Ugrás a cikkhez
Reklám

Mint ismert, erősen megy az adok-kapok a balliberális térfélen, ami számunkra kifejezetten szórakoztató, Márki-Zay Péter és Dobrev Klára támadja egymást folyamatosan, azonban e helyütt egy kicsit más szemszögből közelítünk Márki-Zayhoz. Annál is inkább, mert azt tapasztalom, számos, magát jobboldalinak tételező is, akinek elege van a Fideszből, hajlik arra, hogy valóságos alternatívát lásson Márki-Zayban.



A kanapés beszélgetés címe: MÁRKI-ZAY PÉTER: "NEM TUDNÁM MEGTAGADNI A MELEG FIAM, MINT ORBÁN"

Hogy mennyire nem feltételezhetünk koherens világnézetet a magát jobboldalinak és kereszténynek tartó hódmezővásárhelyi polgármester esetében, arra már csak az is jó példa, hogy többek között magát úgynevezett materialista kereszténynek tartja, és szerinte Jézus baloldali volt.

Bizony, Márki-Zay magát materialista keresztény katolikusnak tartja, aki sokáig rettenetesen szomorú volt, mert személyesen nem jelent meg neki Szűz Mária, ezért a plébánostól kért tanácsot, aki megnyugtatta, majd akkor találta meg az igazi hitét, amikor kislányát meghallotta énekelni a templomban. Már ebből ki kell derülnie, hogy alapvető fogalmakkal nincs tisztában. A materialista keresztény nagyjából olyan fából vaskarika, mint a néger eszkimó. Nem létezik. Ha keresztény vagyok, nem lehetek materialista, ha materialista vagyok, nem lehetek keresztény.

Ugyanis a materializmus totális anyagelvűséget jelent, magán az anyagon kívül nem ismer el semmit, tehát teljesen érzéketlen a transzcendens irányába, végső soron tehát Isten létét sem ismerheti el. Annak idején, a pártállami időkben a dialektikus materializmus volt a bolsevik rendszer ideológiai vonalvezetője, „régi szép időkből” biztosan emlékszik még rá Gyurcsány Ferenc is, nyugodtan kérdezze meg – akár Dobrev Klárán keresztül is…

A fenti kijelentés egyébként évekkel korábban hangzott el. De, hogy mennyire nem egy szerencsétlen elszólásról volt szó, azt jól szemlélteti, hogy a zagyvaság az elmúlt napokban ismét felszínre tört. Ugyanis megtartotta kampánynyitó nagygyűlését az előválasztás második fordulójának első napján Márki-Zay Péter, ahol a programjából is elárult néhány elemet. 

A kampánynyitó rendezvényen a politikai identitását is igyekezett kifejteni. Szerinte egy keresztény nem fél, ő pedig hívő keresztény. Továbbá úgy véli, olyan jelölt kell, aki a leginkább elfogadható a liberálisok, a zöldek, a baloldaliak, a fiatalok, az idősek, illetve a keresztények és az ateisták számára is. Márki-Zay Péter ilyennek tartja magát, sőt még azt is hozzátette, hogy Jézus Krisztis baloldali ember volt.



Márki-Zay szerint igen…(kép: reddit.com)

Itt megint csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy ismeretei nemcsak hiányosak, de teljesen tévesek is. Annak idején, a kései Kádár-korszakban volt Pozsgay Imrének olyan felvetése, hogy ne legyen kizáró ok a KISZ-tagság esetében a vallásos, keresztény életvitel. Azon elv alapján, hogy inkább legyenek köztünk, mint rajtunk kívül – mondták ők. És ehhez faragtak is egyfajta ideológiai magyarázatot, miszerint Jézus baloldali volt, hiszen a szegényeknek, az elesetteknek segítetett, még az is lehet, ha Jézus ma élne, belépne a kommunista pártba. De azért azt mindenki tudta, hogy ez nem más, mint politikai suttogó propaganda, egyszerű taktikázás. Úgy tűnik, ez a pártállami – meglehetősen nyakatekert – hagyomány a magát „konzervatív-kereszténynek” valló Márki-Zay Péter esetében tovább él…

Legelőször is Jézus nem elsősorban ember (volt). Hanem Isten fia, aki Isten végtelen, túláradó szeretetéből fakadóan értünk, emberkért megtestesült, és valóságos emberi természettel bírt, de emellett birtokolta az isteni természetet is. De semmiképpen sem írható le úgy, mint csupán egy ember. Egy olyan ember, aki segített a szegényeken. Természetes, hogy gyakorolta az irgalmasság erényét, de éppúgy az igazságosságét is. De nem ez volt neki a lényege. Ahogyan egyébként a múlt idő használata is súlyos teológiai hiányosságokról árulkodik.

Jézus Krisztus az emberiség megváltója, aki értünk, bűnösökért vállalta a kereszthalált. Megváltotta az emberiség bűneit. Értelmezése messze túlmutat a földi világon, mint ahogyan földi tartózkodása alatt mondta, az Ő országa nem ebből a világból való. Beláthatatlan, felfoghatatlan a különbözőség e között, és a Márki-Zayok által kreált „baloldali Jézus”-kép között.

Azt már csak mellékesen fűzzük hozzá, még ha Jézus tanításainak azon részét is nézzük, ami valamiképpen betuszkolható politikai kategóriák közé, még az sem nevezhető baloldalinak. Mert a baloldal mindig „újraelosztani” akar, mindig „fel akar szabadítani valakit”, az érdemalapúságról, a kötelességekről és a hierarchiáról nem beszél.

Vajon mit szólna Prohászka Ottokár püspökünk, aki a keresztényszocializmus nagy megtestesítője volt hazánkban a 19. század végén, 20. elején, ha az irgalmasság és a szociális érzékenység miatt azt mondta volna neki valaki, ő baloldali, és tulajdonképpen Jézus is baloldali volt? Elképzelhetjük a választ…

Lantos János – Kuruc.info 

Kapcsolódó: Toroczkai: Márki-Zay Péter: messiás vagy trójai faló?

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából