A Tages-Anzeiger arról tudósít, hogy a svájci önkormányzatok nem engedélyezik muzulmán temetők létesítését.
A baloldali-liberális zürichi napilap Az iszlám szervezet minden kantonban temetőt szeretne című cikkében foglalkozik a muzulmánok vallási igényei miatt kirobbant vitákkal. „Méltósággal és vallásuknak megfelelően temessék el” Svájcban a muzulmánokat – fogalmazta meg igényüket Farhad Afsar, a Svájci Iszlám Szervezetek Koordinációjának elnöke. A szervezet követelése szerint minden kantonban egy iszlám temetőt kell felállítani. Afsar elképzelhetőnek tartja, hogy több önkormányzat is összeállhat ebből a célból. Megoldás lenne egy országos központi magántemető is, „de ennek előfeltétele annak körülkerítése lenne” – fogalmazott Afsar.
Mindeddig egyetlen önkormányzat sem mutatott készséget egy ilyen lépésre. Miután a Bern kantonban fekvő Köniz néhány nappal ezelőtt megtiltotta, hogy a muzulmánok saját sírköveket állítsanak, a szervezet hasonló esetre készülve próbapert készít elő. Afsar a tiltásban a vallásszabadság megsértését látja. Svájcban, főként a nagyvárosokban – például Zürichben, Bernben, Baselben és Genfben – már léteznek elkülönített temetőrészek, ahol saját rítusaik szerint temetkezhetnek a népcsoportok.
(MNO)