Noha világunk folyamatosan változik, eszmék, politikai garnitúrák uralkodnak, tűnnek el, hogy aztán ismét erőre kapjanak, vagy eltűnjenek mindörökre, a világpolitikában is vannak állandó, vagy a saját emberi léptékünkkel mérve állandónak tűnő tényezők. Hatalmak, (geo)politikai érdekek, klikkek, birodalmak, katonai célkitűzések és még sorolhatnánk. Ahogy a múlt században ugyanekkor, Oroszország ismét nagy kérdés a világ számára, és úgy tűnik, ez a talány nem mostanában kerül majd megfejtésre. Nem célunk itt kitérni Putyin államának megannyi, gyakran ellentmondásos jellemzőjére, megtettük és meg is fogjuk tenni sok más alkalommal, ellenben nem mondanék igazat, ha azt mondanám, részben nem a mostani tendenciák motiváltak a Könyvajánló, Könyvismertető rovatom szóban forgó alanyának elolvasására.
Megszámlálni is nehéz lenne, mégis hány antibolsevista munka született a Szovjetunióról a két világháború közötti Magyarországon. Az egyetlen közös bennük (természetesen azon túl, hogy nem éppen pozitív színben tüntették fel a bolsevista államot), hogy mindannyian indexre kerültek 1945-től kezdődően, mint "fasiszta, antidemokratikus könyvek". Minőségre van köztük rosszabb, jobb és kiemelkedő, Huszár Károly Az égő Oroszország című kötete pedig az utóbbi halmazt gyarapítja.
A második kiadás borítója
Nem kizárólag a könyv tartalma és keletkezési körülményei különlegesek, de maga az írója sem éppen mindennapi. Huszár a keresztényszocialisták egyik jeles képviselője volt, a magyar 20. század egyik legzavarosabb időszakában pedig miniszterelnök 1919 novemberének végétől 1920. március 15-ig. Ahogy a rövid időszakból is látszik, kormányzása átmeneti célt szolgált, magát a kabinetet is koncentrációs kormánynak hívták, amelynek feladata a bolsevisták utáni rendteremtés és a nemzet minden rétegének képviselete volt a béketárgyalásokon való részvétellel párhuzamosan.
Huszár Károly aktív újságíró is volt, de ami a vaskosabb köteteket illeti, termékeny szerző is, Az égő Oroszország 1926-ban jelent meg a Dante Könyvkiadó jóvoltából, jómagam a második kiadással rendelkezem.
"Kereszt és virág helyett kegyeletes emlékül szentelem e könyvemet a magyar hősök és vértanuk százezereinek akiknek csontjai ott hamvadnak az égő Oroszország idegen földjében" – olvashatjuk az előszó előtt található beharangozóban. Hamar rájöhetünk, hogy a kötet megállja a helyét, méltó módon állít emléket ezeknek a hősöknek.
Huszár célja kettős: egyrészt el akarja helyezni az olvasót a század forgatagában, másrészt pedig igyekszik minél hitelesebben bemutatni azt a birodalmat, amelytől teljes joggal félhetett Európa, így a magyarság is. Azonban egyik törekvés sem lesz öncélú egyetlen pillanatig sem. A kötet végén található széles forrásanyag magáért beszél, vannak köztük bolsevisták is. Folyóiratok, emlékiratok, orosz cikkek is feldolgozásra kerültek, ám Huszár még ennél is továbbmegy. Hazatért hadifoglyaink közül sokan segítettek a kötet elkészültében, de a volt miniszterelnök jó kapcsolatainak köszönhetően felvette a kapcsolatot fehér emigránsokkal, az orosz ellenforradalom meghatározó alakjainak egy részével, mint például Pjotr Nyikolajevics Vrangel báróval (Huszár Báró Wrangel Péterként hivatkozik rá), vagy éppen Anton Denikinnel (Denikin Antal). Mindegyik kontaktja értékes forrásanyaggal segítette a kötet elkészültét. Maga Huszár egyébként sosem járt Oroszországban.
A magyar segítők közül egyrészt kiemelem az illusztrációkat készítő Ripszám Henrik festőművészt, aki még 1915-ben orosz hadifogságba esett, s csak 1922-ben tért haza Szibériából (sokan – Ripszámmal ellentétben – pont úgy lettek bolsevisták, hogy a hosszú fogság alatt lényegében átmosták az agyukat), másrészt pedig Rajniss Ferencet, a későbbi nemzetiszocialista politikust, aki 7 évig tartózkodott (raboskodott) Oroszországban, így jártasságával és Huszár megfogalmazása szerint „gazdag tudásával” járult hozzá a mű megszületéséhez. Rajnissra egyébként Huszár mint barátjára hivatkozik. Érdekesség, hogy Ripszámhoz hasonlóan Rajniss is 1915-ben esett fogságba, és szintén 1922-ben tért haza a szovjet-magyar hadifogolycsere-akció során.
Az égő Oroszország lassan építkező munka. Írója jól átlátta, hogy nem elég csupán a bolsevista szovjetet bemutatni, és elénk tárja az orosz történelem előzményeit (egészen a kezdetektől!), ismerteti velünk az orosz néplelket is. Brutális mennyiségű tudást szívhat magába az, aki időt szán a könyvre, és figyelmesen elolvassa azt, ezt mindenféle túlzás nélkül mondom, miközben még olyan kevésbé ismeretes részletekre is fény derül, miszerint maga az antant is segédkezett a Vörös Hadsereg létrehozásában, de olvashatunk például Kun Béla szerepéről is a hadifogságban.
Huszár Károly jó író, és ezt most nem a felhalmozott adatmennyiség és információ tükrében írom, hiszen egy ilyen munka ugyanúgy lehet fárasztóan száraz és unalmas. Ez esetben viszont az értékes információk olvasmányos és élettel teli közléssel párosulnak, aki pedig az „élettel teli” megfogalmazásomon csodálkozik, az rögtön meg fogja érteni, miért így fogalmaztam, ha kezébe veszi a kötetet, amelyből a későbbiekben rövidebb részeket portálunk hasábjain is tervezek közölni.
Mint már említettem, a könyv természetesen indexre került 1945-ben, ekkor Huszár Károly már nem élt. Ennélfogva a megsemmisítés miatt a fennmaradt példányok igencsak korlátozottak, de ebben a ligában nem számít beszerezhetetlennek, vannak nála sokkal ritkább könyvek is, aki tehát szeretné megérteni az orosz történelmet, néplelket, értékes információkkal szeretné bővíteni tudását a szovjetről, esetlegesen jobban meg akarja érteni a ma zajló folyamatokat, annak mindenképpen érdemes tennie egy próbát Az égő Oroszországgal.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Korábbi könyvajánlók és könyvismertetők:
