1939. február 6.
London, február 6., 9:20 (MTI) Az Observer hosszú budapesti tudósításban ismerteti az újabb magyar politikai irányzatok kialakulását és kiemeli, hogy mind erősebben hangoztatják, hogy Magyarország nem lesz idegen állam hűbérese. Csáky István gróf berlini látogatása némileg csillapította a közönség aggodalmait a magyar–német viszony bizonyos elfajulását illetőleg.

Imrédy Béla a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség gyűlésén
London, február 6. (MTI) Az összes vasárnapi lapok jelentették, hogy a Dohány utcai merénylet következtében elrendelik a hadiállapotot, bizonyos az emberi élet elleni bűncselekményekre Magyarország egész területére nézve.
Több lap jelenti, hogy a kormány négy hónapra betiltotta a Magyarságot, a nemzeti szocialisták lapját. A Sunday Dispatch hozzáteszi, hogy a 8 Órai Újságot, Bethlen István gróf orgánumát négy hétre betiltották.
A Sunday Express a következőket írja: Imrédy miniszterelnök a rendőrség véleményének meghallgatása után elhatározta a hadiállapot elrendelését a törvényes rend fenntartása érdekében a Dohány utcai merénylet után. Ez a merénylet nyomon követte azt a hírt, hogy Imrédy miniszterelnök a zsidó törvényjavaslat bizonyos módosításait veszi fontolóra. A rendőrség attól tart, hogy a Dohány utcai merényletet hasonló terrorcselekmények sorozata követheti, ezért Imrédy gyorsan cselekedett.
A hétfői Times részletesen ismerteti a hadiállapot elrendelésére vonatkozó rendeletet és kiemeli, hogy a magyar kormány erélyes lépeseket tett a terror elfojtására. Hasonlóképpen jelent a Daily Mail Budapestről. A Daily Herald a vasárnapi lapokhoz hasonlóan ismerteti a rendeletet, a News Chronicle a hadiállapot elrendelését jelentve kiemeli, hogy a magyar sajtó és közvélemény egyaránt elítéli a pénteki merényletet és helyesli a kormány szigorú intézkedéseit. A Magyarságot, a budapesti nemzeti szocialisták lapját, amelyet állítólag Berlinből támogattak, négy hónapra betiltották. A rendőrség több vidéki nemzeti szocialista párthelyiséget átkutatott, több személyt letartóztattak.
A Daily Express „Imrédy táncol a válság alatt” cím alatt jelenti: Alig telt el a hadiállapot első 24 órája, Imrédy, a volt bankelnök, máris bebizonyította, hogy ő Magyarország erős embere. Elrendelte 15 gyanús személy letartóztatását, akiket a bombamerényletben való részességgel gyanúsítanak. Azt hiszik, hogy a két magyar nemzeti szocialista párt egyikének tagjai a gyanúsítottak. Imrédy ezzel kimutatta, hogy nem tűr semmiféle terrorcselekményt. A rendőrség attól tartott, hogy a merényletet rendszeres terrorhadjárat fogja követni, amivel a zsidóellenes törvényjavaslat szigorítására akarják kényszeríteni Imrédy miniszterelnököt. Megerősítette ezt a meggyőződést, hogy vasárnap ismeretlen egyén „le a zsidókkal” kiáltással tűzbombát dobott egy kávéházra. Imrédy miniszterelnök Horthy Miklós kormányzóhoz sietett és felhatalmazást kért a hadiállapot elrendelésére. A királyi palotából egyenesen a Vitézi bálba ment és mosolyogva hajnalig táncolt, mialatt titkos rendőrök rejtőztek a táncterem dísznövényei mögött.
Varsó, feburár 6., 12:40 (Lengyel Távirati Iroda) A londoni kerekasztal értekezlet előestéjén Lengyelországban több helyen zsidó tüntetések voltak a zsidók palesztinai kivándorlásának megszigorítása miatt. Varsóban nagygyűlés volt, amelyen több cionista szónok szólalt fel. A gyűlésen határozatot fogadtak el; ebben kijelentették, hogy tiltakoznak minden olyan megoldás ellen, amely a palesztinai zsidóságot kisebbségként kezelné. (MTI)