának „a” alosztálya, - amely a jobboldali pártok, így a volt jobboldali szociáldemokraták elleni elhárítást végezte -, egyre több önéletrajzi kiegészítést kér írásban ifj. Király Gézától. A hírszerzés (II/3) osztályvezetője: Tömpe András r. vezérőrnagy pedig szükségesnek tartja szovjet fogságban töltött idejének vizsgálatát is, ezért arra kéri Gazdik Gyula r. alezredest, a BM Külügyi Osztályának vezetőjét, hogy szerezzenek információt a szovjet illetékesektől.

Nem tudjuk, milyen választ kaptak, s azt sem, hogy mi volt az a döntő ok, vagy több ok együttesen, amelyek alapján 1960. január 18-án arra a következtetésre jut a hírszerzés, hogy „Ferenc” alkalmatlan a telepítésre. (ÁBTL 3.2.4. K-439)

A „Széll Sándor” fedőnevű ügynök nem azért kerül a példák végére, mert ő állt legjobban ellent az állambiztonság beszervezési kísérletének. Ellenkezőleg: oly könnyen, politikai gátlástalansággal kevesen váltottak világnézetet, mint Szőke Sándor.

 1956 előtt úttörő-, majd DISZ vezető, 1956 tavaszán MDP párttagjelölt. 1956 októberében a Pedagógiai Főiskolai hallgatójaként már forradalmár Szegeden, a MEFESZ egyik vezetője, aki gyújtó hangú beszédet mond Egerben is. 1957. márciusában gyors váltással a KISZ-t szervezi a szegedi főiskolán. A vizsgálati fogságban besúgja tegnapi barátait, mint „ellenforradalmárokat”. 1957. november 4-én pedig örömmel vállalja az állambiztonsági ügynök szerepét, aláír és jelent a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának megbízható hálózati személyeként. 1959-ben már az ország más részén tűnik fel, nem rajta múlik, hogy kizárják. 1964-től MSZMP-tag, szép újságíró karriert fut be. 1977-ben a „Magyar Hírlap” rovatvezető-helyetteseként ismét szívesen az állambiztonság rendelkezésre állna, ha az nem becsülné túl lehetőségeinek körét.

1939. július 19-én született Debrecenben. Szüleiről azt írja önéletrajzában: „Apám Szőke Kálmán, gyári munkás, anyám Kocsis Julianna, szintén gyári munkás. Mindketten szegényparaszt származásúak.” Az állambiztonság környezettanulmánya valamivel árnyaltabb: „Szőke Kálmán iskolai végzettsége 5 elemi, szabósegéd volt, a 40-es években kerültek fel Pestre, itt különböző helyeken dolgozott, mint segédmunkás. Jelenleg [1957. szeptember 5] a Telefongyárban dolgozik segédmunkásként. Politikai nézete nincs. Hibájaként említik, hogy fizetéskor rendszerint berúg, de a munkahelyén megjelenik, ivás után nem maradozik el.”  [MDP-tag volt, de iszákosság miatt kizárták a pártból.]„Szőke Kálmánné iskolai végzettsége 4 elemi, mielőtt férjhez ment, cseléd volt. A Telefongyárban dolgozik, mint segédmunkás, emellett az Amerikai u. 85. sz. alatt ellátja a házmesteri teendőket is.”

Szőke Sándor tanítóképzőt végzett Budapesten, DISZ-titkár, (korábban úttörővezető), a DISZ budapesti bizottságának társadalmi munkatársa, több címmel kitüntetett jó tanuló és politikai aktivista. 1955-ben érettségizett, majd felvették a Szegedi Pedagógiai Főiskolára, ahol előbb a DISZ évfolyamtitkára, majd 1956 márciusában párttagjelölt.

 1956 október 18-án a főiskolai hallgatók a MEFESZ egyik vezetőjének választották, s tagja lett az Intéző Bizottságának is. Október 22-én Egerbe utazott, ahol részt vett a helyi szervezet létrehozásában, nagygyűlésen szólalt fel, elszavalva évfolyamtársának: Paróczay Gergelynek egy „lázító” versét. A szegedi főiskolások forradalmi határozatát stenciles formában postán elküldte több főiskolának is az országban, de párt-, DISZ- és tanácsi szerveknek is Csongrád megyében.

A budapesti harcok kitörésekor a fővárosba, Zúglóba siet szüleihez, ám november 2-án a nagybátyjával visszamegy a ruháiért Szegedre. November 3-án ismét Zuglóban van. Egy, a belső karhatalomnál szolgált ávóst bujtatnak a pincéjükben, „mivel láttuk, hogy kint kétségtelenül az ellenforradalom tombol”.Csak január 14-én tért vissza Szegedre. Felkeresi a főiskola MSZMP titkárát és elismeri, hogy az októberi események alatt helytelenül viselkedett. A MEFESZ márciusi újjáalakítása helyett már a KISZ megalakítását javasolta a főiskola pártszervezetének, s aktívan részt is vesz a szervezésben, tagja lesz az ifjú kommunisták első vezetőségének.

A főiskola fegyelmi bizottsága 1957. június 25-i ülésén Szőkét ellenforradalmi magatartásáért - szigorú megrovás végső figyelmeztetéssel - büntetésben részesítette, de folytathatta tanulmányait.

Júliusban letartóztatták a Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés büntette miatt és augusztus végéig vizsgálati fogságban tartották a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának Vizsgálati Osztályán. Vizsgálója: Szabó Gábor r. nyomozó főhadnagy volt, aki szeptember 8-i beszervezési javaslatában – egyebek között – a következőket írta Szőke Sándorról kihallgatási tapasztalatai alapján:

„Már letartóztatásának ideje alatt is, anélkül, hogy felhívtuk volna a figyelmét, jelentette a fogdában lefolyt beszélgetéseket a többi őrizetes között. Kihallgatásai során őszinte volt. Elmondta, hogy saját tevékenységét elítéli. Cselekményeiért vállalja a felelősséget, de bármi legyen a sorsa a jövőben, tudni fogja azt, hogyan kell cselekednie. Sokat tanult, látja azt, hogy egy percig sem szabad meginogni, mert ezt a pillanatot használták fel ellene is és ezért került az ellenséges személyek befolyása alá.”

Július 15-i kihallgatása végén, a rendőr nyomozó azon kérdésére, hogy „Kíván-e még egyebet is elmondani?”, a következőket válaszolja a jegyzőkönyv szerint:

„Mint munkás származású ember mindig aktívan küzdöttem a párton belül és a tömegszervezetekben is a proletárdiktatúráért, aktivitásom nem októberben kezdődött, hanem évekkel azelőtt és az ellenforradalom után is minden erőmmel kommunista módon harcoltam a társadalmunkért. Tudatában vagyok annak, hogy az ellenforradalom alatt társadalmunk ellenségei kihasználták a problémákat, kihasználtak engem is. Hibát követtem el, s ha ezért felelősségre vonnak, azt kommunista meggyőződéssel jogosnak tartom, mert csak így lehetséges azokat az ellenforradalmárokat is felelősségre vonni, akik bennünket kihasználtak.”

1957. augusztus végén szabadon bocsátják, mert bűncselekményét nem tartják olyan súlyosnak, hogy bírósági eljárást kezdeményezzenek ellene. Ennek azonban ára van: nyomban megkezdődik beszervezésének megtervezése, engedélyeztetése és kivitelezése. A folyamat november 4-én ért véget, amikor a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság I. emelet 30-as számú szobájában Szabó Gábor rny. főhadnagy beszervezte Szőke Sándort. Minden simán és nyugodtan zajlott, a „Széll Sándor” fedőnevet kapott ügynök „Őszinte volt, beszervezését örömmel vállalta. Ígéretet tett arra, hogy a feladatait pontosan végrehajtja. Jó irányítás mellett képzett ügynök lesz belőle”- jelentette feletteseinek az állambiztonsági tiszt, aki azt is feljegyezte, hogy Szőke ismételten előadta a beszélgetés során: „…letartóztatásának ideje alatt találkozott a cellában megrögzött ellenforradalmárokkal és megtanulta azt, mi a feladata a becsületes embereknek. Tehát már akkor elhatározta, ha kiszabadul, és ellenséges cselekményt tapasztal, azt jelenteni fogja, mert be akarja bizonyítani, hogy ő nem ellenforradalmár és gyűlöli az ellenséget.”

Első feladatául azt kapta, hogy figyelje a hallgatók hangulatát és írja le barátja: Ács Vilmos „női kapcsolatát”. Később állandó feladata lett a főiskoláról disszidált hallgatók itthon maradt társainak, baráti körének figyelése és a hallgatók között lévő „nacionalista elemek felderítése.” Munkájával elégedett volt az állambiztonság, ahogy húsz évvel később a BM III/III-4-b alosztálya értékelte: „Feladatait jól végezte, dekonspirációra utaló információ személyével kapcsolatban nem keletkezett, értelmes, képzett, kitűnő konspirációs érzékkel rendelkező ügynök.”

Azért ne hagyjuk ki „Beszervezési Nyilatkozatát” sem, amelyet saját kezével írt. Íme hiteles szövege:

Alulírott Szőke Sándor, Szeged, Április 4 útja 6. sz. alatti lakos beismerem azt, hogy az 1956-os októberi ellenforradalom idején ellenséges cselekményt követtem el, melynek folytán a bíróság elítélhetne. A vizsgálat során kihallgatásaim alkalmával ellenforradalmi tevékenységem tisztázást nyert. Az elkövetett cselekményeimet hogy jóvátegyem és bebizonyítsam azt, hogy nem vagyok ellensége népi demokratikus rendszerünknek, ezért szolgálataimat a BM Politikai Nyomozó Osztálya részére önként felajánlom. A tudomásomra jutó és általam észlelt párt, népi demokrácia ellenes, és egyéb ellenséges cselekményt írásban jelentem. A találkozókon pontosan megjelenek, a kapott feladatokat lelkiismeretesen végrehajtom, azt jelentésben rögzítem és „Széll Sándor” névvel írom alá, amit a velem kapcsolatban lévő állambiztonsági szervnél szolgálatot teljesítő operatív tisztnek átadok.

A BM állambiztonsági szervekkel létrejött titkos együttműködésről soha senkinek semmilyen körülmények között nem beszélek, még a legközelebbi hozzátartozómnak sem.

Tudom azt, hogy a kapott feladatok szigorú államtitkot képeznek, így arról bárkinek is beszélnék, államtitkokat szolgáltatnék ki, amiért a bíróság eljárást indíthat ellenem.

Már kihallgatása során terhelő vallomást tesz főiskolai hallgatókra és tanáraikra, (Gönczöl Dezső, Vajtai István, Pataki Szilveszter, Pálfi Gyula, Gruber László, Cs. Nagy Tamás, Palásti László, Kollár András, Tótpál József, Végh Joachim)); másokról ügynökként jelent írásban, köztük van például évfolyamtársa Jeney Károly, aki még 1957 januárjában is röpcédulázott, őt karrieristaként jellemzi politikai törekvéseiért (jól ismeri - jelenti -, mert egy középiskolába jártak); Paróczay Gergely lázító verseket írt, téveszméi vannak az értelmiség vezető szerepéről, hasonlóan gondolkodik baráti köre: Szálas Béla, Békési Imre, Fejes Erzsébet; Ács Vilmos a legaktívabb MEFESZ vezető volt a főiskolán;  sorra kerülnek a volt nemzetőrök is: Gausz Antal, Horváth Ferenc, Pintér Nándor, Steszkó Ferenc, Váradi Géza.

Szőke ügynök 1958-ban befejezi a főiskolát. A Csongrád megyei Politikai Nyomozó Osztály elégedett hálózati munkájával: „Feladatait lelkiismeretesen végrehajtotta, a találkozókon pontosan megjelent. Politikailag is pozitívan fejlődött, szorgalmasan tanult.”

Végzett pedagógusként Bács-Kiskun megyében, Kerekegyházán az általános iskolában kezd tanítani, majd Pest megyei Tanács Művelődési Osztályon át Budapest XII. kerületébe vezetett az útja, az Esze Tamás Nevelőotthonban kapott nevelő tanári állást.

A BRFK Politikai Nyomozó Osztálya azonban feladat híján nem tudta foglalkoztatni az ügynököt, ezért ideiglenesen megszakítják vele a kapcsolatot, a Csongrád megyei állambiztonsági szerv pedig 1959. júliusában kizárja a hálózatból. „Széll Sándor” ügynök július 3-án titoktartási nyilatkozatot ír alá. A hálózati kapcsolat ideiglenes megszűnése alkalmából Szőke Sándor írásban biztosítja a politikai rendőrséget arról, hogy:

„Amennyiben a politikai szervek ezt szükségesnek tartják, illetve lehetőségem lesz az ilyen irányú további munkára, hajlandó vagyok feltétel nélkül a további feladatok végrehajtására.”

1960-ban az ELTE Ságvári Endre Gyakorló Iskola vezető tanára lesz. 1964-ben felveszik az MSZMP-be. 1965-ben az „Esti Hírlap” munkatársa, 1966-67-ben a „Pajtás” szerkesztője az Ifjúsági Lapkiadó alkalmazásában. 1968-70-ben a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója. 1970 és 1976 között a Magyar Távirati Iroda Belpolitikai Főosztályán a kulturális rovat vezetője. Ezt követően a „Magyar Hírlap” kulturális rovatvezető-helyettese.

Időközben megnősül, 1972-ben házasságot köt B. Annamária színművésszel, a Kecskeméti Katona József Színház tagjával, aki Erdélyből települt át.

1977-ben a katonai hírszerzés (MNVK-2) tanulmányozza, de a társszerv átkéri és a BM kémelhárítás III/II-10-b alosztálya (elhárítás harmadik országban) kapcsolatot létesít vele.

A III/III. csoportfőnöke: Harangozó Szilveszter r. vezérőrnagy (aki egyúttal az állambiztonsági főcsoportfőnök I. helyettese is), azonban a 4-b alosztály kötelékében tervezi felújítani a kapcsolatot „Széll” ügynökkel Haraszti Miklós, Dalos György és Pór György ellenzéki személyek ellenőrzésére.

A személyes találkozókon azonban kiderül, hogy az ügynöknek nincs aktív kapcsolata egyik célszeméllyel sem, ismeretségét „…csak rendkívül kierőszakolt formában tudná újra létesíteni és ezt egzisztenciális okokból veszélyesnek tartja”.

Szőke Sándor azonban hozzátette: „…ha módjában áll, más kérdésekben hajlandó számunkra segítséget adni”.

A III/III. csoportfőnökség a szükséges információ szerző lehetőség híján végül is 1977. július 18-án elállt az ügynök felhasználásától. Arról nem tudni, hogy 1990-ig létre jött-e újabb kapcsolat „Széll Sándor” állambiztonsági hálózati személlyel. (ÁBTL 3.1.1. B-87620)