Hozzá kell szoknunk a gondolathoz: immár nem csupán az számít holokauszt-túlélőnek, aki valamilyen koncentrációs táborban, vagy azon kívül, bárhol a németek megszállása alatt álló Európában élte meg a háború végét. De immár holokauszt-túlélőnek mondhatja magát - és így kárpótlásra is igényt tarthat - az a zsidó is, aki a Szovjetunió olyan területeire menekült az előrenyomuló német csapatok elől, melyek sohasem kerültek Hitler erőinek uralma alá.

A Németországgal Szembeni Zsidó Anyagi Követelések Konferenciáján a szerencsétlen németek beleegyeztek abba, hogy egyszeri kárpótlást fizessenek a háború idején a Szovjetunióban élő, és a németek elől elmenekült zsidóknak. A pénz azoknak is jár, akik olyan területen vészelték át a háborút, amely sohasem került a Wehrmacht csapatainak megszállása alá.

“Azok a zsidók, akik elmenekültek az előrenyomuló nácik elől azért, hogy ne gyilkolják le őket, minden képzeletet felülmúló szenvedésnek voltak kitéve” – jelentette ki Julius Berman, a Miképpen Zsaroljunk Ki Kárpótlási Pénzeket a Németektől elnevezésű, úgynevezett Konferencia magát elnöknek nevező fő szélhámosa. “Ez a pénzösszeg nem adja ugyan vissza az elveszett életeket, azonban elismerése annak a sok megpróbáltatásnak, amit a menekülőknek ki kellett állniuk” – tette hozzá a gazember.

Gazdasági válság ide, gazdasági válság oda, a kifizetések január 1-jén kezdődnek meg. Egyelőre úgy néz ki, 2556 euró üti a markát azoknak a zsidóknak, akik a Szovjetunióban éltek, és 1941. június 22. és 1944. január 27. között hátrahagyták otthonukat a német csapatok elől menekülve, és az ország más területein kerestek menedéket. (Igaz, ha valaki 100 kilométernél is messzebb talált menedéket a keleti irányban legtávolabbra eljutó német katonákhoz képest, annak nem jár egy büdös buznyák sem. De lesz vajon ilyen igénylő?)

Tehát kárpótlás jár majd azoknak a zsidóknak, akik például Moszkvából, az egykori Sztálingrádból, vagy éppen Leningrádból menekültek az életüket mentve, a megjelölt időpontok között. Ismétlem: a pénz azoknak is jár, akik olyan helyen vészelték át a háborút, ahová a német hadsereg sohasem jutott el.

Roman Kent, a Konferencia „kincstárnoka”, a most született egyezmény egyik kidolgozója, elégedettségét fejezte ki a megállapodással kapcsolatban. (Mily meglepő.) Mint mondta, az örömre az a tény ad okot, hogy végre a német kormány a holokauszt elől elmenekülő zsidókat is elismeri a holokauszt áldozatainak.

Ezek után javasolnám: mindazok, akik 1944/45-ben, vagy 1956-ban életüket féltve Nyugatra menekültek a hazánkat megszálló szovjet csapatok elől, nyilvánítsák magukat a kommunizmus áldozatainak, és haladéktalanul folyamodjanak kárpótlásért.

Perge Ottó