Medencéjüknél összenőtt kislányok születtek kedden a pozsonyi Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetében (NÚDCH), az újszülöttek jól vannak - jelentette be a kórház vezetése pozsonyi sajtótájékoztatóján szerdán.
"Máig mindkét gyermek jól van, az anyuka állapota stabil, és úgy gondolom, hogy minden a várakozások szerint alakult" - jelentette ki Peter Barton, a kórház igazgatója, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. A kórházigazgató hozzátette: a következő időszakban a diagnosztikai vizsgálatok elvégzése vár az újszülöttekre.
Az orvosok közlése szerint a kislányok édesanyjára várhatóan gyors felépülés vár, ugyanakkor a sziámi ikrek igencsak törékeny páciensnek számítanak. A kórház vezetője a kislányokról elmondta: mindkettőjüknek külön szíve, tüdője és veséi vannak, mivel azonban a medencéjüknél vannak összenőve, azt egyelőre nem tudni, hogy a hasüregi részükben miként vannak a szerveik. Ezt egy csütörtöki operáció során fogják kideríteni - tájékoztatott az intézményvezető.
Felvidéken először a 2000-es évben születtek a medencéjüknél összenőtt ikrek, őket később sikerült szétválasztani. A mostanit megelőzően legutóbb 2009-ben születtek sziámi ikrek az országban, az ő sorsuk azonban tragikusan végződött, nem élték túl a szétválasztó operációt.
(MTI nyomán)