Csíkországban János Zsigmond kora óta nevezetes esemény volt a somlyói búcsú. Mária napján minden évben összegyűlt a székely falvak népe, hogy imádkozzék Magyarország patrónájához. Huszonkét éven át azonban csak némán, hang nélkül, a gyertyafényben álló oltárok isteni némaságában lehetett elsóhajtani az imádságot. Tilos volt a piros-fehér-zöld zászló, tilos még az ősi egyházi ének is, amely a magyar Szűzanya dicséretét zengte évszázadokon át.

Huszonkét éven át mindig tudtuk - mesélte egyik franciskánus práter -, hogy a Szűzanya meghallgatja imánkat, s már akkor elhatároztuk, hogy a somlyói búcsút a felszabadulás emlékére fogjuk megrendezni, olyan méretek között, amilyet még sose látott szegény Csíkország!

S a nagy Patrona Hungariae valóban kegyelmes volt székely népéhez. Mintha csak valami megfejthetetlen égi álom teljesedett volna, mintha csak minden székely könny és vér váltságának elfogadását jelentette volna, 1940 őszén pontosan Mária napján vonultak el az utolsó megszálló csapatok, hogy rá egy napra megérkezzenek Horthy Miklós katonái.

Szűz Mária csodát tett itt e székely hegyek közt. Csoda-e hát, ha a somlyói búcsúra, amelyet csak két nappal kellett elhalasztani, eljött egész Székelyország!

Más nép, legfőként az, amelyik elvonult innen, a felszabadulás első mámorában, a huszonkét év óta várt szabadság első tébolyult, lázas pillanataiban bizonyosan arra gondolt volna, hogy elégtételt vegyen minden rontásért, bosszút álljon minden megaláztatásért! A székelyek - íme - hálaadó imádságra gyűltek össze.

Jöttek lehajtott fejjel, néma alázattal, de olyan ősi, faji szépségben, tisztaságban, mint ahogy megteremtette őket az Úristen. Ezektől a szegény emberektől a kivonuló csapatok elvitték az utolsó disznót, az utolsó köböl lisztet, „megpocsékolták” utoljára Székelyországot. De nem vehették el tőlük a lelket! Nem vihették magukkal ezeket az egyszerű szűrruhákat, pompázó székely szőtteseket, a népművészet meseszerű csodavirágait.

Délután három órakor már harmincnégy keresztalja nép, harmincnégy székely falu lakossága tolongott itt, a két somlyói hegy alatt. Ötvenezer ember jött el, gyalog, csengős szekereken: imádkozni, himnuszt énekelni. Mint valami óriási körkép, istenáldott művész festménye, tárult elénk a Székelyföld bámulatos bokrétája.

Az egyik külföldi újságíró, aki alaposan szétnézett a máramarosi, szilágysági román falvakban is, felgyúló szemmel magyarázta:

- Micsoda más nép ez! Nézzék meg ezeket az okos, tiszta arcokat. Ezeket a finom lányalakokat, nagyszerű férfiakat. Mi, idegenek is érezzük, első pillantásra látjuk: ezeréves kultúrnemzet ez!

Valóban, Székelyország népén semmit sem fogott az idegen rozsda. Pedig a fiaik már román iskolába jártak, a besszarábiai határon szolgáltak, idegen hatalom egyenruhájában, idegen érdekek védelmére rabszolgaként ásták a sáncot, építették a betonerődöt. Bukaresti gyárban keresték a kenyeret. A bennük lakozó, lebírhatatlan faji erő mégis épen őrizte meg őket a magyarság számára.

S fél négy órakor, mikor megszólalt a templom harangja, egyszerre csak megindult a „nagy kikerülés”, a székely keresztaljak sok kilométer hosszú búcsújáró menete. Hozták a felvirágzott, felpántlikázott templomi zászlókat, kereszteket. De mögöttük már ott jöttek a kibontott zászlók. S mögöttük áradt, hömpölygött a csodálatosan színes emberfolyam. Csengőrázó, daliás székely ifjak, harisnyás, szűrnadrágos öregek, pompázatos népviseletbe öltözött lányok, fekete csipkefőkötős asszonyok. És aztán magyarruhás lányok, gyerekek tízezrei. Köztük pedig fedetlen, lehajtott fejjel Horthy Miklós katonái, akik beálltak a búcsújáró székelyek sorába.

Óh, leírni nem lehet, mert látni kellett volna ezt a népet! Látni ezeket a kemény, katonás papokat, nagyszerű, nyílt és büszke tekintetű fiatal lelkipásztorokat, akik úgy álltak népünk élén, mint a szálfa a vihartól tépett erdő elején. Látni kellett volna az úri kisasszonyokat, akik kézen fogva lépkedtek az egyszerű parasztlányokkal. Egyforma volt a ruhájuk, egy az áhítatuk, egy a vérük.

Az Úr 1940. évének szeptemberében Csíksomlyón ötvenezer székely ajkán újra felcsendült a letiltott könyörgés:

Magyarország patrónája,
Tiszta Szűz...

A valószínűtlenül kék, derűs őszi egekből bizton lenézett most az Isteni Anya, s látta a könnyharmatos szemeket, az áhítatos arcokat. Látta a megvalósult csodát!

A hegyi kápolnától a templomig kilométer hosszúságban kígyózott a nagyszerű menet. Az ősi ereklye, a harangalakú, mázsás súlyú laborum nem ment már árván, védtelenül a fehér karinges papok és tógátus diákok csoportja között. Rohamsisakos magyar honvédek díszszakasza, villogó, fényes szuronyok erdeje oltalmazta büszkén.

Amerre haladtak, szinte imádkozva súgták az emberek:

- Be szépek vagytok, édes jó honvéd fiaink!...

Bizony, ilyen nagy búcsú sohase volt még Csíksomlyón. A hatalmas templomból kiszorult az emberek nagy része. Kint, a szabad ég alatt, tábori oltároknál térdelt a népsokaság. Rögtönzött emelvényeken beszéltek a papok a csíksomlyói Máriáról, aki - íme - csodát tett. S közben még mindig jöttek, jöttek a falvak népei. Közben még mindig zengett az ének:

Egészen szép vagy Mária,

Eredeti bűnnek szennye nincs Tebenned...!

A fénybe borult oltárok előtt térdepelve imádkozott Székelyország népe. Alázatos szívvel fogadta, hogy a Mária napi búcsút ezentúl minden évben a felszabadulás napját követő vasárnap tartja meg. Örök emlékezetére annak, hogy megérkeztek Horthy Miklós szabadító honvéd katonái! Utoljára pedig térdre borult a tengernyi sokaság, és azokért küldte el fohászát, akik odaát maradtak. A testvérekért hullt a könny, hiszen azok nem lehettek itt. Nem simogathatták meg a honvédek kezét. Nem hallhatták azt a háládatos himnuszt, amely végre szabadon, végre boldogan szárnyalt fel itt a kék hegyek alján.

- Pedig - mondta egyik öreg székely - ezt vártuk, ezért imádkoztunk huszonkét éven át. Szegényebbek lettünk, de megkeményedtünk. Bűnösök voltunk és megigazultunk. Pusztulunk, de itt vagyunk, Uram! És ez a somlyói Mária legnagyobb csodája.

(Megjelent az Erdélyünk és honvédségünk c. képes albumban 1941-ben)

És ez van 2009-ben: Ferences szerzetesek: "nem nemzeti buli a somlyói búcsú"

Kapcsolódó: Nálunk buzulás, Csíksomlyón Ezer székely leány napja + képgaléria az 1940-es ünnepségről