Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató sorozatának I-IV. részében rádiósokról és televíziósokról írt. Az I. rész: „A Magyar Televízió, mint állambiztonsági fedőszerv”. Az Eastern akció végrehajtása Izraelben”;  a II. rész: „A műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől. Az MTV és a III/III. vonalvezetői”; a III. rész: „Az MTV, mint az osztályharc kiemelt küzdőtere. A Párt iránti kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy jelentek”; a IV. rész: „A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság”.

A Budai Andrásról („Bányai”, „Bánkúti”) szóló részben megírtam, hogy Budai (Braun) András volt hivatásos állambiztonsági tiszt, majd hálózati személy, az MRT Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője (1969-1971) gyanakodott egyik több nyelven beszélő, művelt kollégájára, aki különösen az NSZK irányában alakított ki gazdag kapcsolatokat.

Budai nem tudta róla, hogy a politikai rendőrség kulturális elhárításának hálózati személye, akinek munkájával meg vannak elégedve. Az egy munkahelyen, egy szervezeti egységen belül dolgozó, de két csoportfőnökséghez tartozó kapcsolat feszültségektől terhes viszonya zavarta az állambiztonsági szervek feladatainak eredményes megoldását. Ezért – noha a hálózati személyek nem tudhatnak egymásról egy intézményen belül sem – a bizalmatlanság feloldására célszerűségi szempontból és állambiztonsági operatív érdekből azt a ritka módszert alkalmazták, hogy a III/III-4 kezdeményezte a III/I-11 osztálynál „Faragó” felfedését munkahelyi vezetője: „Bányai” előtt. Az akciót az illetékes vezetők engedélyezték és a megfelelő körben végrehajtották.

Csak a legutóbbi napokban került kezembe „Faragó” állambiztonsági hálózati nyilvántartó kartonja és ÁBTL. 3.1.2. 41484/1 jelzetű „M” dossziéja. Összevetve „Bányai” és „Bánkúti” ide vonatkozó irataival (Press Rezidentúra) is, nyilvánvalóvá vált, hogy „Faragó” azonos az MTV volt dolgozójával, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának főelőadójával: dr. Feledi (Fischer) Györggyel.

Feledi-Fischer (1920. január 4, Miskolc, Kormos Lenke) 1963-ban került az MTV állományába, s 1966. május 11-én hazafias alapon szervezte be informátornak a kémelhárítás III/II-6-b alosztályáról Cseri János r. őrnagy. Jogi egyetemet végzett, 1956-ig az MKP és az MDP tagja, az állambiztonság értékelése szerint „ a népi demokráciához hű kispolgár.” A kémelhárítástól átvette a belső reakció és szabotázselhárító csoportfőnökség, előbb a kulturális elhárítás vonalas területe (III/III-4), majd az objektum védelem (III/III-5). Eredményes munkája elismeréseként informátorból titkos megbízottá lépett elő (tmb.). 1987-ben, nyugdíjba vonulásakor irattárazták anyagát.

Jelentéseinek egy része az engedélyezetlen, bejelentés nélküli vagy szokatlan nemzetközi magánkapcsolatokra, forgatásokra, nem kívánatos üzleti ügyekre vonatkozik. Eredményesen deríti fel és nevesíti az ellenőrizetlen akciók és kapcsolatok részvevőit, vezetőktől beosztottakig, a hírszerző gyanús külföldi stábok tagjait. Szóvá teszi a beutazási engedélyek laza kezelését, a Külügyminisztérium hanyagságait.

Más jelentései nagy terjedelemben és figyelmeztető hangsúllyal szólnak a „kulturpolitikai szempontból” aggályos koprodukciós szerződésekről, amelyek kapcsán alapos kritikával illeti az MTV Film-és Koprodukciós Főosztályának vezetőit, az általuk kialakított gyakorlatot, utazási és vásárlási szokásokat. Úgy látja: egyesek zsebre menő magánüzletei és a televíziós viszonylatban is feltűnő pénzszórás - finoman szólva – nincs arányban a behozott és fő műsoridőben vetített filmek „tudatformáló és igénykielégítő” hatásával.

 Statisztikával alátámasztva megnevezi a vezetők felső rétegét, amely sűrűn utazik Nyugatra, (filmválogatás, vásárlás, fesztiválok, stb.), a „második hullám” csak ritkábban jut el oda, a „harmadik hullám”-nak pedig kizárólag a szocialista országok jutnak. (Megemlíti azt is: a szocialista országokból érkező stábokat nem segítik kellőképp, néha még kísérőt is nehéz találni melléjük, a cseh televízió például írásban tiltakozott ilyen lekezelésük miatt. Sőt, arról is beszámol, hogy egy cseh tudósítót kísérő magyar gyártásvezető, [a több helyütt említett „Harmat” ügynökről van szó, - I.Cs.] szóvá tette : az a baj náluk, hogy csupa idős ember vezeti az országot - Svoboda, Husak és mások - , ideje lenne a fiatalításnak. Mire a cseh tudósító tiltakozott országa vezetőinek becsmérlése ellen és lezsidózta a gyártásvezetőt. Kölcsönösen bejelentést tettek egymás ellen, fegyelmi lett a vége.) 

Az ügynök a „fellazítás” és az információszerzés „módszerkomplexumához” tartózónak tartja azt a gyakorlatot is, hogy a hazánkba érkező tudósítók mindig ugyanazokat a németül kifogástalanul beszélő vezető magyar újságírókat keresik fel, akiknek jól értesültsége néha meglepő. „Gyakran hallani azt az elméletet, hogy a kommunizmus liberalizálódik, a kapitalizmus szocializálódik, tehát a két ideológia hosszú távon egyszer, egy ponton találkozik.”

Feledi-Fischer 21 éven át szolgálta a a BM. III. Főcsoportfőnökséget, hálózati munkájának nyugdíjba vonulása vetett véget 1987-ben.

És most térjünk át (anélkül, hogy a televíziósok, rádiósok állambiztonsági hálózatát lezártnak tekinteném) a nyomtatott sajtó világára: lapok, folyóiratok, az MTI, a tájékoztatás intézményei és az állambiztonsági szervek titkos kapcsolata. Sorozatom V. részében egy szó szerint rendhagyó sajtómunkásra: Patkó Imrére emlékeztetek.

(1922. február 12, Gyoma, Schwarcz Paula – 1983. április 19, Budapest)

Politikai nevelőtiszt, újságíró, rovatvezető, párttitkár, üzemi lapszerkesztő, osztályvezető-helyettes, turnusvezető, szerkesztő bizottsági tag, külföldi tudósító, sajtóattasé, főszerkesztő, történelemtanár, műgyűjtő;

 Magyar Néphadsereg, „Szabad Nép”, GANZ Vagongyár üzemi lapja, Magyar Rádió, MTI, „Népszabadság”, Külügyminisztérium, „Nemzetközi Szemle”.

Kiskereskedői családból származik, 1922. február 12-én született Gyomán, anyja Schwarcz Paula, apja Berkovics Adolf. Heten voltak testvérek, szülei a II. világháború alatt meghaltak. Gyomán az elemi iskolát, Békéscsabán a felsőkereskedelmit végezte el, a gimnáziumot már magánúton Debrecenben, a Fazekas Mihály Gimnáziumban, mert közben otthon kellett segítenie szívbeteg apjának. 1942-44 között munkaszolgálatot teljesített Szentkirályszabadján, Ókéren, majd Görgényoroszfaluban. Megszökött társaival a szovjet csapatokhoz, Gyergyószentmiklóson tanított.

1944-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, hazament Gyomára, ahol a párt helyi szervezete vezetőségének tagja, egy ideig megbízott titkára. 1945 februárjában önként jelentkezett a Néphadseregbe, politikai nevelőtiszt beosztást kapott. „Onnan kerültem egy faliújság verseny nyerteseként a Szabad Néphez, s ott dolgoztam 1955 júniusáig.” – írta önéletrajzában, 1958-ban. A párt központi lapjánál a belpolitikai, a külpolitikai és a párt rovat munkatársa, rovatvezető, majd a szovjet-népi demokratikus rovat vezetője.

A szerkesztőség párttitkáraként nem értett egyet a „Szabad Nép” politikai irányvonalával, ezért szektásnak minősítették és az MDP Politikai Bizottságának határozatával büntetésből elküldték üzemi lapot szerkeszteni a GANZ- Vagongyárba. Ezt a döntést 1964-ben az állambiztonsági szervek előtt úgy értékelte, hogy nézetei részben tényleg helytelenek voltak, de az „ellenforradalom” kitörése aggályait részben igazolta.

1956 nyaráig szerkesztette az üzemi lapot, akkor rehabilitálták, s a Magyar Rádió rövidhullámú osztályának helyettes vezetője lett. Augusztus 16-tól Tibetben volt hivatalos úton, s csak november 16-án érkezett haza. December elején lett tagja az MSZMP-nek, de nemsokára távozik az MR-től:

 „…kértem onnan elhelyezésemet, mert politikai véleménykülönbség volt a rádió vezetősége és köztem a követendő politikai taktika kérdésében.”

1957 januárjától az MTI külpolitikai szerkesztőségében helyezték el, kiadvány felelős, ami rovatvezetői beosztásnak felelt meg. Majd turnusvezető, 1963-64-ben pekingi tudósító. Elvégezte az ELTE Bölcsészkarának történelem szakát. Angol, német és orosz nyelv tudása felsőfokú, a francia közepes.

 Felesége Bíró Lívia (1920. május 12, Budapest) könyvkiadó vállalati dolgozó, később igazgató, párttag. Fia: András (1948), nevelt lánya Follinus Gáborné (1945). Nővére: Mágori Erzsébet, kritikus, műfordító, a kaposvári Csíky Gergely Színház dramaturgja. Bátyja a harmincas évektől Costa-Ricában élő orvos (elhunyt 1968-ban.)

Állambiztonsági hálózati tevékenysége 1949 decemberében kezdődött, akkor szervezte be az ÁVH Belső Reakció Elleni Harc Osztályáról Korocskai Sándor r. őrnagy az I/2-e alosztályra. Ennek az alosztálynak a feladata volt az állami apparátus hivatalaiban, az értelmiség között, valamint a tájékoztatás, a kultúra, a tudomány, s a művészeti élet területén tevékenykedő reakciós elemek felderítése és ártalmatlanná tétele.

1964 június 30-án Patkó Imre („Gyűrűs”, korábban „Gyergyói” fedőnevű titkos munkatárs) a hálózati együttműködés felújításakor - a BM III/I Csoportfőnökség 1-b alosztályának július 2-i jelentése szerint - elmondta:

 „1949 és 1951 között kapcsolatot tartott elhárításunkkal és egyes munkatársai, illetve ismerősei tevékenységéről, magatartásáról adott jelentéseket. Később kiderült, hogy ezek egy része a koncepciós ügyekben szerepelt. 1955-ben a kapcsolatot felújították, amikor részben a koncepciós ügyek felülvizsgálatához adott információkat, részben pedig – mint a Népszabadság [helyesen: Szabad Nép, - I. Cs.] szerkesztőségének párttitkára – a szerkesztőségben dolgozó egyes munkatársakról adott jellemzéseket. Ez a kapcsolat akkor szűnt meg, amikor a szerkesztőségből eltávolították és a GANZ Vagongyár üzemi lapjához helyezték.” (ÁBTL. 3.2.1. Bt-1556/1)

1951-ben Gárdos György r. százados alkalmatlanság címén kizárta a hálózatból. 1954-ben azonban a BM I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökség IV. Belső Reakció Elhárító Főosztályának 2. osztálya ismét felvette a kapcsolatot Patkóval, s egy évig foglalkoztatta.

Az egykori hálózati személy 1963 júniusában került a III/I. Csoportfőnökség látókörébe, amikor a hírszerzés illetékeseinek tudomására jutott Patkó londoni kihelyezésének terve. (Patkó Imre 1963. október 1-től 1967. április 6-ig a Népszabadság londoni tudósítója.) Tekintettel arra, hogy Patkó a „Népszabadság” Szerkesztő Bizottságának tagja volt, s ebben a minőségében az MSZMP Központi Bizottsága hatásköri illetékességébe tartozott, tanulmányozása során a hírszerzés illetékes vezetői az ilyenkor kötelező operatív ellenőrző intézkedéseket nem alkalmazták.

A hírszerzés és a kiküldő szerv (pártközpont, „Népszabadság”) rossz együttműködése következtében azonban Patkó úgy utazik ki állomáshelyére, hogy elkésnek tényleges új beszervezésével, arra csak a következő évben, Patkó hazai szabadsága alatt kerül sor.

Ebből több félreértés, sőt konfliktus is származik Londonban, az átmeneti koordinálatlanság feszültségeket és nem kívánatos helyzeteket szül a tudósító, az állambiztonsági rezidentúra és a Külügyminisztériumot képviselő sajtóattasé között.

[Rezidentúra: állambiztonsági operatív feladatokat ellátó konspirált szervezet, amely állambiztonsági tisztekből és hálózati tagokból áll. Vezetője a hozzá kapcsolt hálózati személyek operatív feladatainak végrehajtását irányítja az állambiztonsági központ útmutatása szerint.]

[Sötét hírszerzés: az ügynök tájékozódó beszélgetései során szerez meg értékes információkat úgy, hogy a partnerek nem tudják: ellenséggel állnak szemben, akinek fontos híranyagot, értesüléseket szolgáltatnak ki; nem ismerik a beszélgetőtárs „sötét”, ellenséges szándékát. Az ilyen információk, adatok megszerzését az ügynök általában megtervezi és előkészíti.]

Szakmailag szinte utolérhetetlen számára Randé (Szabó) Jenő (1922-2014), aki előtte volt Londonban az MR tudósítója 1960 és 1963 között, hazatérve a Magyar Televízió politikai adásainak főszerkesztője (1964-1967). Közös búcsú, illetve bemutatkozó fogadást adtak Londonban, Randé segítőkészen igyekezett információival útjára indítani a „Népszabadság” tudósítóját.

1963 telén és 1964 tavaszán a hírszerzés londoni jelentései arról számolnak be, hogy Patkó Imre, a „Népszabadság” tudósítója (akkor még „Gyergyói”) objektív és szubjektív okok miatt gyenge kapcsolatot tart a rezidenciával. Objektíve: hivatalosan nem szervezték be újra, önálló életet él, intellektuális fölénnyel és az újságíró relatív függetlenségével. Szubjektíve: szakmai okokból jobban kötődik Csillag Pál sajtóattaséhoz, mint az állambiztonsági rezidentúra összekötő tisztjéhez. Mivel családja nincs vele, a londoni magyar kolónián belül is lazán mozoghat, noha általában nem keresi a társas kapcsolatokat. A rezidentúra illetékeseinek ebéd- vagy vacsorameghívását egyszer visszautasítja, máskor elfogadja, de figyelmetlenül megfeledkezik róla. Pedig néha hasznos információkat ad, jól megismerte a brit belpolitikai életet és számos operatív szempontból is használható társadalmi kapcsolatot alakított ki emigráns magyar értelmiségiekkel, írókkal, művészekkel, akikkel családi meghívások keretében rendszeresen találkozott. (Tábori Pál, Szász Béláné, Paál Sándor, dr. Héthelyi (Hervey) Zoltán, Iványi-Grünwald Béla, Odor Zoltán, Krassó Miklós és mások.)

A rezidentúra azt is jelenti, hogy Patkó néha „… még mindig vonzódik az 1956 előtti vezetés vonalához”, másrészt „… ő sem mentes azoktól a behatásoktól, melyek általában valamennyi újságírót, írót jellemeznek. Hajlamos arra az érzésre, s ennek megfelelően magatartásra, hogy ő, mint újságíró magasabb, talán társadalom feletti kategóriához tartozik. Ennek megfelelően viszonyul, vagy reagál a körülötte történő eseményekre, s bizonyos mértékben esetenként az emberekhez is…” Észreveszik, mennyire érdekli a képzőművészet, a festészet, de szóvá teszik ingerült reagálásait: „…a követséggel kapcsolatban felmerült problémáit - leveleinek, üzeneteinek továbbítása, stb. –esetenként ingerült hangnemben próbálta megoldani, s csupán rajtunk múlt, hogy a témák vonatkozásában folytatott beszélgetésekből komolyabb nézeteltérések, problémák nem alakultak ki.”

1964 áprilisában már egyre sürgetőbbé válik a tudósító beszervezése, mert „sötéten” való foglalkoztatása nem hozza a várt eredményeket.

„A jelenlegi megoldás mellett nem tudjuk elérni a folyamatos kapcsolattartást. „Gyűrűs”-sel való találkozásainknál arra vagyunk utalva, hogy tetszése szerint keres meg bennünket, vagy éppen a különböző ügyei intézése közben véletlenül találkozunk a nagykövetségen. Előfordulnak esetek, amikor megígéri, hogy egy bizonyos napon megkeres, ez azonban általában nem történik meg. A fenti problémákból kifolyólag nem tudjuk folyamatossá tenni jelentőmunkáját. Az alkalmi találkozásainkkor baráti beszélgetés közben elmond információkat, de csak esetenként tudjuk elérni nála, hogy le is írja azokat. Ilyen megoldás mellett lehetetlen a kialakult társadalmi körét, kapcsolatait alaposan felmérni, s rendszerességet belevinni a munkába.”

A hírszerző rezidentúra visszatérő kifogása, hogy Patkó a szakmai munkáján keresztül egyre jobban kötődik Csillag Pál sajtóattaséhoz. „… az utóbbi hónapokban mind szorosabb emberi kapcsolat is kezd kialakulni köztük, így például a húsvéti ünnepek alatt együtt voltak Hollandiában… előfordulnak esetek, amikor „Gyűrűs” megjelenik a nagykövetségen, ám kizárólag csak Csillagot keresi… neki ad olyan információkat, melyekről nekünk nem tesz említést. Beszervezése esetén ezt a „munkaviszonyt” ellensúlyozni tudnánk.”

A londoni tudósító 1964. júniusában nyári szabadságra hazatér Budapestre. Mielőtt Szigligetre utazna, június 30-án 13:00 órakor a Népszabadság szerkesztőségében felkeresi Madari Dániel r. százados a BM III/I-1-b alosztályról. Örömmel fogadja a hírszerző tiszt jelentkezését és készségesen vállalja a hálózati együttműködés felújítását. Mivel a tudósító július 18-án utazik vissza állomáshelyére, megállapodnak, hogy 2-3 alkalommal találkoznak kiképzése és felkészítése céljából. Madari százados - Pados Gábor r. őrnagy útmutatásai szerint - elkészíti az állambiztonsági szerv írásos megbízását, mivel úgy látja, a beszervezési nyilatkozat felesleges, azt bizalmatlanságnak értékelné Patkó. Akinek korábbi hálózati anyaga az „ellenforradalom” alatt megsemmisült, ezért új 6-os kartont készítenek a nyilvántartásban és engedélyezik titkos munkatárssá való átminősítését.

London július 28-án jelenti, hogy a visszaérkezett „Gyűrűs”-sel felvette a kapcsolatot és végrehajtotta kiképzését. Megbeszélték a feladatokat, kijelölték a kutatási területeket, felhívták figyelmét a brit elhárítás módszereire.

 A kiképzés és az eligazítás befejeztével azonban váratlan fordulat történt. A még itthon, előre elkészített állambiztonsági „Megbízás”-t Patkó nem volt hajlandó aláírni, mert az számára elfogadhatatlan megfogalmazású volt. Hírszerző tevékenységre utalás és konkrétan meghatározott feladatok szerepeltek benne, amelyekről úgy gondolta, hogy végrehajtásukat követelhetik tőle. Ő pedig következetesen hangoztatta azt az álláspontját, mely szerint kommunista kötelessége, hogy segítsen. Ám elsősorban újságíró, elsődleges feladata a tudósítás és csak amennyiben lehetősége van, annyiban – de abban következetesen – kíván az állambiztonsági szervek segítségére lenni. Nem fogad el mennyiségi vagy minőségi követelményeket. Konkrétan meghatározott feladatok esetén utasíthatná a tartótisztje, utasításokat viszont nem hajlandó elfogadni, csupán „szakmai útmutatást.” Ellenzett minden alá-és fölérendeltségi viszonyt, hangsúlyozta, hogy e nélkül és utasítások híján is tartja magát a pártfegyelemhez és a lehetséges mértékig támogatja az állambiztonsági munkát.

A londoni rezidentúra képviselői igyekeztek a titkos munkatárs aggályait eloszlatni, nem akarták minden áron meggyőzni, nem erőszakolták az eredeti „Megbízás” aláírását, hanem hagyták, hogy a hálózati személy kivételesen átjavítsa annak szövegét, majd a saját kézzel átírt változatot aláírja. [Nem találkoztam más hasonló engedménnyel eddigi kutató munkám során, - I. Cs.]

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában fellelhető másolat szerint a Patkó Imre által átírt és aláírt állambiztonsági „Megbízás” így szólt:

A Magyar Népköztársaság állambiztonsági szerve megbízza Önt azzal, hogy tudósítóként való együttműködése alatt Angliában a tudósítói feladatok adta lehetőségeket felhasználva, s tudósítói munkakörének keretei közt, információival számunkra rendszeresen segítséget nyújtson. Ez az Ön részéről elvi alapon történő önkéntes segítség. A részleteket és a felmerülő problémákat londoni kapcsolattartójával, Hegedűs János elvtárssal folyamatosan beszéljék meg. E tevékenysége során kapcsolattartója szakirányú útmutatásai szerint járjon el felelősségteljes munkájában.

                                          A „Megbízás”-ban foglaltakat

                                         megértettem és azzal egyetértek:

                                                                                                 Patkó Imre”

„Gyűrűs” tartásánál fokozott felkészülésre és határozott irányításra van szükség, tekintettel magatartásbeli tulajdonságaira. Fellépésében erősen mutatkoznak újságírói vonások, például: szeret felülkerekedni, szereti úgy irányítani a beszélgetést, olyan témákra áttérni, ahol úgy érzi, hogy otthon van, ahol partnerét megfoghatja.

Hajlamos arra, hogy a környezetéhez tartozó embereket osztályozza aszerint, hogy azok okosabbak nála, vagy sem. Így például, a nagykövetség beosztottainál többre tartja magát. Ezt feltétlenül figyelembe kell venni.

Említett tulajdonságai azonban megfelelő tartás mellett nem fogják akadályozni a közös munkát.

                                                                             Budai”

1965-ben lejár a londoni magyar nagykövetség kultúrattaséjának („Koltai” fn. titkos munkatárs) szolgálati ideje. A Külügyminisztérium Patkó Imréné Bíró Líviát nevezi ki helyére, miután a Patkó család régi ismerőse: Komornik Vilmos r. ezredes, a BM hírszerzés (III/I.) csoportfőnöke (1962 – 1967) segítségével előzetesen beszervezik hálózati tevékenységre, mindjárt titkos munkatárs, a londoni rezidentúrán Kőszegi Miklós r. százados tartja vele az operatív kapcsolatot. ((Férje tud a történtekről, ismeri a „Budavár” K-villát, ahol beszervezték, tudja, milyen feladatokkal bízták meg, ismeri kapcsolattartó tisztjét és az összeköttetés formáját is.)

Több mint egy év telt el „Gyűrűs” újbóli beszervezése óta, ezért 1965. szeptember 1-én értékelik hírszerző tevékenységét a III/I-1-b alosztályon. Megállapítják, hogy nem végzett olyan munkát, amit fedése és lehetősége biztosított volna. Ennek fő oka, hogy szakmai munkájában nagyobb figyelmet fordít a brit munkásmozgalom, a baloldali erők és a brit KP problémáira. „Ebből következik, hogy kapcsolatai, hírforrásai is ezekből a körökből kerülnek ki, s ezek számunkra operatív szempontból kevésbé érdekesek.” Noha tapasztalják, hogy a titkos munkatárs viszonya a rezidentúrához a kritika következtében javult, „…korábbi fenntartásainak maradványait időnként még mindig lehet észlelni. Részéről a „nem teljes elkötelezettség” elve megmutatkozik abban is, hogy különböző operatív kiadásainak megtérítését következetesen visszautasítja.” [Az utóbbin később változtatott és elfogadta, - I. Cs.]

 A következő értékelés 1966. június 22-én készül. Sokasodnak azok a jelenségek, amelyek a titkos munkatárs „polgári származásából és egyéniségéből” erednek. Továbbra is fenntartásai vannak a magyar erőszakszervekkel és a diplomatákkal szemben, nem tűri, hogy „egyéni szabadságában”, „eredeti egyéniségében”, „kialakított véleményében” korlátozzák. Előfordul, hogy paraszti származású tartótisztje is célpontjává válik. A tartótiszt így számol be erről:

 „…Csillag és Szegedi elvtárs társaságában nemzetközi kérdések kapcsán számos esetben hosszú beszélgetéseket folytattunk. Az egyik alkalommal az arab problémák kapcsán röviden, s érthetően elmondtam a véleményem. Mire „Gyűrűs” elméletet gyártott arról, hogy a munkás és a paraszt kádereknek mennyire könnyű a dolguk, amikor nem képesek meglátni az élet, s a különböző politikai kérdések lényegét. S mennyire nehéz a hozzá hasonló értelmiségieknek, akik az eseményeket bonyolultan vizsgálják. Azt boncolgatta, hogy a munkás és paraszt káderek származásuknál fogva „természetesen hülyék”, magasabb szintű kérdésekkel csak a polgári származású értelmiségiek foglalkozhatnak. Elmélete annyira apolitikus, személyemre annyira sértő volt, hogy kénytelen voltam keményen visszautasítani. Megjegyzem Csillag és Szegedi elvtárs is hasonlóan élesen visszautasította.”

 A hírszerző tiszt leírja a következő esetet is. Januárban „Gyűrűs” értékes információt kapott egy indiai újságírótól arról, hogy Harold Wilson munkáspárti brit miniszterelnök kapcsolatot keres egy közeli ismerősön keresztül Észak-Vietnammal. Az információt „Gyűrűs” nem a rezidentúrával közölte, hanem nyomban a sajtóattaséval, akivel aztán táviratilag továbbították azt a Külügyminisztériumnak. Amikor kapcsolattartója felszólította: döntse el, kivel van munkakapcsolata a külüggyel vagy a hírszerzéssel, mert így nem tudnak együttműködni, „Gyűrűs” szokás szerint megsértődött:

„Közölte: azt ő választja meg, hogy az információit kin, illetve milyen szerven keresztül juttatja el a felsőbb pártszerveknek. Megjegyezte, hogy a mi vonalunkat hasonló információk továbbítására túl nehézkesnek tartja, s nincs arról meggyőződve, hogy információi rajtunk keresztül egyáltalán eljutnak a felsőbb szervekhez.”

A hírszerző tiszt hozzáteszi: a titkos munkatárs információinak nagyon csekély részét tudják felhasználni, az írásos jelentések pongyola fogalmazásban összecsapottak, felszínesek.

Az előbbi megállapítás alá nem eső kevés kivétel közé tartoznak például a következő jelentések (ÁBTL 3.2.3. Mt-134/1):

A COI (Central Office of Information) tevékenysége, szervezeti felépítése, személyi viszonyai. A Szepsi Csombor Márton Kör megalakulása, információk Szász Béláról, Szabó Zoltánról, Kovács Imréről. Az 1957-ben disszidált, izraeli állampolgárságot szerzett Kertész László angliai gyárigazgató kapcsolatrendszere. A cheltenhami hadifontosságú objektumok, üzemek: rakéták, nukleáris felszerelések és radarberendezések gyártása; földalatti létesítmények, hírszerző és elhárító bázisok.

Ez a kevés is elég ahhoz, hogy „…sorozatosan közelítik meg gyanús személyek. […] még nem meri bevallani, hogy sok esetben fellengzős, nyegle magatartása odavezetett, hogy többoldalú tanulmányozását kezdték meg, így pl. Héthelyi, Lapid, Bourgoine, Fretweb, Rubin és mások.”

1966. szeptember első felében itthon tartózkodik „Gyűrűs”, amikor lakásán felkeresi a III/I-1-b alosztály képviselője, éppen ágyban fekvő beteg. A több mint kétórás beszélgetésen a „Népszabadság” londoni tudósítója operatív munkájával kapcsolatban korlátjai között említi, hogy egy kommunista pártlap munkatársaként hátrányban van a hírügynökségi tudósítókkal, kevesebb helyre hívják meg, nem keresik vele a kapcsolatot. Érdeklődési köre a baloldali szervezetekhez és a brit KP-hoz köti. Azt a meglepő kijelentést teszi, hogy: „Nem is igyekezett társadalmi kapcsolatainak körét szélesíteni. Egyrészt, mert nem ismeri (!) a mi munkánk igényét, nem is ért hozzá, másrészt, mert mi magyarok nem vagyunk fontosak az angoloknak és nem keresik a kapcsolatot velünk.”

Kritikusan veti fel, hogy nincs megfelelő együttműködés a pártközpont (MSZMP), a BM és a Külügyminisztérium között az emigrációs munkában, gyakran ellentétes állásfoglalások születnek egy-egy kérdésben. Példaként említi Tábori és Ignotus beutazásának engedélyezését. (A hírszerzés képviselője: Kovács József r. főhadnagy azt válaszolja, a BM illetékesei mindent megtettek, hogy ezt megakadályozzák, de felsőbb helyen másképp döntöttek, tegye szóvá, ha a pártközpontban jár.) Panaszkodott a kiutazó magyar újságírókra, akik sok esetben nagyon csúnyán viselkednek. Javasolta – egyebek között – a szorosabb érintkezést a fejlődő és a kapitalista országok kommunista pártjai londoni megbízottaival, az afrikai emigrációval, mert a kínaiak szakadár tevékenysége miatt, többet kell tudnunk a különböző kommunista és munkáspártok állásfoglalásairól.

 „Továbbra is vannak fenntartásai a BM szervek tevékenységével, illetve azok beosztottaival szemben. Ennek hangot is adott. Kifejezte: nem kellene a belügynek mindenbe beavatkoznia.”

Beszámolt nem szűnő nézeteltéréseiről kapcsolattartó tisztjével: Hegedűs János r. őrnaggyal (fedőneve: „Kőváry”), egy durva konfliktusuk miatt az őrnagy panaszt is tett rá a nagykövetnél. „… én is tapasztaltam, amikor Hegedűs elvtársról, mint emberről beszélt, valóban éreztem azt, hogy „parasztnak” tartja, annak ellenére, hogy ezt tagadta. De az arcmozdulata, szájbiggyesztése és a szavak különös nyomatékkal való hangsúlyozása erre utal.” A hírszerzés értékelése ezzel kapcsolatban részletes és érdekes, helyenként pszichológiai és kommunikációs elemzést tartalmaz a tm. karakterének jellemzése során:

 „Gyűrűs” osztályozza partnereit és akit úgy ítél meg, hogy hozzá képest alacsonyabb műveltségű, felkészültségű, azzal érezteti magasabb kvalifikáltságát. Ilyenkor beszédében, magatartásában érezni lehet a lenéző tónust, sokszor kioktatás jellege van. Amit mond, úgy hangzik, mintha örök igazság lenne és kijelentése a csalhatatlanok véleményét tükrözi.

A számára kedvezőtlen, vagy éppen kényes, nem kívánatos téma esetén a mélyen gondolkodó ember arcvonásait veszi fel, keresi a kiutat és rögtön meg is találja. Ügyes váltással áttér olyan témára, amelyben otthon érzi magát és ismét partnere fölé kerekedhet. Ilyenek a klasszikusok, festészet, irodalom, a művészet problémái.

Hangvétele időnként alig észrevehetően gúnyos, máskor cinikus. Pillanatok alatt képes dühbe gurulni és emelt hangot használni, haragot teremteni és ugyancsak a pillanat műve, hogy a korábbi állapot elpárologjon és valóban mindent elfelejtsen.

Gondolatai rendszertelenek, szertelenek. Beszél egy adott témáról és még be sem fejezi a mondatot, amikor már újabb képsor jelenik meg beszédében, sokszor az előző tartalommal teljesen ellentétes irányban.

Ezek a jellembeli tulajdonságok – melyek csak részét képezik az egész embernek – természetszerűen hatnak „Gyűrűs” operatív munkájára.”

Az operatív munka értékelésében a hírszerzés megállapítja, hogy a titkos munkatárs információszerző munkájának minősége csapnivalóan rossz, noha mennyisége az elmúlt egy év alatt javult. Információs jelentései hiányosak, rendkívül szűkszavúak, helyenként értékelhetetlenek. A tm. társadalmi kapcsolatai között számos olyan személy van, akivel érdemes lenne foglalkozni, „Gyűrűs”-t azonban nem lehet felhasználni ezek tanulmányozására.

A jelentés hibáztatja a tudósító központi tartóját is, aki nem követelte meg a rendszeres kapcsolattartást „Gyűrűs” és Hegedűs őrnagy között. Hegedűs hazatérésével Pálfi hírszerző tiszt veszi át „Gyűrűs” tartását a londoni rezidentúrán, akivel ezt közölték is és láthatóan megörült a hírnek. A jelentés azonban nyomban hozzáteszi:

„Nem érhetünk el azonban jelentős fordulatot „Gyűrűs” jellembeli tulajdonságainak megváltoztatásában, mert ezek alapvetőek, s nem tudunk változtatni operatív felkészületlenségének állapotán sem. Ezért a jövőre vonatkozóan túlzottan optimisták nem lehetünk.”

A titkos munkatárs feladatait a következő egy évre két tömör mondatban határozzák meg:

-          „Operatív céljainknak megfelelő tippek felkutatása,

-          Információszerzés a központ hírigénye alapján.”

A szeptemberi jelentés tartalmazza azt is, hogy Patkó Imre („Gyűrűs” fn. tm.) májusban külön jelentésben panaszolta be Lampel Lapid Tamás izraeli újságírót, mert egy hivatalos angol szervezésű (Central Office of Information) skóciai újságíró kiránduláson  (május 8-11) provokálta őt.

A tudósító feljegyzése szerint az izraeli újságíró előbb a magyar rendszer elleni vicceket mesélt, szovjetellenes megjegyzéseket tett. Majd a vacsoránál:

 „… elment odáig, hogy kijelentette: „Magyarországon a nép ma rosszabbul él, mint a háború előtt. A magyar rendszert csak az orosz tankok tartják fent. Tudom mi ott a helyzet, hiszen az ottani izraeli nagykövet az apósom.” Észrevéve, hogy ebből baj lehet, hozzátette: „Igaz, az ő véleménye kevésbé elítélő, mint az enyém.” A vita köztünk egyre élesebb lett, mire én kijelentettem: próbáljunk úgy vitatkozni, mint civilizált emberekhez illik, én nem támadom az ő országát, de engedelmükkel, védelmezem az enyémet a rágalmakkal szemben. Erre sem hagyta abba, hanem kijelentette: nem az országot, hanem a rendszert támadja.”

(ÁBTL 3.2.3. Mt-134/1)

Két nappal a kirándulás után, május 13-án ismét találkoztak Csillag Pál, londoni magyar sajtóattasé lakásán feleségestül, meghívták Köves Tibort, az MTI tudósítóját is, szintén a feleségével. A találkozót Lapid Tamás, az izraeli Maariv című lap londoni tudósítója kezdeményezte május 5-én a magyar sajtóattasénál. Patkó Imre a „Népszabadság” londoni tudósítója, a magyar hírszerzés titkos megbízottja – egyebek között – a következőket írja május 24-i jelentésében:

„A társalgás zsidó alapon folyt: ki a zsidó, ki nem. Ő kifejtette: ez az ő legfőbb szempontja. Elismeri, budapesti látogatása után, hogy az ellenforradalom győzelme a zsidóknak rossz lett volna, de a Szovjetúnióban is rossz a zsidóknak. Nem hiszi, hogy egy zsidó értelmiségi olyan közel tudjon kerülni egy tsz.-elnökhöz Magyarországon, mint egy másik országbeli zsidó értelmiségihez. Izraelben érzi csak szabadnak magát, mi elvtelenek vagyunk, mert támogatjuk az arabokat, akik irtják a kommunistákat.

Több pohár ital után azt firtatta: őszintén beszélünk-e mi arról, hogy a magyar rendszer jó? Amikor megmondtuk neki, hogy ők elvtelenül barátkoznak a németekkel, hogy Izraelben faji megkülönböztetés van a jemenitákkal szemben, hogy nem zsidó probléma, ha Amerikát szolgálják, s hogy végül Izraelt is a kommunizmus fogja megmenteni, - kicsit zavarba jött, s úgy védekezett a vád ellen, hogy faji alapon áll, mint Hitler.

A beszélgetés célja Lapidnál valószínűleg az volt, hogy az egy rakáson talált magyar újságíró csoportot kiismerje. Számára már az is jelentős, hogy az újságírók és a sajtóattasé zsidó kapcsolatairól tudjon, a nézeteikről, szokásaikról, modorukról; megítélje: ki milyen közülük, milyen viszonya van a párthoz, stb. […] Csillag elvtárs szerint hivatásos hírszerző, ezt előzőleg közölte, s azt, hogy legyünk óvatosak vele.”

Csillag Pál sajtóattasé külön jelentést készített, amelyben így összegezte benyomásait:

„A találkozás után a résztvevők többségében az a benyomás alakult ki, hogy elvakult és ostoba álláspontot elfoglaló emberrel van dolgunk. Magatartása alapján nem lehetett olyan következtetést levonni, hogy a velünk való találkozással az egyébként rendkívül alacsony szinten megvalósított propagandán túlmenő céljai is lettek volna.”

[Lampel Lapid Tamás (1931-2008) újvidéki származású újságíró. 1948-ban Budapestről vándorolt ki Izraelbe. Jogot végzett, újságíró, tv-és rádió vezérigazgató. Politikai pályáján az ultraortodox ellenes liberális párt: a Sinuj (Változás) meghatározó alakja, parlamenti képviselő, igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes Ariel Saron kabinetjében. Fia: Jair Lapid aktív politikus, a Jés Átid (Van jövő) párt vezetője. - I. Cs.]

1966. szeptember 7-én budapesti lakásán bemutatják Patkó Imrének új londoni kapcsolattartó tisztjét: Pálfi Ferenc r. őrnagyot, aki a másod sajtóattasé funkcióját is betölti majd Angliában, s ez legalizálhatja kettőjük kapcsolatát. Arra azonban már nem volt idő, hogy Kovács József r. főhadnagy eligazíthassa, feladatokkal is ellássa „Gyűrűs” tm.-et, mert az elzárkózott ez elől, mondván, oly sok dolga van a szabadságából még megmaradt itthoni napokon. De – Kovács főhadnagy jelentése szerint -: „Azzal búcsúzott el tőlünk, hogy üdvözletét küldi Vilinek, mármint Komornik ezredes elvtársnak.” [Komornik Vilmos r. ezredes a III/I csoportfőnökség vezetője 1962 és 1967 között, - I. Cs.]

Londonba visszatérve az új kapcsolattartó tiszttel jobb az együttműködés, a hírszerző tevékenység hiányosságai és hibái azonban lényegében megmaradnak, a titkos munkatárs nem tud kibújni bőréből. Ráadásul a hírszerzés vezetése keményen szóvá teszi egy magánügy intézésében vállalt szerepét, amellyel törvényeinkbe ütköző dolgokat patronált, önkényes magatartást támogatott a központ véleményével szemben. E. M. Ybl-díjas építész hivatalos vállalati kiküldetési ideje alatt engedély nélkül munkát vállalt, hogy hazai lakásgondjait megoldja. Vállalata felszólítására sem volt hajlandó hazajönni, s arra gondolt, ha itthon eljárást indítanak ellene, akkor inkább kint marad. „Gyűrűs” lebeszélte a disszidálásról, s megígérte neki, hogy elintézi büntetlen hazatérését és keresménye hazautalását lakásvásárlás céljára. Közreműködését nem egyeztette a rezidentúrával, s a Külügyminisztérium útján elérte, hogy „egy értékes embert megmentsen az országnak.” A Belügyminisztériumnak pedig megüzente, hogy álláspontját nem fogadja el ebben az ügyben, sablonos és rugalmatlan eljárásukkal disszidálásra kényszerítettek volna egy kivételes képességű embert. Engedjék meg neki, hogy amit ő jónak tart és pártszerűnek, azt a jövőben is megtehesse.

1967. január 25-én, három héttel Komornik Vilmos r. ezredes, hírszerző csoportfőnök leváltása előtt döntő elhatározás születik a III/I-1-b alosztályon „Gyűrűs” tm. további sorsáról. Elkészíti minősítését Kovács József r. főhadnagy, Kolláth Ferenc r. alezredes csoportvezető és Molnár István r. őrnagy, alosztályvezető.

A terjedelmes minősítés megismétli az állambiztonsági szerv korábbi kritikai megállapításait, - egyebek között - : „Gyűrűs” nem tudott értékes operatív munkát felmutatni, információszerző munkájának minősége értékelhetetlen, kutató-tanulmányozó feladatait az előírt körben nem hajtotta végre, jelentései felületesen nagyvonalúak. Fenntartásai vannak az állambiztonsági szervek munkája iránt, szerinte azok a kelleténél nagyobb mértékben folynak bele az ország politikájának alakításába, az egyes személyek tevékenységének megítélésébe.

„… a kisebb felkészültségű és beosztású személyeket lenézi, és ezt érezteti is velük sértő módon. Megnyilvánulásai nemcsak lenézőek, hanem esetenként gúnyosak, cinikusak, sőt agresszívek is… a kolónia tagjai általában nem kedvelték. Ehhez hozzájárult az is, hogy pontatlan, előre megbeszélt dolgokban feledékeny.”

Minősítése visszatérően tartalmazza azt is, hogy hatáskörén túlmenő, a munkájához nem tartozó ügyekbe avatkozott be, törvénytelen dolgokat támogatott önkényesen. „Makacs, kritikátlan magatartását az ügyek kapcsán kialakult vitákban nem volt hajlandó beismerni és helytelen álláspontját visszavonni.” Kapcsolattartó tisztjét leparasztozta, információit nem neki adta át, hanem a társszerv képviselőjének.

A hírszerzés elismerte, hogy „Gyűrűs” kiképzése hiányos volt, a kapcsolattartásban és annak ellenőrzésében is voltak hibák, ám ezek kijavítására a szükséges változtatások és azután sem került sor, hogy Komornik ezredes, csoportfőnök személyes ismeretségük felhasználásával is próbálta színvonalasabb hírszerző munkára serkenteni.

A minősítés készítői úgy ítélték meg, hogy titkos munkatársuk alapvető jellembeli tulajdonságait és irántuk érzett fenntartásait nem tudják megváltoztatni, s „Gyűrűs” maga is elismerte, hogy vállalt kötelezettségeinek csak igen csekély mértékben tett eleget, s ennek okát megmagyarázni nem tudta.

Mindezért az alosztály javasolta, hogy „Gyűrűs”-t közelgő hazatérése után „…a BM. III/I Csfség hálózatából kizárni és átadni a BM. III/III-4 osztály illetékes alosztálya részére, mivel az említett szerv „Gyűrűs”-re igényt tart.”

A minősítést és a javaslatot jóváhagyta: Kovács Tibor r. alezredes, osztályvezető.

1967. február 15-én leváltják a III/I. éléről Komornik Vilmos r. ezredes, csoportfőnököt (1923. november 29, Budapest, Rosenberg Klára, eredeti foglalkozása: szabó), aki a csoportfőnök I. helyettese lesz, erről a posztról helyezik majd nyugállományba 1980. december 31-én. Az új hírszerző csoportfőnök: Rajnai (Reich) Sándor ezredes 1976-ig, aki egyúttal főcsoportfőnök-helyettes is.

Március 28-án a III/III (hivatalos nevén: belső reakció és szabotázs elhárító csoportfőnökség, a köznyelvben: politikai rendőrség) kulturális elhárítása benyújtja igényét „Gyűrűs” tm. átvételére. Kiss József r. alezredes, a III/III/4 osztályvezetője és Gál Ferenc r. őrnagy, az „a” alosztály vezetője ez ügyben írásban keresi meg a III/I-1 osztályt.

Patkó Imre („Gyűrűs” titkos munkatárs) április 6-án érkezett véglegesen haza Londonból. „Gyűrűssel közölték, hogy hazatérése után a Népszabadság külpolitikai rovatában kap munkát, Vajda Péterrel együtt Várnai elvtárs helyettese lesz.” (Később a vasárnapi melléklet szerkesztője 1970-ig, amikor a „Nemzetközi Szemle” főszerkesztőjének nevezik ki.)

[Várnai Ferenc (1928-2007) politikus, ifjúsági vezető, újságíró. Káderlapja szerint, már 1944-ben, 16 évesen antifasisztaként harcolt a német megszállók ellen. Az MKP Ifjúsági Titkárságának munkatársa (1946-48), a SZIT budapesti (1948), majd a MINSZ országos titkára (1949-50), az MDP Központi Vezetősége Szervező Bizottságának (1950-52), illetve Terv-, Pénzügyi és Kereskedelmi Bizottságának munkatársa (1954-56), az MSZMP KB Ifjúsági Titkárságának munkatársa (1956-57), a KISZ Központi Bizottságának titkára (1957-64). A Népszabadság külpolitikai rovatának vezetője (1964-83), a Magyarország főszerkesztő-helyettese (1983-89). A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének alelnöke.

2002-ben jelent meg „Nem hallgatok tovább – egy újságíró vallomása” című életrajzi műve.E könyvben egyebek között ezt írta: "A nyugdíjba menetelem óta eltelt jó évtized alatt nem az üzleti világban kerestem megélhetést. Fizikai munkát vállaltam és végzek ma is, s nem távolodtam el az aktív társadalmi tevékenységtől sem... Közel fél évszázados párttagság után számomra a legsúlyosabbat vállaltam: kimaradást a pártból. Azért is, hogy kívülről lássam a fejleményeket, és azért is, hogy a tanulságokat objektívebben vonhassam le."

Vajda Péter (1931. április 16, Budapest, Vadas Ella). A MADISZ és a MINSZ ifjúsági szervezet munkájában vesz részt, 15 éves korában lett tagja a Magyar Kommunista Pártnak (később az MDP-nek és az MSZMP-nek). 1949-ben magánúton érettségizett, nyomban a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályának szerkesztője. Esti tagozaton elvégzi a Lenin Intézet orosz szakát.

 1951-ben az ÁVH Belső Karhatalomhoz vonul be, kiképzése után felkerül a parancsnokság politikai osztályára, ahonnan a Határőrség és a Belső Karhatalom lapjához: a „Hazáért” szerkesztőségébe vezényelték. 1954-ben alhadnagy, 1956 áprilisában hadnagy.

 Önéletrajzában írja: „Október 23-án a Határőrséghez vonultam be, majd másodmagammal egy egységet vezettem, amely a Belső Karhatalom parancsnokságára vitt segítséget. Én is ott maradtam a Bajcsy laktanyában a Belső Karhatalom parancsnokságán egész végig. Onnan különböző felderítő és egyéb akciókra jártam ki, foglyok kihallgatásában segítettem és újságot csináltam egy sokszorosító gépen a harcoló katonáknak. A karhatalom lefegyverzése után a mostohaanyám segítségével bujkáltam november 4-ig egy lakáson. Negyedike után néhány napig a pártközpont agit.-prop. osztályára jártam be segíteni, majd elkezdtük csinálni a Határőrség „Határőr” c. lapját. Decemberben főhadnagynak léptettek elő, én lettem a lap szerkesztőjének helyettese.” (ÁBTL 2.8.1. 5972)

1958-tól a BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály II/3 Osztályának (Hírszerzés) 8. alosztályán operatív beosztott, tájékoztató és értékelő munkát végez. Osztályvezetője: Móró István r. alezredes, aki 1958. szeptember 7-én dicséretben és 1000. Ft. pénzjutalomban részesíti „A magyar katonai emigráció aknamunkájának felderítésében végzett jó munkájáért.”

1959. július 9-én titoktartási nyilatkozatot vesznek tőle, másnap, 10-én pedig a BM „T” 00119 számú paranccsal átengedik a „Népszabadság” szerkesztőségének.

Később a lap moszkvai és washingtoni tudósítója. Rendőr százados. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) főtitkárhelyetteseként nemzetközi ügyekkel foglalkozik. 1990 után a Népszabadság hír rovatának vezetője. 2007-ben a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője, majd a Népszava publicistája. A Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem kitüntetettje.]

Április 28-án találkozik Patkó Imre és a hírszerzés tisztje: Kovács József r. főhadnagy, akinek beszámol londoni búcsú-partijáról. További kapcsolattartásra mindössze egy személyt adott át, közölte: nincs ideje, hogy részletes összefoglalót készítsen a hírszerzés számára további érdekes emberekről. A tőle megszokott stílusban kijelentette, hogy:

„Itthoni munkaköre jelentős elfoglaltságot jelent részére, ezért nem tartja megoldhatónak, hogy rendszeres operatív kapcsolatot tartsunk vele. Ennek egyébként különösebb értelmét sem látja. […]A további együttműködést a BM III/III-4 osztállyal nem vállalta.”

Még aznap, 1967. április 28-án megszületik a hivatalos határozat Patkó Imrének a hírszerző hálózatból való kizárásáról, amelyet közöltek vele. A III/I-1-b alosztály irattárazta „B” és „M” dossziéját. A dossziékból nyilvántartásba vették Krassó Miklós brit állampolgár 5-ös kartonját.

Csaknem öt év múlva, 1972. február 18-án a kémelhárítás (III/II.) 2-b alosztálya betekintési engedélyt kér a hírszerzéstől Patkó Imre irattári anyagába tanulmányozás céljából. Patkó ekkor már a „Nemzetközi Szemle” főszerkesztője.

Az Ausztria és az NSZK hírszerzésével szembeni elhárítás osztálya az egykori hírszerző titkos munkatársat - anyagának áttanulmányozása után - alkalmasnak találja a további operatív felhasználásra, ezért 1972. szeptember 26-án összefoglaló értékelést kér és segítséget a személyes kapcsolat felvételéhez. Az erről szóló levelet Ambrus Sándor r. alezredes osztályvezető írja alá.

A részletes értékelést1972. október 13-án készíti el a III/I-1 osztály, amely nem titkolja el korábbi kritikáját, teljesen reális tájékoztatást ad Patkó elégtelen hálózati munkájáról, kifogásolt emberi magatartásáról, az állambiztonsági szerv működésére vonatkozó nézeteiről.

1972. november 2-án Pálfi Ferenc r. alezredes a III/I. Csoportfőnökségről bemutatja Patkót a III/II-2-b beosztottjának: Császár Sándor r. főhadnagynak, aki az NSZK budapesti kereskedelmi képviseletén kialakított személyes kapcsolatairól, mindenekelőtt Dr. Peter Scholz sajtóattaséról érdeklődik. Patkó jól ismeri Scholzot, Nemes János mutatta be neki, járt Serleg utcai lakásán – akárcsak Polgár Dénes, Pető Tibor, Kertész György és Nemes János -, és meghívására szakmai körúton járt az NSZK-ban, ahol  gazdag programot szerveztek neki, több városban és szerkesztőségben megfordult, neves politikusokkal találkozhatott, sőt, a müncheni NATO központba is elvitték. Meglepő módon jelentős mennyiségű költőpénzzel is ellátták. Sholz jellemzése végén Patkó megjegyezte: szerinte katonai hírszerző a sajtóattasé.

A kémelhárítás beosztottja jelentette feletteseinek, hogy a náluk „Soltész” fedőnevű személy: Sholz környezetében Patkó eredményes munkát végezhet, ehhez segítőkészségét felajánlotta, a kémelhárításhoz való viszonya jó, nincs akadálya további foglalkoztatásának a korábbi „Gyűrűs” fedőnevén.

„Gyűrűs” elfogadhatóan dolgozik. Más csoportfőnökség is felhasználja: a kémelhárító osztályt megkeresi a BRFK III/III osztálya és „Gyűrűs” közreműködését kéri a „Filozófus” fedőnéven szereplők (Heller Ágnes, Vajda Mihály, Pártos Veronika és első férje: Eörsi István, valamint második férje: Kovács Albert Gábor) ellenséges tevékenységének felderítésére. „Gyűrűs”-t kapcsolatai miatt alkalmasnak találják a hírigény kielégítésére, s teszi is dolgát. 1973 októberében azonban az ő szerkesztőségi szobáját is bemikrofonozzák, hogy lehallgassák beszélgetését Kertész Györggyel, a Magyar Rádió munkatársával, aki azért keresi fel, hogy segítségét kérje a „Párkányi” fedőnevű személy elhelyezéséhez.

Patkó sikeres kémelhárító tevékenységének az vet véget, hogy 1974 márciusában a „Nemzetközi Szemle” főszerkesztői posztjáról kihelyezik a párizsi magyar követségre, II. o. tanácsosi rangban a sajtóiroda vezetését veszi át. Feleségének napi négy órás foglalkoztatása is megoldott. Ebből az alkalomból a III/II-2-nél bejelentkezik a III/I-3 osztály, a Nyugat-európai hírszerzés, kérve, hogy a titkos munkatársat további tartásra adják át neki.

Kiutazásáig többen és többször is beszélnek vele a hírszerzés illetékes osztályáról, körvonalazzák feladatait, közlik hírigényüket – főként az NSZK irányába -, ám „Gyűrűs” tm. „…meglehetősen tartózkodó magatartást tanúsított, […] készségét fejezte ki az információszerzést illetően, de ismételten megjegyezte: „bár nagy élvezettel és passzióval végzi majd számunkra az információszerzést, de ne várjunk tőle sokat.”

Válaszát értékeli a III/I-3-a alosztály, melynek vezetője: dr. Táttár László r. alezredes 1975. október 23-án végül úgy dönt, hogy nem kapcsolják a rezidentúrához, hanem pihentetik a hálózati személyt, lehetőségeit két év elteltével újra felülvizsgálják és akkor határoznak esetleges foglalkoztatásáról.

„Gyűrűs” Párizsban érzi mellőzöttségét, ugyanakkor a nagykövet is felelősségre vonja, hogy olyan ügyekbe üti az orrát, melyek nem tartoznak rá. Ezért felkeresi az állambiztonsági rezidentúra vezetőjét és kiönti lelkét neki. A hosszúra nyúló négyszemközti beszélgetésről „Réti elvtárs” a következőket jelenti haza feletteseinek 1975. november 4-én:

„El van egy kicsit keseredve. Nagy ambíciókkal jött ki, s úgy látja, célját nem, vagy csak hosszú idő alatt tudja realizálni. Sajtó kapcsolatai nehézkesen alakulnak ki, a Sajtóiroda is sokkal nehézkesebben működik, mint gondolta, …nem rendeztek számára bemutatkozó koktélt sem... nem történt meg a kapcsolatfelvétel sem.

Mindebből úgy látja, hogy menetközben megváltozott a róla alkotott vélemény, s arra a következtetésre jutottak a BM szervek, hogy „nem érdemes egy ilyen izgága, mindenbe belepofázó személlyel együtt dolgozni, azaz, nem tekintenek eléggé megbízhatónak.” Tagadhatatlan – fejtegette -, hogy mindenről van véleményem, túlzottan agilis vagyok, de a magam módján becsületesen igyekszem a szocializmus ügyét szolgálni. Amit odahaza vállaltam a BM felé, azt is őszintén tettem. Nem én ajánlgattam magam, hanem ők kerestek meg.

„Réti elvtárs” jelentésében megerősíti: a sajtóattasé az után kereste fel, hogy a nagykövet felelősségre vonta azért, mert a feladatai közé nem tartozó kérdésekkel foglalkozik, például: „felszedte az itt élő emigráns művészeket”, „otthoni személyi kapcsolatok alapján programokat szervez haverok részére”. A nagykövet mindezt azért tette szóvá, mert attól félt, hogy „Gyűrűs” a követség nevében, vagy annak égisze alatt olyasmit tesz, ami nem megengedett, vagy nem célszerű a követség vezetőjének tudta nélkül.

A hírszerzés felkeresett vezetője igyekezet megnyugtatni „Gyűrűs”-t. Azt a taktikát választotta, hogy bizalmáról biztosította: jó helyen kopogtat, ha nem jelentkezik, hamarosan ő kereste volna konkrét feladatokkal, lesz miről beszélni, mert számítanak rá. („Réti elvtárs” jelentésében azzal indokolta ezt a taktikát: „… nehogy véletlenül is olyasmibe rántson be bennünket, ami csak zavarhatja a külképviselet vezetőjével, illetve a hírszerzés és a KÜM vezetőivel meglévő kapcsolatunkat.”)

„Gyűrűs” tudomására hozta: igen fontos lenne az információszerzés a francia-nyugatnémet, a francia-USA, illetve az Európa-USA, valamint a vezető tőkés országok és Kína kapcsolatára vonatkozóan. Gondolja át: kapcsolatai között vannak-e olyan személyek, akik ezen a vonalon felhasználhatók. Mivel éppen készült a Kína Kutatás Európai Társaságához, kellő eligazítással feladatul kapta a társaság tevékenységének megismerését, a kapcsolat elmélyítését azzal a céllal, hogy rajtuk keresztül eljusson más Kína kutató intézetekhez is.

A rezidentúra vezetője végül a következő értékelést küldte Budapestre:

„A körülmények tükrében úgy látom helyes volt a kapcsolatot „Gyűrűs”-sel felvenni. Annak érdekében, hogy a felmerült aggályainkat és az esetleges veszélyeket csökkentsük, az a véleményem, hogy csak az alábbi két területen adjunk feladatokat „Gyűrűs”-nek:

-          Politikai információszerzés, de csak olyan személyeknél, ahol nem foglalkozunk a francia-magyar kapcsolatok, államközi látogatások, meghívások, stb. kérdésével. Félő ugyanis, hogy ezen a vonalon, ha engedjük, összekuszálja a kérdéseket, olyan meghívásokat, találkozókat szervez, amelyekre nincs felhatalmazása.

-          Általunk meghatározott intézmények, azok tevékenységének tanulmányozása, ugyancsak ezen intézmények és a magyar intézmények közötti kapcsolatok szervezése, bonyolítása nélkül. Amennyiben ilyen felmerül, azt csak KÜM vonalon kapott utasítások alapján teheti.

Egyszóval csak olyan feladatot adjunk neki, amely elkülöníthető a KÜM feladataitól, s ezzel kizárjuk annak lehetőségét, hogy esetleges „intézkedéseit” velünk legalizálja, vagy magyarázza. Ezt nagyon egyértelműen le kívánom szögezni előtte a következő megbeszélésen.”

A budapesti központ november 25-i válaszában közli: egyetért „Réti elvtárs” lépéseivel, „Gyűrűs” korlátozott mértékű felhasználásával: feladatait el kell különíteni külügyi munkájától, mindig csak a szerv által meghatározott feladatokkal, s a megbeszélt mértékig foglalkozzon. Saját biztonsága érdekében vessen véget disszidens kapcsolatai felújításának, illetve a velük való kapcsolattartásnak, ez számára, mint külképviseleti dolgozó számára nem engedélyezett.

 „Krassó ügyében közöljük – ha a 7-es vonaltól eltérő igény nem jelentkezik – vele ugyancsak számolja fel, illetve fokozatosan építse le kapcsolatát.”

[Krassó Miklós filozófus, politológus (1930. november 29, Budapest – 1986. január 10, London) Krassó György költő, politikus bátyja. Tizenöt évesen lépett be a kommunista pártba, Lukács György köréhez tartozott. 1956-ban részt vett a Nagy-budapesti Munkástanács megszervezésében. Novemberben Bécsbe menekült, Angliában telepedett le, az oxfordi egyetemen ösztöndíjjal tanult, az újbaloldali gondolkodás ismert népszerűsítője. Patkó szerint az angol titkosszolgálatok megbízottja, akit rá állítottak, s rendszeresen jelentett róla, Párizsban is kereste.

„7.es vonal”: a hírszerzés III/I-7 osztálya, feladata: hírszerzés és bomlasztás az emigráns szervezetekben, a fellazítási objektumok elleni harc, aktív operatív intézkedések, akciók végrehajtása. I. Cs.]

Párizsban, a rezidentúrán „Réti elvtárs” sokkal inkább elégedett az MTI tudósítójával: Hável Józseffel (a III/I „Havai” fedőnevű titkos munkatársa), akinek 1975. február 10-i terjedelmes jelentése „…hasznos összefoglaló, amely megmutatja az FSZP jelenlegi helyzetét és rögzíti a vezetés összetételét.”

Hável a francia baloldal vezető pártja: a Francia Szocialista Párt három napos kongresszusáról számolt be, amelyen 130 ezer párttag nevében 1400 küldött tanácskozott. A kongresszuson Mitterand és társainak (Deferre, Mauroy,Bérégovoy, Mermaz, Jospin) csoportja a küldöttek 68 százalékának támogatásával leszámolt a 25 százalék által támogatott, balszárnyat jelentő Ceres csoporttal (Chevenement, Sarre, Guidoni, Motchane) és bár szavakban baloldali egységet és közös programot hangoztatott, a gyakorlatban a FSZP nem volt hajlandó a kommunistákkal együtt közös országos akciókat kezdeményezni a giscardi hatalom politikája ellen.

 A budapesti központban Pék Jenő őrnagy nem volt megelégedve annyira a jelentéssel, mint „Réti elvtárs” Párizsban. Ám a Francia Szocialista Párt új vezető garnitúrájában (megfelelt az itthoni Központi Bizottságnak) nagy örömmel fedezte fel nekik dolgozó három hírszerző kapcsolatukat, nevüket aláhúzta a névsorban, melléjük írta fedőnevüket, s azokat a jelentés első oldalán is megismételte saját kézírásával: „…kapcsolataink a KB-ban!”

Ezek szerint a Francia Szocialista Párt vezető testületében a magyar állambiztonság három ügynököt szervezett be: Yvette Roudy (Párizs), fedőneve: „Lola”; Marie-Joseph Pontillon (Párizs), fedőneve: „Katryn FRY”; B. Montainer (Hérault), fedőneve: „Bernard”. (ÁBTL 3.2.3. Mt-504/4.)

Érdekes. Vajon tudott-e minderről a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, netán a Politikai Bizottság illetékese, vagy ők csak a Francia Kommunista Pártra figyeltek, azzal volt szorosabb a „testvéri” internacionalista együttműködés? Avatott szakmai körökben az a vélemény volt hallható azokban az években, hogy a francia kommunisták belső elhárítása erősebb volt, mint a szocialistáké.

1976. május 7-én Patkó jelentést készít Kende Péterrel történt párizsi  találkozójáról. Április 23-án futott össze vele egy képkiállításon, ahol megbeszélték, hogy április 28-án együtt ebédelnek. Tíz évig együtt dolgoztak a „Szabad Nép”-nél, 20 éve nem látták egymást.

Kende akkor már 15 éve a Centre National des Recherches Scientific-ben (Nemzeti Tudományos Kutatóközpont) dolgozott, két éve lett osztályvezető; korábban előadásokat tartott a Páris-Nanterre-i egyetemen, akkoriban a Sorbonne-on, s szemináriumot vezetett a menedzser képző elit intézményben: az ENA-n (Écol Normale d’Administration). Témája a nemzeti jövedelem számítás volt, s ezen a területen lett ismert közgazdász körökben. A beszélgetést –amelynek tetemes része a különböző ellentétes nézetek felsorolása és helyretevése körül forgott -, a következő gondolat kissé bonyolult megfogalmazásával zárja „Gyűrűs” fn. sajtóattasé:

„Az volt a benyomásom (csak benyomás, első benyomás, de a szóban forgó ember régebbi gondolkodásának alapos ismeretében), hogy nem valamilyen szervezetet kiszolgáló sakkfigurával állok szemben, s ha sakkfigura, akkor annak a rendszernek a hálójában az, amelybe helyezkedett, de nem „ügynök” a szó alacsonyabb szintű értelmében, s nem az a szó legmagasabb elkötelezettségű értelmében sem. Ugyanis arra a megállapításomra, hogy „Meg tudom érteni, miért jöttél el és hogy sok minden nem tetszik neked nálunk, de hogy az itteni rendszert jobbnak tartsd, azt nem hiszem, annál sokkal átfogóbb szemlélethez szoktál”, - nem válaszolt semmit.

A francia, vagy általában a tőkés rendet most nekem egy szóval sem védte, s úgy tűnt, szakmai korlátok közt tartja kielégítőnek a helyzetét. Ez a kép róla, természetesen részleteződne és módosulhat, ha tovább beszélgetünk.”

Szeptember 28-án Budapest közölte a párizsi rezidentúrával Kende Péterről: „… messzebb menő célt ne tűzzenek ki személyével kapcsolatban, már eddig is egy sor problémát okozott éppen a 7-es vonalnak.”

1977-ben Patkó Imre párizsi magyar sajtóattasé ugyanazt a hibát követi el, mint londoni tudósítóként: hatáskörét túllépve, engedély nélkül magánügyet patronál, hivatalos eljárás intézésébe folyik be.

A kémelhárítás augusztusban jelenti a hírszerzésnek, hogy Patkó szabadsága alatt Budapesten látja vendégül Pierre Székely ismert francia állampolgárságú szobrászt és különböző ügyek intézésében támogatja hivatali súlyával. Mindenekelőtt a magyar állampolgárságért való folyamodványában nyújt segítséget, majd Boldizsár Ivánnal elkíséri a budapesti Francia Kulturális Intézet igazgatójához: Jean-Michel Leclercqhez. A megbeszélést Boldizsár kezdeményezte Székely kérésére annak érdekében, hogy Székely művészeti tevékenységéhez az Intézet támogatását megszerezzék. Az igazgató azonban finoman elutasította őket és elzárkózott bármilyen támogatás elől. Úgy nyilatkozott, bár ismeretségük régi keletű és nagy tisztelője Székely művészetének, rendkívül ellentmondásos embernek tartja.

Székely ezt követően roppant negatívan, cinikusan, helyenként becsmérlően vélekedett a magyarországi viszonyokról, arról az országról, amelynek állampolgárságáért folyamodott. Egyedül Patkó Imrét dicsérte, mert szerinte neki köszönhető, hogy Magyarországon már nem tekintik idegennek, sőt az is, hogy Pécsen műtermet kap, s azzal együtt mindazt a kedvezményt, amely ezzel jár.

Ezt a pozitív véleményét Székely később megváltoztatta valamiért. Miután augusztus 17-én elhagyta az országot, Milánóból felhívta a budapesti francia nagykövetet és kérte, értesítse Boldizsár Ivánt arról, hogy Patkó Imre ellen panasszal fog élni.

Patkó Párizsból történt hazatérése után, 1979-től a „Nemzetközi Szemle” főszerkesztője. Egyre több időt tölt műgyűjtéssel, gyűjteménye ma Győrben, a Vastuskós házban található.

Fokozatosan távolodik az állambiztonsági munkától. A hírszerzés III/I-3 osztálya 1981-ben határoz kizárásáról. A döntést így indokolja Kiss Oszkár r. ezredes, osztályvezető és Lelovics Ottó r. alezredes, alosztályvezető:

„1974-ben vettük át a II/II-2 osztálytól Párizsba történő kihelyezése előtt. Felkészítése időszakában tartózkodóan viselkedett, operatív feladatokat egyáltalán nem vállalt. Kint tartózkodása során a rezidentúrához nem kapcsoltuk. 1975 óta pihentetjük. Magatartásában, az ÁB munkához való hozzáállásában kedvező változás nem történt. Perspektívájában és jelenlegi helyzetében hírszerző lehetősége nincsen.

A kizárás tényét nevezettel nem közöljük.”

Megkapta a Köztársasági Érdemérem ezüst fokozatát és a  Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát, kiérdemelte a Szocialista Hazáért Érdemérmet. Legismertebb könyvei: „Tibet” (1957), „Vietnam” (1960), „Utazás az arab Keleten” (1964), „Kim Philby csendes háborúja” (1969), „Szigetlakók között” (1971), „Szuperhatalom és kis országok” (1975), „Egy karéj Karélia” (1982).

Fia: Patkó András  közgazdász, MSZMP-tag, 1979-től vezető beosztásokat töltött be a Külkereskedelmi Minisztériumban, 1987-től pénzügyminiszter-helyettes. Utóbbi minőségében vett részt Gerő László elhíresült üzletében, mellyel Gerő, - a Vöröshadsereg volt elhárító hadnagya, a magyar kémelhárítás D-144-es szigorúan titkos tisztje, a „10” sz. r. százados,  az INTERAG Rt. Igazgatója – 120 millió dollárt vett ki a magyar állam zsebéből egy törvénytelen hitel folyósításának kierőszakolásával személyes összeköttetései útján. (Emlékeztetőül lásd:  Dr. Ilkei Csaba: „A D-144-es szigorúan titkos tiszt esete Ábrányi Auréllal és 120 millió dollárral, avagy: emberrablás és üzlet állambiztonsági módra.”