Ugrás a cikkhez

Cseh Katalin élete, karrierje felfelé ívelő pályát mutat. 30 évesen egyre-másra zsebeli be a nagyobbnál nagyobb, dicsőbbnél dicsőbb sikereket. Alighogy mandátumot szerzett a Momentum színeiben az Európai Parlamentben, diadalmenete tovább tart: őt választották az újonnan megalakuló, Újítsuk meg Európát (RE) névre keresztelt liberális európai parlamenti frakcióban az egyik frakcióvezető-helyettesnek.




Nagyon bejött az élet, minden bizonnyal repes is a boldogságtól. Azonban - hiszen én mindenkiről csupa szépet és jót feltételezek -, ezekben a pillanatokban bizonyos, hogy bántja valami Katalin lelkét.

Talán éppen most fordul pityergésre sugárzó tekintete. Nehéz és súlyos percek lehetnek ezek Katalin számára, még a botmixer hangja sem vidítja fel. Hiszen magyarként hogyan is vállalhatná el tiszta lelkiismerettel ezt a posztot úgy, hogy frakciójának élére egy olyan román illetőt választottak, kinek eddig munkássága hemzseg a magyarellenességtől?

Katalin jóhiszemű, természetesen ezt nem tudta róla, ezért azóta biztos bújja az internetet, és egyre-másra döbben meg Dacian Ciolos volt román miniszterelnök tettein. Szinte látom kikerekedő szemeit, mikor azt olvassa, hogy az RMDSZ nem kevesebbet állít, miszerint Ciolos igen tevékenyen odahatott annak érdekében, hogy az UNESCO ne vegye fel a világörökségi listára csíksomlyói búcsút.




Gondolom, a szája is tátva maradhatott, mikor újabb információra lelt, miszerint 2018 decemberében Dacian Ciolos elsőként támadta meg az RMDSZ-nek azt a tervezetét, amely törvénybe foglalta volna az 1918-as gyulafehérvári határozat kisebbségekre, így az erdélyi magyarokra is vonatkozó pozitív rendelkezéseit, és felszólította a szövetséget, hogy azonnal vonja vissza a jogszabályt.

De hát, kedves Katalin, mi végre is volna ez a nagy álszenteskedés? Ha szemügyre vesszük például, hogy Ciolos annak idején támogatta a kötelező betelepítési kvótát, és egy sor másik dologban is egyetért az Ön liberális elveivel, ilyen apró-cseprő dologgal kéne foglalkozni, hogy magyarellenes?

Olyan fontos ez magának?

Ugye, hogy nem.

Sőt, ha jobban górcső alá vesszük a Momentum szellemiségét, még azt a kijelentést is bátorkodom megtenni, ez Önt csak még közelebb hozza Cioloshoz. Afféle különös, erős kötőanyagként szolgál.

Ön és párttársai ugyanis magyarellenességben is közös platformon helyezkednek el vele. És az a jó hírem, akár még versenghetnek is az EP-ben, ki tud rálicitálnia másikra! Ezzel pedig még biztosabb befutónak érezhetik magukat az SZDSZ örökségéért futott versenyben. Tudom ám, hogy ez fontos maguknak, úgyhogy csak bátran!

Remélem, megnyugtattam, kedves Katalin. Letörölheti könnyeit. Jól meglesznek maguk egymással.

Lantos János – Kuruc.info





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából