Ugrás a cikkhez
Reklám

Itthon is gyakran mondogatják vezető politikusok, Izraelben Orbán úton-útfélen hangoztatta: „Magyarországon zéró tolerancia van érvényben az antiszemitizmus ellen”. Jó lenne pontosan tudni, mit is jelent ez a mondat.

Önmagában a szóhasználat is különös. Lehetne ugyanis a mantrát jórészt magyar szavakkal, például a következőképpen megfogalmazni: „Határozottan fellépünk minden antiszemita jelenséggel szemben”, vagy „nem tűrjük el az antiszemita megnyilvánulásokat”. Miért ezt a „zéró tolerancia” szöveget nyomatják unos-untalan? Ami annál is furcsább, mivel a „tolerancia” szó a liberális világ szótárában kiemelt jelentőséggel bír: elvileg ugyanis toleránsnak kellene lennünk a más véleményen lévőkkel, a bevándorlókkal, a buzikkal stb. szemben (sőt a liberálisok azt tartják kereszténynek is, aki így tesz, lásd Ferenc pápa kétes népszerűségét köreikben). Erre tanítanak az iskolában, erre ösztönöznek a médiában. Majd hirtelen képünkbe nyomják a „zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen” szöveget. Súlyosan kibukik ezzel az ellentmondás: mégsem kell mindenkivel toleránsnak lenni, a toleranciának megvannak a jól körülírható határai. Az antiszemiták ellen tilos mindenfajta tolerancia. Immár ezt is oktatják az iskolákban, hirdetik a médiában. A liberalizmus legnagyobb dicsőségére.




Nem kerülhető meg természetesen az „antiszemitizmus” jelentésének kérdése sem. Hogy mennyire képlékeny a szó jelentése, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy például a „Stop Soros” kampányt, illetve törvényt, és magát Orbán Viktort is sokan antiszemitának tekintik. (Jellemző módon ez sem tántorítja el őt attól, hogy „zéró toleranciát” hirdessen olyasvalami ellen, amivel őt magát is vádolják.) Jelen körülmények között azonban kijelenthető: minden zsidókat, illetve Izraelt érintő kritika antiszemitizmusnak minősül, méghozzá az újabban kereszténydemokrata hazánkban. Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy:

(De akinek nem elég a fenti tapasztalati úton született hazai lista, a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség fekete-fehéren és hosszan sorolja a honlapján, hogy mely Izrael- vagy zsidókritikák számítanak tiltott gyümölcsnek.)

Mindez így együtt – a holokauszt cáfolását tiltó jogszabállyal együtt – szép kis lista arról, miről nem lehet beszélni és írni ebben a fene nagy demokráciában és szabadságban. Tisztázandó természetesen az is, hogy a „zéró tolerancia” büntetőjogi felelősségre vonást jelent-e, vagy pedig csupán a médiára, illetve az állami alkalmazottakra vonatkozó szabály. Pillanatnyilag tudomásom szerint nincs olyan paragrafus a Btk.-ban, amely büntetni rendelné az úgynevezett antiszemitizmust, vagyis a zsidóság vagy a rá vonatkozó „pozitív diszkrimináció” kritikáját. Egyelőre. Mert mint az említett nemzetközi zsidó szervezet által ihletett román példa mutatja, ilyen jogszabály bármikor bevezethető. De mivel, ismétlem, nincs ilyen törvény, a „zéró tolerancia” elvileg nem jelentheti az antiszemitának bélyegzett személyek törvényi üldözését. Akkor pedig marad a másik lehetőség: az a politikus, állami tisztségviselő, illetve kormányirányítás alatt álló médiában dolgozó újságíró, akinek a száján vagy tolla alól kicsúszik valami antiszemitának nevezhető szó vagy mondat, állásával fizet ezért. Ha ez utóbbi a „zéró tolerancia” jelentése, akkor a média nem kormányirányítású részében elvileg bárki szabadon bírálhatja akár Izrael állam cselekedeteit, vagy a zsidó lobbi ténykedését.

De felmerül az a kérdés is, hogy a „zéró tolerancia” vonatkozik-e például a pedagógusokra is? Egy tanárt ki lehet-e rúgni munkahelyéről azért, mert mondjuk bemutatja a diákoknak a palesztinok szemszögéből is az izraeli-palesztin viszályt? És ha valaki ki meri fejteni a nagy nyilvánosság előtt, hogy a „zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen” jelszó homályos, zűrzavaros és értelmezhetetlen, arra a „zéró tolerancia” nevében milyen büntetés vár ebben a „demokratikus jogállamban”?

P.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából