T. Szerkesztőség! Hírt adtak arról, hogy ülésezett a Keresztény-Zsidó Társaság, amelynek elnöke, Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök jutalmakat adott át. Ki is ez a Harmati Béla?

Álljon itt – a névlegesen református, de egyébként szélsőliberális – Majsai Tamásnak az evangélikus egyház ügynökeiről szóló cikksorozatának egy részlete, amely megjelent az Élet és irodalom 2006. évi 36., 37., 38. számaiban. Tekintsünk most el attól, a liberálisok milyen szándékokkal igyekeznek lejáratni az egyházakat. Az igazság akkor is igazság, ha az ellenfél mondja ki. Egyébként is: kollaboráns, gyáva, gerinctelen egyházaink semmiféle kíméletet nem érdemelnek. Íme a Harmati Bélára (2003-ig püspök!) vonatkozó cikk:

MAJSAI TAMÁS
Öt évtizeden át ügynökök az evangélikus egyház élén IV.
A rendszerváltás evangélikus püspökei és az állambiztonsági hálózat

Az evangélikus egyházban az 1956-os fordulatot követően a rendszerváltásig hivatalban volt püspökök mindegyike érintett volt az állambiztonsággal való együttmûködésben. Az Északi Egyházkerületben: 1) Vető Lajos (1957-19671) mint "Veres"2; 2) Ottlyk Ernő (1967-1982) mint "Szamosi László"; 3) Nagy Gyula (1982-1990) mint "Egresi"; 4) Szebik Imre (1990-2006) mint "Győrvári" fn. ügynök volt tagja a hálózatnak. A Déli Egyházkerületben: 1) Káldy Zoltán (1958-1987) mint "Pécsi"; 2) Harmati Béla (1987-2003) mint "Rudas Gábor", illetve "Gál Lajos" fn. ügynök mûködött az állambiztonság kötelékében. Az alábbiakban a rendszerváltás után is hosszan hivatalban volt Harmati Béla és Szebik Imre történetével foglalkozunk. (Káldy Zoltán és Ottlyk Ernő hálózati tevékenységét egészében akkor tudjuk majd áttekinteni, Vető Lajoséval együtt, ha "hagyatékuk" teljes állománya hozzáférhetővé válik az ÁBTL-ben.)

1. Harmati Béla

Harmati Béla (1936): a lelkészi diploma megszerzését követően Genfben és Zürichben, majd Göttingenben és Heidelbergben tanult theológiát. Előbb vidéki gyülekezetekben, majd Budapesten látott el lelkészi szolgálatot. 1967-1970 között a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) genfi központjának ösztöndíjasa, majd tudományos munkatársa volt. Ezt követően (1970-1973) ökumenikus, majd külügyi titkárként és theológiai akadémiai előadóként, 1973-tól pedig theológiai tanárként tevékenykedett; 1976-1980 között a Budapest Deák téri templom lelkésze is volt. 1980-tól Genfben élt, ahol a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) Tanulmányi Osztályának egyik vezetőjeként dolgozott. 1987-ben a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökké választotta. Ezt a tisztét nyugdíjba vonulásáig, 2003-ig töltötte be.3

A 2005 februárjában megjelent Szakértő '90-es listán szerepelt Harmati Béla nyugalmazott püspök neve is. A külföldön tartózkodó egyházfő azonnal reagált a fejleményre. Idézzük kommünikéjét: "A letûnt magyarországi kommunista-szocialista rendszer az egyházakat, "a klerikális reakciót" az egyik legveszélyesebb ellenségének tekintette. 1948 után elvették egyházi intézményeinket, iskoláinkat, korlátozták az egyház hitéleti, kulturális és szociális-diakóniai mûködését. A papság rendszeres zaklatása, ellenőrzése magában foglalta, hogy fenyegetésekkel, megfélemlítéssel, ígérgetésekkel, zsarolással számos egyházi embert kényszerítettek arra, hogy együttmûködjön az Állami Egyházügyi Hivatallal és a titkosszolgálatokkal. Az LVSZ genfi központja 1980-ban nemzetközi nyílt pályázat nyerteseként hívott meg a Tanulmányi Osztály szociáletikai kérdésekkel foglalkozó munkatársának családommal együtt. Feladatom volt nemzetközi teológiai tanulmányi programokat, konferenciákat szervezni, elsősorban a tagegyházak teológiai képzési intézményeinek közremûködésével. Ebben a beosztásban is, mint minden más munkahelyen, rendszeresen tájékoztatnom kellett felettes egyházi vezetőimet. A Magyarországi Evangélikus Egyház ebben az időben hívta meg a Világszövetséget, hogy tartsa nagygyûlését 1984-ben Budapesten.4 Genfi tevékenységem állami engedélyezésének feltétele volt a nagygyûlés előkészületeiről szóló beszámolás. Többszörös nyomásra adtam írásba, hogy ezt a feltételt teljesítem. Személyek megfigyelésére azonban soha nem vállalkoztam. Felháborítónak tartom, hogy azok felelőssége és neve, akik évtizedekig zaklatták az egyházakat, homályban maradhat, a megzsaroltak, kihasználtak viszont a nyilvánosság elé kerülhetnek a különböző, sokban kétes listák közreadásával. A ma megjelent listával kapcsolatban személyiségi jogi védelmi lépéseket fogok tenni."5 A püspök felháborodása oly' erős volt, hogy közölte, útját megszakítva, azonnal hazatér, és üstöllést jogi elégtételt vesz.6

A következőkben megpróbáljuk röviden összefoglalni azt, amit Harmati Béla állambiztonsági tevékenységéről jelenleg tudhatunk.

*

Az 1960-as években a rendszerrel szemben fenntartásosan vagy elutasítóan viselkedő egyházi elemeket az állambiztonsági gépezet szigorú megfigyelés alatt tartotta. Különösen azokat, akik aktív ellenzéki tevékenységet is folytattak. A rátermettnek ítélt, tehetséges és ambiciózus személyek pedig megkülönböztető gyakorisággal szembesülhettek beszervezési célú érdeklődéssel is. A hatalmi restauráció örömmel láthatta, hogy egyházi területen is gyarapodik a hírszerző és elhárítási tevékenységet folytató hálózati elemek száma. Bőséggel voltak azonban még gyenge pontok is. Mindenekelőtt azért, mert az ún. lojálisoknak egyelőre nagyon kevés volt a hitelük, úgy külföldön, mint itthon. Az ügynöki tippkutatásban fokozott hangsúly esett hát "a hazai reakció bizalmát élvező, külföldi nyelveket beszélő, és ilyen kapcsolatokkal rendelkező fiatal lelkészek"-re.7

Ifjú Harmati Béla (vidéki segédlelkészként) elsősorban azzal került az ellenőrzés látókörébe, hogy részt vett az ún. "Fordítói munkaközösség" tevékenységében: "...arról értesültünk, hogy nevezett illegális püspöki körleveleket másol és azt megküldi az ország különböző területeire postai úton paptársainak.8 A körlevél tartalmát illetően ellenséges, mivel a papokat a közös összefogásra szólítja fel a szocialista társadalom ellen. Nevezett tagja az ún. ifjúpapok idegen nyelvû fordítói munkaközösségnek is.9 E tevékenysége is illegális, ugyanis külföldről illegálisan beszervezett ellenséges egyházi sajtótermékek lefordítása és annak sokszorosítása és terjesztése a feladatuk."10 A "Hitvallók" fedőnév alatt operatív ellenőrzés és bomlasztás alá vont akciócsoport tagjai (református és evangélikus lelkészek) a keresztény identitás erősítése céljából nyugatról szerzett egyházias és ideologikus irodalom titokban végzett fordításával, illetve ezek konspiratív terjesztésével foglalkoztak.11 Tenni akarásukat elsősorban nem konkrét politikai cél motiválta, hanem az egyházi tevékenységet korlátozó politikai és ideológiai merevség elutasítása. A "fordítók" irányítói között megtalálhatóak voltak ugyanakkor az egyházpolitika és a kollaboráns egyházirányítás aktív ellenzői is, köztük olyanok, akik céljaik eléréséhez intenzív külföldi kapcsolatokat ápoltak, és korábban tevőlegesen részt vettek az "ellenforradalom" egyházi eseményeiben. A hatalom arroganciáját fokozták a radikálisok nézetei. A titkos eszközökkel szerzett információk szerint közülük többen is abban reménykedtek, hogy a status quo csak átmeneti jellegû lesz. (Az állambiztonsági hírek szerint a politikai változást elsősorban Németország katonai megerősödésétől várták, és nem zárták ki a revolúciós megoldást sem.)

Harmati Béla személyére először 1961-ben figyelt fel az elhárítás (a berlini fal, újabb politikai csodavárások éve), amikor felmerült, hogy (egy másik aktív "fordító"-hoz hasonlóan) titkos házkutatást tartsanak nála, és fényképfelvétellel dokumentálják tevékenységét. Baji László rendőr őrnagy egy 1961. június 16-án kelt tizenhat oldalas összefoglaló jelentésben arról tesz említést, hogy az egyéb beszervezési javaslatok mellett "folyamatba tettük Harmathi [sic!] Béla... op[eratív] feldolgozását beszervezés céljából".12 Harmati nem csak aktív tagja volt e csoportosulásnak, de talán éppen ekkor alapozta meg azt a tekintélyét, amely miatt sokan a későbbiekben is úgy tekintettek rá, mint a kommunista egyházellenességgel szembeni küzdelemben (okos kompromisszumokat ismerő, de) megbízható szövetségesükre.

Harmati Béla "feldolgozása" lassan, de "ígéretesen" haladt előre. (Volt idő, és a körültekintő munka alapelvnek számított. Messze volt még a 70-es évek világa, amikor az egyházi emberek tömegesen békültek meg a hosszú életûnek látszó rendszerrel, és kezdték már-már szentségi kötelességüknek tekinteni az "államrend" fenntartás nélküli támogatását.) A protestáns egyházakon belüli "illegális erők" részletes feltérképezésével foglalkozó, egy évvel később kelt jelentés már bővebben is említést tesz arról, hogy milyen "izgató jellegû" tevékenység terheli ifjú Harmatit: közremûködött az NDK politikai berendezkedését élesen támadó Otto Dibelius nyugatnémet püspök13 egyik írásának lefordításában.14 (Harmati rendszerkritikus beállítottsága, az ún. Ordass-vonal iránti ifjonti szimpátiája más forrásokból is ismert.15 Emellett azt sem írták a javára, hogy elkötelezett odaadással végezte a lelkipásztorkodás, a gyülekezet- és egyházépítés szolgálatát.) Ekkortájt figyelhettek fel arra is, hogy Harmati kapcsolatot ápol a Bécsben élő Szépfalusi Istvánnal.16 A lelkészt ennek ellenére még egy év elteltével is csak tanulmányozták. Igaz, egyre fokozódó érdeklődéssel.

Nem tudjuk, hogy Harmati Bélát konkrétan mivel vették rá az együttmûködésre. Egészen szimpla magyarázata is lehet a pálfordulatnak: a "forrófejû" ifjú egyszerûen "rajtaveszett", és mert lelkesedésének forrásai csereszabatosak voltak, gyorsan otthon érezte magát a hálózati tevékenység nem kevésbé izgalmas közegében is. Az ideologikus szempont például, amely a "fordítói" ellenzékiségnek is fontos komponense volt, ügynöki pályáján szinte alaphanggá vált. Lehettek természetesen egészen nyomasztó okai is döntésének. Az újjászületés evangéliumát személyében hivatásszerûen szolgáló homo christianus ne talált volna azonban negyvenhárom éven át szavakat, hogy nagy nyomorúsága méltó teherré tisztuljon?17 Más is szerepet játszhatott azonban egykori döntésében. Amint láthatjuk, lehetősége nyílt arra, hogy pályáját Budapesten folytassa (ami feltehetően magánéleti szempontból is kedvezőbb lehetett számára), és a "Cég" pedig fontosnak ítélte odafigyelni erre: "Harmati [...] szeptembertől kiválik az egyházmegyéből és Budapestre megyen káplánnak, mivel jelenlegi helyén Rudabányán nem tudtak részére lakást biztosítani". A Borsod megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának 1962. július 4-én kelt feljegyzésében egyszersmind utoljára is esik szó Harmatiról mint a "Hitvallók" fn. operatív nyomozás célszemélyéről.18 (Az állásváltozásnak Harmati és "fordítók" kapcsolatát illető konzekvenciáit nem ismerjük.) Megbecsültebb, fényesebb szolgálati helyre kerülni pedig gyakran járt kompromisszumokkal. Pályájának eddigi fejezete mindenesetre élete végéig elkísérte. Első ügynöki nevét legutolsó vidéki papi állomása alapján kaphatta, kérhette, hogy aztán az addig "reakciós"-nak tekintett lelkész a rendszer legmegbízhatóbb kollaboránsai között írhassa be nevét az egyháztörténeti krónikákba.

Hálózati elköteleződése innentől fogva viharos gyorsasággal ment végbe. Beszervezése egy 1963. június 28-án kelt állambiztonsági jelentésben még csak terv volt,19 egy hónappal később (július 25-én) azonban az akkor "Belső Reakció és Szabotázselhárító Csoportfőnökség"-nek nevezett III/III-as osztály részéről Lovász Imre rendőr százados (számos papi személy ismert felsőkapcsolata) már a névadás áldásában részesítette őt. Néhány nappal azt követően egyébként, amikor lezárták a "Hitvallók" fn. ügyet. Ifj. Harmati Bélát az állambiztonsági gépezet ettől kezdve "Rudas Gábor"-ként tartotta nyilván a 40.185-ös hálózati szám alatt. Megbízatása eredetileg az "egyházi vonalra", és külön is kiemelve, az "Ausztriában élő evangélikus lelkészek" megfigyelésére szólt.

"Rudas Gábor" tehetséges ügynökké fejlődött, és a hálózatnak nagyon hamar perspektivikus külföldi tervei voltak vele. A hírszerző csoportfőnökség és a belső elhárítás 1964-ben már abban a protestáns ügynökelitben tartotta számon, amelyet mint "a protestáns világszervezetek különböző rendezvényeire hivatalosan kiutazó, valamint tanulmányútra és látogatás ürügyén utaztatható hálózati személyeket"20 lehet "felhasználni". Két év múlva, 1966 októberében pedig jó két évtizedre át is vette őt (ennyire jó "fogásban" aligha reménykedhettek) a BM III/I-es, a Hírszerző Csoportfőnökség. Kezdetben csak mintegy bejáratták "Rudas"-t. Ahhoz, hogy az ökumenikus szervezetek keleti nyitási politikáját kihasználni próbáló moszkvai beépülési stratégia céljaira "felépítsék", a nyugati ösztöndíjak jelentették a legjobb eszközt. (Valószínûleg népszerûsítését és a szereplési kompetenciák elsajátítását szolgálta már az is, hogy ifj. Harmati - papi embertől ebben az időben igencsak szokatlannak számító módon - részt vett, és ráadásul első díjat is nyert a televízió 1965-ös irodalmi Shakespeare-vetélkedőjén.) És a sikerek csak halmozódtak. Az ökumenikus szervezeteken belül "mellőzött" keleti egyházak képviseleti arányainak "javítására" hivatkozva viszonylag gyorsan elérték azt is, hogy "Rudas" a magyar egyház kiküldötteként megkaphassa az LVSZ egyik tanulmányi titkári állását. A "projektbe" bekapcsolták "Pécsi" fn. püspök-ügynököt is, aki melegen ajánlotta ifjú Harmatit a világszervezet illetékesei előtt. A III/III-1/b. alosztály 1966. október 12-i jelentése pontos képet ad a koreográfiáról: "Rudas fn. ügynökünk Svájcba való fél éves telepítésének előkészületeit, és kiképzését befejeztük, telepítése 1966. október elején történik. Nevezettnek - amennyiben Svájcban megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik, akkor "Pécsi" fn. ügynökünk által lehetőség mutatkozik arra, hogy két-három évre az EVT-be munkatársként beajánljuk."21

"Rudas"-Harmati manapság a fentiekről a következőt tudja: "1965-ben, a televízió irodalmi Shakespeare-vetélkedőjén első díjat nyert. Jutalmul elutazhatott Angliába és Európába. Majd Svájc következett, a genfi Ökumenikus Főiskola ösztöndíja. Itt került kapcsolatba az LVSZ-szel."22

Mindenki meginoghat. Talán "Rudas"-sal is történt valami hasonló, amikor 1969-ben, búskomorságot mutatva, disszidálni akart. Megcsömörlött volna? Ennél is valószínûbb az, hogy "Rudas" disszidálási akciója csak "legenda"23 volt, azzal a céllal, hogy személyét tovább "hitelesítsék". A forgatókönyvet azonban nem várt fejlemény zavarta meg: "Rudas"-nak haza kellett utaznia. Az LVSZ, hogy Kelet-politikája ne diszkreditálódjék, vagy mert a nyugati hírszerző szervek is gyanút foghattak, azt szorgalmazták, hogy a lelkileg elbizonytalanodottnak látszó fiatalember, megbízatásának lejártával, térjen csak vissza hazájába. A meglepett apparátus gyorsan túl volt a bánaton, és munkához látott. (A csalódás bekalkulált jelenség volt a hálózatnál, és mindig készen álltak a párhuzamos tervek. Most éppen "Rudas" patrónusa és barátja, Nagy Gyula genfi telepítése volt az egyik alternatíva.24) A legfontosabb a kármentés volt, vagyis hogy minél kevésbé vesszen kárba a befektetés: "Rudas" professzionalizálódó képességei, kiváló helyzetismerete, a személye iránt évek során kiépült bizalmi tőke.25 Sürgősen gondoskodtak hát róla. A két püspök, azaz "Pécsi" és "Szamosi" fn. hálózati tagok (a kulisszák mögött egymás esküdt ellenségei) együttesen intézték, hogy a tehetséges fiatalembert megfelelő állás várja Budapesten. Még az Állami Egyházügyi Hivatal (mint fedőszerv) apparátusában tevékenykedő "Világosság" fn. rezidentúra is odahatott, és a BM. Hírszerző Főcsoportfőnöksége útján egyengette ifjú Harmati útját.26 A tûzközelben maradáshoz a püspöki hivatali (külügyi) titkári beosztás, majd az egyetemi katedra kínálkozott a legmegfelelőbbnek.

A célt továbbra sem veszítve szem elől, "Rudas"-t Magyarországon is megtartották a III/I-es, a Hírszerző Csoportfőnökség kötelékében.

Hosszan kellett ugyan várni, de a siker most sem maradt el.

A Helsinki utáni olvadási politika időszakában Kelet és Nyugat ugyanazt akarta: a másikat, és mindkét hemiszféra enyhüléspárti képviselői is egyaránt a blokkpolitikai feszültség mérséklését tekintették a világtörténelem legfontosabb feladatának. Az LVSZ korábbiakban már ismertetett világgyûlési terveire tekintettel valóságos főnyeremény volt hát, hogy "Rudas" - immár mint karrierügynök - 1980-ban az LVSZ tudományos osztályvezetőjeként ismét Genfbe kerülhetett (családjával együtt), és szorosan együttmûködve az onnan éppen hazatért "Egresi" Nagy Gyulával, az itthon hamarosan püspökké választatott, rutinos egyházdiplomatával, meghatározó pillérévé vált a nagygyûlés moszkovita szempontból való eredményességének.

"Rudas" genfi szolgálatát szokatlan körülmény szakította meg. Elhunyt Káldy Zoltán püspök, az LVSZ klerikodespota elnöke. A végtelenségig egyébként sem nyújtható külszolgálat, valamint a gyanúsan változó idők is megérlelhették az ügynökben és tartóiban, hogy legjobb lenne hazajönnie. Annál inkább, mert a Káldy-féle, immár erősen elavult, a hatvanas évek elejét teherként továbbörökítő egyházvezetés korszerûsítéséhez kapóra is jött a külföldi körülmények között européerré maszkírozódott "Rudas"-Harmati. A megszolgált obsitos végleg hazatért hát, és az evangélikus egyház "reformpüspökeként" újabb karriert kezdett. Immár csendesebb körülmények között, de továbbra is ragaszkodva a minden jel szerint szinte hobbijává lett foglalkozásához és az őt hittestvéreinél is jobban ismerő hálózati kapcsolataihoz.

Külszolgálatának végleges megszûntével "Rudas"-Harmati kivált az I. Főcsoportfőnökségből, és 1988. január 28-án további "tartásra" (mily szomorú is e mindennapos állambiztonsági kifejezés!) végleg átvette őt az állambiztonság belső elhárítással foglalkozó III/III-1/c. alosztálya. Egyidejûleg hálózati nevet is változtatott, és tevékenységét ettől fogva "Gál Lajos"-ként folytatta. Az evangélikus egyház 80-as évekbeli konzervatív reformista csoportjának emblematikus szereplője, Dóka Zoltán vette észre, hogy Harmati kinevezését 1987. május 29-én már jóváhagyta Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, noha az egyházkerületben a jelöltállításra csak június 1-jén került sor.27

"Rudas"-"Gál" állambiztonsági kötelékben folytatott tevékenységének további részleteiről egyelőre csak keveset tudhatunk. Munkadossziéi közül eleddig egy sem került elő. A kutatói esélyek mégsem reménytelenek. Amikor Hevesi Károly rendőr főhadnagy (másik három állambiztonsági tiszt jelenlétében) a BM III/III-1/c. alosztály 252-es szobájában 1968. április 13-án átvett ("tartásra") mintegy tíz evangélikus papi ügynököt Varga József rendőr őrnagytól, a lemezszekrény tartalmazta az éppen Genfben mûködő "Rudas Gábor" első számú, 230 oldalas munkadossziéját is. Ad vocem: A szekrényben ott volt még például a korábban említett Blázy Lajos lelkész 99 oldalnyi beszervezési és az ekkor még egy kötetnyi, 164 oldalas munkadossziéja is. Ez utóbbiak - éppúgy mint Harmati Béla, Reuss András és "Filozófus", továbbá "Gellérthegyi", azaz Fabiny Tibor theológiai tanár (előbb még megfigyelt, majd 1970-től ügynök), "Kovács István", azaz Karner Ágoston országos egyházi főtitkár (1976-tól ügynök), "Tóvárosi István", azaz Nagy István esperes (aki a legmagasabb szintig jutott a besúgóhálózatban, és TMT lett) és mások feltételezhető munkaanyagai is - soha nem archiválták. Nem azért, mintha a "6"-os kartonjaik "üresek" és "inaktívak" lettek volna,28 hanem mert a "tartók" (korábban vagy a rendszerváltáskor) nem adták le a dossziékat irattározásra. (Figyelmet érdemel, hogy pl. "Zentai Károly", azaz Bodrog Miklós theológiai tanárnak is csak az 1975 előtti időszakról van meg a dossziéja, amikor tíz év szolgálat után "az együttmûködést megtagadta". Az 1980-as évekből viszont, amikor valószínûleg ismét beszervezték, az ő tevékenységének a nyomai sem érhetőek el.)

"Rudas"-Harmati mûködését illetően emellett további információkat remélhetünk a III/I-es csoportfőnökség irataitól (amint az NSZK-beli kémként "Lacroix" névre váltó "Barát"-Blázy esete is mutatja), amelyek vontatottan ugyan, de kezdenek hozzáférhetőekké válni. Addig pedig be kell érnünk az ÁEH fondjaiban őrzött mûveivel29 (kommünikéjében valójában ezekről beszél), és püspöktársa, "Egresi"-Nagy övéhez teljesen hasonló pályafutásának ismeretével.

A pártállam kezdeti stabilizációs kollaboránsa, a késő kádári konszolidáció megbízható partnere, majd a "peresztrojka" idején felélénkülő egyházi megújulás belső megfékezőjeként kitalált jeles imposztor, aki már a rendszerváltás másnapján folyékonyan beszélte a retrográd antikommunizmus nyelvezetét, ha nehezen is, de 2003-ban végleg búcsút intett az egyházpolitikai színpadnak.

*

Nem tudunk róla, hogy a Szakértő '90-es lista közzétételét követően Harmati Béla bármilyen jogi lépést kezdeményezett volna. A valószínû az, hogy nem. Látványos fellépését vagy az állambiztonsági rutin diktálta, vagy a régi hálózati ismerősök javasolhatták. A megoldás bizonyos értelemben professzionális volt. A legjobb módszert, az ún. támadólagos elhárítás30 alkalmazott formáját választotta. (Ellentámadását valószínûleg többen is örömmel fogadták.) Nyilatkozata akár a legmodernebb politikai marketingiskolák kresztomátiáiba is bekerülhetne. Fogalmazhatunk azonban úgy is, hogy Harmati Béla pontosan addig ment el, ameddig ilyen helyzetben célszerû és taktikus volt, és semmivel sem tovább. Határozottan tiltakozott, de semmit nem kockáztatott. Mivel pedig "6"-os kartonját minden bizonnyal régóta ismeri, át kellett gondolnia a legrosszabbat is. Tanácsadóival megkonzultálva először is arra juthatott, hogy az ügynöki múltját feszegető kérdések esetén végsőképpen perre viszi az ügyet, és azt hangoztatja majd, hogy sem beszervezési, sem munkadossziéja nincs. Másik szempontját egy szofizma jelenthette: nem állítja, hogy nem volt beszervezve, de azt már igen (lásd fentebb), hogy soha nem vállalkozott "személyek" megfigyelésére. Érvelése átlátszó ugyan, de önmagában véve igaz is lehet. Annál inkább, mert titkosszolgálati munkájának nem is ez volt a lényege.

Hogy sok tekintetben rejtélyes ügynöki énje pontosan milyen is volt, arról ő tudna a leghitelesebben beszélni. Amikor még a rendszerváltást követően Dóka Zoltán lelkész úgy fogalmazott, hogy az 1991-ben összehívott zsinat "összetétele manipuláció eredménye, és garancia arra, hogy a zsinat a pártállami személyek és struktúra átmentését megszavazza",31 Harmati püspök felháborodottan reagált: "A hazugságnak, ferdítésnek, valótlan állításoknak, féligazságoknak önmagukban van a büntetésük! A valóság megcáfolja és hiteltelenné teszi azokat, akik ezeket mondják és írják."32 Talán lesz ereje hozzá, hogy legalább saját ügyében elmondja az igazságot, és megtörje az egyházi "krakus"-átkot.

1 Vető Lajos 1948-tól töltött be püspöki tisztet; előbb a Tiszai Egyházkerületben, majd az 1952-es szervezeti átalakítást követően az Északi Egyházkerületben. A forradalom hatására lemondott, a politikai hatalom 1957 decemberében azonban visszahelyezte hivatalába.
2 Vető beszervezésének időpontja egyelőre ismeretlen. Az elérhető legkorábbi jelentése 1957. februári, hálózati tagsága azonban valószínûleg sokkal előbbre nyúlik vissza.
3 Pályafutásához részletesebben lásd: Gazdag Zsuzsanna: D. dr. Harmati Béla - életéről és püspöksége 15 esztendejéről. Evangélikus Élet, 2003. II. 23. (LXVIII/8.) 8.
4 A budapesti, VII. nagygyûlést 1984. VII. 22. és VIII. 5. között rendezték.
5 Dr. Harmati Béla nyilatkozata az ügynöklistával kapcsolatban. Déli Harangszó. A Déli Evangélikus Egyházkerület honlapja: http://www.lutheran.hu/z/honlapok/del/kozlemenyek/2ugynok. Lásd még: http://index.hu/politika/belfold/puspok0228/
6 Ügynöklisták közkézen. Ledarálható-e a múlt? Hetek, 2005. III. 4. (IX/9.) 1., 6-7. http://epa.oszk.hu/00800/ 00804/00367/55575.html. Lásd még: http://index.hu/politika/belfold/puspok0228/
7 A protestáns egyházak operatív helyzete. (BM. III/III-2/a. alosztálya. Jelentés. Szigorúan titkos! Bp., 1965. VIII. 14. Fogarasi Ferenc rendőr százados.) ÁBTL: O-13.586/2. 237-249(246).
8 Feltehetően az 1956-os restaurációt követően kiszorított Ordass Lajos, Szabó József és Túróczy Zoltán püspökök "illegális" leveleiről lehetett szó.
9 Az utalás valószínûleg a most nyomozás alatt álló csoportosulástól eltérő aktivitásra vonatkozik.
10 Evangélikus egyházi vonalról összefoglaló jelentés és intézkedési terv. (BM. Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya. Összefoglaló jelentés. Miskolc, 1961. VI. 13. Mitró István rendőr főhadnagy, Majer Sándor rendőr hadnagy. Engedélyezte: dr. Kiss József rendőr alezredes, osztályvezető.) ÁBTL: O-12.049/58-64(61).
11 ""Hitvallók" fedőnéven 1961. V. hóban csoportdossziét nyitottunk Király Lajos miskolci és Kutas Kálmán szombathelyi lakosok ún. fordítói munkaközösségének ellenőrzése céljából. Nevezettek a Nyugatról illegálisan érkező vallásos propagandaanyagok fordításával, sokszorosításával, terjesztésével a vallásos hitélet elmélyítését tûzték ki célul. A vallásos tartalmú anyagok mellett esetenként ellenséges politikai tartalmú iratokat is terjesztettek megbízható kapcsolataik körében." (ÁBTL: O-12.049/10. 21.) Felforgató tevékenységnek számított pl. Fritz Baade Versenyfutás a 2000-ik évig címû munkájának (Bp., Közgazdasági és Jogi Kiadó. 1961., átdolgozott és bővített kiadás: 1965.) magyarul meg nem jelent, a kereszténységgel foglalkozó fejezetének lefordítása és terjesztése. Vagy Stanley Jones Krisztus és a kommunizmus címû 1935-ös írása, benne a következő mondatokkal: "Ennek a rettenetesen összezavarodott világnak közepette puszta szónoklásnál sokkal többre van szüksége. A kereszténységet halálra prédikálták. Programot kell adnunk a világnak újjáépítésére, jobbat a kommunistákénál. Vajon melyik sarkcsillag határozza meg a világ jövőjét: a marxi kommunizmus, vagy Istennek földi királysága?!" (ÁBTL: O-12.049/6. 218.)
12 A prot[estáns] egyházakon belül folyó ellenséges tevékenységről. (Jelentés. BM. II/5-C. alosztálya. Szigorúan titkos!) ÁBTL: O-13.586/4. 278-292(291).
13 Otto Dibelius (1880-1967) német evangélikus lelkész, a német Hitvalló Egyház tagja; 1945-től Berlini püspöke. Heves ellenfele volt a keleti diktatúráknak. Tézise volt, hogy olyan totalitárius államhatalommal szemben, mint az NDK, a keresztények nem tartoznak engedelmességgel.
14 Jelentés a protestáns egyházakon belül elhelyezkedő illegális erők elleni harcról és a további feladatokról. Bp., 1962. IV. 19. (Jelentés. BM. Szigorúan titkos!) 586/4:303-318(305a).
15 Ordass Lajos (1901-1978). Személyéhez lásd Élet és Irodalom. 2006/36., 4. 33. sz. j.
16 Szépfalusi István (1932-2000): Ausztriába települt evangélikus lelkész. Jelentős szerepet játszott az 1956-os magyarországi menekültek, és a magyarországi kultúra és egyházi élet, illetve a protestáns ellenzéki törekvések támogatásában. Ő jelentette meg például Ordass Lajos evangélikus püspök emlékiratait. E kötetek egy egész nemzedék számára nyújtottak hiteles tájékoztatást az 1945 utáni egyháztörténelem elhallgatott fejezeteiről.
17 Harmati Bélához egyébként közel áll a morális pátosz. A rendszerváltás napjaiban például a szilveszteri "gusztutalanságok, igénytelen malackodások" és "alantas undorkeltések" váltották ki furorját. Lásd: Harmati Béla: Tiltakozás tévé ügyben. Evangélikus Élet. 1990. I. 14. (LV/2.) 3.
18 ÁBTL: O-12.049/9. 61.
19 Együttmûködési terv a Protestáns Világszervezet [sic!] tevékenységének operatív átfogására. (BM. Szigorúan titkos! Eperjesi László rendőr alezredes [BM. III/III.], Komornik Vilmos rendőr alezredes [BM. III/I.], csoportfőnökök. ÁBTL: 13.603: 200-218(210).
20 A protestáns világszervezetek tevékenységének operatív átfogására együttmûködési terv. (BM. III/I. és III/III. Szigorúan titkos! Eperjesi László rendőr alezredes, csoportfőnök, Komornik Vilmos rendőr alezredes, csoportfőnök. Bp., 1964. IV. 18.) 13.603: 251-257(254).
21 A Protestáns egyházon belül elhelyezkedő illegális erők harca, iránya, hatása, és további feladataink. (BM. III/III-1/b. alosztály. Jelentés. Szigorúan titkos! Bp., 1966. X. 12.) 13.586/2: 269-289(286sq).
22 Lásd 3. sz. j., továbbá: Ifj. Harmati Béla: Fél évre Svájcban. Evangélikus Élet. 1967. IX. 3. (XXXII/36.) 3.; Harmati Béla Genfben. Evangélikus Élet. 1967. XII. 24. (XXXII/52.) 2.
23 Legenda (az állambiztonsági nyelvhasználatban): Hihető és ellenőrizhető magyarázat (de kitalált történet) egy operatív intézkedés vagy kombináció legalizálására. A valóság elemeire épül, és szükség szerint dokumentálható. Dekonspiráció esetén is ragaszkodni kell hozzá. (Kenedi János: Kis állambiztonsági olvasókönyv. Bp., Magvető. 1996. II. 428.)
24 Lásd Élet és Irodalom 2006/37., 6, 12.
25 Az ügynökök tartásába rengeteg közvetlen fáradság is invesztálódott. "Rudas"-nál 1968-ban például hiányosnak minősítették diplomáciai és kommunikációs kultúráját, és személyiségét sem látták kellően csiszoltnak. Lásd Kiss Ervin rendőr alezredes, 1968. IV. 27-én kelt jelentését: A keresztyén-marxista dialógusról. (BM. III/III-1/c. alosztály. Szigorúan titkos.) ÁBTL: O-13.603/1: 481-497(496).
26 A "Világosság" rezidentúrához lásd: Majsai, Mozgó Világ, p 93., és Szabó Csaba-Soós Viktor Attila: "Világosság". Az Állami Egyházügyi Hivatal és a hírszerzés tevékenysége a katolikus egyház ellen. Új Ember-Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány. 2006.
27 Dóka Zoltán: A fal áttörése. Az evangélikus egyház néhány alapvető mai problémája. Egyház és Világ. 1990(I.)/8. (1990. VII. 27.) Az ET határozata megjelent: 17-19. Magyar Közlöny 1987. IX. 1. (38.) Lásd még: Varró Szilvia: Egymásra utaltak. Pártállam és egyház - 2. rész. http://tek.bke.hu/szm/konyvtar/koranyag/partall_egyh2
28Lásd Élet és Irodalom. 2006/38., 10-11.
29 Az Állami Egyházügyi Hivatal iratanyagának jegyzékei. I. Adattár. A Magyar Országos Levéltár segédletei. 17. Összeállította és a bevezetőt írta: Dr. Kisasszondy Éva. Bp., 2005.
30 A kifejezés az állam ellenségeivel szembeni offenzív fellépés zsargonszerû terminus technicusa.
31 Dóka Zoltán: Az egyházak a magyarság életében. Magyarok III. Világkongresszusa: 1992. VIII. 21. Keresztény Igazság. 1992(ÚF)/16. 1992. tél. 6-11(9).
32 Lásd a Részletek dr. Harmati Béla püspöki jelentéséből címû írás Egyházak és az ún. "ellenzék" címû fejezetét. Evangélikus Élet. 1994. I. 23. (LIX/4.): Zsinati Híradó [melléklet] p4.