Ugrás a cikkhez
Reklám

Sokszor és sokan eltemették már a Jobbikot, és annak ellenére, hogy a kiherélt párt mindig tovább vergődött, minden egyes temetés jogos volt és helytálló. A politikatörténet nem engedi meg a Jobbik számára, hogy csak úgy, egyik percről a másikra essen szét. Az túl könnyű befejezés lenne. Lassú, évekig húzódó haláltusa ez, ahol az illetékesek naponta szembesülnek majd vele, mi történik akkor, ha valaminek „elveszik a lelkét”.




Tegnap is elbúcsúzhattak három embertől, ami egyrészt vicces és komikus, másrészt pedig kissé bosszantó, abban a tekintetben, hogyan próbál ez a három jómadár mártírt faragni magából, úgy, hogy régebben lelkes társutasok voltak a „lélekrablásban” és a néppártosodásnak nevezett gyalázatos enyhülésben. Persze, aki eddig átlátott rajtuk, az eztán is át fog, a baloldal pedig röhög a markában. De nézzük a „hős” kilépőket:

Itt van például rögtön ez a Farkas Gergely, akiről már 2010-ben sem értettem, mi a fenét keres egy jobboldali radikális pártban, mert az hagyján, hogy kvalitásai alapján még a mandátumát sem érdemelte meg (tudunk tőle valami emblematikus megnyilvánulást, vagy maradandó tettet mondani az elmúlt 10 év alapján?), de finoman szólva világnézetileg sem illett bele szerencsétlen flótás a képbe. Ellenben kellően rosszindulatú és áskálódó mivolta hamar kivívta sok-sok Jobbik-tag ellenszenvét (első kézből tapasztaltam), azt viszont a jóízlés kedvéért nem írom le, ugyanezek a tagok milyen „becenévvel” emlegették őt rendszeresen.




Hivatalos Facebook-oldala szerint „kiemelten foglalkozik az ifjúságpolitikával”, ami a valóságban kizárólag annyit tesz, hogy vezetőként „teljes sikerrel” építette le a Jobbik Ifjúsági Tagozatot, amely így pillanatok alatt elvesztette bajtársi jellegét. Jelen sorok írója éveken át tanúja volt, hogy Farkas az Ifjúsági Tagozaton belül hogy túrja ki a neki nem szimpatikus embereket, s hogyan ülteti a helyébe saját kegyenceit. Aki ezzel tisztában van, annak különösen röhejes a tegnapi rinyálása, ahol a kilépését közölte. Így hangzik:

Nem az én közösségem az, ahol a szépen hangzó érdemelvűség helyett kizárólag a Jakab Péter irányába megnyilvánuló lojalitás az egyetlen fokmérője az előrejutásnak. Nem számít az elvégzett munka, a szorgalom, a felkészültség.

Nos, Gergő, ilyen az élet körforgása, valami szemernyi igazság mégiscsak van a világban. Az érdemelvűség hiányának emlegetése mellett pedig már csak az a nevetségesebb, ahogy az egész bejegyzésed kezdődik: „Bűnösök közt cinkos, aki néma!” Elfogyott a levegő körülöttetek, és pár mártírkodó mondattal nem fogjátok tudni visszaszerezni a becsületeteket, amit már évekkel ezelőtt eladtatok, s kevés kivételtől eltekintve emlékezni is fognak az árulásotokra. Vagy ha nem, akkor mi majd emlékeztetünk rá mindenkit.

A forradalom persze több korábbi emberét falta fel, nem csak Farkast. Varga-Damm Andrea is a néppártosodás szelével lett a Jobbik üdvöskéje, de Jakabék ennek ellenére sem tartottak igényt a politikusra, és „selyemzsinórt” küldtek neki.




Az internet nem felejt, egy barátom pedig volt kedves felhívni a figyelmem egy Varga-Damm által közzétett korábbi hozzászólásra (a nő előszeretettel írogat és válaszolgat, „csodálom”, hogy képviselőként ennyi ideje van), amely a Toroczkaiék elleni hadjárat idején készült. Ebben Andika a „mocskolódók” letiltásával dicsekszik, és „jobbikos erényeket” sorol fel (az, hogy a jobbikost miért nagy kezdőbetűvel írja, rejtély), mint például a „gondolkodás” és a „mocskolódás helyett való érdeklődés, és kérdezgetés”. A jakobinus-beütésű fröcsögéskor aligha sejthette, hogy nem is olyan sok idő múlva majd ő lesz az, akit „guillotine alá visznek”, de hát „aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók”, ahogy a népi bölcsesség tartja.




Zárásként pedig itt van Roy, aki a mártír ex-elnök szerepében tetszeleg.




„Szociálisan érzékeny nemzeti néppártot” akart kialakítani, ám a Jakab-klikk lerombolta „életművét” és „statáriálisan kivégezte” – panaszkodta a tegnapi nap folyamán. Persze egy kis önfényezés azért még belefért a bejegyzésbe, viszont tagságának megszűnésével együtt több jól fizető titulustól is búcsúzhat, lehet, hogy csak ezért ilyen csalódott.




Aki szeretné egy kicsit is megérteni a Jobbik vesszőfutását, annak jóval mélyebbre kell ásnia annál (ha fontos ez még egyáltalán), minthogy a párt lezüllesztésében részt vett, most önjelölt mártírkodásba kezdő képviselők bejegyzéseit olvasgassa. Ahogy cikkem elején írtam: vontatott és lassú haláltusa ez, amely valamikor akkor kezdődött, mikor fokozatosan szembefordultak a jobboldali radikalizmus minden formájával. Persze még ez a magyarázat is kevés és felületes, hiszen a három említett személy közül kettő már a Jobbik „hőskorában” is ott sertepertélt. Nyilván az ember nem láthatja előre, kiből mi lesz 10 év múlva, de talán nekünk is jobban meg kellene válogatnunk, kiket engedünk magunk közé és kiket nem, hiszen a „nemzeti ébredés” hulláma sok olyan embert is bejuttatott a parlamenti padsorokba, akik egyáltalán nem érdemelték meg. Legyen ez az ügy intő jel számunkra a jövőbeni építkezéskor!

Van egy másik aspektus is, amelyet érdemes vizsgálni. Nevezetesen az, hogy megéri-e még foglalkozni egyáltalán azzal, mi történik a Jobbikban. Egy-egy publicisztika keretein belül biztosan, de mint önálló entitással, amely a jövőben érdemi módon befolyásolná a politikai életet, nem igazán. Sokszor maguk a baloldali pártok mondják, hogy nincs szükség már több baloldali alakulatra, s jelenleg úgy néz ki, hogy rövid- és hosszútávon is a DK-hoz igazítja magát mindegyik. Ezzel lényegében el is fogyott a levegő a Jobbik körül. Visszafelé már nem mehetnek, előre pedig csak a szakadék van. Túlélni maximum azok fogják, akik jól helyezkednek, és '22-től átmentik magukat a „baloldali blokkba”.

S, hogy mi lesz azokkal, akik most morzsolódtak le? Technikailag akár együtt is működhetnek, de annak az ízetlen-szagtalan „jobboldali konzervatív” politikának, amit képviselnek (jobban mondva csak azt képzelik magukról, hogy képviselik), pár fantaszta fotelértelmiségin kívül egyetlen egy híve nem lesz ebben az országban, azt garantálom. Jövője egyedül az erőteljes és kérlelhetetlen jobboldali kiteljesedésnek van, társadalmi és reálpolitikai szempontok alapján egyaránt.

Végül pedig egy gondolat, amely szerintem sok hozzám hasonló embert foglalkoztat: Bana, Farkas, Varga-Damm és a többi „haladó szellem” előszeretettel mandátumtolvajozott azokra, akik még a Mi Hazánk alakulása előtt, vagy közvetlenül utána távoztak a pártból. Az ő logikájuk alapján vajon saját magukat most hogyan neveznék? Nem illene visszaadni a megbízólevelüket?

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Kapcsolódó: Helyreigazítás - a Demokratikus Koalíció és a Jobbik elnézését kérjük

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából