Szinte nincs olyan erdélyi település, ahol ne állna egy Avram Iancu-, Mihai Viteazul-szobor vagy a latinitást jelezni kívánó Romulust és Remust szoptató anyafarkas, újabban ráadásként egy-egy óriászászló. Most összpontosítsunk csupán az elsőre. Mivelhogy bizonyíthatóan felelős magyar emberek haláláért, ezért nagyon udvariatlan és sértő a magyarlakta településeket teletűzdelni vele, miközben Kossuth Lajost hasonló vádakból kifolyólag helyezik tiltólistára.

Az 1848-as román forradalom vezéregyéniségei nemzeti hősöknek vannak kikiáltva, holott csapataik éppen az elnyomó osztrák császári hatalom hadseregének segédkeztek, így magyar szemszögből forradalomellenes erőt képviseltek. Nincs ezzel semmi baj, minden nép, nemzet úgy boldogul, ahogy tud. Van amelyik egyenes gerinccel harcol jogaiért, mint a magyar, és olyan is, amely haszonleső módjára alkalmasint mindig egy erősebb félre támaszkodva támadja a gyengébbik ellent, mégha annak történetesen századokig az árnyékába húzódva gyarapodott, serdült nemzetté. Az oláh ebbe a kategóriába tartozik.

A magyargyilkos Avram Iancunak komoly kultusza van Erdélyben is
Az olyan örök riválisnak számító nemzet, mint a francia és német szembe tudtak nézni a múlttal. Megtehetné ezt a román és magyar is. Habár Elzász és Lotharingia elvesztése Németország számára nem ér fel Trianon magyar fájdalmával. De hogyan is lehetne kibékülni, ha szánt szándékkal feszítik a húrt és kényszerhelyzetbe sodornak, melynek előbb-utóbb összeütközés lesz a következménye. Ilyen provokatív lépések román részről a fent említett történelmi személyek szobraival való elárasztása, utcák, intézmények elnevezése, ami önmagában még lenyelhető, de már más a helyzet, amikor magyar elnevezések lecserélésével és a román-magyar elnevezések kirívó aránytalanságával jár, természetesen a román javára.

Ismerjük azt a mondást, hogy a cél szentesíti az eszközt, de a magyar szkíta erkölcsű faj, nem leli örömét az ellen megalázásában. Mi, Romániába szakadt erdélyi magyarok és székelyek, nap mint nap bőrünkön érezzük, hogy mennyire ellenszenvesek vagyunk számukra, mennyire szeretnék, hogy átvegyék a helyünket, belakják életterünket. Tesznek is érte, hogy kellemetlenül érezzük magunkat, és mihamarabb elhagyjuk szülőföldünket.

A szemtelenül nyomulós, erőltetett románosításra, mely bőven megfelel egy kíméletlen, alattomos lélektani terrornak, néha még rátesznek egy lapáttal, mely már a fekete mágia felé mutat. Ez érhető tetten például Zalatnán, ahol a római katolikus templom kertjében állították fel Petru Dobra mellszobrát. Azért nem dicséretes a helyválasztás, mert e templomot éppen az ő személyes parancsára gyújtották fel, egyidejűleg a város civil lakosságának lemészárlásával.

A mészáros Constantin Romanu-Vivu emlékművét az RMDSZ is támogatja
A sötét erők játéka érhető tetten Marosvásárhelyen is: egy jól kigondolt terv körvonalazódik abban, hogy a Constantin Romanu-Vivu utca éppen a Székely vértanúk utcájába torkollik, szemben a vértanuk emlékoszlopával. Most pedig elérkezettnek látják az időt, hogy egy emlékoszlopot állítsanak a román forradalom magyarok legyilkolásában résztvevő mártírhősének, az RMDSZ pedig nem meglepő módon ártatlanul mellette szavaz a tanácsülésen.

A helyszín homályos a kivülálló számára, de a polgármester javaslatából kisejlik, hogy minél közelebb a magyar kéz által vértanúhalált szenvedett Romanu-Vivuról elnevezett utca végéhez. Megeshet, hogy ahhoz a végéhez, amely a Székely Vértanúk emlékoszlopának szomszédságában van.

Amiként a főtéri ortodox katedrális arányait is a katolikus templomhoz igazították, oly módon, hogy pár méterrel meghaladja annak magasságát, nem fog a román ifjak példaképének szánt Romanu-Vivu emlékműve sem eltörpülni a magyar szabadságért küzdő és életüket adó székely vértanúk emlékoszlopa mellett. Így lehet megszentségteleníteni egy nemzet szabadságért hozott áldozatát.

Csak remélni tudom, hogy nem a próféta szólt belőlem...

Kürti Jenő, Marosvásárhely

A már feljebb is hivatkozott román nyelvű cikkben olvasható Bretfelean Valentin a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség magyargyűlölő vezetőjének nyilatkozata. Ennek érdekesebb részeit lefordította a szerző, az alábbiakban ezt közöljük.

„Constantin Romanu-Vivu merită un monument pe raza Târgu-Mureşului, el chiar a avut un monument ridicat pe raza municipiului în 1936, în perioada interbelică, monument care, în 1940, hortiştii l-au aruncat în aer şi au tras în acest monument cu tunul”, a dezvăluit Bretfelean.”

Constantin Romanu-Vivu megérdemel egy emlékművet Vásárhely körzetében, volt is neki állítva egy emlékmű 1936-ban, a két világháború közötti időszakban, melyet 1940-ben a horthysták felrobbantottak és ágyúval lövették – árulta el Bretfelean.

„Acesta a subliniat că monumentul a fost cel mai măreţ ridicat vreodată vreunei personalităţi din istoria românească.”

Ez (Bretfelean) kiemelte, hogy a román történelem valamely személyiségének valaha is emelt legnagyszerűbb emlékműve volt.

„Noul monument se va raporta la cel vechi, însă probabil proporţiile lui vor fi la o anumită scară, respectându-se planul iniţial”, a arătat autorul volumului dedicat marelui paşoptist.”

Az új emlékmű a régihez lesz viszonyítva, de valószínűleg az arányai egy bizonyos mérethez igazodnak, betartva az eredeti tervet – mutatott rá a nagy negyvennyolcasnak ajánlott kötet szerzője.

„Propunerea privitoare la amplasarea viitorului monument îi aparţine primarului dr. Dorin Florea. Cât mai aproape de locul unde a fost ucis, şi în apropiere de capătul străzii Constantin Romanu-Vivu.”

A felavatandó emlékmű elhelyezésére tett javaslat dr. Dorin Florea polgármestertől származik – mondja Bretfelean, majd folytatja: Minél közelebb legyilkolásának helyszínéhez és a Constantin Romanu-Vivu utca végének közelében.

Eléggé ködös fogalmazás, ami nyilván hátsó szándékot takar: ugyanis Romanu-Vivut Marosszentgyörgy környékén verték agyon, ami távolabb esik a róla elnevezett utca végétől, mint a Székely Vértanúk útja és emlékoszlopa.