Az izraeli parlament, a kneszet éjszaka elfogadott egy törvényt, amely a rendőrök ellen indított nyomozásokat végző felügyeleti osztályt az igazságügyi minisztérium alá rendeli. Jogi szakértők szerint a változtatás tovább növeli a rendőrség átpolitizáltságát - jelentette a helyi média csütörtökön.

A törvényt Jarív Levin igazságügyi miniszter és a Likud támogatta. A rendőrök elleni nyomozásokat végző osztály ezentúl az igazságügyi minisztérium, és nem az államügyészség felügyelete alá tartozik. Az osztály vezetőjét egy olyan bizottság nevezi majd ki, amelyben többségben lesznek az igazságügyi miniszter vagy minisztériumának főigazgatója által kijelölt tagok.

Az igazságügyi rendszer szakértői azért ellenezték a törvényt, mert szerintük fokozza a rendőrség átpolitizálását, és a testületet a mindenkori politikai hatalom szolgálatába állítja. Véleményük szerint a rendőrök így az állampolgárok helyett egyre inkább az aktuális kormányzat érdekeit szolgálhatják.

A vitatott jogszabályt szerdáról csütörtökre virradó éjszaka fogadták el második és harmadik olvasatban, negyvenhárom képviselő támogatta, harminckilenc ellenezte. A törvény az igazságügyi reform egyik központi elemének számít, és teljes mértékben szembemegy a legfőbb ügyészség jogi tanácsadóinak álláspontjával.

Az ügyészségnél attól is tartanak, hogy az új szabályozás visszaveti a korrupciós ügyek kivizsgálását, mivel a rendőrök attól félhetnek, hogy karrierjük sérülhet, ha magas rangú személyek ellen nyomoznak.

"Ez a korrupciós nyomozások temetési szertartása. Egy rendőrségi nyomozónak őrültnek kellene lennie ahhoz, hogy kemény kérdéseket tegyen fel egy hatalomhoz közel álló személynek" - nyilatkozta az Ynet hírportálnak egy magas rangú jogi szakértő.

"A kneszet ma éjjel véglegesen elfogadta azt a törvényt, amely az igazságügyi reform egyik központi eleme: a rendőröket vizsgáló osztály leválasztását az ügyészségről és önálló egységgé alakítását. A törvény véget vet az évek óta fennálló, beépített összeférhetetlenségeknek" - írta közös közleményében Levin igazságügyi miniszter és Szimcha Rothman, a kneszet alkotmányügyi bizottságának elnöke.

Gali Baharav-Miara legfőbb ügyész a múlt héten az ügyvédi kamara eilati konferenciáján kijelentette, hogy a legfőbb ügyész hatáskörének megosztásáról szóló törvény és a rendőrségi felügyeleti osztály átszervezéséről szóló törvény ugyanazt a célt szolgálja, a bűnüldöző és igazságügyi szervek politikai ellenőrzés alá vonását.

"A független jogérvényesítés helyett olyan rendszert kapunk, amelyet nagymértékben politikai érdekek, valamint a hivatalban lévő kormány és a miniszterek igényei befolyásolnak" - vélekedett Baharav-Miara. Szerinte az osztály politikai irányítás alá helyezése elriasztja majd a rendőrségi nyomozókat attól, hogy a hatalomhoz közel álló személyek ügyeivel foglalkozzanak, ugyanakkor túlzott rendőri fellépéshez vezethet a kormányzat által nem kedvelt társadalmi csoportokkal szemben.

"Az állampolgárok érezni fogják ezt a változást az utcán, a futballmérkőzéseken és a tüntetéseken" - mondta Baharav-Miara, aki arra is emlékeztetett, hogy egy korábbi szakmai bizottság szerint ennek a szervezetnek függetlennek és politikamentesnek kell maradnia.

Szerinte az új törvény ezzel szemben olyan modellt hoz létre, amelynek nincs nemzetközi precedense. "Politikai és nem független modellt. Itt is, akárcsak a hatáskörmegosztási törvény esetében, félresöprik az elvégzett szakmai munkát, és lehetővé válik a bűnüldöző szervek politikai ellenőrzése" - jelentette ki.

(MTI)