Egy ideje feltűnt, hogy a különféle közélettel, politikával foglalkozó műsorokban egyre gyakrabban hangzanak el olyan gondolatok, miszerint „ezt szereti az algoritmus”, vagy „ezt díjazza az algoritmus”, amazt „felkapja az algoritmus”, és így tovább. S egyre inkább olyan tónusban folyik az elmélkedés, mintha az algoritmus egy személy volna, mégpedig igen jelentős úr, a virtuális tér élet-halál ura. Bizonyos értelemben ez így is van, de senki nem veszi észre, hogy egyre lejjebb és lejjebb csúszunk ebben, és ez mennyire szürreális, ijesztő és beteg egyaránt?

Kép: linkedin.com

Márpedig ha van ténylegesen rémisztő változása a magyar politikának – és általában véve a magyar életnek –, az ennek a modern kori bálványnak a felemelkedése.

Ezekben a műsorokban, de nem csupán ott, leghétköznapibb beszélgetésekben is, amelyet átlagemberek folytatnak egymással, konstans jelleggel sorjáznak a kérdések, „vajon volt-e valaha ilyen durva a politika, valóban ez volt-e minden idők legdurvább kampánya?” De mintha a lényeg mellett mindenki elbeszélne.

Az én állításom az, hogy a tömegdemokráciában a tömegek lényegileg mindig úgy viselkedtek, ahogy. Kiemelkedő szerepe az emóciónak volt, van és lesz is. Természetesen egyes politikai aktorok ezen tudnak rontani vagy éppen emelni a színvonalat, de nem osztom teljes egészében azokat a vélekedéseket, hogy „folyamatosan, egyre süllyed a nívó”, az „emberek egyre inkább gyűlölködnek, fröcsögnek egymásra”, és „régen ilyen kevésbé volt”.

Mert ez ebben a formában félrevisz.

Egyszerűen arról van szó, hogy ma Magyarországon a Meta (Facebook) vált a kommunikáció elsőrendű színterévé, de az élet valamennyi területét illetően is. Aki és ami ott nincs, az az emberek szemében „nem is létezik”. Majdhogynem azt mondhatom, hogy a Meta szinonimájává vált az internetnek! Ennek legsötétebb bugyra pedig kétségkívül az úgynevezett „kommentszekció”.

Ha van valami, ami nemcsak azon rombolt jelentősen, hogy mivé süllyedt a politikai kommunikáció hazákban (gondoljunk a Tisza és a Fidesz által elképesztő, ipari mennyiségben szórt „tartalmaira”), hanem a nem politikai szereplők, tehát az átlagemberek körében is pusztító és mérgező hatást váltott ki, az a „kommentszekció”, ahogy emlegetni szokás. Emlékszem, még jó 10-15 esztendővel ezelőtt például a YouTube-on volt jellemző, hogy a legtrágárabb, legszemélyeskedőbb hozzászólások arc és valós név nélküli felhasználók mögül érkeztek. És ezt azzal magyaráztuk, hogy igen, mert névtelenül bárki lehet „bátor”, így nem kell attól tartania, hogy beazonosítják.

Csakhogy már ez is a múlté!

Ma már teljesen természetes, hogy a jóviális nagymama (igen, arccal és saját névvel), aki egyébként almáspite-recepteket és vidám unokákkal készült képeket oszt meg profilján, simán leírja hozzászólásban, hogy miképpen kellene az általa nem kedvelt politikust, de akárcsak a szomszéd faluban lakó Pista bácsit fellógatni, kibelezni, majd a holttestét még meg is gyalázni. S lehet, hogy itt még finoman is fogalmaztam. De ne legyünk részrehajlóak, mielőtt valaki még azt gondolná, hogy az idősebb korúakat pécézem ki, korosztálytól, nemtől, társadalmi helyzettől független valóság lett ez.

No, és itt jön a csavar. Azt tudjuk, hogy a bálványozott „algoritmusisten” milyen ideológiai tartalmakat részesít előnyben, azt tudjuk, hogy a nemzeti és jobboldali témákat hátrébb sorolja, rosszabb esetben törli, de arról már kevesebb szó esik, hogy a Meta algoritmusa kifejezetten szereti, ha emberek egymás torkának esnek és vállalhatatlan színvonalon folyamodnak „kommentmezei csatákba” egymással. Frusztráció és gyűlölet mindig volt a társadalmakban. De jelen korunkban az az újdonság, ha akarom, ha nem, látom azt, hogy mások hogyan élik ki ezt egymás ellen. Korábban nem volt tudomásom arról, általam nem ismert idegen emberek hogyan „anyázzák” egymást, most azonban – hála az algoritmusnak – ezek „közkinccsé” tétettek, egy kollektív ökölrázássá és virtuális lincseléssé változott maga a világháló (mert ugyebár az szinte egyet jelent a Metával).

Ezt pedig újra hangsúlyozom, díjazza „algoritmusisten”. Előrébb sorolja azokat a bejegyzéseket, amelyek alatt undorító és ádáz proliösszecsapások zajlanak. Ilyen körülmények között egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy az a kollektív benyomásunk, hogy a magyar társadalom mentális állapota borzalmas állapotban van.

Ehhez képest sehol nem látni, hogy ez ellen bárki is cselekvési terveket dolgozna ki, sokkal inkább meghajol mindenki ez előtt a sátáni ihletésű „algoritmusisten” előtt, még azt is megérhetjük, hogy szobrot emelnek neki, mint nagy és mindenható „úrnak”, aki felemel és megsemmisít szereplőket. Pedig az algoritmus nem egy személy, nagyon is valós emberek vannak mögötte, ezeket természetesen nem az emberiség jobb sorsa iránti vágy vezérli, hanem Isten-, nemzet- és emberellenes ideológiák.

Egyébként „algoritmusisten” sem tökéletes, néha „ő” is tud hibázni. Ezt csupán érdekességképpen osztom meg, alátámasztásul, hogy mennyire igaza volt Toroczkai Lászlónak, amikor a választás éjszakáján a Facebooknak gratulált. Történt ugyanis, hogy Ruff Bálint miniszterelnökséget vezető miniszter meghallgatásán arról beszélt, hogy június 1-jén meg fogják szüntetni a vendégmunkások behozatalát. (Az majd egy külön írás tárgya lehet, hogy ez valóban így lesz-e.) Gondoltam, reagálok erre saját közösségi oldalamon, ugyanis évek óta aktívan foglalkozom a témával. Elmondtam, hogy mi természetesen ezt támogatjuk, de azt is szeretnénk, ha kártalanítanák azokat a magyar dolgozókat, akiket azért rúgtak ki az elmúlt években, hogy helyükre vendégmunkásokat vegyenek fel.

Ez a rövid reakcióvideó úgy nézett ki, hogy bevágtam Ruff Bálint szereplését, majd aztán jöttek az én gondolataim. Vélhetően az algoritmus ezt tiszás tartalomként azonosította, s olyan szinten felkapta, amire még nem volt példa az én oldalamon, és két nap alatt elérte az egymillió feletti megtekintést! Úgyhogy itt most hiba csúszott a gépezetbe, egyszersmind bizonyította is, hogy a Meta tényleg milyen brutális módon avatkozik be a magyar politikába...

De mint fentebb írtam, nem csak abba, hanem sokkal mélyebb rétegekbe, a magyar társadalom lelki mélységeibe is, és végez végtelenül káros, romboló és gyilkos tevékenységet. De hol a vége...?

Lantos János – Kuruc.info