"Amennyiben azt javasolják, hogy ez a jogszabály módosításra kerüljön, és egyértelmű legyen a helyzet, akkor tudjuk módosítani" – ezt reagálta Magyar Péter az RTL Híradónak, amikor azt kérdezték tőle, hogy mit terveznek a homárvonulást elvileg betiltó törvénnyel. A kormányfő azt mondta, hogy
jelenleg teljesen egyértelmű a helyzet, hogy meg lehet tartani a gyülekezést, senki nem akarja ezt megakadályozni.
Azt is mondta,
ha van ilyen igény, hogy megvitassunk ilyen társadalmilag érzékeny kérdéseket, sőt olyan kérdéseket, amelyek etikai, akár orvosi kérdéseket is felvetnek, akkor erre nyitottak vagyunk.
Magyar elmondása szerint "Pride-ügyben" saját javaslataik is vannak, és türelmet szeretnének kérni.
Az idei buzifelvonulás június 27-án lesz, a szervezők be is jelentették május 27-én a rendőrségen.
A szervezők azt írták korábban, hogy a "2025-ös rendkívüli év után bízunk a hatóságok együttműködésében, a gyűlés befogadásában. A döntéshozók figyelmébe ajánljuk az Európai Unió Bíróságának friss döntését, mely jogsértőnek ítélte a 2021-es homofób és transzfób propagandatörvényt. (…) Az Orbán-kormány jogsértő döntése alapvető jogainkat csorbította, a bíróság ítélete azt jelenti, a döntés alapján a 2025-ben elfogadott önkényes »Pride-tilalom« sem maradhat" – írták.
(RTL - 24 nyomán)
Korábban írtuk: Magyar Péter nem volt hajlandó válaszolni a buziházasság bevezetését firtató kérdésre
