Ugrás a cikkhez
Reklám

Bíró László mintha csak azért született volna, hogy felerősítse a filoszemita "jobboldal" náci=komcsi tételét. Nagyon unalmas már, de hát ne legyen az Likud-testvérpárt, aki nem ül fel erre a vonatra a reményteli végtelenségig.



A legnagyobb történeti hazugságok egyike: egy lapon említeni azt az ideológiát a kommunizmussal, ami a legtöbbet áldozta fel azért, hogy harcoljon a vörös ellen (forrás: nytimes.com)

Ahogy az várható volt, a közelgő borsodi időközi parlamenti választás még a legkisebb mértékben sem szól arról, ki mit szeretne cselekedni a választók érdekében. Mondjuk igaz, ami igaz, ilyen egybites baloldali ellenzék mellett ez valóban lehetetlen kihívás lenne, de a kormánypártok sem nagyon törik magukat, és a fentebb említett agyonnyüstölt toposzra tettek fel mindent. Ebben segítségükre van a teljes propagandagépezetük, az őskövület baloldali szavazók pedig minden bizonnyal csak nagy fogösszeszorítások árán fogják behúzni a Canossa-járáson részt vett Bírót, ha egyáltalán behúzzák.

Úgy látszik, nem csak Tamás Gáspár Miklós nem bocsájtott meg a szánalmas Bírónak, de Lánczi Tamás politológus sem. Erről árulkodik legalábbis a Hír TV hétfői Plusz-Mínusz adása, ahol olyan showműsort levágott a jobbikos politikus "bűneiről", hogy az ember lassan kezdte megsajnálni – persze csak képletesen – Lánczi "vitapartnerét", aki szemmel láthatóan nem bírta tartani ellenfele egyébként borzasztóan irritáló stílusát és tempóját. Jelen sorok írója nem gondolja, hogy ennek a kormánypárti taktikának lenne értelme hosszútávon. Amíg „bűneiket megbánó” szerencsétleneket kell vele zavarba hozni, akik még a patás ördöggel is összeállnának, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, addig hatásos lehet, mert lágy gerincükkel saját maguk idézték elő politikai pusztulásokat. Meggyőződésem azonban, hogy a magyar társadalom józanabbik felének viszont tele van a padlás ezzel az állandó nácizással és a nemzetiszocializmus és kommunizmus egy akolba szorításával.

A kifejezés lassan kezd annyira elkopni, hogy szépen lassan elveszti eredeti jelentéstartalmát, nevezetesen, hogy a (német) nemzetiszocialistákra használták gúnynévként. „Náci” ma már bárki lehet, akire azt mondják, s az eszetlen szóhasználatban a baloldal mellett ugyanolyan (sőt lelkesebb!) társutas az idézőjeles „jobboldal” is. Lánczi olyan hevesen érvelt vitapartnere, a Publicus Intézet igazgatója ellen, mintha legalábbis Izraelből kérték volna meg rá.

Viszont adódik a kérdés: ha egy teljes kampányt ráépítenek a „Judapest” szóra (ami amúgy abszolút megállja a helyét), akkor milyen alapon kérik számon a baloldalt, amikor azok köpködnek és „fasisztáznak”?

Mielőtt valaki félreértene, itt a lehető legkisebb mértékben sem Bíró Lászlót kívánom védeni, egy ilyen ember nem érdemli meg. Viszont nácizás helyett mondjuk rendet lehetett volna tenni a baloldali túlsúly alatt szenvedő kulturális életben, és akkor ma nem lenne SZFE-probléma sem.

Egyébként ha már ennyire fontosnak tartotta Lánczi ezt a kérdést, válaszoljuk meg neki, mert Pulai láthatóan képtelen volt rá. Attól, hogy valaki Budapestet Judapestnek nevezi, vagy alternatív becenevekkel illeti a zsidóságot, még nem lesz nemzetiszocialista. Nem tudom, Bíró László magáénak vall-e valamit a nemzetiszocialista világnézetből, vagy ha igen, akkor mit, de, hogy teljes egészében, vagy akár nagyobbrészt nem az, egészen biztos. Ebben az esetben ugyanis soha az életben nem állt volna össze nemzetromboló, baloldali elemekkel. A kormánypártok meglehetősen téves történelemszemléletében a „két szélsőség” talán összeér, sőt, szövetségre is lépnek egymással, de a II. világháború valódi története teljesen más konzekvenciák levonására sarkall minket. Sok esetben pontosan azon „polgári, konzervatív” pártok politikai/szellemi elődei végeztek aknamunkát, segítették aktívan vagy passzívan a tengelyhatalmak (így a magyarság) ellenségeit, akik ma a leghangosabban ordítják, hogy a „náci=kommunista”. Ilyetén soha egy percig nem tudtam sajnálni – politikai értelemben – az 1945 után pár év alatt leszalámizott „demokratákat és kisgazdákat”, mert a Horthy-korszak, később pedig a Szálasi-rendszer erodálásában aktív szerepet vállaltak, akarva-akaratlanul kormánybothoz segítve ezzel Rákosiékat. Mégis ezeket az embereket ünneplik hősként „antikommunista- és antifasisztaként”, holott a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját sokkal inkább valamelyik 1945-46-ban kivégzett politikus vagy katonatiszt évfordulóján kellene megtartani.

A Fidesz cselekedeteiben és retorikájában is abszolút beleillik a nyugat-európai „szélsőjobb” pártcsaládjába (Wilders, Marine Le Pen stb.), akik természetesen maximum a mai helytelen mércével mérve azok. Ezen pártok közös jellemzője, hogyha helyesen is analizálnak egy problémát, arra már helytelen vagy felületes választ adnak, nem merik és nem is akarják gyökerestől kihúzni azt. Ilyen jellemző még a kontrollálatlan Izrael-barátság is, amelyet Szijjártó Péter sztahanovista szorgalommal ki is aknáz (erről például itt és itt).

Amúgy rossz példa ragadós. Pár napja alakult meg Volner János új pártja, amelyet rendkívül „kreatívan” csak Volner Pártnak keresztelt el. Nárcizmusa nagy, „nácizmusa” viszont már annál kisebb, hiszen a bejelentés után rögtön – nehogy lemaradjon a példaképek mögött – ő is egyenlőségjelet vont a „két diktatúra között”. Jó káder sosem téved, nem nehéz kitalálni tehát, hogy vajon ki hozhatja el végre a „demokráciát” ennek a sokat szenvedett Magyarországnak: hát persze, hogy a Volner Párt!

Végtére is maga a liberalizmus hirdeti, hogy „bárki lehet bármi”, nem meglepő tehát, hogy a „náci” jelzőt is boldog-boldogtalan megkapja. A józan embernek viszont nem csak Bíró Lászlóval, de az állandó nácizással is tele van a hócipője.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Kapcsolódó: Szegény "nemzeti" Fidesz-rajongók: médiabohócaik még a DK-t is előzik zsidóimádatban

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából